Január 27. az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jén, az auschwitzi-birkenaui koncentrációs és megsemmisítő tábor felszabadulásának 60. évfordulóján az A/RES/60/7 számú rezolúcióval nyilvánította nemzetközi nappá, egyúttal ösztönözte a tagállamokat, hogy az oktatási programokba építsék be erre a tragédiára való emlékezést, hogy a jövő generációit megvédjék a népirtás megismétlődésétől. (Április 16. a magyar holokauszt napja, április 22. pedig a holocaust emléknapja.)
Szent Száva, a szellemiség ünnepe (Sveti Sava – Dan duhovnosti / St. Sava’s Day)
Száva kieszközölte a szerb pravoszláv (görögkeleti) egyház önállóságát, amelynek az első érseke lett 1219-ben. Száva nevéhez fűződik a 13. század első feléből származó, érthető népnyelven írt Zakonopravilo (Törvényszabály, a régebbi irodalomban Krmčija, jelentése szerint az „egyház hajójának” kormányozása) elkészítése is. Második jeruzsálemi útjáról hazafelé a bulgáriai Trnovó városában érte a halál, 1235. (vagy 1236.) január 27-én (a pravoszláv naptár szerint január 14-én), ahol el is temették. Földi maradványait egy évvel később unokaöccse, Vladislav szerb király a mileševói kolostorba vitette. Az egyház hamarosan szentté nyilvánította Szávát.
Az állami és egyéb ünnepekről szóló 2011. december 7-i törvény értelmében a szerbiai iskolákban január 27-én Szent Száváról (Savindan), a szellemiség ünnepéről az iskolanap keretében emlékeznek meg.
Kisebbségi ügyeink
SZERBIA „VILÁGI JELLEGŰ ÁLLAM”
Gondolatok Szent Száva-napja alkalmából*
Január 27-én Szerbiában „az iskolák védőszentjének”, Szent Szávának (Sveti Sava) a napját ünnepelték.
Száva napját Miloš Obrenović szerbiai uralkodó vezette be 1823. január 27-i rendeletével, Mihajlo Obrenović pedig 1841-ben törvénnyel kötelezte a szerb iskolákat, hogy ezt a napot ünnepeljék meg.
Az állami és egyéb ünnepekről szóló 2001. évi törvény értelmében, a szerbiai iskolákban január 27-én Szent Száváról (Savindan), a szellemiség ünnepéről (Dan duhovnosti) az iskolanap keretében emlékeznek meg. A Száva-nap Szerbiában ünnep ugyan, de nem munkaszüneti nap.
Szent Száva, világi nevén Rastko (Nemanjić), Stefan Nemanja főispán harmadik, legfiatalabb fia volt. A Novi Pazar melletti Mišćićiben született. Születési éveként általában 1169-et vagy 1174-et (néha 1175-öt) említenek. Ifjú korában a Szent Hegyre (Sveta gora) szökött és beállt szerzetesnek, ekkor kapta a Száva nevet.
Apja, Stefan Nemanja néhány évvel később lemondott trónjáról és úgyszintén beállt szerzetesnek. Ők ketten közösen építtették fel – a bizánci császár engedélyével – a Szent Hegyen lévő Hilandár kolostort, amely hamarosan a szerb oktatás központja lett. Egy évtizedet hazájában töltött és kibékítette a háborúzó-perlekedő bátyjait. Járta az országot, templomokat javíttatott és építtetett. Ösztönzésére, bátyja Stefan felépítette a žičai kolostort.
Száva 1217-ben visszatért a hilandari kolostorba és kieszközölte a Szerb Pravoszláv (Görögkeleti) Egyház önállóságát, amelynek 1219-ben az első érseke lett, majd a következő évben megkoronázta bátyját és Szerbiát királysággá kiáltotta ki.
