December 31.
Szilveszter [Silvestar, Dan (veče) uoči Nove godine / New Year’s Eve]
A Szilveszter latin eredetű férfi név, jelentése: erdei, erdőben élő férfi. Női párja: Szilvesztra.
Szilveszter napja a polgári év befejező napja is. Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől és I. (Szent) Szilveszter pápa emlékünnepe. Bár ő maga nem túl jelentős személyiség, uralkodásának idejére (314–335) esett a kereszténység történetének első nagy fordulópontja. A római birodalom akkori uralkodója, Nagy Konstantin császár nemcsak hogy felhagyott a keresztények üldözésével, intézkedései az egyházat egyenesen az állam első intézményévé emelték.
Az ünnep a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott. Volt idő, mikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára, és csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült január elsejére.
A Szilveszter latin eredetű férfi név, jelentése: erdei, erdőben élő férfi. Női párja: Szilvesztra.
Az ünnep a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott. Volt idő, mikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára, és csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült január elsejére.
Kirekesztő falfirkák Szenttamáson
(Emberi Jogi Központ)
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12787/Kirekeszto-falfirkak-Szenttamason.html, 2011. december 30. [13:23]
TERJED A NEMZETI TÜRELMETLENSÉG
A dél-bácskai Szenttamást is elérték a többségi nemzet körében szervezetten és (úgy néz ki, hallgatólagosan) védetten működő extrém és soviniszta csoportok. December 30-ra, péntekre virradó reggel a szenttamási Barbie magyar óvoda épületének a falán ,,СРБИЈА СРБИМА“ (Szerbia a szerbeké) és ,,СРБИЈА“ (Szerbia) falfirkák jelentek meg. Az egyik közeli kocsma épületét is megtalálták az elkövetők. Az értesülések alapján, a helyiek szerint az éjszaka egy csoport szerb fiatal randalírozott az óvoda környékén. A rendőrség részéről nem tudjuk, hogy eljárást indítottak volna. A Magyar Remény Mozgalom (MRM) szenttamási szervezete követeli a soviniszta vandálok mielőbbi kézre kerítését és példás megbüntetésüket.
Szenttamás, 2011. december 30.
Az MRM szenttamási községi szervezetének nevében,
Vörös Sándor, a helyi szervezet elnöke
A talp sohasem nyal vissza
Csík Ferenc nyílt levele Pressburger Csabának
Kedves Csaba! Azért szólítalak meg így, mert úgy érzem, hogy csak így tudom közvetlenül elmondani azt, amit akarok, s amire – bizonyos értelemben és módon – már régóta készülök. Tudod, nagyon fáj az, ami a Magyar Szóban történt 2002-től errefelé... Voltaképpen nem is igazán tudom, hogy mi az, ami fáj, és mi az, ami történt. Akkor én azzal az illúzióval „vetettem fel” magam, hogy majd...
Kókai Páter, akit éppen abban az évben, tehát 2002-ben neveztek ki főszerkesztőnek, azt mondta: Csík Feri, figyelj, a lapnak szüksége van arra a hangvételre, hangoltságra, amelyet te képviselsz... Lehet, hogy nem szó szerint így mondta, de lényegében igen.
És én dolgoztam... Riportjaim, írásaim tanúskodnak erről. Szerkesztője is voltam az újságnak. Nem érdekelt sem fizetés, sem vállveregetés. Egyedül csak azzal voltam elfoglalva (és teszem hozzá: megszállottan), hogy végre kifejezhetem magam!
Aztán 2005-ben a most már volt igazgató, Mihók Rudolf – kirúgott. Te is ott voltál akkoriban. Bizonyára nem tartottad nagy dolognak. Kirúgta a Csík Ferit? Na és aztán! Ez a mai világban semmit sem jelent! Mit izgassam én ezen magam? Pedig valami nagyon nem volt rendben éppen akkoriban. Tény, hogy engem rettenetesen felzaklatott a dolog. De valahol én is azt ismételgettem magamban, hogy hát ki vagyok én? Senki ebben a gépezetben, amely most már teljes mértékben kimeríti a „se íze, se bűze...” semmit.
Mi történik most a Magyar Szóban? De erről majd egy másik alkalommal, remélem...
Mihók Rudolf engem ténylegesen 2005-ben tett ki az utcára. De megtehette volna már 2004 decemberében. Azon a „zsíros kenyér” ünnepségen (?), amikor a Magyar Szó 60 éves fennállását ünnepelte. Akkor én a portáról szabályosan karon fogva fölvezettem a szerkesztőségbe a Dnevnik fotóriporterét – az igazgatói direktórium ellenére. Mihók Rudolf ugyanis, s itt mondom el: aki az Újvidéki Szinházban ünnepelt a VMSZ elittel – parancsolatot hagyott a portán, amelyben keményen meghagyta, hogy idegen újságíró nem teheti be a lábát a szerkesztőségbe! HÚÚÚ! Hát ez aztán engem személy szerint fölöttébb felháborított.
Természetesen eljárás indult ellenem. Kihallgattak, pontosabban kihallgatott az igazgató Úr akkori ügyvezető titkára (vagy mi...?), Szikora Csaba. No de ez most már lényegtelen. Egy biztos, hogy mosolyogva fogadtam a megalázó kérdéseit.
Csak az egyik válaszomat emelném ki: „Szikora úr, a Magyar Szó nem kaszárnya, és itt most tudtommal nincs hadiállapot, vagy ön úgy gondolja, hogy mégis...?”
Igen, most már mindannyian tudjuk, hogy akkoriban valamiféle hadi állapotok uralkodtak a vajdasági magyarság egyetlen napilapjában. Valakik hadakoztak valakik ellen. Ördögi kör, tudom.
De figyelj ide, Csaba! Nem a te hat hónappal ezelőtti leváltásoddal kezdődött az egész botrányos dolog a Magyar Szóban. Hidd el! A te leváltásod csak (il)logikus következmény. Ugyanakkor hangsúlyozom: jó szándékoddal tisztában vagyok! Te is csak azt akartad, amit én is: kifejezni magad.
Szerfelett ingeniózus a cím, amelyet legutóbbi írásodnak adtál: „Amikor a talp visszanyal”. Ugyanakkor nem is annyira ingeniózus, mert – a talp sohasem nyal vissza! Jó lenne, ha ezt megértenéd.
Csík Nagy Ferenc
http://www.vajma.info/cikk/olvasok/77/A-talp-sohasem-nyal-vissza-.html, 2011. december 29. [11:40]
Kedves Csaba! Azért szólítalak meg így, mert úgy érzem, hogy csak így tudom közvetlenül elmondani azt, amit akarok, s amire – bizonyos értelemben és módon – már régóta készülök. Tudod, nagyon fáj az, ami a Magyar Szóban történt 2002-től errefelé... Voltaképpen nem is igazán tudom, hogy mi az, ami fáj, és mi az, ami történt. Akkor én azzal az illúzióval „vetettem fel” magam, hogy majd...
Kókai Páter, akit éppen abban az évben, tehát 2002-ben neveztek ki főszerkesztőnek, azt mondta: Csík Feri, figyelj, a lapnak szüksége van arra a hangvételre, hangoltságra, amelyet te képviselsz... Lehet, hogy nem szó szerint így mondta, de lényegében igen.
És én dolgoztam... Riportjaim, írásaim tanúskodnak erről. Szerkesztője is voltam az újságnak. Nem érdekelt sem fizetés, sem vállveregetés. Egyedül csak azzal voltam elfoglalva (és teszem hozzá: megszállottan), hogy végre kifejezhetem magam!
Aztán 2005-ben a most már volt igazgató, Mihók Rudolf – kirúgott. Te is ott voltál akkoriban. Bizonyára nem tartottad nagy dolognak. Kirúgta a Csík Ferit? Na és aztán! Ez a mai világban semmit sem jelent! Mit izgassam én ezen magam? Pedig valami nagyon nem volt rendben éppen akkoriban. Tény, hogy engem rettenetesen felzaklatott a dolog. De valahol én is azt ismételgettem magamban, hogy hát ki vagyok én? Senki ebben a gépezetben, amely most már teljes mértékben kimeríti a „se íze, se bűze...” semmit.
Mi történik most a Magyar Szóban? De erről majd egy másik alkalommal, remélem...
Mihók Rudolf engem ténylegesen 2005-ben tett ki az utcára. De megtehette volna már 2004 decemberében. Azon a „zsíros kenyér” ünnepségen (?), amikor a Magyar Szó 60 éves fennállását ünnepelte. Akkor én a portáról szabályosan karon fogva fölvezettem a szerkesztőségbe a Dnevnik fotóriporterét – az igazgatói direktórium ellenére. Mihók Rudolf ugyanis, s itt mondom el: aki az Újvidéki Szinházban ünnepelt a VMSZ elittel – parancsolatot hagyott a portán, amelyben keményen meghagyta, hogy idegen újságíró nem teheti be a lábát a szerkesztőségbe! HÚÚÚ! Hát ez aztán engem személy szerint fölöttébb felháborított.
Természetesen eljárás indult ellenem. Kihallgattak, pontosabban kihallgatott az igazgató Úr akkori ügyvezető titkára (vagy mi...?), Szikora Csaba. No de ez most már lényegtelen. Egy biztos, hogy mosolyogva fogadtam a megalázó kérdéseit.
Csak az egyik válaszomat emelném ki: „Szikora úr, a Magyar Szó nem kaszárnya, és itt most tudtommal nincs hadiállapot, vagy ön úgy gondolja, hogy mégis...?”
Igen, most már mindannyian tudjuk, hogy akkoriban valamiféle hadi állapotok uralkodtak a vajdasági magyarság egyetlen napilapjában. Valakik hadakoztak valakik ellen. Ördögi kör, tudom.
De figyelj ide, Csaba! Nem a te hat hónappal ezelőtti leváltásoddal kezdődött az egész botrányos dolog a Magyar Szóban. Hidd el! A te leváltásod csak (il)logikus következmény. Ugyanakkor hangsúlyozom: jó szándékoddal tisztában vagyok! Te is csak azt akartad, amit én is: kifejezni magad.
Szerfelett ingeniózus a cím, amelyet legutóbbi írásodnak adtál: „Amikor a talp visszanyal”. Ugyanakkor nem is annyira ingeniózus, mert – a talp sohasem nyal vissza! Jó lenne, ha ezt megértenéd.
Csík Nagy Ferenc
http://www.vajma.info/cikk/olvasok/77/A-talp-sohasem-nyal-vissza-.html, 2011. december 29. [11:40]
A szerb államnak kötelessége megvédeni a vajdasági magyarok érdekeit is
Interjú Csorba Béla íróval, a VMDP temerini körzeti szervezetének az elnökével
– Két incidens rontotta el a temerini magyarság karácsonyát. Az egyik december 24-én hajnalban történt, amikor ismeretlen tettesek két féltéglát vágtak be Pásztor Zoltánék családi házának ablakán. Másnap hajnalban viszont egy, az éjféli miséről hazafelé igyekvő 75 éves nénit löktek fel és az ő védelmére kelő fiatal magyar házaspárnak rontott neki két elkövető. Ez esetben a tetteseket elfogta a rendőrség. Csorba Béla, a VMDP temerini körzeti szervezetének az elnöke – akihez a kisebbségellenes incidensek áldozatai legtöbb esetben fordulnak – elégedett-e a tettesek gyors kézre kerítésével?
– Nem vagyok elégedett a rendőrség munkájával. A megtámadott magyar családi ház ügyében nem tettek semmilyen lépést, sőt, előzőleg a jegyzőkönyvet sem kívánták felvenni. Arról nem is szólva, hogy nem mentek ki a helyszínre. Ezt azzal magyarázták, hogy tulajdonképpen rendőrsztrájk van, ami természetesen igaz. Abba most nem bocsátkoznék bele, mert ez egy más jellegű probléma, hogy ennek az ún. rendőrsztrájknak miféle politikai dimenziói vannak és miféle politikai játékok folynak ebben a pillanatban Szerbiában, a háttérben. De ez a kérdés most bennünket közvetlenül nem érint. Az utóbbi időben egyébként a rendőrség többé-kevésbé elvégzi azokat a feladatokat, amit rá a törvényesség védelme és a feladatkörük kiró, viszont ami feltűnő, és amiben semmilyen változás nem történt immár évtizedek óta, ez az, hogy az ügyészeink rendre felpuhítják a bűncselekmények és a szabálysértések minősítését. Meggyőződésem szerint ez történt most a legutóbbi esetben is, ugyanis ahogy értesültem, a három támadó közül kettőt állított elő a rendőrség és ezt a kettőt a szabálysértési bíró 25 napos elzárásra ítélte. Ez a büntetés, tekintetbe véve az eset súlyosságát és azt, hogy olyan garázdákról van szó, akik a közrendet Temerin községben folyamatosan veszélyeztetik (nem az első eset volt, hogy különféle etnikai jellegű incidensben vesznek részt), ehhez képest ez a büntetés elenyésző. Ha ez az egyetlen eset lenne, akkor azt mondom, tévedni emberi jog, az ügyészek is tévedhetnek. Azonban itt tendenciáról van szó és ez a meggyőződésem szerint megengedhetetlen. Az ügyészség munkájában a legkonkrétabb formában kell, hogy tükröződjön (és tükröződik is!) az államhatalmi akarat. Innentől kezdve miről beszélünk mi? Az államhatalmi akarat az, hogy a magyarellenes incidensek tényét eltussoljuk? Mert én magánemberként is, de felelős közéleti személyként is mindebből erre következtetek. Tulajdonképpen az ügyészség munkáján keresztül a szerb államakarat tükröződik. Ha viszont ezt végiggondoljuk, akkor ez annyit jelent, hogy a szerb államhatalom bizonyos szektorai cinkosságot vállalnak a magyarellenes incidensek kiprovokálóival és végrehajtóival.
– Magyarellenes incidensről beszél, holott az idős nénit megtámadók egyike állítólag magyar nemzetiségű. Hogy van ez?
– A támadás jellegén ez semmit sem változtat. Az eset főkolomposa ugyanaz a személy, aki az utóbbi hónapokban több, magyarok elleni incidens kiprovokálásában cselekvő módon vett részt, és közel áll vagy éppen tagja is az Obraz nevű szélsőséges szervezetnek. Hogy az ilyen deviáns viselkedésű csoportok magyar nevű, de értékrendjükben asszimilálódott személyeket is bevetnek akcióik során, ez korántsem új, és nem is helyi specialitás. Mindez az igazi szándékok elleplezésére szolgál csupán, s arra, hogy ha szorul a kapca, velük vitessék el a balhét. Sajnálom, hogy ennek még egy olyan nagy tapasztalatú politikus is felült, mint Németh Zsolt.
– Itt Csorba Béla az, akihez a sértettek rendre fordulnak, amikor a bűnüldözés ez ügyekben meddőnek bizonyul. A magyar érdekvédelem fel tudja-e vállalni a védelmet kellő hatékonysággal, ezen jelenségekkel szemben?
– A magyar politikai pártoknak és civil szervezeteknek nincsenek eszközei ahhoz, hogy megvédjék a vajdasági magyarságot. Még ahhoz sincsenek eszközeink, hogy önmagunkat megvédjük. Egyébként idén az én családomat is érték zaklatások, az utóbbi években nem is egyszer. Amikor legutóbb a rendőrséghez fordultam, először az én esetemet is vonakodtak jegyzőkönyvezni, mert érdekes módon akkor is éppen rendőrségi sztrájk volt.
– Ez a magyarázata annak, hogy sokan nem is jelentik az ügyet a rendőrségen. Csak később derül ki az, hogy provokáció érte őket…
– Túlzás nélkül állíthatom, hogy hetente előfordulnak magyarokkal szembeni telefonos zaklatások, ablakon történő zörgetések, kapun bedörömbölések, hasonlók. Ezeket az eseteket ma már nem is jelentik, mert a rendőrök vállat rándítva nem hajlandóak az esettel foglalkozni. De mindez apróság. Az utóbbi időben, valószínűleg a rendőrség a korábbinál azért mégiscsak hatékonyabb munka következtében visszaszorultak nemcsak Temerinben, hanem Vajdaság többi településén is a gyűlöletkeltő falfirkák. Nálunk viszont az utóbbi időben újra feléledőben vannak a kisebbségellenes provokációk. Egyébként hozzáteszem, nem új jelenség, hogy nagyobb vallási ünnepek előestéjén, vagy környékén támadások érik a vallási, vagy az etnikai kisebbségek tagjait. Számítani lehetett rá, hogy karácsony táján, valahol, a Vajdaság valamelyik magyarlakta településén lesz incidens. Persze Temerint valamiképpen afféle próbaterepnek használják a különféle szélsőséges csoportok, amelyek az imént említettek miatt nyugodtan tevékenykedhetnek, mert a rendőrség ugyan tessék-lássék módon üldözi őket, de rendre lágy elbírálásban részesülnek az egyéb bűnüldöző szervek, az ügyészség és a bíróságok részéről. Ez az, amiben rendet kellene teremteni mihamarább. De visszatérve a magyar érdekvédelem kérdésére, természetesen a magyar politikai szervezeteknek kötelességük, hogy az érdekvédelemnek ezt az aspektusát se hagyják figyelmen kívül, és hogy felemeljék e káros jelenségek ellen a szavukat. Különösen fontos volna a határozottabb fellépése azoknak a magyar politikusoknak (és itt szeretném, ha politikus kollégáim az általam mondottakra nem úgy tekintenének, mint a szomszédba való átkiabálásra), akik különféle tisztséget töltenek be, pl. a parlamenti képviselőkre és a tartományi államhatalmi szervek tisztségviselőire gondolok. Bizony elvárnánk tőlük, hogy az eddigieknél sokkal határozottabban felemeljék a szavukat akkor is, amikor a magyarokat éri támadás. Persze értem én azt a kisebbségi gondolatmenetet, amely sokszor a régi, egypárti reflexek formájában tükröződik, és szinte alig várja már, hogy bizonyítsa a lojalitását, hogy amennyiben magyar részről történik valamilyen nemkívánatos válaszreakció, akkor azonnal riadót fúj. Ezt láthattuk az ősszel is. Sajnos szeptember folyamán, az emlékezetes nemzeti jellegű incidensek során néhány magyar politikusunk nem a gyökerénél fogta meg a dolgot.
