A kitántorgók és az érzelgősök

Mint mindent, azt is teljes sikersztoriként értékeli a magyar kormányzat, hogy az új honosítási törvény alapján „immár mintegy kétszázezer, zömmel a határokon túl élő magyar kért és kapott állampolgárságot”.

Legalábbis ezt az adatot tudtuk meg abból az interjúból, amit Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár adott az újvidéki Magyar Szónak. Megszoktuk ugyanis, hogy a bevándorlási-kivándorlási-állampolgársági adatok kapcsán teljes a káosz. Például még ma is tartja magát a mítosz, hogy ötvenezer kínai él itt, noha legfeljebb tízezer. Ők ugyanis dobbantónak használják Magyarországot, egy réteg ugyan stabilan megveti itt a lábát, javuk azonban megy tovább nyugatra.

Akárcsak a határon túli magyarok most a magyar útlevéllel. A sikersztori ezért nem teljes. És ezért kár elhallgatni, hogy a lassan újfent hárommillió koldus országának nevezhető tákolmány papírjával ismét csak menekülni fognak az emberek. Kétszázezren is akár, pontosan, mint 1956-ban. (De mivel manapság semmilyen hozzávetőleges adat nincs arról, hányan élnek „künn”, a kormány moshatja kezeit. Pedig mindenkinek tucatnyi vagy akár többtucatnyi ismerőse él ma valahol Nyugaton, akik ugyanakkor az itteni rendszerben nem jelennek meg emigránsokként.)

Amikor Németh Zsolt arról beszél – hozzáfűzöm, én mindig is támogattam a kettős állampolgárságot -, hogy: „Az egyszerűsített honosítás kikényszeríti az érzelmek megvallását. Szinte mindegyik határon túli területen részt vettem már eskütételen, s azt tapasztaltam, hogy ezek a boldogság és meghatottság hivatalos pillanatai.” – akkor egyszerre adunk neki igazat (igen, sok a meghatott ember), és egyszerre röhögünk ezen a nyálas dumán. Mert mi emlékszünk arra, amikor ők (Fidesz stb.) 2000 tájt még nem támogatták a kettős állampolgárságot, és a magyar igazolvánnyal házaltak, mondván, az már micsoda érzelmi azonosulás! Csak hogy a legegyszerűbb emberek (lásd: koldusok) sem pusztán érzelmileg élik meg az életüket, hanem racionálisan is. Még mielőtt teljesen közhelyessé válnánk, ezt itt bővebben nem fejtenénk ki.

Csak mondjuk utalunk egy-két haverunk esetére: Z.-re, aki tizenéve akar a Vajdaságból Kanadába menni, és most megteszi – kisiskolás gyerekeiről akart gondoskodni, de immár egyetemista gyerekeit taníttatja. A sógoráék kinn vannak, az órabére úgy 15 dollár lesz, a jelenlegi fél helyett, amit pincérként keres. Amikor erről beszélt, semmiféle boldogságot és meghatottságot nem láttam rajta. Egy másik barátomon sem, aki már vagy tíz éve Magyarországon dolgozik, de alig tudja eltartani a szintén Vajdaságban élő családját – most, hogy a családtagoknak is megvan a magyar útlevele (neki már rég), tervezik, hogy húznak Nyugatra.

Csak Németh Zsoltnak kell magyarázni, hogy ez ésszerű családi stratégia, és nem emocionális. Igaz, ő maga teszi hozzá az interjúban, hogy „Örülünk, hogy a vajdasági magyarok a magyar útlevél birtokában könnyebben vállalhatnak külföldön munkát, szabadabban mozoghatnak a világban, nagyobb a biztonságérzetük, és így eredményesebb tagjai lehetnek kis- és nagyközösségüknek.” Cinikusan mi meg hozzáfűzhetjük azt, hogy lám, örülnek annak, hogy magyarok tízezrei nem tudnak határon innen meg túl boldogulni. Hisz ezért mennek el.

Minden felelősség persze nem kenhető a magyar elitekre, a határon túli magyar elitekre sem (és ott a világválság, meg a 90 éves strukturális hátrányok, a kisebbségi volt stb.) – de ha belenézünk, itt-ott milyen sikeresen értékelik saját munkájukat e kisebbségi politikai elitek, nyugodtan számon kérhetjük rajtuk, hogy mi van.

Apropó, elitek. Orbán Viktor vasárnap az MTI-nek arról regélt, hogy "A kormány nem csinál titkot abból, hogy a középosztályt Magyarország vezető társadalmi erejévé kívánja tenni." Úgy látszik, jogászunk a társadalmi struktúra alapvető törvényszerűségeivel sincs tisztában, vagy másképpen mondva, gőze nincs az elitkutatások eredményeiről sem. Mert egy társadalmat mindig az elit vezeti, nem pedig egy hatalmas osztály. Beszélhetünk ugyan a csőcselék hatalmáról is, meg a középosztályéról is, de ilyenkor is csak arról van szó, hogy egy elit ezek nevében, felhatalmazásával vezeti az országot (és manipulálva e rétegeket). Az elitek meg aztán cserélgetik egymást. Ebben aztán semmi új nincs.

És értjük mi azt, sőt, egyezünk, ha a középosztályban (-rétegekben) szeretné látni a legtöbb embert, s csak keveseket a leszakadók közt, s ugyancsak keveseket az elitben (ahol meg eleve mindig kevesen vannak, már csak ezért is elit), de mindebből is látszik, hogy Orbán már a valóságot sem ismeri, és/vagy nem tudja kifejezni gondolait érthetően.

Olyan ez, mintha azt mondta volna: egy személyautóban ezentúl is maximum öten ülhetnek, de ő azt szeretné, ha négyen vezetnék, a kormánynál ülő meg túrhatná nyugodtan az orrát.

Mekkora karambol lesz ebből…

Szerbhorváth György
http://www.parameter.sk/rovat/paravelemeny/2012/01/09/kitantorgok-az-erzelgosok, 2012, január 9 - 17:13