Száva nevéhez fűződik a 13 század első feléből származó, érthető népnyelven írt Zakonopravilo (Törvényszabály, a régebbi irodalomban Krmčija, jelentése szerint az „egyház hajójának” kormányozása) elkészítése is.
Habár a Zakonopravilo a modern értelemben nem nevezhető enciklopédiai műnek, mégis egyfajta tudástárnak számít a középkori szerbekről, a korabeli társadalomról, az egyház felépítéséről, az egyházi és világi hatalom egymásközi viszonyáról, az egyes kiemelkedő személyekről.
Száva kétszer zarándokolt a Szent földre. Második jeruzsálemi útjáról hazafelé a bulgáriai Trnovó városában érte a halál, 1235. (vagy 1236.) január 27-én (a Gregoriánus, illetve január 14-én a Julián-naptár szerint), ahol el is temették. Az egyház hamarosan szentté nyilvánította Szávát.
Világi állam?
A hatályos szerb alkotmány az állam és az egyház viszonyáról mindössze két szakaszt tartalmaz.
A 11. szakasz szerint „Szerbia Köztársaság világi jellegű állam, az egyházak és a felekezetek az államtól külön vannak választva” és „egy hitvallás sem állapítható meg, mint állami vagy kötelező”.
Az alkotmány 44. szakaszának 1. kezdése kimondja, hogy „az egyházak és felekezetek egyenjogúak”, majd megismétli, hogy ezek „az államtól külön vannak választva”. A szakasz második bekezdése alapján „az egyházak és felekezetek egyenjogúak és szabadon szabályozzák belső szervezetrendszerüket, vallási ügyeiket, szabadon végzik nyilvános vallási szertartásaikat, alapítják és irányítják vallási iskoláikat, szociális- és jótékonysági szervezeteiket, a törvénnyel összhangban”.
Szerbia – az alkotmány szerint – tehát szekuláris (lat, vall) világi, nem egyházi állam. Vagy legalábbis ennek kellene, hogy legyen. Vannak ugyanis olyan vélemények, hogy a Szerb Pravoszláv Egyháznak (SPC) nagyobb szerepe van a közéletben, mint amilyen az alkotmány értelmében megilletné.
Sonja Biserko, a Szerbiai Helsinki Emberi Jogi Bizottság elnökének elmondása szerint a SPC „olyan teret kapott a médiában, amely meghaladja azt, ami megilleti. A SPC az üzleteléssel szemlátomást többet foglakozik, mint a vallási ügyekkel”. A SPC ez mellett „nem teljesíti az állam iránti kötelezettségeit” – tette hozzá Biserko (Beta: Konačno reakcija države, Danas, 2011. január 26., 12. o.).
Olyan vélemények is elhangzottak, amelyek a SPC politikai törekvéseire és terjeszkedésére hívták fel a figyelmet. – A Kragujevacon, Užicén, Nišben vagy a Zlatibor csúcsán felépített vagy építeni szándékozott keresztek a politikai-vallási giccs részét képezik. Szerbia szekuláris államként megszűnik, a sokéves és agresszív vallási nacionalista ideológiának ’köszönve’. A politikusok manapság a patriarchátusba mennek megkérdezni, hogy tetszenek-e az elfogadásra kerülő törvények, eszükbe sem jut, hogy az egyházra adót vessenek ki, de a vallást bevezették az iskolákba – mondta Đokica Jovanović szociológus, a belgrádi Bölcsészeti Kar professzora (R. D.: Političko-crkveni kič, Danas, 2011. január 27., 5. o.).
Köztudott az is, hogy (2002-ben) az állami iskolákban a SPC nyomására „kötelező választható tantárgy” lett a hitoktatást az általános és a középiskolákban, ami úgyszintén nincs összhangban az állam világi jellegével. A hitoktatás (az amúgy is túlterhelt diákok számára), kötelezőbb lett, mint a polgári nevelés tantárgy (vagy ahogyan a törvény nevezi: „más etikai-humanista tantárgyak”). Vagyis: a tanulók választhatnak a vallási nevelés és a vallási nevelés, nem pedig a vallási és a polgári nevelés tantárgyak között. Sok iskolában a mai napig sem teremtették meg a feltételeket a polgári nevelés tantárgy választhatóvá tételére.