– Mi a szociológiai háttere ezeknek a történéseknek?
– Az elmúlt másfél évtizedben szisztematikusan, állami támogatással megváltoztatták Temerin községben az etnikai arányokat az itt élő magyarság kárára. Ez azt eredményezte, hogy a megváltozott etnikai arányok folytán bizonyos nacionalista-soviniszta erők vérszemet kaptak. De szeretném, ha nem értenének félre. Itt nem arról van szó, hogy azok, akik idetelepültek, mind magyarellenes gyűlölettel teli emberek. Szó sincs róla, a többségük becsületes, tisztességes ember, éppen olyan, mint az itt élő magyarok. Viszont kétségtelen tény az is, hogy a megváltozott etnikai arányokat kihasználva ma már jelen van környezetünkben az a kritikus tömeg, amely képes megrontani a nemzetek közti viszonyokat. Ezt láthattuk az ősszel, amikor itt különféle szerb szervezetek éjszakai járőrszolgálatot próbáltak szervezni egy mondvacsinált veszélyre hivatkozva. Ugyanakkor az a véleményem, hogy a magyar és a szerb állam közötti jó kapcsolatok árát nem fizetheti meg a délvidéki magyar kisebbség. Fontosnak tartjuk mi, délvidéki magyarok, hiszen ez a mi érdekünk is, hogy a magyarok és a szerbek közötti viszony lehetőleg harmonikus legyen. Fontosnak tartjuk és helyeseljük azokat a lépéseket, amelyeket a magyar állam tesz annak érdekében, hogy elősegítsék Szerbia bejutását az EU-ba és hogy elhárítsák azokat az akadályokat, vagy segítsenek azon akadályok elhárításában, amelyek egyelőre még ezen a rögös úton felmerülnek. De – ismétlem – ennek az árát mi, délvidéki magyarok nem fizethetjük meg.
– A hivatalos Budapest milyen formában nyújthat segítséget a határon túli magyaroknak, ha támadás éri őket?
– A vajdasági magyarok tisztességes, becsületes adófizető állampolgárai Szerbiának. A szerb államnak kötelességei vannak a polgáraival szemben, nemzetiségre való tekintet nélkül. A szerb államnak kötelessége megvédeni a vajdasági magyarok érdekeit is. Budapest abban segíthet, ha ezekre a kötelességekre figyelmezteti Szerbiát. Annál is inkább, mert Szerbia - éppen mert csatlakozni kíván az EU-hoz - bizonyos normákat, a kisebbségi kérdés kezelésében is köteles betartani. Amikor azt látjuk, hogy újra vérszemet kaptak bizonyos kisebbségellenes erők Szerbiában, akkor azért azt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy mindennek a megakadályozása a szerb államhatalmi szervek kötelessége. Ha ennek a kötelességnek nem tudnak eleget tenni, az baj, és ezért mind az itthoni politikai közvéleménynek, mind pedig a nemzetközi szervezeteknek beszámolással és elszámolással tartoznak. Túl vagyunk már azon az időszakon, amikor a kisebbségi kérdés belügynek számított. A kisebbségi kérdés nem belügy sem nálunk, sem más országokban. Én azt gondolom, hogy ezekhez az elvekhez kell, hogy tartsa magát mindenki és remélem, hogy ezen alapelvek betartatásában tud a legtöbbet tenni a magyar kormányzat.
Ternovácz István
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4634/A-szerb-allamnak-kotelessege-megvedeni-a-vajdasagi-magyarok-erdekeit-is.html, 2011. december 29. [21:59]
– Nem vagyok elégedett a rendőrség munkájával. A megtámadott magyar családi ház ügyében nem tettek semmilyen lépést, sőt, előzőleg a jegyzőkönyvet sem kívánták felvenni. Arról nem is szólva, hogy nem mentek ki a helyszínre. Ezt azzal magyarázták, hogy tulajdonképpen rendőrsztrájk van, ami természetesen igaz. Abba most nem bocsátkoznék bele, mert ez egy más jellegű probléma, hogy ennek az ún. rendőrsztrájknak miféle politikai dimenziói vannak és miféle politikai játékok folynak ebben a pillanatban Szerbiában, a háttérben. De ez a kérdés most bennünket közvetlenül nem érint. Az utóbbi időben egyébként a rendőrség többé-kevésbé elvégzi azokat a feladatokat, amit rá a törvényesség védelme és a feladatkörük kiró, viszont ami feltűnő, és amiben semmilyen változás nem történt immár évtizedek óta, ez az, hogy az ügyészeink rendre felpuhítják a bűncselekmények és a szabálysértések minősítését. Meggyőződésem szerint ez történt most a legutóbbi esetben is, ugyanis ahogy értesültem, a három támadó közül kettőt állított elő a rendőrség és ezt a kettőt a szabálysértési bíró 25 napos elzárásra ítélte. Ez a büntetés, tekintetbe véve az eset súlyosságát és azt, hogy olyan garázdákról van szó, akik a közrendet Temerin községben folyamatosan veszélyeztetik (nem az első eset volt, hogy különféle etnikai jellegű incidensben vesznek részt), ehhez képest ez a büntetés elenyésző. Ha ez az egyetlen eset lenne, akkor azt mondom, tévedni emberi jog, az ügyészek is tévedhetnek. Azonban itt tendenciáról van szó és ez a meggyőződésem szerint megengedhetetlen. Az ügyészség munkájában a legkonkrétabb formában kell, hogy tükröződjön (és tükröződik is!) az államhatalmi akarat. Innentől kezdve miről beszélünk mi? Az államhatalmi akarat az, hogy a magyarellenes incidensek tényét eltussoljuk? Mert én magánemberként is, de felelős közéleti személyként is mindebből erre következtetek. Tulajdonképpen az ügyészség munkáján keresztül a szerb államakarat tükröződik. Ha viszont ezt végiggondoljuk, akkor ez annyit jelent, hogy a szerb államhatalom bizonyos szektorai cinkosságot vállalnak a magyarellenes incidensek kiprovokálóival és végrehajtóival.
– Magyarellenes incidensről beszél, holott az idős nénit megtámadók egyike állítólag magyar nemzetiségű. Hogy van ez?
– A támadás jellegén ez semmit sem változtat. Az eset főkolomposa ugyanaz a személy, aki az utóbbi hónapokban több, magyarok elleni incidens kiprovokálásában cselekvő módon vett részt, és közel áll vagy éppen tagja is az Obraz nevű szélsőséges szervezetnek. Hogy az ilyen deviáns viselkedésű csoportok magyar nevű, de értékrendjükben asszimilálódott személyeket is bevetnek akcióik során, ez korántsem új, és nem is helyi specialitás. Mindez az igazi szándékok elleplezésére szolgál csupán, s arra, hogy ha szorul a kapca, velük vitessék el a balhét. Sajnálom, hogy ennek még egy olyan nagy tapasztalatú politikus is felült, mint Németh Zsolt.
– Itt Csorba Béla az, akihez a sértettek rendre fordulnak, amikor a bűnüldözés ez ügyekben meddőnek bizonyul. A magyar érdekvédelem fel tudja-e vállalni a védelmet kellő hatékonysággal, ezen jelenségekkel szemben?
– A magyar politikai pártoknak és civil szervezeteknek nincsenek eszközei ahhoz, hogy megvédjék a vajdasági magyarságot. Még ahhoz sincsenek eszközeink, hogy önmagunkat megvédjük. Egyébként idén az én családomat is érték zaklatások, az utóbbi években nem is egyszer. Amikor legutóbb a rendőrséghez fordultam, először az én esetemet is vonakodtak jegyzőkönyvezni, mert érdekes módon akkor is éppen rendőrségi sztrájk volt.
– Ez a magyarázata annak, hogy sokan nem is jelentik az ügyet a rendőrségen. Csak később derül ki az, hogy provokáció érte őket…
– Túlzás nélkül állíthatom, hogy hetente előfordulnak magyarokkal szembeni telefonos zaklatások, ablakon történő zörgetések, kapun bedörömbölések, hasonlók. Ezeket az eseteket ma már nem is jelentik, mert a rendőrök vállat rándítva nem hajlandóak az esettel foglalkozni. De mindez apróság. Az utóbbi időben, valószínűleg a rendőrség a korábbinál azért mégiscsak hatékonyabb munka következtében visszaszorultak nemcsak Temerinben, hanem Vajdaság többi településén is a gyűlöletkeltő falfirkák. Nálunk viszont az utóbbi időben újra feléledőben vannak a kisebbségellenes provokációk. Egyébként hozzáteszem, nem új jelenség, hogy nagyobb vallási ünnepek előestéjén, vagy környékén támadások érik a vallási, vagy az etnikai kisebbségek tagjait. Számítani lehetett rá, hogy karácsony táján, valahol, a Vajdaság valamelyik magyarlakta településén lesz incidens. Persze Temerint valamiképpen afféle próbaterepnek használják a különféle szélsőséges csoportok, amelyek az imént említettek miatt nyugodtan tevékenykedhetnek, mert a rendőrség ugyan tessék-lássék módon üldözi őket, de rendre lágy elbírálásban részesülnek az egyéb bűnüldöző szervek, az ügyészség és a bíróságok részéről. Ez az, amiben rendet kellene teremteni mihamarább. De visszatérve a magyar érdekvédelem kérdésére, természetesen a magyar politikai szervezeteknek kötelességük, hogy az érdekvédelemnek ezt az aspektusát se hagyják figyelmen kívül, és hogy felemeljék e káros jelenségek ellen a szavukat. Különösen fontos volna a határozottabb fellépése azoknak a magyar politikusoknak (és itt szeretném, ha politikus kollégáim az általam mondottakra nem úgy tekintenének, mint a szomszédba való átkiabálásra), akik különféle tisztséget töltenek be, pl. a parlamenti képviselőkre és a tartományi államhatalmi szervek tisztségviselőire gondolok. Bizony elvárnánk tőlük, hogy az eddigieknél sokkal határozottabban felemeljék a szavukat akkor is, amikor a magyarokat éri támadás. Persze értem én azt a kisebbségi gondolatmenetet, amely sokszor a régi, egypárti reflexek formájában tükröződik, és szinte alig várja már, hogy bizonyítsa a lojalitását, hogy amennyiben magyar részről történik valamilyen nemkívánatos válaszreakció, akkor azonnal riadót fúj. Ezt láthattuk az ősszel is. Sajnos szeptember folyamán, az emlékezetes nemzeti jellegű incidensek során néhány magyar politikusunk nem a gyökerénél fogta meg a dolgot.
– Mi a szociológiai háttere ezeknek a történéseknek?
– Az elmúlt másfél évtizedben szisztematikusan, állami támogatással megváltoztatták Temerin községben az etnikai arányokat az itt élő magyarság kárára. Ez azt eredményezte, hogy a megváltozott etnikai arányok folytán bizonyos nacionalista-soviniszta erők vérszemet kaptak. De szeretném, ha nem értenének félre. Itt nem arról van szó, hogy azok, akik idetelepültek, mind magyarellenes gyűlölettel teli emberek. Szó sincs róla, a többségük becsületes, tisztességes ember, éppen olyan, mint az itt élő magyarok. Viszont kétségtelen tény az is, hogy a megváltozott etnikai arányokat kihasználva ma már jelen van környezetünkben az a kritikus tömeg, amely képes megrontani a nemzetek közti viszonyokat. Ezt láthattuk az ősszel, amikor itt különféle szerb szervezetek éjszakai járőrszolgálatot próbáltak szervezni egy mondvacsinált veszélyre hivatkozva. Ugyanakkor az a véleményem, hogy a magyar és a szerb állam közötti jó kapcsolatok árát nem fizetheti meg a délvidéki magyar kisebbség. Fontosnak tartjuk mi, délvidéki magyarok, hiszen ez a mi érdekünk is, hogy a magyarok és a szerbek közötti viszony lehetőleg harmonikus legyen. Fontosnak tartjuk és helyeseljük azokat a lépéseket, amelyeket a magyar állam tesz annak érdekében, hogy elősegítsék Szerbia bejutását az EU-ba és hogy elhárítsák azokat az akadályokat, vagy segítsenek azon akadályok elhárításában, amelyek egyelőre még ezen a rögös úton felmerülnek. De – ismétlem – ennek az árát mi, délvidéki magyarok nem fizethetjük meg.
– A hivatalos Budapest milyen formában nyújthat segítséget a határon túli magyaroknak, ha támadás éri őket?
– A vajdasági magyarok tisztességes, becsületes adófizető állampolgárai Szerbiának. A szerb államnak kötelességei vannak a polgáraival szemben, nemzetiségre való tekintet nélkül. A szerb államnak kötelessége megvédeni a vajdasági magyarok érdekeit is. Budapest abban segíthet, ha ezekre a kötelességekre figyelmezteti Szerbiát. Annál is inkább, mert Szerbia - éppen mert csatlakozni kíván az EU-hoz - bizonyos normákat, a kisebbségi kérdés kezelésében is köteles betartani. Amikor azt látjuk, hogy újra vérszemet kaptak bizonyos kisebbségellenes erők Szerbiában, akkor azért azt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy mindennek a megakadályozása a szerb államhatalmi szervek kötelessége. Ha ennek a kötelességnek nem tudnak eleget tenni, az baj, és ezért mind az itthoni politikai közvéleménynek, mind pedig a nemzetközi szervezeteknek beszámolással és elszámolással tartoznak. Túl vagyunk már azon az időszakon, amikor a kisebbségi kérdés belügynek számított. A kisebbségi kérdés nem belügy sem nálunk, sem más országokban. Én azt gondolom, hogy ezekhez az elvekhez kell, hogy tartsa magát mindenki és remélem, hogy ezen alapelvek betartatásában tud a legtöbbet tenni a magyar kormányzat.
Ternovácz István
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4634/A-szerb-allamnak-kotelessege-megvedeni-a-vajdasagi-magyarok-erdekeit-is.html, 2011. december 29. [21:59]
Méltóságot és védelmet az áldozatoknak, súlyos büntetést az elkövetőknek!
A karácsonyi ünnepek alatt megtámadott temerini magyarokhoz látogatott Ékes Ilona magyar parlamenti képviselő
– Nagyon jól esett az anyaország hivatalos képviselőjének az érdeklődése és az együttérzése a súlyos karácsonyi incidensek után. Jó érezni, hogy most egy olyan anyaországunk van, egy olyan kormánnyal, amely gondot visel az itteni magyarságról is. A képviselő asszonyt tájékoztattam arról, hogy mi történt az inkriminált két napban és abban állapodtunk meg, hogy megmarad a kapcsolat közöttünk a továbbiakban is. Folyamatosan adjuk egymásnak az információkat és együttesen próbálunk fellépni ez a rossz ellen, ami itt történik. Egyetértettünk abban is, hogy ebben a pillanatban egyetlen gyors megoldás van, mégpedig a hatékony büntetőpolitika. Tehát az eseményeket a súlyuknak megfelelően kell kezelni. Ami szabálysértés, az szabálysértés, ami bűncselekmény, az bűncselekmény. Ha bűncselekményről van szó, akkor bizony a büntetés elrettentő erejével kell oda hatni, hogy ezek az események valahogy megszűnjenek.
Ékes Ilona a polgármesterrel való megbeszélést követően először ellátogatott a Pásztor családhoz (a képen), melynek ablakán december 24-én hajnalban két féltéglát vágtak be. Ezt követően tiszteletét tette Juhász Attilánál és élettársánál, Ilonánál, akik 25-én kora hajnalban a hajnali miséről hazafelé tartva megpróbálták megmenteni a vandálok támadásától az előttük haladó 75 éves Sós Joli nénit, akit a duhajkodók könyörtelenül fellöktek. Az elvetemültek, látva azt, hogy a fiatalok az idős asszony védelmére keltek, rajtuk álltak bosszút. A földre került Attilát arcon rúgták, de a nyaka is megsérült. Ilonának, akit az egyik támadó a földhöz vágott, kék duzzanat éktelenkedik a szemhéján. Náluk derült ki, hogy a rendőrség a három támadóból csak kettőt állított elő. Mindhárman szerbül beszéltek.
Temerini látogatásának tapasztalatait Ékes Ilona így összegezte:
– Egy nagyon szomorú történet rajzolódott ki előttem. Ezért is jöttem el, hogy személyes tapasztalatokra tegyek szert és győződjek meg arról, hogy mi történt itt, hogy találkozzak ennek a szomorú eseménynek az elszenvedőivel. Most elsősorban erkölcsi támogatásomról tudom biztosítani a testi sértéseket elszenvedett embereket, hogy ebből a rettenetes helyzetből valahogy majd ki tudjanak kerülni. Másrészt pedig, hogy majd otthon tájékoztatni tudjam a Nemzeti Összetartozás bizottságát, hogy mit tapasztaltam, milyen információkat kaptam. Nagyon fontosnak tartom azt a határozott kiállást, amit a Juhász családnál is tapasztalhattunk, hogy a brutalitás ellenére nem félnek, nem ijedtek meg. Határozottan követelik azt, hogy az emberi méltóságuknak és joguknak megfelelően járjanak el velük szemben, és részesítsék védelembe őket. Azt kell nagyon kihangsúlyoznunk, hogy tisztességes eljárást szeretnénk ezeknek az embereknek és határozott, olyan büntetést az elkövetőknek, aminek visszatartó ereje is van a későbbiekre nézve, függetlenül attól, hogy ki milyen nemzetiségűnek vallja magát. Karácsony a szeretet ünnepe. Ilyenkor elkövetni egy ilyen tettet az éjféli miséről hazafelé tartó idős, védtelen asszonnyal és védelmére kelőkkel szemben, ez nagyon komoly bűncselekmény. Otthon tájékozódom, hogy az ügyvédeink mit tudnak tenni, de az itteni ügyvédekkel is fel kell vennünk majd a kapcsolatot, hogy a szerbiai eljárásban elsősorban ők tudjanak segíteni. Mi megadjuk a mi szakmai segítségünket, e mellett a nemzetközi fórumokhoz való fordulás lehetőségét is megvizsgáljuk.
Ternovácz István
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4633/Meltosagot-es-vedelmet-az-aldozatoknak--sulyos-buntetest-az-elkovetoknek.html, 2011. december 29. [18:39]
2011. december 29., csütörtök
December 29.