Hatalmas összegeket fordítanak – a jelenlegi súlyos gazdasági helyzet ellenére – a már meglévő templomok, mint például a belgrádi Szent Száva székesegyház („a világ az egyik legnagyobb pravoszláv templomának”) továbbépítésére, a hilandári kolostor stb. újítására, javítására. Vajdaságban is számos szerb pravoszláv templom épül…
Száva-napja
A Száva-napi ünnepséggel kapcsolatban is egyre több – a hivatalostól – eltérő vélemény van, csak épen nem jutottak eddig kifejezésre, vagy legalábbis kevésbé, mint most januárban.
Az iskolanap ünneplését a sandžaki iskolákban az idén is, sokkal intenzívebben, mint az előző években, bírálták Muamer Zukorlić mufti és az általa vezetett iszlám közösség tisztségviselői. Állításuk szerint, ennek az ünnepségnek a megszervezése azokban az iskolákban, amelyekben a többséget a bosnyák diákok képezik és azoknak a programokba való bekapcsolása „a térségben élő bosnyákok megkülönböztetését és beolvasztásának kísérletét jelenti”.
Miközben a szerb állam világinak nyilvánítja magát, a muzulmán gyermekek és tanítóik, valamint tanáraik pedig a kortársaikkal és a katolikus vallású tanítókkal együtt az iskolai ünnepségre „Szent Száváról szóló verseket és himnuszt tanulnak és szavalnak” – mondta Zukorlić és bejelentette, tanácskozást tart „a szerbiai bosnyákok asszimilációjáról” (Cvijetin Milivojevič: Sveti Sava sandžačka slava, Danas, 2011. január 25., 5. o.) . (A Szent Száva-napi iskolai rendezvények bojkottálására való felszólítás kapcsán a Magyar Szó napilap újságírója Zukorlićot „radikális nézeteitől ismert vallási vezetőnek” nevezi és felteszi a kérdést, hogy „vajon ez nem játék a tűzzel?” Lásd: b. h. írását a 2011. január 27-i Jó reggelt rovatban.)
Mustafa Fetić, a Novi Pazar-i Gazi Isabeg nevű mohamedán iskola igazgatója, erről a témáról csaknem egy teljes óra hosszat beszélt a szerbiai iszlám közösség ellenőrzése alatt lévő Universa TV vitaműsorában.
Fetić úgy véli, hogy a Szent Száva ünnepség a sandžaki iskolákban „idegen világnézet másokra kényszerítését” jelenti, és csodálkozását fejezte ki, amiatt, hogy a Novi Pazar-i iskolaigazgatók beleegyeznek abba, hogy idegen vallási ünnepet ünnepeljenek és „nem emelték fel szavukat azért, hogy senki sem kötelezheti őket arra, ami nem a vallásukhoz tartozik”.
– Ők (mármint az iskolaigazgatók – B. A. megj.) a lojalitásukat azzal mérik, hogy milyen mértékben vesznek részt ennek az ünnepségnek a szervezésben. Ez a bosnyákok megkülönböztetésének még egy fajtája – szögezte le Fetić.
Samir Tandir, a szerbiai iszlám közösség szóvivője 2011. január 24-én bejelentette, hogy szervezete „hamarosan értesíti a nemzetközi intézményeket a szerb pravoszláv iskolanap ünnepléséről a világi szerb államban”.
Saša Janković, köztársasági polgári jogvédő ezzel szemben úgy véli, hogy „Szent Száva napján minden diának az iskolai ünnepi akadémián van a helye”, hangsúlyozta azonban, hogy „ez a nap az oktatás jelentőségére való emlékezés, nem pedig a vallási hovatartozás kinyilvánításának a napja”. Janković, szerint Szent Szávát „joggal tekintik írástudásunk és oktatásunk (mármint a szerb – B. A. megj.) atyjának” (s: Novosel: Komšija Sveti Sava „pokrštava” muslimane, Danas, 2011. január 25., 4-5. o.).