A biológiai sokféleség (biodiverzitás) nemzetközi napja Szerbiában / Dan biodiverziteta Srbije / Day for Biological Diversity in Serbia
A világban a biológiai sokféleség (biodiverzitás védelmének) nemzetközi napját május 22-én ünneplik [Međunarodni dan biološke raznolikosti (biodiverziteta) / International Day for Biological Diversity]
A Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napja olyan világnap, amely az élővilág sokféleségére (biodiverzitás), illetve az azt fenyegető veszélyekre igyekszik ráirányítani a széles nyilvánosság figyelmét. A választás azért esett május 22-ére, mert 1992-ben ezen a napon fogadták el a biológiai sokféleség egyezmény végleges szövegét az ENSZ Környezeti Programjának (UNEP) Nairobiban tartott konferenciáján. Az egyezmény „azt a célt tűzte ki, hogy 2010-re világszinten jelentősen mérsékelni kell a biológiai sokféleség csökkenésének jelenlegi ütemét”. A célkitűzést később a Fenntartható Fejlődés Világcsúcs (Johannesburg, 2002. augusztus 26. – szeptember 4.) is elfogadta.
A Magyar Kártya Napja [Dan mađarske karte (za igru) / Day of Hungarian Cards]
Schneider József kártyafestő emlékére, aki 1835 körül elkészítette a magyar kártyának nevezett játékeszköz első példányát. Ez az egyetlen standard kártyakép, mely irodalmi mű hőseit ábrázolja.
A magyar kártyafestők különleges kártyakép megalkotásával járultak hozzá az egyetemes kártyakultúra gazdagságához. 1835 körül készültek el Pesten Schneider József és Chwalowsky Ödön kártyakészítő mesterek műhelyében a napjainkban magyar kártyának nevezett játékeszköz első példányai. Az új, keletkezését követően regionálissá váló kártyatípus az egyetlen standard kártyakép, mely irodalmi mű hőseit ábrázolja, és epizódjait idézi fel. Schiller Tell Vilmosa a biedermeier ízlést és divatot követve jelent meg a kártyaképeken. A tükörképességében és témájában is új játékszer nem csak Magyarországon, de Közép-Európa-szerte kiszorította a korábban általánosan használt egyalakos kártyaképeket. Kezdetben helvét- vagy svájci-német volt a játék neve. A XX. század elején az elnevezés magyar kártyára változott, német nyelvterületen pedig Doppeldeutsche lett.
A budapesti Kazinczy utcában (egykor Kiskereszt utca) járva az 55. számú ház falán olvashatjuk a mindmáig legnépszerűbb magyar találmányra emlékező sorokat. Az emléktáblát 1996-ban állította a Magyar Talon Alapítvány (a Magyar Kártyamúzeum megalapításának szándékával működő szervezet) és a Pató Pál Asztaltársaság (a magyar kártya kultikus tisztelete okán) és december 29-ét a magyar kártya napjává nevezték ki.
A 32 lapos magyar kártya
A világban a biológiai sokféleség (biodiverzitás védelmének) nemzetközi napját május 22-én ünneplik [Međunarodni dan biološke raznolikosti (biodiverziteta) / International Day for Biological Diversity]
A Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napja olyan világnap, amely az élővilág sokféleségére (biodiverzitás), illetve az azt fenyegető veszélyekre igyekszik ráirányítani a széles nyilvánosság figyelmét. A választás azért esett május 22-ére, mert 1992-ben ezen a napon fogadták el a biológiai sokféleség egyezmény végleges szövegét az ENSZ Környezeti Programjának (UNEP) Nairobiban tartott konferenciáján. Az egyezmény „azt a célt tűzte ki, hogy 2010-re világszinten jelentősen mérsékelni kell a biológiai sokféleség csökkenésének jelenlegi ütemét”. A célkitűzést később a Fenntartható Fejlődés Világcsúcs (Johannesburg, 2002. augusztus 26. – szeptember 4.) is elfogadta.
A Magyar Kártya Napja [Dan mađarske karte (za igru) / Day of Hungarian Cards]
Schneider József kártyafestő emlékére, aki 1835 körül elkészítette a magyar kártyának nevezett játékeszköz első példányát. Ez az egyetlen standard kártyakép, mely irodalmi mű hőseit ábrázolja.
A budapesti Kazinczy utcában (egykor Kiskereszt utca) járva az 55. számú ház falán olvashatjuk a mindmáig legnépszerűbb magyar találmányra emlékező sorokat. Az emléktáblát 1996-ban állította a Magyar Talon Alapítvány (a Magyar Kártyamúzeum megalapításának szándékával működő szervezet) és a Pató Pál Asztaltársaság (a magyar kártya kultikus tisztelete okán) és december 29-ét a magyar kártya napjává nevezték ki.
Az újabb etnikai indíttatású temerini incidensek kapcsán
A CRCD közleménye
A civil társadalom fejlesztését felvállaló központ, a CRCD arra figyelmeztet szerkesztőségünknek ma megküldött közleményében, hogy az újabb temerini, etnikai indíttatású incidensek, amelyek éppen karácsony estéjén történtek, a nemzetek közötti incidensek 2003 és 2005 közötti eszkalálódására emlékeztetnek. Mire a hatóságok megfelelő módon reagálnak az esetre, fennáll annak a veszélye, hogy a tartósan feszült etnikai viszonyok mind nehezebben lesznek orvosolhatók ebben a környezetben, de potenciálisan, egész Vajdaságban.
„Temerin kulcsfontosságú község Vajdaságban, ami a nemzetek közötti viszonyok stabilitását és a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósítását illeti. Ez a község a nemzetiségek közötti viszony sajátos lakmusza, fokmérője szélesebb környezetben is. Ha Temerinben jó a szerbek és magyarok közötti viszonyt, akkor reális elvárás, hogy a többi 45 vajdasági községben sem történik ilyen incidens. S amikor etnikai incidensek jelentkeznek Temerinben, az nem jelenti azt óhatatlanul, hogy ez kiterjed az egész Vajdaságra, de ilyenkor valamennyi állami szervnek, s a nyilvánosságnak is fokozottan oda kell figyelnie”, áll egyebek között a közleményben, amely emlékeztet a 2004. március 17-e és 23-a közötti eseményekre, amikor is a etnikai indíttatású erőszakhullám Koszovóból elért Vajdaságba is. Az EBESZ és az Európai Tanács intervencióját követően az akkori államközösség kormánya külön bizottságot hozott létre a vajdasági etnikai indíttatású incidensek megakadályozására. Ennek hatására előbb a rendőrség, majd az ügyészség, végül pedig a bíróságok munkája is megfelelőbb lett, s ennek következményeként folyamatosan csökkent is az etnikai összetűzések száma Vajdaságban az elmúlt évek során.
2010 januárjában és februárjában Temerinben négy alkalommal is magyar fiatalokat vertek meg csak azért, mert nyilvános helyen anyanyelvükön beszéltek. Akkoriban feljegyeztek egy ottani szerbbel szembeni atrocitást is. A CRCD ekkor mások mellett közvetlenül tájékoztatta a nemzetek közötti viszonyok elmérgesedésének kozkázatáról az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főbiztosát, Catherine Ashtont is.
Mint a közlemény megjegyzi, a 2011 őszén történt incidensekre a rendőrség, az illetékes állami és tartományi szervek éberebben és határozottabban reagáltak a megszokottnál. Az azonban továbbra is tény marad, hogy a CRCD által végzett monitoring terepi tapasztalatai azt mutatják, hogy Temerin község egy részén kockázatot jelent a magyar nyelv nyilvános használata, s még inkább vonatkozik ez a községen belül Járek településre.
A mostani karácsony esti támadások azt mutatják, hogy a feszültség és a nemzetek közötti viszonyok megromlásának veszélye tartósan fennáll. Reményt ad, hogy a rendőrség gyorsan felfedte az elkövetők kilétét. Aggodalomra ad viszont okot, hogy a támadókat csak a szabálysértési bíróság elé vitték, ahol 25 nap szabadságvesztést kaptak. Aggályos, hogy az újvidéki főügyészség valószínűleg nem fog hivatalból eljárni azzal az esettel kapcsolatban, amelyben hangsúlyozottan fennáll a gyanúja annak, hogy nemzeti, vallási és faji gyűlöletet, továbbá nemzeti türelmetlenséget szítottak, ami a Btk 317. szakaszába ütköző bűncselekmény.
A CRCD úgy véli, hogy az állami szervek, mindenek előtt az ügyészség és a bíróság ilyen megengedő viszonyulása megnöveli a nemzetek közötti viszonyok megromlásának veszélyét nem csak Temerinben, hanem egész Vajdaságban. A rendőrség, a tartományi közigazgatási szervek és a tartományi képviselőház elnöke, a független testületek megfelelő reakciói után a probléma hatékony megoldása már az illetékes ügyészségektől és azon készségüktől függ, hogy készek-e hivatalból eljárást indítani ilyen esetekben. A CRCD arra figyelmeztet, hogy nem ismétlődhetnek meg a 2003-2005-ös időszak hibái, amikor éppen az ügyszség vonakodása vezetett az etnikai incidensek eszkalólódásához, s a nemzetek közötti viszonyok stabilitásának ideiglenes veszélyeztetéséhez Vajdaságban, szögezi le a közlemény, amelyet a CRCD nevében Snežana Ilić programkoordinátor írt alá.
http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/1277/Az-ujabb-etnikai-indittatasu-temerini-incidensek-kapcsan.html, 2011. december 27. [17:21]
2011. december 28., szerda
Mit tart a vajdasági magyarság szempontjából legfontosabb idei közéleti eseménynek?
Körkérdés
Mit tart a vajdasági magyarság szempontjából legfontosabb idei közéleti eseménynek?
A rehabilitációs és a vagyon-visszaszármaztatási törvény elfogadását 53.1%
Az egyetemista ösztöndíjrendszer kiépítését 32.1%
A Magyar Nemzeti Tanács stratégiáinak megfogalmazását, elfogadását 14.8%
Szavazatok száma: 586
Elégtétel
KAPCSOLÓDÓ KOMMENTÁRUNK
A kollektivizmusra épülő titói rendszer részéről nem volt meglepő, hogy még utolsó évtizedeiben is, amikor a hatalom már kicsúszni látszott az „örökös elnök” kezéből, a kollektív vezetés és felelősség bevezetésével kísérletezzen (tudjuk, milyen sikerrel). Ez a rendszer azonban jóval korábban igen hatékonyan alkalmazta a kollektív bűnösség elvét mindenekelőtt a vajdasági németekkel, de ugyanígy a magyarokkal szemben is. Az év utolsó hónapjaiban igen komolyan fellángolt az ezzel kapcsolatos, elsősorban politikai indíttatású vita, mégpedig a vagyon-visszaszármaztatási törvény kapcsán. Az említett jogszabály vitás rendelkezése szerint az állam nem adja vissza az egykori megszállóknak és kiszolgálóiknak (vagyis hozzátartozóiknak) a tőlük elkobzott vagyont. Egy ilyen elvvel nagyon nehéz vitába szállni, még akkor is, ha az adott személy a vagyonát nem fasiszta nézeteinek köszönhette (többségében ugyanis ilyenek voltak). Talán nem mellékes megjegyezni, hogy a semmivel sem kevésbé totalitarista kommunizmus rendszerének köszönhető vagyon esetében nemcsak a testi épség kérdése nem merült fel, hanem még a nyilvánvalóan pozícióknak köszönhető vagyon kérdése sem.
Lehet, hogy a fasiszta elemek ellen másutt is volt megtorlás. A csetnikek és z usztasák sem kerülték el ezt a sorsot, de az is történelmi tény, hogy a fasizmus általi megbélyegzés volt a vajdasági magyarság elleni partizán irtóhadjárat első számú ürügye, s a vajdasági magyar és német szervezetek évtizedek óta harcolnak azért, hogy elismertessék a kollektív bűnösség elve alkalmazásának rettenetes következményeit. A vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvény rendelkezése mégis a kollektív bűnösség elvének érvényességét támasztotta alá azáltal, hogy előzőleg nem rendezte a kárpótlás kérdését. A jogszabály ugyanis nem tett különbséget a tényleges bűnösök és az igazságtalanul megvádoltak, a megbélyegzettek, a vagyonukat elvesztők és a kivégzettek között. A magukat demokratikusnak nevező pártok váltig állították, hogy nem a magyarok ellen szól a törvény, lényegében mégis ez lett volna a helyzet, mert a szerbektől ilyen címen alig koboztak el vagyont annak idején. Már a többségi nemzet józanabb tagjai is kezdik elismerni, hogy a több tízezer áldozatot követelő megtorlás valóban nemzeti, nem pedig ideológiai alapon történt, és jól jövedelmező hozadéka volt a vagyonelkobzás. Arról már nem is szólunk, hogy az ártatlanságot azért továbbra is bizonyítani kell majd. Vagyis mindenki bűnös, csak az nem, aki bizonyítottan ártatlan!
Azt már korábban is hallani lehetett, hogy Szerbia nem hajlandó visszaadni a németek vagyonát vagy kárpótolni őket, s nyilván az is jól jött volna, ha a magyarok esetében is megmaradt volna államinak a vagyon. A korábbi rendszer azt hangoztatta, hogy teljesen jogosan vették el a vagyont a fasiszta rendszerek által okozott károk fejében, csakhogy ez a vagyon valóban hatalmas volt. Vajdaságban – mint kiderült – több mint százezer hektáros földterületről van szó. Az állam pedig görcsösen ragaszkodik hozzájuk, pedig ezeket lehetne a legkönnyebben visszaadni. A gyárak és az épületek esetében már lehet alkudozni, hogy mennyit is érhettek, és mennyi értékpapírt kell adni értük. Ez utóbbit szívesebben megteszik, hiszen az állami értékpapíroknak aligha lesz meg a tényleges értékük, s piacra dobásuk pillanatában sem fogják megadni értük a névleges árat. Bármennyire is szeretné tehát a kormány, hogy minél kevesebbel „ússza meg” a visszaszármaztatást, mivel üres a „kassza”, akárhogy is manőverezik, ez elől nem tud elmenekülni.
Mindent összevetve: a vajdasági magyarság esetében ez mégis egyfajta elégtétel, s ha nehezen is múlnak azok az idők, amikor a legkönnyebb volt a fasizmus bélyegét rásütni mindarra, ami magyar, még a testvértelepülésekkel való kapcsolatfelvételre is, hihetetlenül lassan ugyan, de mégis változik a helyzet.
Papp Imre
Magyar Szó, 2011. december 27., 6. o.
Mit tart a vajdasági magyarság szempontjából legfontosabb idei közéleti eseménynek?
A rehabilitációs és a vagyon-visszaszármaztatási törvény elfogadását 53.1%
Az egyetemista ösztöndíjrendszer kiépítését 32.1%
A Magyar Nemzeti Tanács stratégiáinak megfogalmazását, elfogadását 14.8%
Szavazatok száma: 586
Elégtétel
KAPCSOLÓDÓ KOMMENTÁRUNK
A kollektivizmusra épülő titói rendszer részéről nem volt meglepő, hogy még utolsó évtizedeiben is, amikor a hatalom már kicsúszni látszott az „örökös elnök” kezéből, a kollektív vezetés és felelősség bevezetésével kísérletezzen (tudjuk, milyen sikerrel). Ez a rendszer azonban jóval korábban igen hatékonyan alkalmazta a kollektív bűnösség elvét mindenekelőtt a vajdasági németekkel, de ugyanígy a magyarokkal szemben is. Az év utolsó hónapjaiban igen komolyan fellángolt az ezzel kapcsolatos, elsősorban politikai indíttatású vita, mégpedig a vagyon-visszaszármaztatási törvény kapcsán. Az említett jogszabály vitás rendelkezése szerint az állam nem adja vissza az egykori megszállóknak és kiszolgálóiknak (vagyis hozzátartozóiknak) a tőlük elkobzott vagyont. Egy ilyen elvvel nagyon nehéz vitába szállni, még akkor is, ha az adott személy a vagyonát nem fasiszta nézeteinek köszönhette (többségében ugyanis ilyenek voltak). Talán nem mellékes megjegyezni, hogy a semmivel sem kevésbé totalitarista kommunizmus rendszerének köszönhető vagyon esetében nemcsak a testi épség kérdése nem merült fel, hanem még a nyilvánvalóan pozícióknak köszönhető vagyon kérdése sem.
Lehet, hogy a fasiszta elemek ellen másutt is volt megtorlás. A csetnikek és z usztasák sem kerülték el ezt a sorsot, de az is történelmi tény, hogy a fasizmus általi megbélyegzés volt a vajdasági magyarság elleni partizán irtóhadjárat első számú ürügye, s a vajdasági magyar és német szervezetek évtizedek óta harcolnak azért, hogy elismertessék a kollektív bűnösség elve alkalmazásának rettenetes következményeit. A vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvény rendelkezése mégis a kollektív bűnösség elvének érvényességét támasztotta alá azáltal, hogy előzőleg nem rendezte a kárpótlás kérdését. A jogszabály ugyanis nem tett különbséget a tényleges bűnösök és az igazságtalanul megvádoltak, a megbélyegzettek, a vagyonukat elvesztők és a kivégzettek között. A magukat demokratikusnak nevező pártok váltig állították, hogy nem a magyarok ellen szól a törvény, lényegében mégis ez lett volna a helyzet, mert a szerbektől ilyen címen alig koboztak el vagyont annak idején. Már a többségi nemzet józanabb tagjai is kezdik elismerni, hogy a több tízezer áldozatot követelő megtorlás valóban nemzeti, nem pedig ideológiai alapon történt, és jól jövedelmező hozadéka volt a vagyonelkobzás. Arról már nem is szólunk, hogy az ártatlanságot azért továbbra is bizonyítani kell majd. Vagyis mindenki bűnös, csak az nem, aki bizonyítottan ártatlan!