A Szent Száva-nap kapcsán logikusnak tűnik a Danas napilap újságírójának kérdése, miszerint Muamer Zukorlić mufti, amikor vallási vezetőként elrendeli annak bojkottját, azzal az indoklással, hogy Szerbiai szekuláris állam, mit keres egy hivatásos vallásvezető a politikában?
Az eset kapcsán, úgyszintén feltehető a kérdés: Indokolt és alkotmányos-e az egyházi vezetőknek a nemzeti tanácsokban való részvétele? Köztudott ugyanis, hogy a Zukorlić vezette Bosnyák Kulturális Közösség szerezte meg a 2010. júniusi bosnyák nemzeti tanácsi választásokon a legtöbb szavazatot. Ennek a nemzeti tanácsnak a felállására azonban még mindig nem került sor, mivel a testületet nem ismerte el az alakuló ülést bojkottáló két másik lista (a Bosnyák Lista és a Bosnyák Újjászületés), sem pedig a kisebbségügyi minisztérium. Ezért Sandžakban április 17-ére új nemzeti tanácsi választások vannak kiírva.
Mevludin Dudić, a minisztérium által el nem ismert Bosnyák Nemzeti Tanács elnöke szerint az újból kiírt választásokért – ami miatt „rendkívüli helyzet is kialakulhat Sandžakban, és ismét kiéleződhetnek a bosnyákok közötti ellentétek” – a felelősség Svetozar Čiplić kisebbségügyi minisztert és Belgrádot terheli.
– A dolgok jelenlegi állása szerint a választásokon nem vesznek részt a vallási vezetők, ami jó, hiszen így nem kerülhet sor visszaélésekre az egyházi intézményeken keresztül. Ily módon lehetővé válik, hogy szekuláris listák mérjék össze erejüket, konkrét programokkal és projektumokkal – mondta Esad Džužević, a Bosnyák Lista képviselője (Beta, B92: A bosnyákok ismét választanak, Magyar Szó, 2011., január 19., 5. o.).
Közösségi vita kell
Kétségtelen, hogy Szent Száva a szerb történelem fontos személyisége. Kérdés azonban, hogy mennyire indokolt és fogadható el a többségi magyar iskolákban is egész napos Száva-napi műsorok tartása? (Egyébként magyarul se dal, se vers nincs Szent Száváról.) Ebben az összefüggésben vetődik fel az a kérdés is, hogy a szerb pedagógusok és tanulók vajon hallottak-e például Szent Istvánról? A kölcsönös megismerés és a tisztelet ugyanis nem abból áll, hogy én ünneplem a te ünneped, te pedig nem ismered az enyémet.
Az eddigieket figyelembe véve, a Szent Száva-napi ünnepségek kapcsán a magyar közösségben és Magyar Nemzeti Tanácsban (MNT) legalább két kérdésben vitát kellene nyitni:
Az egyik az ünnepség jellegére, tartalmára, részvevőire, terjedelmére és a nemzeti kisebbségek számára való kötelező részvételére vonatkozik.
Elemzést lehetne készíteni például arról, hogy a magyar környezetekben az idén hogyan ünnepelték Szent Szávát a magyarok, miről szólt a műsor, megértették-e a gyerekek, hogy mit ünnepelnek (a szerbek) ezen a napon, vagyis, hogy egyáltalán ennek (az oktatásból való) egy napos kimaradásnak volt-e értelme? Képesek-e ennek elkészítésére az MNT és a pedagógus szervezetek?
Egy ilyen elemzés azért is fontos lenne, mert az idén olyan „tanító előtti tisztelgést” is tartottak, amelyen „Száva-napi kenyér megszegés” is volt, de olyat is, amelyen „a magyar katolikus pap felszentelte az iskolát, dolgozóit és diákjait”, vagy a műsort ebéddel, „bulival” is egybekötötték. (A pedagógusok fizetésének növelésére persze hogy nem jut pénz.) A jó ízlést sérti az is, hogy a belgrádi Tankönyvkiadó Intézet (Zavod za udžbenike) elektromos levélben és SMS által is köszöntött magyar nemzetiségű pedagógusokat „szlavájukon” (védszentünnepjük alkalmából).
A másik, ugyancsak megválaszolatlan kérdés, hogy indokolt-e a vallási tisztségviselőnek a világi intézményekben való jelenléte és mennyire van ez összhangban az egyház társadalmi helyzetével, szerepével? (Köztudott, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség listáján a Magyar Nemzeti Tanácsba négy egyházi vezető is bejutott.) Az egyházvezetők azért kerültek a listára, mert a VMSZ az egyházak támogatása nélkül nem nyerte volna meg (vagy legalábbis nem ilyen arányban) a nemzeti tanácsi választásokat? A demokráciában ezt az egyháznak a politika szolgálatába való állításának nevezik.
E kérdésekről nyilván a Magyar Nemzeti Tanácsnak is állást kellene (kellett volna már) foglalnia, csak éppen nem mutatott készséget erre. Jellemző, hogy a vezető vajdasági magyar politikusok véleménynyilvánítása itt is elmaradt, mint a kisebbségi közösségünket érintő sok más kérdésben.
BOZÓKI Antal
__________
* Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, IX. évf. 25. szám, 2011. január 31.;
http://www.argus.org.rs/2011. február 01., 15:16; http://www.mpsz.net/2011. február 01, 17:56
és Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány: Kisebbségi Sajtófókusz, 2011. február 3.
Szent Száva védszentünnep*
Az értelmetlenségek sorában még egy, amelyekkel ez az „ország” dicsekszik, éspedig az egyik papi személy tiszteletére rendezett „védszentünnep” megünneplése (illetve a létezése is). Igazi neve valójában Rasko Nemanjić; a vallási álnevet csak az után vette fel, hogy szerzetes lett (az élet tékozlásának szépített kifejezése). Habár azt állítják, hogy „szent” Száva „iskolai védszentünnepet” kapott az oktatásban kifejtett „munkája” miatt, a „védszentünnep” (vallási instancia) maradt, „Szent Száva” neve alatt, és nem Rastko Nemanjić ünnepe néven. Ennyit az értelemről.
Szerbia Köztársaság alkotmányával teljesen ellentétben, amely szigorúan előírja a vallásinak az oktatásitól való különválasztását, a Nemanjić „védszentünnepet” kapott. Ezen a védszentünnepen az iskolákban jelen van a pravoszláv pap, valamilyen pogácsát törnek, a pogány szertartás keresztényesítése kísérleteként; röviden – szégyenítik az oktatás fogalmát. Hasonlóan a vallási indoktrinálásnak a „hitoktatás” neve alatti szégyenletes bevezetéshez, ami ismét csak Čomski és Bakunyin felfogására emlékezet bennünket, hogy a törvény is arra szolgál, hogy a hatalmon lévőt segítse, mert ha meg is sértik, az nem probléma, különösen akkor, ha az alkotmány- és törvénysértésre a legfelsőbb szinteken kerül sor.
Az emberi ostobaság felülmúlhatatlan. Elegendő, ha az állam önmagát világi demokráciának kiálltja ki, hogy azután azt tegyen, amit akar. Nézzük meg Kim Dzsongilt, aki azt állítja, hogy Észak-Koreában az emberek éheznek, miközben Dél-Koreában az emberek éhen halnak az utcákon. És ezek hisznek neki – elegendő volt, hogy előírja, hogy Észak-Koreában jobb. Emlékezzünk Mira Marković „baloldalára” is, aki a politikai központ legszélsőbb jobboldalán volt, az emberek pedig azt hitték, hogy „baloldali”, mert azt írta a párt nevében. A Szerbiai Demokrata Pártot (DSS) talán úgyszintén „demokratikus” pártnak kell tekintetnünk. Szerbiát – világi demokráciának, amelyben egy hegemonikus egyház klerikális újait beleszőtte magába az oktatási rendszerbe.