Azt már korábban is hallani lehetett, hogy Szerbia nem hajlandó visszaadni a németek vagyonát vagy kárpótolni őket, s nyilván az is jól jött volna, ha a magyarok esetében is megmaradt volna államinak a vagyon. A korábbi rendszer azt hangoztatta, hogy teljesen jogosan vették el a vagyont a fasiszta rendszerek által okozott károk fejében, csakhogy ez a vagyon valóban hatalmas volt. Vajdaságban – mint kiderült – több mint százezer hektáros földterületről van szó. Az állam pedig görcsösen ragaszkodik hozzájuk, pedig ezeket lehetne a legkönnyebben visszaadni. A gyárak és az épületek esetében már lehet alkudozni, hogy mennyit is érhettek, és mennyi értékpapírt kell adni értük. Ez utóbbit szívesebben megteszik, hiszen az állami értékpapíroknak aligha lesz meg a tényleges értékük, s piacra dobásuk pillanatában sem fogják megadni értük a névleges árat. Bármennyire is szeretné tehát a kormány, hogy minél kevesebbel „ússza meg” a visszaszármaztatást, mivel üres a „kassza”, akárhogy is manőverezik, ez elől nem tud elmenekülni.
Mindent összevetve: a vajdasági magyarság esetében ez mégis egyfajta elégtétel, s ha nehezen is múlnak azok az idők, amikor a legkönnyebb volt a fasizmus bélyegét rásütni mindarra, ami magyar, még a testvértelepülésekkel való kapcsolatfelvételre is, hihetetlenül lassan ugyan, de mégis változik a helyzet.
Papp Imre
Magyar Szó, 2011. december 27., 6. o.
A temerini támadásokról is szó volt a magyar Országgyűlés ülésén
Jobbik: fel akar-e lépni a Külügyminisztérium a délvidéki atrocitások ügyében?
A temerini támadásokról is szó volt a magyar Országgyűlés ülésén
A délvidéki atrocitásokról is szóltak azonnali kérdések a magyar Országgyűlés szerdai (december 28-i – B. A. megj.) ülésén.
Németh Zsolt (a képen) államtitkár válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel az egyik támadó magyar volt, kizárható az atrocitás rasszista indítéka. Hozzátette ugyanakkor, hogy a tárca komolyan veszi a helyzetet, és megnyugtatónak ítéli a szerb hatóság hatékony fellépését, de a konkrét ügyben diplomáciai fellépést nem tart indokoltnak. (MTI)
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12776/A-temerini-tamadasokrol-is-szo-volt-a-magyar-Orszaggyules-ulesen.html, 2011. december 28. [17:40]
VAJDASÁGI TÁMADÁSOK – CSELEKVÉSI TERV KELL AZ ERŐSZAK ELKERÜLÉSÉRE
Az LMP közleménye
Magyarokat támadtak meg Temerinben, karácsonykor. Egy, az éjféli miséről hazafelé tartó, 75 éves asszonyba kötött bele három szerb férfi. A dulakodás közben az asszony megsérült. A segítségére siető fiatal magyar házaspárt is durván bántalmazták. Nem a karácsonyi volt az első támadás az ünnepek közeledtével. Előző éjszaka, hajnali két órakor két fél téglát dobtak be egy temerini magyar család házának ablakán.
A Lehet Más a Politika megdöbbenéssel fogadta a híreket, hogy egyes szerb szélsőségesek az ünnepeken is magyarokra támadtak. Az LMP meggyőződése, hogy az erőszakra soha nincs mentség és az sohasem helyettesítheti a demokratikus, együttműködésre épülő konfliktust kezelő eszközöket. A párt határozottan elítéli a szerb szélsőségesek magyarellenes kirohanásait és támadásait, amelyek az utóbbi időben ismét gyakorivá váltak a Vajdaságban.
Kiállunk a megtámadott temerini magyarok és közösségeik mellett, illetve együttérzésünkről biztosítjuk őket. Kérjük a magyar kormányt, hogy még határozottabban lépjen fel a meg-megújuló vajdasági atrocitásokkal kapcsolatban. A szerb kormánnyal, a tartományi képviselőházzal és annak elnökével, valamint Temerin polgármesterével, illetve a környékbeli polgármesterekkel dolgozzon ki hathatós és megnyugtató cselekvési tervet a további erőszak elkerülésére. Ebben az LMP eddig is és most is minden segítséget és támogatást megad.
Bízunk abban, hogy az érintett hatóságok, hivatalos és civil szervezetek mindent megtesznek annak érdekében, hogy az atrocitások minél hamarabb befejeződjenek.
Budapest, 2011. december 27.
Dorosz Dávid
országgyűlési képviselő,
a Nemzeti Összetartozás bizottság tagja
Szabó Tímea
országgyűlési képviselő,
az Emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottság alelnöke
http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/1276/Vajdasagi-tamadasok-8211-cselekvesi-terv-kell-az-eroszak-elkerulesere.html, 2011. december 27. [15:41]
Fogy Szerbia lakossága: Nyugtalanító és riasztó a helyzet
Pera Milankov a szó valódi értelmében fizet Magyarcsernye lakóinak azért, hogy településükön maradjanak, és ott gyerekeik szülessenek. Azért, hogy megállítsa a születési ráta csökkenését és az elvándorlást, a polgármester a gyerekeknek ingyen iskolabuszt és egészségügyi ellenőrzést ígér, továbbá 200 eurót minden újszülöttért.
De hasztalan. 2002 óta Magyarcsernye lakossága 20 százalékkal, majdnem 2500 fővel csökkent, miután bezárták a helyi cukor- és napraforgóolaj-gyárat, az etanolgyártó üzemet, valamint a hús- és konzervüzemet.
„A kilencvenes évek óta minden összeomlott. Új munkalehetőség híján az embereknek nincs okuk a maradásra” – panaszolta Milankov a Reuters brit hírügynökségnek. (MTI-Press)
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4631/Fogy-Szerbia-lakossaga-Nyugtalanito-es-riaszto-a-helyzet.html, 2011. december 28. [11:50]
De hasztalan. 2002 óta Magyarcsernye lakossága 20 százalékkal, majdnem 2500 fővel csökkent, miután bezárták a helyi cukor- és napraforgóolaj-gyárat, az etanolgyártó üzemet, valamint a hús- és konzervüzemet.
„A kilencvenes évek óta minden összeomlott. Új munkalehetőség híján az embereknek nincs okuk a maradásra” – panaszolta Milankov a Reuters brit hírügynökségnek. (MTI-Press)
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4631/Fogy-Szerbia-lakossaga-Nyugtalanito-es-riaszto-a-helyzet.html, 2011. december 28. [11:50]
2011. december 27., kedd
Remények és csalódások éve
Az események májusban kezdtek felpörögni, előzménye pedig az volt, hogy az EU világosan Szerbia értésére adta: ahhoz, hogy folytatódjon uniós integrációja, kézre kell kerítenie a még bujkáló két háborús bűnöst, Ratko Mladićot és Goran Hadžićot. Az előbbi a boszniai szerbek katonai parancsnoka, az utóbbi a horvátországi szerbek vezetője volt. Elfogásukra már hosszú évek óta várt Hága.
Május 9-én Belgrádba érkezett Serge Brammertz hágai főügyész, hogy kifürkéssze, mennyire veszi komolyan Belgrád a két gyanúsított elfogását. Lesújtó benyomásokkal távozott. Jelentéséből kiszivárgott, hogy súlyosan elmarasztalta Szerbiát a háborús bűnösök utáni lagymatag nyomozásért, "teljesen eredménytelennek" tartotta a két háborús bűnös utáni hajszát.
Május 19-én Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vizitelt Belgrádban. Kertelés nélkül közölte vendéglátóival: "Az idő szorít, és Szerbia kezében van a helyzet kulcsa. Eredményeket várunk még a nyár előtt" – mondta.
Május 26-án bombaként robbant a hír: Nagybecskerek közelében, Lázárföldön a kora reggeli órákban ellenállás nélkül megadta magát a faluban békésen éldegélő Ratko Mladić. Július 20-án horogra akadt a Hága által keresett 44. szerb háborús bűnös, Goran Hadžić is. Elfogásuk után néhány nappal már mindketten a hágai börtönben voltak.
Tadić elnökből a remény hangja szólalt meg: "Meggyőződésem, hogy kinyitottuk az ajtót az uniós tagjelölti státus, a tárgyalások és a csatlakozás előtt".
Ugyanakkor nem lehetett nem észrevenni Belgrádban, hogy a hágai dosszié lezárása után Szerbia a koszovói problematikával fog szembesülni. Mind nyilvánvalóbbá vált, hogy Szerbia uniós menetelésében a barikádok nemcsak Észak-Koszovóban bénítják meg a forgalmat, hanem – képletesen fogalmazva – Szerbia Brüsszel felé vezető útját is egyre jobban eltorlaszolják. A nyáron a szerb média jó érzékkel figyelt fel azokra az intelmekre, amelyeket Merkel német kancellár belgrádi látogatásán mondott: Szerbia csak akkor lehet uniós tagjelölt, ha minden szomszédos országgal rendezett a viszonya. Más szóval: nem lehet konfliktusokat exportálni az EU-ba, következésképpen Belgrádnak dűlőre kell jutnia Pristinával, rendeznie kell vele a "határvitát" és minden egyéb olyan kérdést, amely kapcsolataikat terheli.
E célt szolgálták azok a tárgyalások, amelyek uniós közvetítéssel március első felében kezdődtek meg Brüsszelben Belgrád és Pristina között. Decemberig a párbeszéd nyolc fordulója zajlott le. A brüsszeli döntés előestéjén megállapodás született ugyan az "adminisztratív átkelők", azaz a határok integrált, tehát közös szerb-koszovói ellenőrzéséről, viszont lezáratlan maradt egy igen fontos kérdés, az, hogy Koszovó milyen néven képviseltetheti magát a regionális értekezleteken.
Ezért aztán elmaradt a brüsszeli "Igen" is. Az egyik belgrádi napilap december 9-i első oldalas szalagcíme csak ennyi volt: "Nein". Senki számára nem volt titok, hogy a belgrádi remények szertefoszlásának oka Berlin ellenállása volt.
Szerbia tagjelöltsége 2012 márciusáig, de legalábbis februárig elodázódott.
Az érintett felek pozíciói megmerevedtek: az Európai Unió Koszovóhoz köti Szerbia uniós közeledését, Pristina független státusának elismerését kéri számon, Belgrád viszont az ENSZ BT 1244-es számú határozatát lebegteti. Azt is tudni kell, hogy Belgrádnak 1999 óta hatmilliárd eurójába került a koszovói szerbek támogatása.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy tarthatatlanná válik a szerb kormány három és fél évvel ezelőtt elfogadott programjának kulcseleme: "Belgrád nem adja fel sem az EU-ba vezető utat, sem Koszovót".
"Nincs épeszű ember, aki Szerbiában hitelt ad ezeknek a szavaknak. Szerbia, élén az államfővel, képtelen szembenézni a valósággal és nincs bátorsága ezzel a valósággal szembesíteni a szerb társadalmat sem" - mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke egyik decemberi nyilatkozatában. "A szerb közvélemény szemében Koszovó kérdése már nagyon régen a helyére került" - tette hozzá.
A négy szerbiai parlamenti mandátummal rendelkező VMSZ-re a szerb politikai elit akkor figyelt fel, amikor szeptember végén a parlamentben határozottan felemelte szavát a vagyon visszaszármaztatásáról és a kárpótlásról szóló (restitúciós) törvény ellen, amely jogerőre emelte a kollektív bűnösség elvét. Budapest is figyelmeztette Belgrádot: ha nem változtatnak a helyzeten, Magyarország nem támogatja Szerbia tagjelölti státusát. A törvény sok olyan vajdasági magyart is érint, akiknek rokonai, hozzátartozói elszenvedői voltak a második világháború végén elkövetett délvidéki megtorlásoknak.
A szerb kormány és a VMSZ végül megállapodott, hogy a rehabilitációs törvény módosításával orvosolják a kialakult helyzetet. Ebből - az európai jognak megfelelően és a restitúciós törvénnyel ellentétben - kiiktatták a kollektív háborús bűnösség fogalmát és az egyéni felelősséget helyezték homloktérbe a háborús bűnösség megállapításánál.
Egyes jogi szakértők szerint aggályos, hogy egy törvényt helyettesíteni lehet-e egy utóbb elfogadott másik jogi aktussal anélkül, hogy az előzőt hatályon kívül helyezték volna. A gyakorlat fogja igazolni, hogy igen - vallják a kormányoldalon.
2011 Szerbiájában mindenesetre két törvény is ítéletet mond egy súlyos történelmi korszakról, amely – nem kis mértékben – Hága és Brüsszel jóvoltából csak most kezd végérvényesen lezárulni.
Varga István (MTI)
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4630/Remenyek-es-csalodasok-eve-.html, 2011. december 27. [17:56]
Németh Zoltán viszontválasza – és vége a vitájuknak
Tisztelt Csaba,
szerencséd, hogy úrnak szólítottál.
Nemcsak téged lepett meg az, hogy elvállaltam jelenlegi posztomat, hanem másokat is. (Mellesleg már voltam főszerkesztő-helyettes, de a főszerkesztő leváltott, és voltam már leváltott szerkesztő is, leváltott főszerkesztő még nem, de nem is leszek, ugyanis főszerkesztői ambícióm nincs.) Hidd el, hogy nem azért vállaltam el ezt a posztot, hogy reggeltől estig bent üljek a szerkesztőségben, és kezdve a tiszteletdíjas újságíróktól, a nyugdíjas újságírók gondját, baját orvosoljam. Egészen más motivált. Éspedig az, hogy megpróbáljam a lapot a kilencvenes évek tisztaságában tartani. Bevallom, nem mindig sikerül, mint ahogy ez nem sikerült az általad, jogosan felemlített példa esetében sem. Három nappal ezelőtt magam tiltakoztam a sok Pásztor interjú és szöveg ellen. Igen, ott koccintottam vele Szabadkán, de neked tudnod kell, hogy egy vérbeli újságírónak mindenkivel koccintania kell, még azzal is, aki elfordítja tőle a fejét. Koccintottam már Karadžićal, de paroláztam már Šešelljel, még jó néhány olyan emberrel, akik véleményével egyetérteni sem akkor, sem ma nem tudok. Távol áll tőlem, hogy Pásztor Istvánt e társaságba soroljam. A keddi operatív ülésen szóvá tettem, mindazt, amiről ezzel kapcsolatban kifogásoltál, de nem azért mert erre Te hívtad fel a figyelmem, hanem mert jómagam is ilyenkor a szakmát helyezem előtérbe. Ezeket a túlkapásokat mellesleg azok a szerkesztők követik el, akiket Te hagytál örökségben. Tény, hogy a jelenlegi főszerkesztő senkit sem cserélt le közülük, de nem azért, mert egy-egy esetben ezt nem tette volna meg, hanem azért, mert – és ezt Te is jól tudod – a választék nem túl nagy.
Igen, a szerkesztőbizottságnak én is a tagja voltam, ezért írtam azt, hogy időnként megkerülted azt döntéseid során. Sajnos, tagként többször is ezt tapasztaltam. Tény, hogy a szerkesztőbizottságon vitatkoztunk a lapelemzésről, és tettük ezt a szerkesztőségi üléseken is, de az is tény, hogy a lapelemzéseket nemcsak a szerkesztők írták, hanem kezdő újságírók is, sőt olyan szerkesztők is, akik még nem értek meg erre a feladatra, de szerkesztőkké emelte őket a magasztos. Nem kell hosszasan ecsetelnem azt, hogy a Magyar Szó az elmúlt szűk egy évtizedében milyen változásokon esett át, és milyen vérvesztességet szenvedett. És azt sem kell külön ecsetelnem, hogy a jelenlegi felépítés milyen szerkesztési és szervezési nehézségekkel jár. Emlékszem, hogy abban a korszakban, amelyet manapság mindenki magasról leköp, nemcsak engem, hanem egyetlen egy újságírót sem engedtek tíz évig a szerkesztői asztalhoz. A szakmát előbb teljes mértékben el kellett sajátítani. Sajnos, manapság – és nemcsak nálunk van ez így –, tapasztalatlan fiatalokat azonnal szerkesztővé tesznek – és tette ezt a Magyar Szó a Te főszerkesztésed alatt is.
Lapelemzés mindig volt a Magyar Szónál. A lapelemzés egy napilapnál soha sem az egész újság soronkénti átnyálazását jelentette, hanem a hibák és a jó dolgok felsorolását. Ez a feladat a főszerkesztő és a szerkesztők napi összejövetelének volt a témája és soha sem voltak terhelve vele az újságírók, akiknek a véleményét az említett testület meghallgatta ugyan, de parancsba nem volt adva nekik, hogy referáljanak.
A legjobb cikkek díjazásának intézményét magam is támogattam. Időközben azonban láttam, hogy ez az intézmény sem úgy működik, ahogy kellene, és azt hiszem, hogy ezt magad is láthattad, mert a „Best of” hanyagolása részedről nem azért történt, mert a cégben jelentős mértékben késnek a fizetések, egészen pontosan egy hónapot késik, és még főszerkesztő voltál, amikor a „Best of”, illetve a legjobb havi teljesítményért járó díjak több hónapot késtek. Mellesleg a „Best of” kapcsán sem kérted ki soha sem a szerkesztőbizottság véleményét, valószínűleg azért, mert tudtad, hogy nem mindig támogattuk volna döntésedet.
A talpnyalásról pedig csak annyit, ha ezt nem tetted, akkor Te voltál a Magyar Szó történetében az első főszerkesztő aki mentes e nemes cselekedettől. (Persze a talpnyalást is különböző módon lehet végezni, diszkréten, vagy teljes nyilvánossággal, és ez a Magyar Szó 67 éves fennállása alatt ki-ki saját belátása, ízlése és adott pozíciója szerint gyakorolhatta). A gyanú azonban a Te esetedben is fennáll. Ismertem egy embert, aki a kilencvenes években egy másik ember talpát nyalta, oly módon, hogy minden magyar értelmiségit írásaiban sorra a sárba taposott, mindenkit, akinek a talp nem tetszett. Különös egybeesés, hogy ugyanez az ember a Te főszerkesztésed alatt a Magyar Szóban ismét megszólalhatott, nem egyszer gyalázkodóan, ócsárolva más munkáját, ugyanabban a stílusban, ahogy tette ezt annak idején, a talp megbízásából. Talán abból vezérelve, ha más munkáját a sárba tapossa, akkor az ő, vagy a talp hordozójának munkája nemesebbé válik. Ezért gondolom, hogy – még ha tiltakozol is ellene – kissé Te is a mindenkori főszerkesztő hibájába estél. Lehet, hogy akaratlanul, de az is lehet, hogy a mindenkori főszerkesztő egyik feladatkörébe tartozik kissé ez a nemes cselekedet is.
Ne haragudj, hogy nem szólítalak Úrnak, mert faragatlan, modortalan vagyok.
Ismételten és csakis baráti üdvözletem küldöm
Németh Zoltán
Ui. Én nem élek különböző blogokkal, így nem tudok veled ezen a fura valamin kommunikálni. Talán négyszemközt, vagy szerkesztőségi ülésen. Nemcsak a számítógépes kommunikációt, hanem még a telefont is személytelennek tartom. Ezért jó volna találkoznunk. Ami viszont engem illet, e vitát, amelynek értelmét részedről indokoltnak tartok, ugyanis hamarosan újra főszerkesztő választás lesz (?), nem folytatom.
http://www.vajma.info/cikk/olvasok/76/Nemeth-Zoltan-viszontvalasza-8211-es-vege-a-vitajuknak.html, 2011. december 27. [19:15]
Pressburger Csaba viszontválasza
Tisztelt Főszerkesztő-helyettes úr, kedves Zoli!
Nagyon meglepett, amikor fél évvel ezelőtt elvállaltad a főszerkesztő-helyettesi posztot, hiszen az ellenem lefolytatott koncepciós eljárás alatt mindvégig hasonlóan vélekedtünk a leváltásom okairól és céljairól. Soha nem kérdeztelek, mi motivált ebben a döntésedben, de hittem abban, hogy csakis egy dolog: menteni a menthetőt, amortizálni a helyzetet, csökkenteni a politikai befolyást. Úgy ismertelek mint vérbeli újságírót, aki igazi harcos(társ), és aki hajlandó mindent megtenni a Magyar Szó függetlenségéért.
Csalódnom kellett. És ez a csalódásom a kritikámra érkezett válaszod elolvasása után kulminált.
Nehéz ezt leírnom, de nem állhatom meg: a Magyar Szó egyik legdicstelenebb korszakában vállaltál aktív, irányító szerepet. A hétvégi (karácsonyi) és a rákövetkező (keddi) lapszám egészen parodisztikus módon támasztotta alá mindazt, amit a vitánkat kiváltó cikkben írtam a talpnyalással kapcsolatban, és amit Te sem cáfoltál, sőt, megerősítettél („minden főszerkesztő beleesik ebbe a hibába”). Hogy csak a három említett VMSZ-es politikus futtatásánál maradjak, a leltár a következő: két Pásztor-nagyinterjú (egy teljes és egy háromnegyed oldalas; mindkettő címoldalon, ugyanazzal a fotóval beharangozva), egy Pásztor-évértékelő sajtótájékoztató (fotóval, melyen többek között veled is koccint éppen), egy Pásztor-karácsonyköszöntő (teljes oldalon), egy háromnegyed oldalas Korhecz-családriport, egy Korhecz-napló és egy Korhecz-nyilatkozat (a két szöveg egymás mellett, részben ugyanarról, mindkettő portréfotóval, legalább fél oldal terjedelemben), egy Korhecz-karácsonyköszöntő, egy Egeresi-látogatás Topolyán és egy az Újvidéki Színházban. Mi ez, ha nem agitprop?
A legsúlyosabb vádakkal kapcsolatban pedig el kell mondanom: a szerkesztőbizottságon – melynek te is tagja voltál – igenis minden stratégiai kérdést megvitattunk, sőt, általában döntésre vittem a dolgokat, a döntéseknek pedig alávetettem magam, attól függetlenül, hogy hivatalosan csak tanácsadói jogkörrel rendelkezett a testület. És mindent napirendre tűztem, amit a testület tagjai javasoltak. Azt pedig visszautasítom, hogy bármikor is bármiféle „talpat” nyaltam volna, vagy annak „bólintására” cselekedtem volna. A többi vád hosszabb magyarázatot, cáfolatot követel, nem untatnám itt az olvasókat belterjes információkkal, de akit mégis érdekelne, elolvashatja a blogomon.
Tudom, bölcsebb lett volna hallgatnom, elkerülhettem volna a leveledben áttételesen sugallt következményeket, de nem hallgathattam. Ugyanis létezik egy olyan dolog, amit kategorikus imperatívusznak hívnak, és aki magát újságírónak tekinti, az e nélkül nem létezhet. Függetlenül attól, hogy milyen megtorlás vár rá.
Üdvözlettel:
Pressburger Csaba
http://www.vajma.info/cikk/olvasok/75/Pressburger-Csaba-viszontvalasza.html, 2011. december 27. [14:42]
A NÉMETH ZOLTÁNNAK KÜLDÖTT VISZONTVÁLASZOM KIEGÉSZÍTÉSE
Azt írod, hogy a napi értékelés ellen „már szinte az egész szerkesztőség fellázadt”, és hogy olyan emberektől is kértem „szakmai” elemzést, „akiknek a szakmához vajmi közük volt”. Elismerem, népszerűtlen volt a lapelemzés, nem csak azért, mert egy minimális plusz terhet (a Magyar Szó adott számának kiolvasását) jelentett a szerkesztők (hangsúlyozom: szerkesztők!) számára, hanem azért is, mert kritikát kellett mondaniuk a kollégájuk munkájáról, ami nem kellemes dolog, főleg, ha negatív a kritika, és főleg, ha fönnáll a sértődés veszélye. De megint visszautalnék arra, hogy a szerkesztőbizottság ülésén ezt a kérdést is megvitattuk, és a lapelemzés intézményét úgy módosítottuk, ahogy ezt a szerkesztőbizottság eldöntötte. Én csak egyetlen dologhoz ragaszkodtam: kell lennie kritikai visszacsatolásnak, vagyis lapelemzésnek, mert e nélkül nincs minőség, a módszerről mindig készen álltam vitatkozni. Az pedig, hogy egyes szerkesztőkről az a véleményed, hogy vajmi kevés közük van a szakmához, nem engem minősít. Már csak azért sem, mert tudtommal fél év alatt egyiküket sem cseréltétek le.
A „Best of” megszüntetésével kapcsolatban pedig te felejtettél el elmondani egy lényeges dolgot: hogy a cégben jelentős mértékben késnek a fizetések. És ehhez a késéshez idomult minden: a teljesítmény elszámolása és ebből következően a javadalmazás is. Már rég nem voltam főszerkesztő, amikor – az új munkaköröm mellett – még mindig nekem kellett a stimulációk szétosztásával foglalkoznom. Ebben a két-három hónapos átmeneti időszakban valóban nem jutott időm még annak a plusz tehernek a felvállalására is, amit a „Best of” jelentett, de megszüntetni mégiscsak ti szüntettétek meg azzal, hogy (kényelemből vagy csak egyszerűen rossz ötletnek tartva a minőség külön jutalmazását?) teljesen lemondtatok róla.
Végül pedig hadd térjek vissza a szerkesztőbizottság intézményére, melyet szerinted több döntésem alkalmával megkerültem. Titeket ezzel igazán nem vádolhatlak, hiszen ma szerkesztőbizottság nincs is. Csak (párt)direktíva van, mint már írtam, és egy bizonytalan körvonalakkal és jogkörökkel rendelkező, ismeretlen összetételű „főszerkesztőség”, melynek döntéseire hivatkozni szoktatok.
http://pressburger.blog.hu/2011/12/27/a_nemeth_zoltannak_kuldott_valasz_kiegeszitese, 2011.12.27. 13:37 pressburger
PÁRTÚJSÁG(ÍRÁS)
Avagy, hogyan tájékoztat a Magyar Szó?
A Magyar Szó karácsonyi (december 24., 25. és 26-i) számának első oldalán, a fejléc alatt, Reálissá válik az igazságtétel címmel Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke „összegzi az elmúlt hónapok történéseit”. A Kabók Erika készített, a pártelnök két fényképével illusztrált, az év folyamán közölt ki tudja hányadik interjú (?) kitölti a lap egész – leginkább a (VMSZ) tisztségviselői számára fenntartott – 14. oldalát. Az újság első oldaláról persze lemaradt a szöveg, hogy „minden kedves olvasónak áldott, békés karácsonyt kívánunk”.
Koccintás a sajtó képviselőivel (fotó: Ótos András)
Pásztornak további két „jelenése” (mondaná egy közismert vajdasági magyar színész) is van a lapban: A süllyedés éve címmel a lap munkatársa (dió) beszámol a pártelnök december 23-i „évértékelőjéről”, amelyen a sajtó képviselői – köztük, az eseményről készült felvétel szerint, a Magyar Szó megbízott főszerkesztője és helyettese is –, „koccinthattak” Pásztorral. A lap 12. oldalán pedig a VMSZ elnökének ugyancsak egész oldalas színes karácsonyi és újévi üdvözletét közli.
Korhecz Tamás, a VMSZ által irányított Magyar Nemzeti Tanács (VMSZMNT) elnöke sem marad(hatott) le Pásztortól. A lapnak ugyanez a száma úgyszintén az első oldalon kezdi, majd a hatodik oldalon folytatja a Nem kerülhető meg az MNT javaslattételi joga című cikket. A fél (lap)oldal terjedelmű szövegben Korhecz Tamás és Širková Anikó zentai polgármester nyilatkoznak, annak kapcsán, hogy „az MNT megnyerte mind a hét, az év elején indított perét a zentai önkormányzattal szemben a szerbiai Közigazgatási Bíróság előtt”.
Korhecz ismételten (el)magyarázza a lap olvasóinak, hogy „a bíróság ezúttal érdemben bírálta el” az VMSZMNT keresetét. Hiába mondja Širková újból, hogy „a bíróság ismét nem érdemben döntött, hanem eljárási szabálytalanságokra hivatkozva semmisítette meg a kinevezési határozatokat”. (A perekkel kapcsolatos írás lásd a http://bozokiantal.blogspot.com/2011/12/korhecz-perei.html honlapon.)
A Magyar Szó ugyanazon a (hatodik) oldalon közli Korhecz Tamás negyed oldalas, Teljes odaadással című naplószerű írását is, amelyben a VMSZMNT elnöke – a testület hivatalnokainak fenntartott heti rovatban – beszámol a december 19. és 22. között végzett tevékenységéről. Mindkét – egyazon oldalon közölt – szöveghez egy-egy Korhecz fénykép is társul. Korhecz ugyancsak egész oldalas karácsonyi/újévi színes üdvözletét a lap a 24. oldalon közli.
Egy egész oldalas hirdetés a Magyar Szóban, a 18%-os adóval együtt, 37.760,00 dinárba kerül. Ez az összeg alig valamivel kevesebb egy novemberi szerbiai átlagos havi fizetésnél (38.363 dinár). Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés: Ki lettek-e fizetve ezek az összegek és, ha igen, kinek a pénzéből? Vagy talán nem is kellett a hirdetésékért fizetni, mivel a lap alapítója/tulajdonosa VMSZMNT?
A lap ugyanebben (a karácsonyi) számában (csaknem az egész 16. oldalon) Az igazi sorsközösség erős szálai kötöttek bennünket egymáshoz címmel (Kontra Ferenc által jegyzett) beszélgetést közöl Dudás Károly íróval, annak kapcsán, hogy nemrég átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Tudni kell azt is, hogy Dudás a VMSZ Elnökségének és a Tanácsának is a tagja. Kitüntetéséről egyébként a lap a december 14-i számában már a beszámolt (Tápai Renáta: Tisztikereszt Dudás Károlynak).
A VMSZ napilapja következő (december 27-i) számának első oldalán (XVI. Benedek pápa karácsonyi üzenetét ismertető írás alatt) ismét Pásztor István Hazudni még karácsonykor sem szabad című interjúja (és fényképe) található. Pesevszki Evelyn (ismétléstől sem mentes) írásának folytatása, amelyben a VMSZ elnöke „a tartományi büdzséről, az országos költségvetéshez viszonyított, alkotmányban szavatolt arányokról és a kapcsolódó részletekről” mondja el véleményét, kitölti a lap ötödik oldalának több mint a háromnegyed részét.
A nyilatkozatban – amelyhez három Pásztor kép is tartozik –, a VMSZ elnöke, aki egyúttal a tartományi kormány alelnöke is, arra panaszkodik, hogy „a Vajdaságban megvalósított pénzt folyamatosan kipumpálják a tartományból, és máshová csoportosítják át”, meg hogy „a pénzből, amit öt év alatt nem adtak ide, két szabadkai Népszínházat fel lehetett volna építeni”. Az olvasóban önkénytelenül is felvetődik a kérdés, hogy ki ez a Pásztor? A kormány alelnöke, vagy ellenzéki politikus? Mintha nem éppen ő lenne az egyik felelős az utóbbi tíz év történéseiért!
Az újság december 27-i számának úgyszintén a címoldalán – vagyis kiemelt helyen – hívja fel az olvasók figyelmét, hogy a nyolcadik oldalon karácsonyi riportot találnak arról, hogy „több generáció ünnepli együtt a karácsonyt Korhecz Tamás családjában”. Tápai Renáta kissé megkésett, Misztérium csengőszóra című írása és a Korhecz családról – amely „újév után Ausztriába megy síelni” – közölt öt kép kevés híján kitölti az egész oldalt.
Pártlap és a személyi kultuszt tápláló újság szintjére züllesztették sajnos a Magyar Szót.
Mint köztudott, a Magyar Szó Lapkiadó Kft-nek megbízott igazgatója, a Magyar Szó Kft-nek megbízott főszerkesztője van. (Erről bárki meggyőződhet a lap impresszumából). A Kft. Megbízott igazgatónak már korábban lejárt a megbízatási ideje (2010. április 1-jétől látja el a tisztséget). Habár már „négy évtizede” a Magyar Szóban van, nyugdíjba csak „hamarosan” vonul. Hogy ez mikor következik be? Amikor a VMSZ „megfelelő” személyt talál.
A VMSZMNT a Magyar Szó megbízott főszerkesztőjét 2011. június 23-án nevezte ki, miután botrányos körülmények között menesztette az előző főszerkesztőt. A következő napon a lap címoldalán az állt, miszerint ez volt „a közéleti napilap utolsó száma”.
Hat hónap elteltével senki még csak nem is említi, hogy mikor írják ki a pályázatot a lap főszerkesztői munkahelyére. Mivel a lap – amint az előbbiekből is látszik – „jól teljesít”, a 2012. évi választások előtt erre bizonyára nem kerül sor. A megbízott főszerkesztő azonban – a jelek szerint – nincsen tudatában annak, hogy csak addig marad meg posztján, amíg a VMSZ elvárásainak megfelel.
A lap újságírói – úgy tűnik – már beletörődtek a sorsukba. Az olvasók véleménye pedig kit érdekel? Olyan újságot olvasnak, amilyent vesznek…
Újvidék, 2011. december 27.
Bozóki Antal
A Magyar Szó karácsonyi (december 24., 25. és 26-i) számának első oldalán, a fejléc alatt, Reálissá válik az igazságtétel címmel Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke „összegzi az elmúlt hónapok történéseit”. A Kabók Erika készített, a pártelnök két fényképével illusztrált, az év folyamán közölt ki tudja hányadik interjú (?) kitölti a lap egész – leginkább a (VMSZ) tisztségviselői számára fenntartott – 14. oldalát. Az újság első oldaláról persze lemaradt a szöveg, hogy „minden kedves olvasónak áldott, békés karácsonyt kívánunk”.
Koccintás a sajtó képviselőivel (fotó: Ótos András)
Pásztornak további két „jelenése” (mondaná egy közismert vajdasági magyar színész) is van a lapban: A süllyedés éve címmel a lap munkatársa (dió) beszámol a pártelnök december 23-i „évértékelőjéről”, amelyen a sajtó képviselői – köztük, az eseményről készült felvétel szerint, a Magyar Szó megbízott főszerkesztője és helyettese is –, „koccinthattak” Pásztorral. A lap 12. oldalán pedig a VMSZ elnökének ugyancsak egész oldalas színes karácsonyi és újévi üdvözletét közli.
Korhecz Tamás, a VMSZ által irányított Magyar Nemzeti Tanács (VMSZMNT) elnöke sem marad(hatott) le Pásztortól. A lapnak ugyanez a száma úgyszintén az első oldalon kezdi, majd a hatodik oldalon folytatja a Nem kerülhető meg az MNT javaslattételi joga című cikket. A fél (lap)oldal terjedelmű szövegben Korhecz Tamás és Širková Anikó zentai polgármester nyilatkoznak, annak kapcsán, hogy „az MNT megnyerte mind a hét, az év elején indított perét a zentai önkormányzattal szemben a szerbiai Közigazgatási Bíróság előtt”.
Korhecz ismételten (el)magyarázza a lap olvasóinak, hogy „a bíróság ezúttal érdemben bírálta el” az VMSZMNT keresetét. Hiába mondja Širková újból, hogy „a bíróság ismét nem érdemben döntött, hanem eljárási szabálytalanságokra hivatkozva semmisítette meg a kinevezési határozatokat”. (A perekkel kapcsolatos írás lásd a http://bozokiantal.blogspot.com/2011/12/korhecz-perei.html honlapon.)
A Magyar Szó ugyanazon a (hatodik) oldalon közli Korhecz Tamás negyed oldalas, Teljes odaadással című naplószerű írását is, amelyben a VMSZMNT elnöke – a testület hivatalnokainak fenntartott heti rovatban – beszámol a december 19. és 22. között végzett tevékenységéről. Mindkét – egyazon oldalon közölt – szöveghez egy-egy Korhecz fénykép is társul. Korhecz ugyancsak egész oldalas karácsonyi/újévi színes üdvözletét a lap a 24. oldalon közli.
Egy egész oldalas hirdetés a Magyar Szóban, a 18%-os adóval együtt, 37.760,00 dinárba kerül. Ez az összeg alig valamivel kevesebb egy novemberi szerbiai átlagos havi fizetésnél (38.363 dinár). Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés: Ki lettek-e fizetve ezek az összegek és, ha igen, kinek a pénzéből? Vagy talán nem is kellett a hirdetésékért fizetni, mivel a lap alapítója/tulajdonosa VMSZMNT?
A lap ugyanebben (a karácsonyi) számában (csaknem az egész 16. oldalon) Az igazi sorsközösség erős szálai kötöttek bennünket egymáshoz címmel (Kontra Ferenc által jegyzett) beszélgetést közöl Dudás Károly íróval, annak kapcsán, hogy nemrég átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Tudni kell azt is, hogy Dudás a VMSZ Elnökségének és a Tanácsának is a tagja. Kitüntetéséről egyébként a lap a december 14-i számában már a beszámolt (Tápai Renáta: Tisztikereszt Dudás Károlynak).
A VMSZ napilapja következő (december 27-i) számának első oldalán (XVI. Benedek pápa karácsonyi üzenetét ismertető írás alatt) ismét Pásztor István Hazudni még karácsonykor sem szabad című interjúja (és fényképe) található. Pesevszki Evelyn (ismétléstől sem mentes) írásának folytatása, amelyben a VMSZ elnöke „a tartományi büdzséről, az országos költségvetéshez viszonyított, alkotmányban szavatolt arányokról és a kapcsolódó részletekről” mondja el véleményét, kitölti a lap ötödik oldalának több mint a háromnegyed részét.
A nyilatkozatban – amelyhez három Pásztor kép is tartozik –, a VMSZ elnöke, aki egyúttal a tartományi kormány alelnöke is, arra panaszkodik, hogy „a Vajdaságban megvalósított pénzt folyamatosan kipumpálják a tartományból, és máshová csoportosítják át”, meg hogy „a pénzből, amit öt év alatt nem adtak ide, két szabadkai Népszínházat fel lehetett volna építeni”. Az olvasóban önkénytelenül is felvetődik a kérdés, hogy ki ez a Pásztor? A kormány alelnöke, vagy ellenzéki politikus? Mintha nem éppen ő lenne az egyik felelős az utóbbi tíz év történéseiért!
Az újság december 27-i számának úgyszintén a címoldalán – vagyis kiemelt helyen – hívja fel az olvasók figyelmét, hogy a nyolcadik oldalon karácsonyi riportot találnak arról, hogy „több generáció ünnepli együtt a karácsonyt Korhecz Tamás családjában”. Tápai Renáta kissé megkésett, Misztérium csengőszóra című írása és a Korhecz családról – amely „újév után Ausztriába megy síelni” – közölt öt kép kevés híján kitölti az egész oldalt.
Pártlap és a személyi kultuszt tápláló újság szintjére züllesztették sajnos a Magyar Szót.
Mint köztudott, a Magyar Szó Lapkiadó Kft-nek megbízott igazgatója, a Magyar Szó Kft-nek megbízott főszerkesztője van. (Erről bárki meggyőződhet a lap impresszumából). A Kft. Megbízott igazgatónak már korábban lejárt a megbízatási ideje (2010. április 1-jétől látja el a tisztséget). Habár már „négy évtizede” a Magyar Szóban van, nyugdíjba csak „hamarosan” vonul. Hogy ez mikor következik be? Amikor a VMSZ „megfelelő” személyt talál.
A VMSZMNT a Magyar Szó megbízott főszerkesztőjét 2011. június 23-án nevezte ki, miután botrányos körülmények között menesztette az előző főszerkesztőt. A következő napon a lap címoldalán az állt, miszerint ez volt „a közéleti napilap utolsó száma”.
Hat hónap elteltével senki még csak nem is említi, hogy mikor írják ki a pályázatot a lap főszerkesztői munkahelyére. Mivel a lap – amint az előbbiekből is látszik – „jól teljesít”, a 2012. évi választások előtt erre bizonyára nem kerül sor. A megbízott főszerkesztő azonban – a jelek szerint – nincsen tudatában annak, hogy csak addig marad meg posztján, amíg a VMSZ elvárásainak megfelel.
A lap újságírói – úgy tűnik – már beletörődtek a sorsukba. Az olvasók véleménye pedig kit érdekel? Olyan újságot olvasnak, amilyent vesznek…
Újvidék, 2011. december 27.
Bozóki Antal
A KISEBBSÉG FIZIKAI BÁNTALMAZÁSA A GYENGESÉG JELE
Megdöbbenve értesültünk arról, hogy Temerinben, az egyetlen magyar irányítású Önkormányzat által irányított, bácskai településen, 2011. Karácsonya alatt sem szünetelt az erőszak.
December 24-én hajnalban, két fél-téglát dobtak egy magyar házaspár temerini házába, amely, átszakítva a redőnyt és a kétrétegű üvegablakot, csak a szerencsén múlott, hogy nem okozott súlyos sérülést a házban tartózkodó Pásztor családnak.
Még ugyanaznap éjjel egy, az éjféli miséről hazafelé igyekvő, nyugdíjas, magyar asszonyt támadtak meg, szerbül beszélő, nagykorú személyek, akiket – állítólag – előállított a helyi rendőrség.
Nos, a súlyos, temerini magyar lakosok ellen elkövetett támadások több kérdést vetnek fel:
1. Lesz-e végre foganatja a rendőrségi intézkedésnek, vagy a kisebbségbe szorult, magyar lakosság érdeksérelmére elkövetett támadások, ezúttal is, mint oly sokszor, az ’eredménytelen nyomozás’ homályába vesznek?
2. Mit tesz a szerb Kormányhoz közel álló legnagyobb, szerbiai magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség, a hasonló jellegű, ismétlődő támadások megakadályozása érdekében? Lesz-e végre határozott, bátor kiállás a megtámadottak érdekében?
3. Mi a célja az utóbbi időben ismétlődő, temerini magyarok ellen elkövetett támadásoknak?
Nos, könnyű válasz lenne azt mondani, hogy a magyar kisebbség elleni, szervezett akciókról van szó. Mégis azt hiszem, hogy ennél mélyebben kell keresni az okokat:
Temerinben az őshonos, magyar lakosság, még ma is, markáns részarányt képvisel. Az évente megrendezett, Illés-napi megemlékezések, városi ünnepségek erről mindennél ékesebben beszélnek. Ugyanakkor Temerin a Bácskában fokozatosan kiszorított, csökkenő létszámú, megfélemlített magyarság utolsó olyan végvára, ahol a kereskedelmi és politikai életben, a magyar lakosság jelenléte, részvétele, még markánsnak tekinthető. Vajon miért éppen Temerinben provokálnak rendszeresen a szerb szélsőséges erők, ismétlődő támadásokat intézve az önmagukat megvédeni képtelen, magyar etnikumú polgárok ellen?
Feltehetően a kisebbség sérelmére elkövetett támadások megtorlásának hiányában kell keresni az okokat. Addig, amíg az Európai Unióban kiemelt figyelmet szentelnek bármely kisebbség védelmének – akár egy sértő megjegyzés okán is – az oda igyekvő Szerbiában élő, magyar kisebbséghez tartozó állampolgárok mindebből szinte semmit sem éreznek.
Feltehetően nem járunk messze az igazságtól, amikor feltételezzük, hogy az ismétlődő támadásokban éppen a szerbiai igazságszolgáltatás diszkriminatív működése, pontosabban az egyenlő bánásmód hiánya sejthető a háttérben. Valamiféle, kreált összeesküvés-elmélet nélkül is, joggal feltételezhető, hogy a magyar etnikumú kisebbség rendszeres és tudatos megfélemlítéséről van szó. Ki kell végre mondani: nem tekinthető véletlennek, hogy Szerbiában, számos, beváltatlan ígéret ellenére, mindmáig feltáratlan, a többségi nemzet politikusai és a kisebbségek által gyökeresen eltérően megítélt 1944-45-ös, többségében a védtelen magyar és német lakosság terhére végrehajtott, tömeges népirtás ténye, annak rendezetlensége, ürügyet szolgáltat az ismétlődő - helyi, emberjogi források szerint is – döntő többségében máig feltáratlan, büntetlenül maradó fizikai támadásokra.
Több, mint mulasztás, hogy a szerb kormánykörökhöz közel álló, magyar érdekképviseletek – egy-egy ilyen, súlyos incidens után – nem követelik kellő eréllyel a nyomozás eredményes befejezését, nem viszik végig a bírósági ítéletek nyilvánosságra hozatalát (ha ilyenek voltak), a bűnösök elmarasztalását. Nincs Európának még egy országa, ahol a bármely kisebbség, bármely tagja terhére sorozatosan elkövetett, fizikai támadások, következmények nélkül maradhatnának.
A Szerb Hatóságok azon állítása pedig, hogy az ismétlődő támadások nem etnikai jellegűek, csak a tények elfedésére szolgál.
Most azonban, a Szerb Köztársaság uniós tagjelölti státusának küszöbön álló megszavazása előtt, a szerb parlament által idén ősszel megszavazott, álláspontunk szerint, jogi ellentmondásokkal terhelt kárpótlási és rehabilitációs törvények befogadása után, alapvetően megváltozott a helyzet.
Egyértelmű ugyanis, hogy a kisebbségek ellen intézett, fizikai támadások, a kellő súlyú, elriasztó hatású büntetések nélkül, az államhatalom kisebbségek irányában megnyilvánuló ’gyengesége’ jelének tekinthető. Az Európai Unió bármely tagállamának, vagy tagjelölti státust élvező államának ugyanis, következetesen el kell járnia az etnikai jogsértések pártatlan, gyors és hatékony kivizsgálása érdekében. Magyarország határain kívül, a Nemzeti Együttműködés Rendszere keretében, az anyaországnak is van kötelezettsége a magyar etnikumú polgárok védelmével kapcsolatban. Ez immár nemcsak erkölcsi, hanem az Európai Unió kisebbségvédelmi normáinak betartása és betartatása érdekében is, az érintettek elemi kötelezettsége.
Az egyesületünk Alapszabályában vállalt kötelezettségeink jegyében, elvárjuk, mind Szerbia, mind Magyarország Kormányaitól, hogy megállítsák a temerini és más települések magyar lakossága terhére elkövetett támadásokat. Érvényesüljenek ez esetekben is az igazságszolgáltatás nemzetközileg elismert normái és végre – kozmetikázás nélkül – hozzák nyilvánosságra a pártatlanul eljáró igazságszolgáltatás ítéletét, s nem csak akkor, ha a kétségtelenül hibázó, de indokolatlanul súlyos büntetéssel sújtott ’temerini fiúk’ ügyéről van szól!
Éhn József,
’Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért’
civil szervezet elnöke
Budapest
December 24-én hajnalban, két fél-téglát dobtak egy magyar házaspár temerini házába, amely, átszakítva a redőnyt és a kétrétegű üvegablakot, csak a szerencsén múlott, hogy nem okozott súlyos sérülést a házban tartózkodó Pásztor családnak.
Még ugyanaznap éjjel egy, az éjféli miséről hazafelé igyekvő, nyugdíjas, magyar asszonyt támadtak meg, szerbül beszélő, nagykorú személyek, akiket – állítólag – előállított a helyi rendőrség.
Nos, a súlyos, temerini magyar lakosok ellen elkövetett támadások több kérdést vetnek fel:
1. Lesz-e végre foganatja a rendőrségi intézkedésnek, vagy a kisebbségbe szorult, magyar lakosság érdeksérelmére elkövetett támadások, ezúttal is, mint oly sokszor, az ’eredménytelen nyomozás’ homályába vesznek?
2. Mit tesz a szerb Kormányhoz közel álló legnagyobb, szerbiai magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség, a hasonló jellegű, ismétlődő támadások megakadályozása érdekében? Lesz-e végre határozott, bátor kiállás a megtámadottak érdekében?
3. Mi a célja az utóbbi időben ismétlődő, temerini magyarok ellen elkövetett támadásoknak?
Nos, könnyű válasz lenne azt mondani, hogy a magyar kisebbség elleni, szervezett akciókról van szó. Mégis azt hiszem, hogy ennél mélyebben kell keresni az okokat:
Temerinben az őshonos, magyar lakosság, még ma is, markáns részarányt képvisel. Az évente megrendezett, Illés-napi megemlékezések, városi ünnepségek erről mindennél ékesebben beszélnek. Ugyanakkor Temerin a Bácskában fokozatosan kiszorított, csökkenő létszámú, megfélemlített magyarság utolsó olyan végvára, ahol a kereskedelmi és politikai életben, a magyar lakosság jelenléte, részvétele, még markánsnak tekinthető. Vajon miért éppen Temerinben provokálnak rendszeresen a szerb szélsőséges erők, ismétlődő támadásokat intézve az önmagukat megvédeni képtelen, magyar etnikumú polgárok ellen?
Feltehetően a kisebbség sérelmére elkövetett támadások megtorlásának hiányában kell keresni az okokat. Addig, amíg az Európai Unióban kiemelt figyelmet szentelnek bármely kisebbség védelmének – akár egy sértő megjegyzés okán is – az oda igyekvő Szerbiában élő, magyar kisebbséghez tartozó állampolgárok mindebből szinte semmit sem éreznek.
Feltehetően nem járunk messze az igazságtól, amikor feltételezzük, hogy az ismétlődő támadásokban éppen a szerbiai igazságszolgáltatás diszkriminatív működése, pontosabban az egyenlő bánásmód hiánya sejthető a háttérben. Valamiféle, kreált összeesküvés-elmélet nélkül is, joggal feltételezhető, hogy a magyar etnikumú kisebbség rendszeres és tudatos megfélemlítéséről van szó. Ki kell végre mondani: nem tekinthető véletlennek, hogy Szerbiában, számos, beváltatlan ígéret ellenére, mindmáig feltáratlan, a többségi nemzet politikusai és a kisebbségek által gyökeresen eltérően megítélt 1944-45-ös, többségében a védtelen magyar és német lakosság terhére végrehajtott, tömeges népirtás ténye, annak rendezetlensége, ürügyet szolgáltat az ismétlődő - helyi, emberjogi források szerint is – döntő többségében máig feltáratlan, büntetlenül maradó fizikai támadásokra.
Több, mint mulasztás, hogy a szerb kormánykörökhöz közel álló, magyar érdekképviseletek – egy-egy ilyen, súlyos incidens után – nem követelik kellő eréllyel a nyomozás eredményes befejezését, nem viszik végig a bírósági ítéletek nyilvánosságra hozatalát (ha ilyenek voltak), a bűnösök elmarasztalását. Nincs Európának még egy országa, ahol a bármely kisebbség, bármely tagja terhére sorozatosan elkövetett, fizikai támadások, következmények nélkül maradhatnának.
A Szerb Hatóságok azon állítása pedig, hogy az ismétlődő támadások nem etnikai jellegűek, csak a tények elfedésére szolgál.
Most azonban, a Szerb Köztársaság uniós tagjelölti státusának küszöbön álló megszavazása előtt, a szerb parlament által idén ősszel megszavazott, álláspontunk szerint, jogi ellentmondásokkal terhelt kárpótlási és rehabilitációs törvények befogadása után, alapvetően megváltozott a helyzet.
Egyértelmű ugyanis, hogy a kisebbségek ellen intézett, fizikai támadások, a kellő súlyú, elriasztó hatású büntetések nélkül, az államhatalom kisebbségek irányában megnyilvánuló ’gyengesége’ jelének tekinthető. Az Európai Unió bármely tagállamának, vagy tagjelölti státust élvező államának ugyanis, következetesen el kell járnia az etnikai jogsértések pártatlan, gyors és hatékony kivizsgálása érdekében. Magyarország határain kívül, a Nemzeti Együttműködés Rendszere keretében, az anyaországnak is van kötelezettsége a magyar etnikumú polgárok védelmével kapcsolatban. Ez immár nemcsak erkölcsi, hanem az Európai Unió kisebbségvédelmi normáinak betartása és betartatása érdekében is, az érintettek elemi kötelezettsége.
Az egyesületünk Alapszabályában vállalt kötelezettségeink jegyében, elvárjuk, mind Szerbia, mind Magyarország Kormányaitól, hogy megállítsák a temerini és más települések magyar lakossága terhére elkövetett támadásokat. Érvényesüljenek ez esetekben is az igazságszolgáltatás nemzetközileg elismert normái és végre – kozmetikázás nélkül – hozzák nyilvánosságra a pártatlanul eljáró igazságszolgáltatás ítéletét, s nem csak akkor, ha a kétségtelenül hibázó, de indokolatlanul súlyos büntetéssel sújtott ’temerini fiúk’ ügyéről van szól!
Éhn József,
’Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért’
civil szervezet elnöke
Budapest
Két féltégla és az előzmények
Az érintett temerini házaspár mondja el kálváriájuk történetét
Pásztor Zoltán:
– Két nagy zörrenésre keltünk fel hajnali két óra körül. Kifutottam az utcára, meg benéztem a szobába, hát volt mit látni. Két féltéglát vágtak be 15-20 másodperc leforgása alatt hatalmas erővel a redőnyön keresztül. Mire én kiértem, az elkövetők elszöktek.
Pásztor Gabriella:
– Sokkos állapotba kerültem. Még most sem tudok magamhoz térni a történtek miatt.
Pásztor Zoltán:
– Azonnal telefonáltam a rendőrségre. De azt mondta az ügyeletes rendőr, hogy sztrájkolnak, nem dolgoznak. Mondtam nekik, hogy ezt ki kell vizsgálni. Arra hivatkozva, hogy ők nem dolgoznak, nem jöttek ki, hogy elvégezzék a helyszínelést. Aztán beszéltem Csorba Bélával, a VMDP körzeti szervezetének elnökével, majd délelőtt fogtam magamat és bementem személyesen a rendőrségre, ahol akkor már jegyzőkönyvbe vették az általam elmondottakat.
Az ügy előzménye, hogy a család 16 éves fiúgyermeke belekeveredett két, magyar és szerb fiatalok között zajló incidensbe, amelyben a szerb fiatalok húzták a rövidebbet. De a fiú közben maga is megsérült. A második eset után törött kézzel került egy hónapra vizsgálati fogságba, de a szülők elmondása szerint csak több napos késéssel kapott orvosi ellátást. Miután szabadult, a szülők kiíratták a gyereket az iskolából.
Pásztor Gabriella:
– A fiunkat az iskolában provokálták, lökdösték, ezek után nem merjük iskolába járatni. A gyerek jó tanuló, ügyes, magánúton fogja befejezni a középiskolát. Jól halad. Nemigen merjük elengedni itthonról, mert nagyon féltjük. Nem értem, hogy miért kellett ezt az ügyet nemzeti alapon elpolitizálni. Itt generáción belüli összetűzésről volt szó. Az anyósom szerb nemzetiségű. Itt él velünk. A férjem is szerb iskolába járt. A mi házunkban mindkét karácsonyt és a húsvétot megünnepeljük Itt kiskorúak összetűzéséről volt szó.
Pásztor Zoltán:
– A verekedés után a szociális gondozók arra a kérdésre keresték a választ, hogy mi lehetett a kiváltója a történteknek. Nekünk sosem volt nemzeti téren vitánk senkivel. Sok rokonunk él Bosznia-Hercegovinában. Amikor ott dúlt a háború, itt szállásoltuk el őket, éppen ebben a szobában, ahová most beröpült a két fél tégla. Szerencsére a szoba üres volt, mi az emeleten lakunk.
Pásztor Gabriella:
– Amikor az incidens után a gyereket elvitték, napokig nem láthattuk. Azt se tudtuk, kihez forduljunk segítségért. Azt hittük, hamarosan kiengedik, de egy hónapra elzárták. Közben a média felkapta a hírt, hogy magyar gyerekek megverték a szerbeket. Nagy felhajtást csináltak az ügyből, de minket senki nem hallgatott meg. Hangolt az Obraz is. A legrosszabbakat írták és mondták rólunk. A fiunk pedig csak a harmadik, vagy a negyedik napon az ügyvéd követelésére került orvoshoz, amikor kiderült, hogy csuklótörése van. Akkor tették gipszbe a kezét. Amíg el volt zárva, állandóan provokálták, hogy a Hatvannégy Vármegye tagja, holott semmi köze ehhez a szervezethez. Azt se tudja, hogy az micsoda, és amíg benn volt, egyszer minden ok nélkül vesén vágták. Párnát sem adtak neki, hogy normálisan aludni tudjon. Még mindig nem tudjuk fölfogni, hogy min megyünk keresztül. Ezt megelőzően, néhány éve a testvéremnek a gyerekét úgy megverték, hogy három hétig a kórházban feküdt. Most meg mi kerültünk bajba. Miért?
Ternovácz István
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4627/Ket-feltegla-es-az-elozmenyek.html, 2011. december 26. [18:35]
2011. december 26., hétfő
Temerini támadások: két fiatalt szabálysértési bíró elé állítottak
A rendőrség szabálysértési eljárást indított a 18 éves Stefan J. és a két évvel idősebb David K. temerini lakosok ügyében, akik alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy a tegnapi nap folyamán két ízben is megtámadtak polgárokat, s eközben két személy könnyebben megsérült.
Mindkettőjüket előállításuk során alkoholtesztnek is alávetették, s mindkettejük vérében több, mint egy ezrelék alkoholt találtak. A két fiatalembert a detoxikálást követően szabálysértési bíró elé állították, aki 25-25 nap szabadságvesztésre ítélte őket, emellett Stefant 5000, Davidot pedig 6500 dinár pénzbírsággal sújtotta, közölte ma a rendőrség.
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12767/Temerini-tamadasok-ket-fiatalt-szabalysertesi-biro-ele-allitottak.html, 2011. december 26. [17:11]
Szélsőségesek újabb brutális akciója Temerinben
Ezúttal egy az éjféli miséről hazafelé igyekvő nyugdíjas asszonyt vertek meg
Gusztony András temerini polgármester arról értesített bennünket, hogy az éjszaka újabb magyarokat érő brutális támadás történt Temerinben. A karácsonyi éjféli miséről a hazafelé tartó nyugdíjas korú magyar asszonyba kötött bele és inzultált két szerbül beszélő nagykorú személy a Petőfi Sándor utcában, tartós sérüléseket okozva neki. A támadókat a rendőrség ezúttal előállította.
Utóbbi példa is ékesen bizonyítja, hogy az etnikai feszültség szítása voltaképpen milyen irányból jön és milyen erők szítják. Sokkal többről van itt szó, mint felelőtlen fiatalok egymás közötti nemzeti előjelű leszámolásáról. A háttérben szélsőséges szerb fasisztoid erők munkálkodása zajlik a temerini magyarok – s példájukon keresztül az egész vajdasági magyarság -- megfélemlítése céljából, miközben a bűnüldöző szervek csak tessék-lássék teszik a dolgukat, a szerb politikum pedig lényegében összezár a szerb nemzeti érdekek mentén, s lényegében nem tanúsít kritikus magatartást a szerb előjelű huliganizmussal szemben.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt elvárja a szerb politikai pártoktól, hogy a leghatározottabban és kétértelműségek nélkül ítéljék el az elmúlt két nap temerini incidenseit, ugyanakkor követeljük a belügyminisztertől, hogy állja útját a magyarellenesség további eszkalációjának, egyúttal folytasson vizsgálatot a két nappal korábbi incidens esetében tanúsított rendőri nemtörődömséggel kapcsolatban is.
Temerin, 2011, december 25.
Csorba Béla
a VMDP temerini körzeti elnöke
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12764/Szelsosegesek-ujabb-brutalis-akcioja-Temerinben.html, 2011. december 25. [18:34]
December 26.
Karácsony másnapja (Drugi dan Božića / Boxing Day)
István (december 26) az Egyház első vértanúja, akit úgy köveztek meg (Apostolok Cselekedetei 6,7). Diákonus volt: az apostolok segítsége, a szegények gondviselője. A győzelem jelével, pálmaággal, köntösében pedig kövekkel szokták ábrázolni. Az ünnep szokottabb neve karácsony másnapja.
István (december 26) az Egyház első vértanúja, akit úgy köveztek meg (Apostolok Cselekedetei 6,7). Diákonus volt: az apostolok segítsége, a szegények gondviselője. A győzelem jelével, pálmaággal, köntösében pedig kövekkel szokták ábrázolni. Az ünnep szokottabb neve karácsony másnapja.
2011. december 25., vasárnap
December 25.
Karácsony (Božić / Christmas Day)
A karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, amelyen Jézus születésére emlékeznek. Időpontja a nyugati kereszténységben december 25-e, ortodoxoknál január 6-a, Magyarországon a nem vallásos, de keresztény kultúrkörbe tartozók számára általában a szeretet ünnepét jelképezi. Karácsonykor elterjedt szokás a keresztény (és sokszor a nem vallásos) családokban is megajándékozni szeretteiket. A rokonokkal, családtagokkal a legtöbben együtt ünnepelnek szenteste, december 24-én hagyományosan egy ünnepi karácsonyi vacsora keretében.
Boldog Karácsonyt!
SZERETETÜNNEPEK VILÁGSZERTE
A karácsony a keresztények vallási ünnepe. Más hitek más hagyományt követnek, másutt másként ünnepelnek.
A keresztényeknek természetes, hogy a karácsony a szent estét követő éjféli misével kezdődik, napja december 25. és másnapja 26. Erről a negyedik században Gyula pápa rendelkezett, hiszen így a növekvő egyház egész területén ugyanaznap emlékeznek meg Krisztus születéséről. Ha megmaradt volna a régi, bonyolult holdnaptár, akkor az év legrövidebb napját követő fordulót alapul véve, minden esztendőben és minden földrészen máskor ünnepelnének ma is.
A keresztény ortodox egyház hívei január hatodikán, vízkeresztkor karácsonyolnak, tehát amikor a biblia szerint a háromkirályok megérkeztek Betlehembe.
A zsidó karácsony, a hanukka nyolc napon keresztül tartó ünnep, annak a győzelemnek az örömére, hogy a makkabeusok hadserege visszafoglalta a jeruzsálemi szentélyt i.e 164-ben. Az otthonokban és a zsinagógákban minden este újabb gyertyát gyújtanak meg az ünnepi gyertyatartóban.
Utána együtt étkezik a család, a gyerekek ajándékot kapnak, naponta valami apróságot. A fiatalok hanuka bálba mennek táncolni, szórakozni, míg a kisebbek társasjátékokkal múlatják az időt.
Az iszlám szó arabul annyit jelent, hogy belenyugvás, odaadás. Allah hívei ennek ellenére nagyon sokat háborúztak a történelem folyamán. A Mohamed próféta után elnevezett időszámítás, a mohamedán év utolsó ünnepe a zilhadzsa; a zarándoklat ideje.
Aki csak teheti, elmegy Mekkába, ám csak kevesen engedhetik meg maguknak a költséges és fárasztó utat. A családtagok viszont távolról is hazalátogatnak, hogy közösen ünnepelhessenek. Az ajándékozás mellett az áldozati állat, legtöbbször birka elkészítése is fontos szertartás. Jókívánságok kíséretében, különleges cukorkákkal kínálják egymást az emberek.
Buddha hívei sok szellemet tisztelnek. A különböző buddhista irányzatok az év más-más napján tartják a vészák ünnepét. Ha a pontos dátumban nem is, ám abban megegyeznek a hívők, hogy ez Buddha születésének, megvilágosodásának, és eltávozásának napja.
Az emberek a reggeli fogadalmakat követően vegetáriánus ételeket esznek, pénzt osztanak a koldusoknak, adakoznak árvaházak, öregek otthona vagy kolostorok javára. Madarakat engednek szabadon, és állatokat vásárolnak meg a vágóhídról, hogy megakadályozzák leölésüket.
A hinduizmus India vallásos rendszere, amely káprázatos szertartásokat rendez a három főisten: Visnu, Síva és Brahma számára, de a totemállatok, például a szent tehén tiszteletét sem tiltja. Nincsenek szilárdan rögzített, általános érvényű előírásai, mert az évszázadok során folyamatosan változott. Óriási a víz tisztító erejének kultusza. Megfürödni a Gangesz folyóban a legnagyobb ünnepnek számít.
A kínai hit lényege az ég, a föld és az ember, tehát az egész univerzum összhangja. Legnagyobb ünnepük az Újév, ami január végére, február elejére esik. Ilyenkor összejön a család és finom falatokkal, főképp édességekkel próbálják lekenyerezni a házi tűzhely szellemét, „aki” elindul az égbe, hogy beszámoljon a háziak viselt dolgairól.
Népek karácsonya
A karácsonyi ünnepek évszázadokig a Húsvét árnyékában álltak. Csak a XIX. századra vált Európa-szerte a karácsony az első számú keresztény ünneppé és vált fokozatosan családi eseménnyé. A szeretet ünnepének szokáskörében a nemzeti sajátosságokat hordozó étkezési hagyományok mellett lassanként kialakult az ajándékozás rítusa is. A karácsonyi ajándékozási tradíciók ugyan szinte országokként és nyelvterületenként mások, hasonlóságok azért vannak. Az alábbi összeállítást az OrientPress hírügynökség készítette.
Dánia
December hónap az ünnep jegyében telik, az utcákat, üzleteket kivilágítják, feldíszítik füzérekkel, fenyőágakkal. A gyerekek különleges karácsonyi bélyeggel üdvözlőlapokat küldenek egymásnak. A dán családok mennyezetre négy gyertyával díszített adventi koszorút akasztanak, és advent minden vasárnapján meggyújtanak egy gyertyát. A gyerekek saját készítésű díszekkel maguk díszítik a karácsonyfát és a lakást. A karácsonyi vacsora este 6 óra körül kezdődik.
Egyesült Államok
Az Amerikai Egyesült Államokban a Karácsony fényét kicsit elhomályosítja a november végi Hálaadás ünnepe. Az amerikai gyerekek azért nem járnak rosszul, hiszen alig egy hónap leforgása alatt két családi ünnepen lehet ajándékot kapni. Az amerikai gyerekek meséiben Santa Claus, azaz Mikulás rénszarvas szánon érkezik és az angol mintának megfelelően a kéményen keresztül lopózik be és rejti a fenyőfa alá az ajándékokat.
Franciaország
A fények városának országában már december elején fénybe borulnak az utcák. A városok főterén fenyőt állítanak, az út menti fákon sok ezer kis színes égő világít. A kirakatok már jóval karácsony előtt megkapják ünnephez méltó ruhájukat, az áruházak pedig rengeteg játékkal várják a gyerekeket. Az éjféli mise után következik az ünnepi vacsora, reveillon, melyen libamáj, szarvasgomba, vadak, halak, gesztenyés liba, vagy pulyka kerül felszolgálásra. Desszertként fehér vagy fekete pudingot és tradicionális francia fatörzset tálalnak, melyet piskótatésztából készítenek. Franciaország déli részén némileg eltérnek a karácsonyi szokások. Az éjféli mise után, a halászok hallal teli kosarat helyeznek az oltár elé a kis Jézus iránti tiszteletük és szeretetük jeléül. Ezután a családok hazatérnek otthonaikba, ahol elfogyasztják az ünnepi vacsorát. Előételként Boudin blanche-t, tejes, világos színű kolbászt sütnek, melyet sült, cukros almával tálalnak. Provance-ban a karácsonyi vacsorán nem tálalnak húsételt. Ízletes halételeket fogyasztanak különleges mártásokkal, melyhez forralt bort isznak. Specialitásuk közé tartozik az articsókás omlett és a 13 különböző finomságból álló desszert, házanként más-más recept szerint. Ez jelképezi Krisztus és a tizenkét apostol utolsó vacsoráját. Nivernaise-ben disznótoros, Elzászban libamáj és savanyúkáposzta, Roussillonban libamáj, osztriga, pulyka, nyúl az ünnepi vacsora. Bretagne-i specialitás, hogy a liba nyakának bőrét megtöltik, megsütik és burgonyapürével tálalják.
Németország
Lámpafüzérekkel, szalagokkal, fenyőágakkal díszítik az utcákat. Fenyőfát állítanak az üzletekbe, hivatalokba, irodaházak előcsarnokába. Advent idején megnyílik a karácsonyi vásárnak nevezett bódévásár, ahol sült hal, kolbász, süteményeket és az elengedhetetlen tocsnit lehet majszolni. De lehet itt kapni kisebb –nagyobb ajándékokat, karácsonyi kellékeket is. Az adventi koszorú és az adventi naptár a karácsonyt megelőző időszak jelképe. Németországban a karácsonyhoz is rengeteg népi és vallásos hagyomány kötődik. Sok vidéken van roráte: hajnal hat órakor az angyalok meséjére hív a harangszó. Fennmaradt a betlehemezés szokása is. A szeretet ünnepe összehozza a német családokat. Szentestére mindenütt karácsonyfát állítanak, és a családok ajándékokkal kedveskednek egymásnak. A karácsonyi menü főétele a libasült. A kávézáshoz elengedhetetlen a püspökkenyér, a saját sütésű karácsonyi aprósütemény. Télen igen kedvelt ital Glühwein, a forralt bor. A karácsonyi ajándékokat nem a Jézuska hozza német gyerekeknek, hanem a Mikulásra emlékeztető Télapó, a Weinachtmann.
Norvégia
December első napján kezdődik a ház, a lakás feldíszítése, melynek elengedhetetlen kelléke a virág. A svédekhez hasonlóan kecskebakot és gabonakeresztet állítanak a ház elé, minden ablakba csillagot akasztanak. December 24-én égő gyertyákat tesznek a sírokra. Vacsora után, az ajándékok kibontása előtt a család körülveszi a karácsonyfát.
Olaszország
Olaszországban a karácsonyfát már dec.8-ától kezdve díszítik. Emiatt nemigen hasznŕlatos az adventi koszorú. Nagyon népszerű viszont a betlehemi jászol készítése, nemcsak a templomokban, de az otthonokban is. Az ajándékokat vidékenként eltérően Szent Lúcia(S.Lucia), a Télapó (Babbo Natale), illetve a Befanahozza. Korábban vidéken használatos volt a mi betlehemezésünkhöz hasonló népszokás.
Spanyolország
Spanyolországban a december elején elkezdődő karácsonyi ünnepek fénypontja január 6-a, háromkirályok napja. Az itteni emberek is állítanak karácsonyfát, és vesznek ajándékot a gyerekeiknek karácsonykor, de az igazi ünneplésre a háromkirályok napján kerül sor. A gyerekek reggel ajándékot találnak a csizmájukban, amit természetesen a három király tett bele az éj leple alatt. Az utcákat feldíszítik, és tolongva követik a három király díszes hintóját, akik az este elérkeztével elvegyülnek a tömegben, és a gyerekek legnagyobb örömére egész este együtt járják az utcákat. A különleges ünnepi fogások közül a legismertebb a mandulaleves és a kemencében sült dévérkeszeg.
Magyar Szó, Tarka Világ, 2007. december 20., 3. o. és
http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=tukor&id=1695 (2007. december 24.)
A karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, amelyen Jézus születésére emlékeznek. Időpontja a nyugati kereszténységben december 25-e, ortodoxoknál január 6-a, Magyarországon a nem vallásos, de keresztény kultúrkörbe tartozók számára általában a szeretet ünnepét jelképezi. Karácsonykor elterjedt szokás a keresztény (és sokszor a nem vallásos) családokban is megajándékozni szeretteiket. A rokonokkal, családtagokkal a legtöbben együtt ünnepelnek szenteste, december 24-én hagyományosan egy ünnepi karácsonyi vacsora keretében.
SZERETETÜNNEPEK VILÁGSZERTE
A karácsony a keresztények vallási ünnepe. Más hitek más hagyományt követnek, másutt másként ünnepelnek.
A keresztényeknek természetes, hogy a karácsony a szent estét követő éjféli misével kezdődik, napja december 25. és másnapja 26. Erről a negyedik században Gyula pápa rendelkezett, hiszen így a növekvő egyház egész területén ugyanaznap emlékeznek meg Krisztus születéséről. Ha megmaradt volna a régi, bonyolult holdnaptár, akkor az év legrövidebb napját követő fordulót alapul véve, minden esztendőben és minden földrészen máskor ünnepelnének ma is.
A keresztény ortodox egyház hívei január hatodikán, vízkeresztkor karácsonyolnak, tehát amikor a biblia szerint a háromkirályok megérkeztek Betlehembe.
A zsidó karácsony, a hanukka nyolc napon keresztül tartó ünnep, annak a győzelemnek az örömére, hogy a makkabeusok hadserege visszafoglalta a jeruzsálemi szentélyt i.e 164-ben. Az otthonokban és a zsinagógákban minden este újabb gyertyát gyújtanak meg az ünnepi gyertyatartóban.
Utána együtt étkezik a család, a gyerekek ajándékot kapnak, naponta valami apróságot. A fiatalok hanuka bálba mennek táncolni, szórakozni, míg a kisebbek társasjátékokkal múlatják az időt.
Az iszlám szó arabul annyit jelent, hogy belenyugvás, odaadás. Allah hívei ennek ellenére nagyon sokat háborúztak a történelem folyamán. A Mohamed próféta után elnevezett időszámítás, a mohamedán év utolsó ünnepe a zilhadzsa; a zarándoklat ideje.
Aki csak teheti, elmegy Mekkába, ám csak kevesen engedhetik meg maguknak a költséges és fárasztó utat. A családtagok viszont távolról is hazalátogatnak, hogy közösen ünnepelhessenek. Az ajándékozás mellett az áldozati állat, legtöbbször birka elkészítése is fontos szertartás. Jókívánságok kíséretében, különleges cukorkákkal kínálják egymást az emberek.
Buddha hívei sok szellemet tisztelnek. A különböző buddhista irányzatok az év más-más napján tartják a vészák ünnepét. Ha a pontos dátumban nem is, ám abban megegyeznek a hívők, hogy ez Buddha születésének, megvilágosodásának, és eltávozásának napja.
Az emberek a reggeli fogadalmakat követően vegetáriánus ételeket esznek, pénzt osztanak a koldusoknak, adakoznak árvaházak, öregek otthona vagy kolostorok javára. Madarakat engednek szabadon, és állatokat vásárolnak meg a vágóhídról, hogy megakadályozzák leölésüket.
A hinduizmus India vallásos rendszere, amely káprázatos szertartásokat rendez a három főisten: Visnu, Síva és Brahma számára, de a totemállatok, például a szent tehén tiszteletét sem tiltja. Nincsenek szilárdan rögzített, általános érvényű előírásai, mert az évszázadok során folyamatosan változott. Óriási a víz tisztító erejének kultusza. Megfürödni a Gangesz folyóban a legnagyobb ünnepnek számít.
A kínai hit lényege az ég, a föld és az ember, tehát az egész univerzum összhangja. Legnagyobb ünnepük az Újév, ami január végére, február elejére esik. Ilyenkor összejön a család és finom falatokkal, főképp édességekkel próbálják lekenyerezni a házi tűzhely szellemét, „aki” elindul az égbe, hogy beszámoljon a háziak viselt dolgairól.
Népek karácsonya
A karácsonyi ünnepek évszázadokig a Húsvét árnyékában álltak. Csak a XIX. századra vált Európa-szerte a karácsony az első számú keresztény ünneppé és vált fokozatosan családi eseménnyé. A szeretet ünnepének szokáskörében a nemzeti sajátosságokat hordozó étkezési hagyományok mellett lassanként kialakult az ajándékozás rítusa is. A karácsonyi ajándékozási tradíciók ugyan szinte országokként és nyelvterületenként mások, hasonlóságok azért vannak. Az alábbi összeállítást az OrientPress hírügynökség készítette.
Dánia
December hónap az ünnep jegyében telik, az utcákat, üzleteket kivilágítják, feldíszítik füzérekkel, fenyőágakkal. A gyerekek különleges karácsonyi bélyeggel üdvözlőlapokat küldenek egymásnak. A dán családok mennyezetre négy gyertyával díszített adventi koszorút akasztanak, és advent minden vasárnapján meggyújtanak egy gyertyát. A gyerekek saját készítésű díszekkel maguk díszítik a karácsonyfát és a lakást. A karácsonyi vacsora este 6 óra körül kezdődik.
Egyesült Államok
Az Amerikai Egyesült Államokban a Karácsony fényét kicsit elhomályosítja a november végi Hálaadás ünnepe. Az amerikai gyerekek azért nem járnak rosszul, hiszen alig egy hónap leforgása alatt két családi ünnepen lehet ajándékot kapni. Az amerikai gyerekek meséiben Santa Claus, azaz Mikulás rénszarvas szánon érkezik és az angol mintának megfelelően a kéményen keresztül lopózik be és rejti a fenyőfa alá az ajándékokat.
Franciaország
A fények városának országában már december elején fénybe borulnak az utcák. A városok főterén fenyőt állítanak, az út menti fákon sok ezer kis színes égő világít. A kirakatok már jóval karácsony előtt megkapják ünnephez méltó ruhájukat, az áruházak pedig rengeteg játékkal várják a gyerekeket. Az éjféli mise után következik az ünnepi vacsora, reveillon, melyen libamáj, szarvasgomba, vadak, halak, gesztenyés liba, vagy pulyka kerül felszolgálásra. Desszertként fehér vagy fekete pudingot és tradicionális francia fatörzset tálalnak, melyet piskótatésztából készítenek. Franciaország déli részén némileg eltérnek a karácsonyi szokások. Az éjféli mise után, a halászok hallal teli kosarat helyeznek az oltár elé a kis Jézus iránti tiszteletük és szeretetük jeléül. Ezután a családok hazatérnek otthonaikba, ahol elfogyasztják az ünnepi vacsorát. Előételként Boudin blanche-t, tejes, világos színű kolbászt sütnek, melyet sült, cukros almával tálalnak. Provance-ban a karácsonyi vacsorán nem tálalnak húsételt. Ízletes halételeket fogyasztanak különleges mártásokkal, melyhez forralt bort isznak. Specialitásuk közé tartozik az articsókás omlett és a 13 különböző finomságból álló desszert, házanként más-más recept szerint. Ez jelképezi Krisztus és a tizenkét apostol utolsó vacsoráját. Nivernaise-ben disznótoros, Elzászban libamáj és savanyúkáposzta, Roussillonban libamáj, osztriga, pulyka, nyúl az ünnepi vacsora. Bretagne-i specialitás, hogy a liba nyakának bőrét megtöltik, megsütik és burgonyapürével tálalják.
Németország
Lámpafüzérekkel, szalagokkal, fenyőágakkal díszítik az utcákat. Fenyőfát állítanak az üzletekbe, hivatalokba, irodaházak előcsarnokába. Advent idején megnyílik a karácsonyi vásárnak nevezett bódévásár, ahol sült hal, kolbász, süteményeket és az elengedhetetlen tocsnit lehet majszolni. De lehet itt kapni kisebb –nagyobb ajándékokat, karácsonyi kellékeket is. Az adventi koszorú és az adventi naptár a karácsonyt megelőző időszak jelképe. Németországban a karácsonyhoz is rengeteg népi és vallásos hagyomány kötődik. Sok vidéken van roráte: hajnal hat órakor az angyalok meséjére hív a harangszó. Fennmaradt a betlehemezés szokása is. A szeretet ünnepe összehozza a német családokat. Szentestére mindenütt karácsonyfát állítanak, és a családok ajándékokkal kedveskednek egymásnak. A karácsonyi menü főétele a libasült. A kávézáshoz elengedhetetlen a püspökkenyér, a saját sütésű karácsonyi aprósütemény. Télen igen kedvelt ital Glühwein, a forralt bor. A karácsonyi ajándékokat nem a Jézuska hozza német gyerekeknek, hanem a Mikulásra emlékeztető Télapó, a Weinachtmann.
Norvégia
December első napján kezdődik a ház, a lakás feldíszítése, melynek elengedhetetlen kelléke a virág. A svédekhez hasonlóan kecskebakot és gabonakeresztet állítanak a ház elé, minden ablakba csillagot akasztanak. December 24-én égő gyertyákat tesznek a sírokra. Vacsora után, az ajándékok kibontása előtt a család körülveszi a karácsonyfát.
Olaszország
Olaszországban a karácsonyfát már dec.8-ától kezdve díszítik. Emiatt nemigen hasznŕlatos az adventi koszorú. Nagyon népszerű viszont a betlehemi jászol készítése, nemcsak a templomokban, de az otthonokban is. Az ajándékokat vidékenként eltérően Szent Lúcia(S.Lucia), a Télapó (Babbo Natale), illetve a Befanahozza. Korábban vidéken használatos volt a mi betlehemezésünkhöz hasonló népszokás.
Spanyolország
Spanyolországban a december elején elkezdődő karácsonyi ünnepek fénypontja január 6-a, háromkirályok napja. Az itteni emberek is állítanak karácsonyfát, és vesznek ajándékot a gyerekeiknek karácsonykor, de az igazi ünneplésre a háromkirályok napján kerül sor. A gyerekek reggel ajándékot találnak a csizmájukban, amit természetesen a három király tett bele az éj leple alatt. Az utcákat feldíszítik, és tolongva követik a három király díszes hintóját, akik az este elérkeztével elvegyülnek a tömegben, és a gyerekek legnagyobb örömére egész este együtt járják az utcákat. A különleges ünnepi fogások közül a legismertebb a mandulaleves és a kemencében sült dévérkeszeg.
Magyar Szó, Tarka Világ, 2007. december 20., 3. o. és
http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=tukor&id=1695 (2007. december 24.)
Temerini hideg-meleg 2011-ben
Beszélgetés Gusztony Andrással, Temerin polgármesterével
Részlet
Lassú folyamat a másság elfogadása
– A néhány hónappal ezelőtt történt szerb-magyar összetűzések árnyékéban milyen jelenleg a helyzet, csillapodott-e a közhangulat Temerinben? A szerb médiák meglehetősen egyoldalú tájékoztatásokkal tovább fokozták a különben is felborzolt hangulatot…
– Csúnyán felfokozták az újságírók a hangulatot abban a pár napban. Addig nem látott számban lepték el a többségi nemzet újságírói Temerint, és nehéz elképzelni, hogy spontán megmozdulásról lett volna szó. Nem vették tudomásul a valós helyzetet, csak azt közölték, ami nekik megfelelt. Igen nehezen csitult a dolog, és az incidens után két hónapig nem is történt hasonló eset, amiről tudtunk volna. Két héttel ezelőtt azonban újabb verekedésre került sor, amelyben a károsult magyar volt. Szerencsére komolyabb testi sérülés nem történt. Az egészségházban ellátták könnyebb sérüléseit.
– Az állami szervek hogyan kezelik az ilyen és hasonló eseteket?
– Mint serdülő gyermek édesapja, mi az álláspontja, amikor a fiatalok hétvégi kimenőre készülnek? Aggódik-e, míg a fia haza nem tér?
– Őszintén szólva nem vagyok nyugodt, míg haza nem ér. Igen mély nyomot hagyott bennünk fiam megtámadása másfél évvel ezelőtt. Kerékpáron hárman jöttek haza, és őt ekkor megütötték. Többszörösen átgondoltam a dolgot, és arra a megállapításra jutottam, hogy a támadás nem a politikai posztom betöltésének a következménye. Úgy érzem, nem célzott személyre szóló támadás volt.
– A rendőrség végére járt az ügynek?
– Igen. Már egy órán belül megvolt a tettes. Szabálysértési eljárás indult ellene, és végül meg is büntették az illetőt. Sajnos a pénzbírság nem eléggé elrettentő. A nemzeti alapon történő erőszak esetében súlyosabb büntetést kellene kiróni.
– A tartományi ombudsman véleménye szerint a nemzetiségek közötti békés együttélés szempontjából sokkal kedvezőbb körülményt biztosítana a vegyes tannyelvű iskola működése. E véleményt megcáfolva és igazolva több nyilatkozat látott napvilágot a médiákban. Mi az ön álláspontja?
–Határozott véleményem van. A anyanyelvű oktatásra mindenkinek joga van, így a kisebbségeknek is. A helyi történések után semmiféleképpen sem támogatom a vegyes iskolák visszaállítását. El kell fogadni, hogy különbözőek vagyunk. A vallásunk és a nyelvünk is különbözik, nem kell mindenáron rákényszeríteni a gyerekekre a vegyes iskoláét. Élő példája, hogy nem egyértelműen jól működik ez az elv, a vegyes temerini középiskola. A legtöbb konfliktus pont onnan ered. Nem tagadhatjuk a múltat, hisz az elmúlt 7 évtizedben túl sok összetűzés volt a szervek és a magyarok között.
– Az elhangzottak alapján adódik a kérdés, hogy szentestén biztonságos-e Temerinben éjféli misére menni?
– Mindennek ellenére úgy érzem, teljesen biztonságos a hívőknek szentmisére menni. Függetlenül attól, hogy voltak incidensek, tény hogy a rendbontásokat és nemzetek közötti összetűzéseket a lakosság nagyon kis része támogatja. A polgárok zöme békében akar élni egymás mellett . A rendőrség pedig, ha nem akarja akadályozni a rendbontást, akkor azt meg is tuja tenni. Nem érdeke senkinek sem, hogy szentestén incidens történjen. Eddig egymás vallási ünnepeit tiszteletben tartottuk, és nem volt példa rá, hogy ilyenkor bármilyen provokációra sor került volna.
– Mindenszentekkor hat emléktáblát állítottak Temerinben, a nagytemetőben lévő tömegsírnál. Az 1944/45-ös megtorlások 273 magyar és német áldozatának nevét örökítették meg a márványtáblák. Milyen körülmények járultak hozzá, hogy most 67 évvel a történtek után végre nyilvánosság elé tárult a névsor?
– Talán előbb is fel lehetett volna állítani az emlékművet. Valójában az első vajdasági megemlékezés 1990-ben éppen Temerinben volt. Még 1994-ben állítottunk fel keresztet tömegsírnál, igaz, az akkor vezetőség nem jó szemmel nézte a tettünket. Később a kopjafa is a helyére került. Ezért gondolom, hogy pár évvel ezelőtt is elhelyezhettük volna az emléktáblákat. A jelenlegi pillanat nem volt semmivel sem alkalmasabb, mint az előző esztendők. Úgy éreztük, hogy talán mostanára készült el a legteljesebb névsor. Persze utólag kiderült, hogy a névsor mégsem végleges. Már többször hangoztattuk, hogy nem kívánunk mi utólagos bosszút, hanem csak tudni akarjuk, hogy kik vannak eltemetve a tömegsírban, így lehetővé tenni hozzátartozóiknak, hogy megemlékezzenek és virágot helyezzenek szeretteik sírjára. Egyszer és mindenkorra le kell tisztázni a tényeket. Vajdaság-szerte több mint hetven ilyen színhely van. Szívügyemként viselem és bánom, hogy polgármesterként nem tudtam elérni, hogy Járekon méltó emlékművel állíthassanak a németek. Pedig a nyilvános adatok szerint 6500 áldozatot követelt a járeki megtorlás. A srebrenicai tömegsír után talán a legnagyobb európai tömegsírról van szó, mégis csak egy kis keresztel jelölhettük meg. Ez nem válik a helyi koalíció dicsőségére. Háromszor futottunk neki az indítványnak, de sajnos csak a magyar koalíció képviselői szavaztak rá.
Bagi Braskó Márta
Családi Kör, 2011. december 22., 18-19. o.
Az ékes cáfolat
Olvasom Egeresi Sándornak az MTI számára adott karácsonyi nyilatkozatát. Tekintettel felelős tisztségeire, számomra nem meglepő mondanivalójának enyhén kincstári hangja, mihelyt a nemzeti indíttatású incidensek kérdéséhez ér. A tartományi parlament elnöke szerint „a rendőrség ma már nem söpri a szőnyeg alá az etnikai alapú incidenseket, és ha az esetet jelentik a hatóságoknak, arról jegyzőkönyvet vesznek fel, amit rendre továbbítanak az ügyészséghez.” Feltételezve, de meg nem engedve, hogy ez ma már általános módszere rendőreinknek, óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon mi történik a jegyzőkönyvekkel? Pontosabban: vajon milyen minősítést kapnak a rendőrség által etnikai motiváltságúnak értékelt bűncselekmények és szabálysértések az ügyészi gyakorlatban? Biztos benne az elnök úr, hogy az ügyészség az efféle jelenségek értékelésénél minden esetben következetesen és részrehajlástól mentesen jár el? Annak ellenére is, hogy az állam (rosszul felfogott) érdeke az EU iránti beszámolási kötelezettség miatt inkább az incidensek elbagatellizálása volna? Kérdésem, van-e Egeresi Sándornak arról is mérvadó és számszerű ismerete, hogy mi történik a feljelentések után?
Arról nem is szólva, hogy milyen hosszú és rögös az út, sőt, nemegyszer kanyargós is, mire egyáltalában felveszik a rendőrségi jegyzőkönyvet. Egeresi Sándor álomvilágának ékes cáfolata a legutóbbi, karácsony böjt kora hajnalán történt temerini eset. Rendőrségünk szégyene, hogy a magyar családi ház téglákkal bezúzott redőnye és ablaka nem volt elég indok nemhogy a helyszíneléshez, de még az azonnali jegyzőkönyvezéshez sem. Kérdezni sem merem: ez akkor is így történt volna, ha történetesen egy szerb családi házat ér hasonló támadás? Minden bizonnyal nem. Vagy ha igen, akkor annál rosszabb a tényeknek (jelen esetben a rendőri munkamorálnak). Az ősszel egyébként Egeresi elnök úr serényen tüsténkedett Temerinben, s volt is rá oka. Kár viszont, hogy nem a mindig kellő módon súlyozott nyilatkozataival – nyilván akarata ellenére – muníciót adott a magyarellenes hisztéria jókora felturbózásához is. A hisztéria azóta lecsendesedett, a provokációk azonban újrakezdődtek.
Kérdezem, elnök úr most mit fog tenni? Én például odaszólnék Belgrádba belügyminiszter kollégájához, hogy indítson vizsgálatot a hatósági közegek felelőtlen magatartása miatt... Reméljük, előbb lesz belőle valami, mint a lucaszékből.
Addig is kellemes karácsonyt! Hátha nem verik be (sem ránk – merthogy ez is dívik a Délvidéken) az ablakokat.
Temerin, 2011. december 24.
Csorba Béla
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4622/Az-ekes-cafolat.html, 2011. december 24. [16:22]
EGERESI: AZ EGYÜTTÉLÉS A VAJDASÁGBAN ÉLŐ NEMZETEK LÉTELEME
Részlet Egeresi Sándornak, a Vajdasági Képviselőház elnökének az MTI belgrádi tudósítójának adott újvidéki nyilatkozatából
„Vajdaságnak három kiemelt stratégiai célja van: a regionális együttműködés bővítése, a társadalmi viszonyok demokratizálása, Vajdaság etnikai sokszínűségének megőrzése”.
Véleménye szerint a Vajdaságnak saját rendőrségre van szüksége, mert ezáltal hatékonyabban végezhetné feladatát, egyebek között a nemzeti indíttatású incidensek megakadályozását is.
http://www.vajma.info/cikk.php?rovat=vajdasag&index=12752, 2011. december 23. [17:56]