– Ez a hatalom megengedte magának, még Zoran Đinđić kormánya alatt, hogy az egyházat a lépcsőre engedje, ne fogva fel, hogy a fejére fog mászni, mint ahogyan meg is történt. A vallási oktatást a szerbeknél még Branislav Nušić véglegesen kompromittálta az Önéletrajzban, ennek ellenére mégis bevezették; személyesen úgy vélem, hogy Đinđićnek az is volt a szándéka, hogy a gyermekek előtt szégyent hozzanak magukra. Ez – hosszabb távon – bizonyára meg is fog történni.
Miloš Vasić: Vojni sveštenik, Danas, 2011. február 7., 5. o.
Az értelmetlenségeknek azonban még nincs végük. Amíg csütörtökön (2011. január 27-én – a ford. megj.) ünnepelték a klerikális ünnepet, péntekre bejelentették a sztrájk kezdetét. A tanügyesek, tehát, egyik nap „ünnepelnek”, másnap sztrájkolnak. Hol létezik ez? Még a South Parkban (amerikai animációs vígjátéksorozat – a ford. megj.) sem jelenhetne ez meg! A legmagasabb szintről érkezik az információ, hogy a tanügyesek fizetését nem növelik, azzal a szokványos kifogással, hogy „ha az ő fizetésüket felemeljük, akkor ezt mindenki kérni fogja”.
A művelődés, oktatás, nevelés, tanulás – ezek a társadalom normális működésének instanciái. Egy országban, amelyben a funkcionális írástudatlanok száma egy és két millió között van, egy országban, ahol nem tudni, hogy a határain belül mi történik, valamilyen szentet ünnepelnek, miközben a szegény tanügyeseket (tanügyi dolgozókat akartam mondani) teljesen elhanyagolják. Másrészt, figyelembe véve ezek alkalmatlanságát és gyávaságát (soha sem harcolták ki a jobb társadalmi-gazdasági státust), emlékezni kell a mondásra „a birkákat nyírni kell”. No, de nincsen itt semmilyen csoda. Ha tanügyben lehetőség lenne a karrierre, ha a legjobb akadémikusok ezzel foglalkoznának, a klerikális befolyás gyorsan bedarálódna és megsemmisülne, mert a vallás, a legalacsonyabb, alapvető ismeretelméleti szinten (ahogyan arról Onfre beszélt), ellentétes a tudással és az értelemmel. Minél erősebb a vallás, annál gyengébb az oktatás. Egyszerű egyenlet. Az „állam” határán kívüli (igen, Szerbián kívül más államok is léteznek) dolgok állása megerősíti: a legjobb oktatási rendszerek a Skandináv-félszigeten vannak, pontosabban Finnországban, ahol hívők majdhogy nem is léteznek, a helyi egyházacskáknak nincsen semmilyen befolyása az oktatási rendszerre. Szerbia sikeresen megkerüli a modern pozitív világfolyamatokat, amit még meg is – ünnepel. Ahogyan Voltaire mondta egykoron, az egyetlen módja annak felfogására, amit a matematikusok végtelennek neveznek, az emberi balgaság megismerése.
Ah, igen, az egyház Voltaire könyveit is elégette.
Ki mondaná.
Srđan Jovanović Maldoran,
a bolognai egyetem kutatója,
Közép-Európával és a Balkánnal foglalkozik
__________
* Danas, Plave strane, 2011. január 30., XIV. o.
Fordította: Bozóki Antal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése