Kisebbségjogi jegyzet

„Gyakorolhatjuk alapvető jogunkat a tájékozódásra”?

Első példa

A Magyar Szó online kiadása (http://www.magyarszo.com/hu/1866/kozelet_politika/91391/V%C3%A1demel%C3%A9s-a-tavalyi-temerini-vereked%C3%A9s-%C3%BCgy%C3%A9ben.htm) 2013. január 30-án [08:27], az újvidéki Dnevnik napilap értesülésére hivatkozva (sic!), közli hogy „az újvidéki Felső Ügyészség vádat emelt azon hét személy ellen, akiket a tavalyi temerini verekedésben való részvétel kapcsán nemzeti, faji és vallási gyűlölet szításával vádolnak”.

A hír a napilap január 31-i (nyomtatott) kiadásában a negyedik oldalon található.

Az információ furcsasága, hogy az egyetlen magyar nyelvű napilap a szerb nyelvű Dnevnik híre nyomán (!!) közli a vádemelés tényét a hét temerini magyar fiatalember ellen. Ennek alapján arra következtetésre jut(hat) az olvasó, hogy napilapunk (?) egyáltalán nem is érdeklődött egy olyan – a magyar közösséget is érintő kérdés iránt –, amely már tavaly október vége óta foglalkoztatja a szélesebb közvéleményt. Szerb nyelvű forrás alapján tájékoztat a magyarokat közvetlenül érintő kérdésben!  

 Második példa

A Dnevnik kapcsán meg kell még említeni, hogy a Magyar Szó – talán csak a szerkesztőség által ismert okokból kifolyólag – nem figyelt fel arra a nyilatkozatra, amit Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke adott az újvidéki szerb nyelvű napilapnak a nemzeti autonómia kérdéskörében. (Denis Kolundžija: Tražimo trostepenu autonomiju / Hármas autonómiát követelünk, Dnevnik, 2013. január 20., 3. o.).

Napilapunk ezzel megvonta olvasóitól annak lehetőségét, hogy megismerkedjenek Csonka, illetve pártjának álláspontjával egy – a magyar közösség számra rendkívül fontos – „a magyar területi elvű autonómia létrehozásával” kapcsolatban (a koszovói platform függvényében is).

Harmadik példa

A Vajdaság Ma internetes hírportál január 28-án [17:47] közölte a hírt, hogy Pásztor István alapos kivizsgálást kért a temerini verekedés ügyében (http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/14815/Pasztor-Istvan-alapos-kivizsgalast-ker-a-temerini-verekedes-ugyeben.html).

Az egyébként fürge (amikor vezető magyar tisztségviselők nyilatkoznak) Magyar Szó csak három nappal később (január 31-én, a 4. o.) Pásztor: Vizsgálják ki részletesen címmel közli a tartományi parlament és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének feltehetően – a tartalom szerint ítélve – ugyanazon nyilatkozatát.

A hír szerint „aggodalmának adott hangot Pásztor István a tartományi parlament elnöke a múlt hétvégi temerini incidens kapcsán”, de a lap azt már nem említi (feltehetően a három napos késés miatt), hogy mikor nyilatkozott Pásztor. Ez viszont már szakmai fogyatékosságnak is számít.   

Negyedik példa

A Magyar Szó január 29-i számában (5. o.) közli Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség szerbiai parlamenti képviselője, a képviselőház küldöttsége taghelyettesének nyilatkozatát a „médiaszabadságról és nemi egyenjogúságról”.

A médiaszabadság helyzete Európában című jelentés kapcsán „Kovács az Európai Néppárt frakciójának vezérszónokaként szólalt fel, támogatva a jelentéstevőt, valamint hangsúlyozva az újságírók számára biztosítandó szabadság és munkavégzési biztonság fontosságát”.

– Sajnos nagyon sok országban fokozódik a médiaszabadság különféle módon történő korlátozása. A jelentés ilyen vonatkozásban elsősorban Törökországot és Oroszországot említette. A médiának a politikára és a társadalom minden szegmensére gyakorolt kiemelkedően fontos szerepéről is beszéltünk. Közösen kellene dolgoznunk azon, hogy az újságírók kutatómunkát végezhessenek, hogy aktívak és hasznosak legyenek, hiszen ők teszik lehetővé számunkra a tájékozódást, általuk gyakorolhatjuk alapvető jogunkat a tájékozódásra. A jelentésben az áll, hogy az ET 47 tagállamából tizen-egynéhányban a politikum még mindig nyomást gyakorol a közmédiára. Ezek az országok között említik Szerbiát és Magyarországot is – mondta Kovács a Magyar Szónak. (Pesevszki Evelyn: Médiaszabadságról és nemi egyenjogúságról).

Kovács Elvira: Ösztönözni kellene a férfiakat, hogy gyakorolják az apaságot

Napilapunk azonban arról már nem számol be, hogy, hogy „az EBESZ szerbiai missziója felszólította Szerbia Kormányát, akadályozza meg az újságírók elleni, etnikai és nemzeti alapú támadásokat, amelyekre példa volt a Vajdasági Független Újságíró Egyesület és a Vajdasági Rádió és Televízió vezetőinek a nyilvános megsértése. Dragana Solomon, az EBESZ szerbiai missziójának sajtó-ügyi vezetője kijelentette, hogy növekvőben vannak a médiákban dolgozók elleni etnikai indíttatású támadások, és hogy a misszió elítél minden gyűlöletkeltést és erőszakot. A médiaszabadság témájára a szerb szkupstinában megtartott meghallgatáson Solomon asszony úgy fogalmazott, hogy azok, akik nem értenek egyet ezekkel az emberekkel, úgy vélik, érvként szolgálhat az, hogy ezeknek az embereknek a véleményét a nemzeti hovatartozás környezetébe helyezik. Szavai szerint az államnak részt kell vennie a médiatámogatások nyitottságának és átláthatóságának a megteremtésében, hogy szavatolja a Vajdasági RTV és a Szerbiai RTS pénzügyi hátterét – közölte a vajdasag.eu interntes hírportál.

(http://vajdasag.eu/b20130129_2)

A Magyar Szó olvasói előtt titok marad, hogy Kovács Elvira miért külföldön és miért nem Szerbiában hangoztatja, hogy „a politikum még mindig nyomást gyakorol a közmédiára”? Vagy Szerbia nem azon „nagyon sok ország” közé tartozik, amelyekben „fokozódik a médiaszabadság különféle módon történő korlátozása”?

            Egyáltalán, hogyan, kit és miről, illetve miről nem tájékoztat a Magyar Szó?

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. január 31.

Január 31.

Marcella napja.

A latin Marcellus férfinév női párja. Jelentése Határerdő-határvidék védője. További névnapok: János, Lujza, Péter, Ludovika, Geminián.

1797 – Bécsben megszületett Franz Peter Schubert osztrák zeneszerző.
1797 – Megszületett Franz Schubert osztrák zeneszerző, a modern dal megteremtője.
1902 – Aradon megszületett Jávor Pál színész (Hyppolit a lakáj, Havi 200 fix, Fizessen, nagysád!, Halálos tavasz, Egy csók és más semmi, A beszélő köntös).

1918 – Oroszországban bevezették a naptárreformot. E naptól a Gergely-naptárt használták, ezért január 31. után február 14. következett.
1938 – Megszületett a holland királynő, Beatrix (Vilma Armgard van Orange-Nassau, van Lippe-Bisterfeld).
1948 – Mohácson megszületett Kováts Kolos operaénekes, basszus, Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, akinek szólólemeze „Verdi-basszusáriák” címen jelent meg.
1923 – Megszületett Norman Mailer amerikai író, akinek első és legsikeresebb regénye a Meztelenek és holtak, mely a világirodalom egyik legjobb háborús regénye is.
1949 – Chicagóban az NBC sugározta az első napi szappanoperát, a „These Are My Children”-t.
1950 – Harry Spencer Truman, az Amerikai Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy elrendelte a hidrogénbomba kifejlesztését.
1958 – Az Amerikai Egyesült Államok Föld körüli pályára bocsátotta első mesterséges holdját, az „Explorer-1”-et, ezzel belépett az űrkorszakba.

MPSZ: Támogatják a temerini fiúk ügyében kezdeményezett aláírásgyűjtést

A Magyar Polgári Szövetség támogatja az „új temerini fiúk” ügyében kezdeményezett aláírásgyűjtést, jelentette be a párt mai zentai sajtótájékoztatóján Rácz Szabó László (képünkön balról) pártelnök, aki kifejtette, Temerinben állandósulni látszik a nemzeti konfliktus a szerbek és a magyarok között. Minden szerv arra hivatkozik, hogy megoldások születnek az ügyben, de a Magyar Polgári Szövetség illetékesei úgy látják, a szerb nemzetiségűek időről időre szervezetten támadják meg a magyar embereket Temerinben, hangsúlyozta az MPSZ elnöke, aki szerint a bűnüldöző szervek feladata lenne az, hogy szigorúbb szankciókat foganatosítsanak az ehhez hasonló esetek megelőzése érdekében.
Rácz Szabó László kifejtette, nagy hibának tartja az állami földek bérbeadását az arab befektetőknek, ugyanis – ahogyan fogalmazott – a bérbeadás ebben az esetben nem tartja tiszteletben a jogállamiságot. Mint mondta a most hatalmon lévő pártok abból próbálnak hasznot húzni, amit a titói korszakban elítéltek. Az MPSZ elnöke szerint nagy presztízsveszteség jelenthet majd a hatalmon lévő koalíció tagjai számára, ha véghez viszik ezeket az elképzeléseket. Véleménye szerint a megoldás az lenne, ha visszaszolgáltatnák az embereknek és az önkormányzatoknak a jogos tulajdonukat. Hozzátette, a Magyar Polgári Szövetség a választásokkor is a decentralizáció fontosságát hangsúlyozta, és azóta is azért száll síkra.
A pártelnök kifejtette, nem értenek egyet azzal sem, hogy a Magyar Nemzeti Tanács az elmúlt héten a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, valamint a Zentai Magyar Kamaraszínház társalapítójává vált, ugyanis szerintük – ahogyan fogalmazott – nincs rendjén, hogy Zentától több jelentős intézményt is megpróbálnak elvenni.
Miklós Éva, a Magyar Polgári Szövetség elnökségi tagja elmondta, a hétvégén lakat került a községbeli falvak fogorvosi rendelőinek ajtajára. Leszögezte, ez egy igen sajnálatos tény, hiszen a falvakban jól működtek a fogorvosi rendelők, aminek köszönhetően a polgároknak nem kellett a városba utazniuk a fogorvosi beavatkozások miatt. Az egészségügyi szerveknek törekedniük kellene arra, hogy minél gyorsabban orvosolni tudják a felmerülő problémát, hangsúlyozta Miklós Éva.
Kálmán Róbert, a párt aktivistája elmondta, az MPSZ tiltakozik az újvidéki autóbuszokon lévő cirill betűs feliratok ellen. Tiltakozásukat a hatályban lévő nyelvtörvénnyel indokolták. Kálmán Róbert hozzátette, a tiltakozást több magyar párt is támogatja.
(Képünkön Rácz Szabó László, Miklós Éva és Kálmán Róbert)

H. G.

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/14830/MPSZ-Tamogatjak-a-temerini-fiuk-ugyeben-kezdemenyezett-alairasgyujtest.html, 2013. január 30. [19:36]

Erős szél fúj szembe...

Alighanem a mostanság egyik legidőszerűbb beszédtémát választotta a szerdai egyórás interaktív műsora vezérmotívumaként Öreg Dezső, az Újvidéki Rádió szerkesztője. A többségi nemzet és az itteni kisebbség együttélésében mind sűrűbben megnyilvánuló erőszak, gyűlöletkeltés és az ilyen jellegű kilengésekről tájékoztató média szerepe és viselt felelőssége mind-mind terítékre került az úgynevezett „kibeszélős műsor” hatvan perce alatt.

„Magyarverés”

Elhangzott, hogy a nemzeti színezetű rendbontások, verekedések – ezen belül is a tipikus „magyarverések” – elsősorban a két igencsak kevert lakosságú, déli Temerinnek és az északi Szabadkának a jellegzetességei. Mindkét községbe a húsz évvel ezelőtti esztelen délszláv testvérháborúk lecsengéseként több ezer menekült érkezett az egykori Jugoszlávia tagköztársaságaiból és Koszovó tartomány területéről. A beilleszkedéstől és a helyi viszonyokhoz/szokásokhoz való alkalmazkodástól erősen vonakodó, domináns jövevények pedig jelentős mértékben megváltoztatták a lakosság addigi nemzetiségi összetételét. Teljesen érthető és normálisnak mondható, ha az említett két városban nem mindenki tapsolt örömében az ilyesfajta burkolt betelepítésnek, így aztán a két ellentábor képviselői időről időre összetűzésbe kerülnek, és máris kialakul a szerb-magyar konfliktus. Az intolerancia és az incidensek szándékos (általában szerb nemzetiségű) kiprovokálóival a magyarok időnként szembeszállnak, és ha odáig fajul a helyzet, hogy fizikailag is bántalmazzák őket, akkor esetleg még az is megtörténik, hogy nem félnek visszaütni. Merthogy Temerinben is, Szabadkán is sokévtizedes hagyománya van a pofozkodásnak. Bár (meg kell vallani) a fiatal generációk e tekintetben már csupáncsak halvány kiadásai az elődeiknek. Legalábbis jobban tűrik a leckéztetést, a molesztálást, a megaláztatást és a testi fenyítést is. Így aztán a bajusz összeakasztása az esetek túlnyomó többségében felemásra sikeredik, azaz leginkább csak „magyarverés” kerekedik ki belőlük.

Beletörődés

  

Mostanában gyakorta megesik, hogy a más nemzetiségűek alaposan próbára teszik a magyarok messze földön híres, birkatürelemmel vegyített meghunyászkodását. Az elmúlt hónapok nemzeti(ségi) villongásait áttekintve, akár az olyan sarkos és meredek megállapítás is helyénvaló lehet, hogy ezen törésvonal mentén (szinte minden fronton) beindult a támadás. Ez most alighanem amolyan össztűzféleség, amit a számbeli fölényét gátlástalanul kihasználó többségi nemzet zúdít(ott) a „saját” kisebbségeire. Az eddig szerzett jogok, hatáskörök megnyirbálásától kezdve a tettlegességig, a fizikai leszámolásig bármilyen módszer szóba jöhet, csak hatékony legyen. Minthogy aprólékosan feltérképezték a vélt ellenfél/ellenség felkészültségét és eszköztárát, pontos képet kaphattak. Tisztában vannak vele: az itteni magyarság legfőbb jellemzői a megfélemlítés, az elszegényedés, a tudatlanság, a beolvadás és az elvándorlás. Azt is tudják, hogy a langymeleg vajdasági csendben éppen csak vegetáló magyarságnak szinte minden erejét felemészti és elviszi a mindennapi kenyérért folytatott küzdelem. Sem ereje, sem kedve nincsen, nem marad a lázadásra. Arra a lázadásra, tiltakozásra, szembeszegülésre és ellenállásra, amelynek lassacskán már az értelmét sem látja. Legfeljebb csak magának keresi a bajt, aki a nyugton maradásra intő józan ész érveit mellőzve mégis makacs ellenkezésre vetemedik.

Megosztottság

Szó szerint a saját bőrükön tapasztalhatták a konfrontálódás hátulütőit az elmúlt időszak azon temerini, adai és óbecsei magyar fiataljai, akik valamilyen módon összetűzésbe kerültek a más nemzetiségűekkel. Az októberi incidens magyar résztvevőit nemzeti, faji és vallási türelmetlenség szításával vádolják. A hét fiatalt csaknem három hónapon át teljesen magára hagyták. A legerősebb, legbefolyásosabb politikai pártunk közömbösen (el)nézte a hat család tengődését, vergődését. Pedig tudomásuk volt arról is, hogy elkelne a számukra a hathatós jogi és némi anyagi segítség. Már csak azért is, mert a párt egyik régi aktivistája maga indítványozta, hogy a vezetőség hányja-vesse meg az ügyet, és foglaljon állást, szándékában áll-e bármilyen módon támogatni a bajba jutott magyar fiatalokat. (Mondván: ne járjanak ők is úgy, mint a börtönben raboskodó „temerini fiúk”, és majd csak akkor kapjunk észbe, amikor már késő lesz.)

A temerini képviselő-testület szinte tálcán kínálta fel valamennyiüket az ítélkezésre. A még tanulmányait folytató 18 éves, német származású adai fiúnak nem igyekezett segíteni sem a saját iskolája, sem pedig a vajdasági német kisebbséget tömörítő, két politikai szervezetünk. Hasonlóképpen az óbecseiek is a sorsukra hagyták a városukból származó két fiatalt. Egyedül csak az adai Szociálisvédelmi Központ és a Vöröskereszt helyi szervezete lépett az ügyben. Meg a Magyar Remény Mozgalom gyűjtött össze a részükre tízezer dinárt. Azt osztották hétfelé. A közvéleményt csak mostanában sikerült egy kissé felrázni, miután napvilágra került, hogy ugyanaz a bírónő fog majd az ügyben ítélkezni, aki nyolc és fél évvel ezelőtti „temerini fiúk” esetében is osztotta az igazságot. Most kezdődött el a tiltakozás miatti aláírásgyűjtés.

Szenzációhajhászás

A hétvégén történt másik temerini nemzeti(ségi) villongás során öt magyar fiatalt támadott meg egy szerbekből álló csoport, amelynek során hárman is sérüléseket szenvedtek. Az eset kapcsán a község első embere nyugalomra intett, és azt kérte, hogy ne túlozzák el, ne nagyítsák fel a vasárnap hajnalban történteket, ehelyett ódzkodjanak a szenzációkeltéstől. Ha megtette, jól tette. A kijelentésének csupán egy baja van, de az nagy. Mégpedig az, hogy: megkésett. Egy kissé elkésett vele. Ennek az okos és szelíd figyelmeztetésnek ugyanis három hónappal ezelőtt kellett volna elhangoznia. Akkor lett volna időben. A polgármester úrnak akkor kellett volna kiállnia a temerini képviselő-testület elé (mint a község törvényes, választott vezetője), és féltő gondoskodással óva intenie a tanácsnokokat mindennemű túlfűtött és elhamarkodott megnyilvánulástól. (Mármint a „hetek ügyében”.) Például akkor lett volna jó csillapítania a tanácstermi kedélyeket, amikor a Szerb Radikális Párt egyik képviselője hosszasan ecsetelte, hogy mi célból is tarthat a magyar ember a saját otthonában egy automata fegyvert. Nem azért, hogy verebekre lövöldözzön, nem is azért, hogy a határban nyúlra vadásszon, meg nem is azért, hogy az utcai villanyégőket célozza meg vele, hanem azért, hogy embert öljön vele. Méghozzá szerbet. Na, ezen a ponton kellett volna azonnal berekesztenie a testület ülését, és indítványozni, hogy kerekedjenek fel valamennyien, és menjenek el abba a hadsereg által kimustrált holmikat árusító üzletbe, ahol pár száz dinár ellenében kilószám lehet fegyveralkatrészeket vásárolni. Ugyanis az egyik letartóztatott fiatalember otthonában tartott házkutatás során talált és elkobzott automata puska is egy ilyen kereskedésből származik. Darabokban vásárolta, megpróbálta összeeszkábálni, de használatra alkalmatlannak bizonyult. Esetleg feltehette volna azt az obligát kérdést is, hogy vajon az elmúlt időszakban a községben hány szerb nemzetiségűnek oltották ki az életét a magyarok… De sajnos a rangos községi elöljáró mindezt akkor sem tehette volna meg, ha lett volna benne ez irányban hajlandóság, minthogy azon az emlékezetes képviselő-testületi ülésen nem is volt jelen. (Ki tudja, talán nem tartotta eléggé fontosnak a kényes nemzetiségi ügy megtárgyalásával kiegészített napirendet?! Igaz, akkor a magyar fiatalokat kellett sötét színben feltüntetni, most viszont a szerb nemzetiségűek esetében merült fel az, hogy alighanem sárosak lehetnek. Csupáncsak emiatt kelhetett most a védelmükre.)

Véletlen?

Mindaz, ami Temerinben zajlik, aligha lehet kizárólag csak a véletlen műve. Sokkalta inkább alaposan átgondolt, módszeresen kidolgozott, szervezett, jól összehangolt és irányított történésekről van szó. Erre utalhat az a tény, hogy a nemzeti(ségi) kilengéseket rendre és hathatósan megtámogatja a szerb aktuálpolitika. Továbbá az a tény is, hogy éppen a politikai elvárásoknak megfelelő módon működik az ilyen esetekben a szerb(iai) igazságszolgáltatás. Ráadásul hűséges és vérmes nemzeti sajtója is van a történéseknek, amely úgymond „teljes hosszában” kíséri, követi nyomon az eseményeket. Az incidensektől kezdve egészen a jogerős bírósági ítélet meghozataláig. Ez tehát egy olajozottan működő gépezet. Ezzel szemben milyen „fegyverarzenál” található a másik, a magyar oldalon? Szinte semmilyen. Ott jobbára csak ilyesmi tapasztalható: zsigeri félelem, szándékos elhallgatás, politikai közömbösség, foghíjas érdekképviselet, tamáskodó közvélemény és júdáskodó tájékoztatás.

A vajdasági magyar médiumokat sok mindennel meg lehet(ne) vádolni, de erős, nemzeti részrehajlással és szerbellenes hangulatkeltéssel egészen biztosan nem. Nem így a szerb nyelven történő tájékoztatást! Amely az esetek túlnyomó többségében a nemzeti kisebbségek ellen irányul. Azokat támadja. Ha egy összetűzésben történetesen magyar nemzetiségűeknek esik bántódásuk, akkor az érdekükben/védelmükben való megszólalás nem egyéb, mint ócska szenzációkeltés, a történések felnagyítása, az események eltúlozása.

Veszteség

Hogy mindennek ellenére miért érdemes (és kötelező) mégis a Temerin környékén történő incidensekkel foglalkozni? Azért, mert az erőszak terjed. Az erőszak nem fog megállni Temerin község határánál. Hiába nyilatkozta a napokban az egyik óbecsei politikus azt, hogy: „Óbecséből nem fognak Temerint csinálni!” Van egy olyan érzésem, hogy: de igen. A gyűlölködés már ott is jelen van. Ahogyan Topolyán is. Meg Szabadkán is. És ezt nem képes megállítani sem a szabadkai Gabrić Molnár Irén által javasolt legeslegújabb (demográfiai) stratégia, sem a hangzatos Desiré Central Station projektuma, sem pedig a huszonhét nyelven énekelő Sebestyén Márta. Nem. Legfeljebb csak mérsékelni tudja a vajdasági magyarok ébredése és összefogása. Már ha lesz ilyen…

Persze beszélhetünk mi történelmi megbékélésről (főhajtásról és fölhajtásról, megkövetésről és megkövezésről is akár), mert azt szeretnénk, mert abban akarunk hinni. De a kiábrándító hétköznapok valami egészen másról szólnak. Ez pedig nem andalító, hanem kijózanító kéne, hogy legyen. Végső ideje lenne már felhagyni a délvidéki magyar romantikával és szentimentalizmussal, mert minden további késlekedés csak (idő)veszteség. Vereség. 

Visszatérve a témabontás ürügyén felvetett rádióműsorhoz, a szerkesztő feltette a kérdést: „Kollektíve vernek bennünket?” Igen. Vernek. Minden egyes pofonnal minden jóérzésű magyart megaláznak. Az a pofon a mi arcunkon is csattan. És sokáig ott ég a szégyenfoltja.

Szabó Angéla

A gazdagság az embert nem gazdagabbá, hanem elfoglaltabbá teszi.

Cristoforo Colombo vagy hagyományos magyaros nevén Kolumbusz Kristóf (Genova, Genovai Köztársaság, 1451. augusztus 25. és október 31. között – Valladolid, Kasztíliai Királyság, 1506. május 20.) olasz származású, a portugál, majd a spanyol korona szolgálatában álló utazó, tengerésztiszt, az amerikai kontinens felfedezője 1492-ben.

Január 30.

Gerda napja.

Két germán eredetű név egybeesése. A ger- kezdetű és –da végű összetett női nevek önállósult becézője. Jelentése: ág, bekerített hely, védőkerítés.

1667 – II. János Kázmér lengyel király fegyverszünetet kötött Oroszországgal és beleegyezett Ukrajna felosztásába.
1818 – Megszületett Görgey Artúr honvéd tábornok, emlékiratíró, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakja. Világosnál feltétel nélkül letette a fegyvert. Történelmi szerepének megítélése a mai napig ellentmondásos.
1882 – New Yorkban megszületett Franklin Delano Roosevelt, aki az Amerikai Egyesült Államok 32. elnöki tisztségét 1932-től 1945-ig töltötte be.
1925 – Portlandban, Oregon államban megszületett Douglas Engelbart, aki 1968-ban feltalálta és használni kezdte a számítógépes egeret.
1931 – A kaliforniai San Bernardinoban megszületett Gene Hackman amerikai színész. (Superman, Nincs bocsánat, Szívtiprók)
1931 – Megszületett Shirley Hazzard ausztrál regényírónő, akinek legismertebb műve az 1980-as „The Transit of Venus” és az 1965-ben megjelent „The Evening of the Holiday”.
1933 – Kancellárrá nevezték ki Hitlert, és ezzel megkezdődött a második világháború előkészítése.
1937 – Megszületett Vanessa Redgrave Oscar-díjas angol színésznő (Nagyítás, a Tea Mussolinivel).
1951 – Megszületett Phil Collins (eredeti nevén: Philipp David Charles) angol rockzenész, színész, az egykori Genesis énekese, színész, producer.
1953 – Fresno-ban (Kalifornia, USA) megszületett Steven Zaillian forgatókönyíró, író, rendező (Ébredések, Mission Impossible, Schindler listája, A Sólyom végveszélyben, Hannibal).

Vádemelés a tavalyi temerini verekedés ügyében

Hét magyar nemzetiségű fiatal ellen nemzeti, faji és vallási gyűlölet szítása miatt indul eljárás

Az újvidéki Felső Ügyészség vádat emelt azon hét személy ellen, akiket a tavalyi temerini verekedésben való részvétel kapcsán nemzeti, faji és vallási gyűlölet szításával vádolnak.

Az október 21-i verekedés során megsérült Denis R. (23) és Mirko B. (23), emiatt Orosz Attila (23), Orosz Róbert (20) és Koperec Csongor (19) temerini, Kovács Norbert (33) és Karpinszki Kornél (21) óbecsei valamint Smith Tomas (18) és Apatocki Flórián (18) adai fiatalemberek ellen emeltek vádat, értesült az újvidéki Dnevnik napilap.

Őket azzal terhelik, hogy az adott napon egy temerini vendéglátó ipari objektumban a jelenlévőket inzultálták és azok biztonságát veszélyeztették. Emellett, azt is a számlájukra írják, hogy „Sieg Heil” jelszóval üdvözölték egymást, ezt követően lökdösni kezdték a vendégeket, majd rátámadtak a két sérültre. Az így keletkezett felfordulás során egyikük a gyanú szerint egy fiatalembert üveggel vágott fejbe, ezt követően tört ki verekedés a szórakozóhely előtt.

A gyanúsítottak ellen az a vád, hogy rárontottak a két sértettre, akiket kézzel és lábbal ütlegeltek. Ezt követően a kávézóban lévők rátámadtak a fiatalokra.

Vádat emeltek Predrag Novaković ellen is, erőszakos viselkedésért, ő ugyanis a verekedést követően az utcákon üldözte Kovács Norbertet, aki, miután utolérte, könnyebb sérüléseket okozott neki.

Magyar Szó online, 2013. január 30., 08:27

http://www.magyarszo.com/hu/1866/kozelet_politika/91391/V%C3%A1demel%C3%A9s-a-tavalyi-temerini-vereked%C3%A9s-%C3%BCgy%C3%A9ben.htm

CRCD: Odafigyelni a temerini incidensekre

A civil szervezet szerint a hétvégi történéseket a koszovói problémára nemrégiben kidolgozott megoldás fényében kell vizsgálni

Különös figyelmet kellene fordítani a temerini incidensekre a nagybecskereki Civil Társadalomfejlesztési Alap (CRCD) civil szervezet szerint, ugyanis több éve jelen lévő problémáról van szó. Közleményük szerint a hétvégi történéseknek különleges jelentőségük van, ugyanis azokat a koszovói problémára nemrégiben kidolgozott megoldás fényében kell vizsgálni.

„A szerb községek közösségének kialakítására vonatkozó törekvés Koszovó területén radikalizálhatja a vajdasági magyarok területi autonómiaköveteléseit is. Temerinben, amely a viszonylag homogén magyar lakossággal rendelkező bácskai régió határán található, mindössze 20 kilométerre a legharcosabb szerb neonáci szervezetektől, amelyek Újvidéken és Veterniken találhatóak, a koszovói státus problémájának itteni leképezése beláthatatlan következményekkel járhat” áll közleményükben.

A CRCD szerint a „több éve tartó etnikai összetűzések” nem szűnnek Temerinben, a tartományi szervek, a független testületek és a belügyi szervek erőfeszítései ellenére sem.

Mint írják, ezzel a temerini etnikai erőszak több éve tartó spirálja folytatódik. „2011 augusztusában Járekben, Temerin község területén a később betiltott szerb fasiszta szervezetek vitafórumot tartottak, amelyen 500 fiatal vett részt. Ők az összejövetelt követően éjjeli menetelést szerveztek Temerin magyarlakta részeiben” – áll a közleményben.

Szerintük naprakészen követni kell a koszovói rendezés további lecsapódását a vajdasági etnikai viszonyokra, mint írják, a temerini eset egy igen megbízható teszt e téren.

Magyar Szó online

2013. január 29., 17:07 >> 2013. január 29., 22:54

http://www.magyarszo.com/hu/1865/kozelet_politika/91335/CRCD-Odafigyelni-a-temerini-incidensekre.htm és http://www.vajma.info/cikk/tukor/5422/Etnikai-valsagspiral.html

Buszok a bukvárból

Az alpolgármesteri irodában akkora volt a nyüzsgés, mint egy felbolydult méhkasban. Munkatársak izgatottan jöttek-mentek, közlekedési felügyelők érkeztek jelentéseikkel, csinos titkárnők sürögtek-forogtak alpakatálcáikkal, hozták a forró kaficát.
– Mi a nagy helyzet, Dragomir? – fordult a buszkijelzőkért felelős segédtitkárhoz szigorúan az alpolgármester. – Hogy haladunk alkotmányvédelmi akciónkkal?
– Kitűnően, főnök! Most kaptam a jelentést. A szakemberek egész éjjel fáradhatatlanul dolgoztak az elektronikus rendszer átállításán, és reggelig sikerült kipucolni a szisztémából az utolsó rohadt latin betűt is! Igaz, hogy közben kétszer is lefagytak a fránya komputerek, mert azokat is nyugaton gyártották és nehezen birkóznak meg a mi tyirilicánkkal, de végül is megbuherálták őket. Most már úgy működnek, mintha maga Radovan Karadžić szerkesztette volna őket!
– Talán Vuk Karadžić, Dragomir – igazította ki főnöke. – Tudod, hogy ő alkotta meg a mi tyirilicánkat, a világ legtökéletesebb írásmódját!
– Ja, tényleg. Elnézést, főnök, folyton összetévesztem ezt a két néphősünket. A lényeg az, hogy ma reggel már úgy gördültek ki a buszok a garázsból, hogy mindegyiken büszkén virított a cirillbetűs felirat! Olyanok voltak, mintha egyenesen a tyiril bukvárból gurultak volna elő!
– Örülök neki. És mondd, a buszvezetők hogy fogadták a változást?
– Ó, nagyon boldogok voltak! Csak egyetlen sofőr duzzogott, a Sanyika. Azt mondja, neki hiányozni fognak a megszokott a régi táblák.
– Nekünk viszont a Sanyika nem fog hiányozni. Van elég utánpótlás, aki nem panaszkodik. A szerb Athénban nekem senki se sírja vissza az átkos latinbetűs időszakot! Most, amikor végre igazi patrióták kezébe került a város irányítása. Igazam van, Dragomir?
– Tökéletesen, főnök! Itt van mindjárt az unokaöcsém, a Vitomir. Kiváló gépkocsivezető, tűzbe tenném érte a kezemet, hogy csak tyirilül tud olvasni. Sőt, rosszul lesz, ha latin írást tesznek elébe, egyszer még hányt is egy ilyen felirattól. Rögtön szólok is neki, hogy jelentkezzen.
– Nagyszerű! Ilyen öntudatos hazafiakra van szükségünk. És az utazóközönség? Milyenek az első benyomások?
– Általános a lelkesedés! Voltak, akik meg is tapsolták a hajnali peremvárosi járatot. Sőt, táncoltak is örömükben!
– Ne beszélj! Ugye, hogy igazam volt, amikor azt mondtam, hogy mindenki örülni fog az újításnak? És mondod, azért tapsoltak meg táncoltak, mert ennyire tetszik nekik a cirillbetűs kijelző?
– Igen. Meg azért is, mert nagyon összefagytak a két órás késés miatt a mínusz tíz fokos fagyban. Alig várták, hogy felszállhassanak a hat óra helyett nyolckor befutó buszokra. Eddig tartott az átállítási művelet.
– És semmi panasz, kifogás nem érkezett az új táblák miatt, még a telepi magyaroktól sem?
– Nem, főnök. Hallgatnak, mint süket a nagymisén. Csak egyetlen egy utas kellemetlenkedett, a nyolcvan éves Pista bácsi. Tévedésből a heréskerti buszra szállt fől a telepi helyett, mert elnézte a tyiril feliratot. Azt mondta, hogy neki még a nagyapja is újvidéki volt, és hogy itt mindig a latin betű volt a divat. Még olyasmit is dünnyögött, hogy valamikor itt mindenki három nyelven beszélt, magyarul, szerbül meg németül.
– Hohó, még mit nem?! De kit érdekel a történelem? A voltra nem adunk. És nem említették neki az új szerb alkotmányt, amely kötelezően előírja a mi írásmódunkat?
– De igen. De erre olyan cifrát mondott, hogy a be kellett fogni a kiskorú utasok fülét. Magát is emlegette, főnök, meg a kedves mamáját is. Úgyhogy rögtön le is penderítettük az öreget a buszról, de azért arra vigyáztunk, hogy a görbebotját is utána dobjuk!
– Úgy is kell, mi emberségesen bánunk a polgárokkal, még akkor is, ha nem a többségi nemzethez tartoznak. Erre mindig figyelmeztet minket a mi törvénytisztelő, legalista pártvezetőnk, a mi kedves Vójónk. Alig várom, hogy elújságoljam neki ezt a sikertörténetet! Fél éve se vagyunk hatalmon, és máris ekkora hatalmas lépést tettünk a szerb állam megszilárdítása felé! Gondolom, dicséretben lesz részünk, ha a napokban felkeres bennünket.
– Tényleg, főnök?! Eljön hozzánk a mi Vójónk?! – örvendezett a segédtitkár. – Koštunica Vójónk, személyesen?
– Úgy bizony, Dragomir. Remélem, körbeutazza a várost az új kijelzőkkel ellátott buszokkal! Láthatja majd a lecserélt intézményi táblákat, mindenfelé a szépen kisuvickolt tyiril betűs feliratokat.
– Jaj, főnök, baj van!
– Mi a baj, Dragomir?
– Még nem teljes az átállás. Van még néhány komisz vendéglőtulajdonos, akik egy istenért se hajlandók lecserélni a hirdetőtábláikat. Ragaszkodnak az eredeti írásmódhoz.
– És ugyan miféle hirdetésekről van szó?
– A Coca Coláról meg a Sweppesről, főnök. Azt mondják, különben szart se ér az egész hirdetés, mert cirillül nem kell a kutyának sem.
J. Garai Béla 
http://www.vajma.info/cikk/tulevel/369/Buszok-a-bukvarbol.html, 2013. január 28. [12:47]

Elítéljük a verbászi emlékkereszt megrongálását

A KESKENYÚTON ALAPÍTVÁNY KÖZLEMÉNYE

       

A Keskenyúton Alapítvány elítéli a verbászi temetőben levő tömegsírnál állított kereszt megrongálását – tette közzé Cseresnyésné Kiss Magdolna kuratóriumi elnök a január 26-án Budapesten kelt közleményben.

Az alapítvány mint a keresztállítás egyik szervezője egyben tájékoztatja a közvéleményt, hogy a néhány szerbiai forrásban megjelent hírrel ellentétben a keresztállítás a teljes nyilvánosság előtt 2012. november 3-án, a déli órákban zajlott le, mintegy ötven személy jelenlétében, a helyi katolikus templomban, a II. világháború összes délvidéki áldozatáért mondott engesztelő szentmisét követően. Az 1944-es verbászi ártatlan áldozatok emlékére tartott megemlékezést a szervezők jó előre meghirdették és bejelentették az önkormányzatnál. Több délvidéki párt és civilszervezet képviselője mellett jelen voltak az áldozatok leszármazottai közül is néhányan, olyanok is, akik csaknem hét évtizeddel a titokban végrehajtott tömegmészárlás után végre le tudták győzni félelmüket. Emlékező beszédet többek között Kiss Antal, a brüsszeli HUNINEU iroda vezetője mondott.

Az emléktáblán olvasható évszámok az ártatlan áldozatok likvidálásának (1944) és a keresztállításnak az (2012) évére utalnak.

A megemlékezésről több szerbiai és magyarországi országos médium is beszámolt – olvasható egyebek mellett a közleményben.

JJ

Magyar Szó, 2013. január 28., 6. o.

Január 29.

Adél napja.

A német Adele név francia formájából származik. Eredetileg az Adel- kezdetű nevek rövidülése. Jelentése: nemes.

1453 – V. László esküt tett az ország szabadságjogainak megtartására.
1579 – Létrejött az utrechti Unió.
1795 – Az Amerikai Egyesült Államokban kihirdették a honosítási törvényt, melynek értelmében öt év ott-tartózkodás az alapfeltétele az állampolgárság engedélyezésének.
1837 – Párbajban meghalt Alekszander Puskin orosz író, költő, drámaíró.
1860 – Megszületett Anton Pavlovics Csehov orosz drámaíró (Sirály, Cseresznyéskert).

1876 – Budapesten 72 éves korában meghalt Deák Ferenc magyar politikus, akit kortársai „a haza bölcsé”-nek neveztek megfontoltsága és tisztessége miatt.
1925 – Budapesten megszületett Kemény Henrik bábszínész, a „Népművészet Mestere”, érdemes művész (Vitéz László).
1931 – Megszületett Mádl Ferenc köztársasági elnök.
1941 – Megszületett Robin Morgan amerikai szerkesztő, feminista, írónő, aki 1989 és 1993 között az „Ms. Magazine” főszerkesztője volt, 1970-ben jelent meg „Sisterhood Is Powerful” című írása.
1945 – Megszületett Tom Selleck amerikai színész, a Magnum főszereplője.

Lesz-e közös főhajtás?

Kétségtelen, a vajdasági magyar közvélemény reménykedve várja, hogy áprilisban a magyar és a szerb államfő közösen hajtsanak fejet a második világháború ártatlan áldozatainak emléke előtt. A közös főhajtás nem jelent még végleges megbékélést, mert tövises az út a megnyugvásig, de nagy lépés lehet a legalább hét évtizedes sebek begyógyítása felé. Magyar oldalon talán nagyobb a várakozás, hiszen gesztusok dolgában a Kovács András Hideg napok c. filmje (1966) óta mi „vezetünk”. Az a jóindulat, amellyel Magyarország évek óta egyengeti Szerbia menetelését az EU-tagság felé, a szerb médiában nem váltja ki a hála szenvedélyes megnyilvánulásait, de alapjában véve a közbizalom erősödését szolgálja.

Hogy a közös államfői gesztus milyen jelentős esemény lehet, az kitűnik magyar miniszterelnök-helyettes MTI-nek adott nyilatkozatából is. Navracsics Tibor, aki részt vett az újvidéki razzia évfordulóján tartott megemlékezésen, jelezte, hogy a két ország közötti megbékélési folyamat az év elején gyorsult fel.

Azzal kezdődött, hogy a belgrádi magyar nagykövet, Nikowitz Oszkár Tomislav Nikolić szerb elnök tanácsadójának társaságában részt vett egy csúrogi megemlékezésen. Különösen nagy a súlya annak, hogy a minap, egy korábbi megállapodásnak megfelelően, a két ország miniszterelnök-helyettesének részvételével emlékeztek meg az újvidéki „hideg napokról”.

– A következő állomás remélhetőleg az lesz, amikor a két ország köztársasági elnöke, Tomislav Nikolić és Áder János lesz együtt jelen – szintén Csúrogon – egy közös megemlékezésen – mondta Navracsics Tibor.

E pozitív fejlemények mellett vannak zavaró körülmények. Ezekről a vajdasági magyar média leginkább kommentár nélkül tudósít.

Itt van rögtön a verbászi keresztrongálás esete. Mint ismeretes, a napokban megrongálták a második világháború végén a vajdasági Verbászon ártatlanul kivégzett magyaroknak és németeknek állított emlékkeresztet. Ez az eset annyiban különbözik temetőbeli hasonló rongálástól, hogy az egyik belgrádi lap nemcsak azt adta hírül, hogy a keresztet a helyi hatóság engedélye nélkül állították és szentelték fel, hanem a rongálást egy „magyar bizonyítékkal” menteni igyekszik.

Eszerint bizonyos dr. Zagyva Tibor, egykori óverbászi lakos, aki ma Magyarországon él, ahonnan gyakran hazalátogat szülővárosába véleményt mondott. A lényeg: meg kell határozni, hány áldozatról van szó, kik voltak a kivégzett emberek, meg azt is, hogy a kivégzettek között voltak-e olyanok, akik tagjai voltak valamelyik fasiszta fegyveres alakulatnak. Különbséget kell ugyanis  tenni a vétlen magyar és német civil áldozatok és azok között, akik lehet, hogy a második világháború során bűncselekményeket követtek el Vajdaságnak ebben a részében.

Mintha ezt az érvelést már hallottuk volna. Méghozzá a rehabilitálási törvény belgrádi vitájában.

Illyés Gyula annak idején, a pártállami rendszerben, sokszor emlegette az „önszorgalmú kutyákat”, akik igyekeznek a „gazdi” kedvében járni, ...

S itt vannak a közelmúlt ismert témái. A temerini fiúk ügyének felemás rendezése, a nyelvhasználati gondok egy-egy újabb megnyilvánulása, a rehabilitáció döcögve, vagy még úgy sem haladó folyamata. A szabadkai székhelyű, magyartöbbségű közigazgatási körzet kialakítására vonatkozó régi követelés szintén megoldásra vár. S továbbra borzolja a kedélyeket. Mert mit jelent az, ha a körzethatár megváltoztatására vonatkozó követelést az egyik szerb napilap a minap azzal a minősítéssel adja újfent közre, hogy a magyarok határt kívánnak módosítani? Nyugtalanságot kelt a hat, jobbára vajdasági mezőgazdasági kombinát arab befektetőknek történő eladása körül kialakult információhiány is.

A vajdasági magyar közvélemény nem tudja hova tenni azt a tényt sem, hogy Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és egyben a Vajdaság Autonóm Tartomány képviselőházának elnöke is, nem koszorúz(hat)ott az újvidéki razziával kapcsolatos, az idén különösen fontos megemlékezésen. Mert több logikus kérdésre nincs válasz.

A megemlékezés szervezői azzal védekeznek, hogy Pásztor, hogy a megemlékezésen való részvételi szándékáról nem értesítette időben az újvidéki illetékeseket. Pásztor, aki végül a megemlékezés hivatalos része után magánemberként koszorúzott, ezt cáfolja. A cáfolat logikusnak tűnik. Különben, a hivatalok közötti kommunikáció részletei nem lehetnek tabutéma egyik oldalon sem.

Felmerül a kérdés, miért hagyta Pásztor annyiba, hogy bejelentkezésére nem érkezett válasz? Akár a magyar tisztségviselőnek, akár a tartományi parlament elnökének? Igaz, Pásztor ezt újságírónak nyilatkozva, költői kérdés formájában, maga is feltette. De, miért nem tisztázta a dilemmát akár közvetlenül a megemlékezés előtt? Miért várta meg ezzel a megemlékezést követő újságírói kérdést? Végül is ez most már mindegy.

Nem lenne jó azonban, ha az oly sok esetben már megtett magyar gesztusokat, s a nemes elképzelést az áprilisig hátralevő időben a szerb fél részéről további zavarkeltő megmozdulások tennék bizonytalanná. Annál is inkább, hiszen van több jó lehetőség a nagyvonalú szerb gesztusokra. Például úgy, hogy a szerb kormány húsz éves késéssel, valóban lehetővé teszi a szabadkai székhelyű körzethatár kiterjesztését a vajdasági Tisza-menti magyar községekre is.

Lesz-e közös főhajtás a második világháború ártatlan áldozatainak emléke előtt? Hinni akarjuk, hogy javul a helyzet, s ezúttal mégis lesz.

Ágoston András

Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf. 17. szám, 2013. január 26.

A főhajtás nem elegendő

Az utóbbi időben a magyarországi, de a vajdasági vezető magyar politikusok is – a két ország/nép megbékélése érdekében – csak a szerb és a magyar államfő „közös főhajtását” emlegetik. Ki tudja milyen okból kifolyólag, mintha feledésbe merült volna, úgymond fátylat borítottak volna a magyar szervezetek 2011. április 7-i, Szerbia EU-csatlakozásásával kapcsolatos követelésére, miszerint:

„2.) A szerbiai parlament fogadjon el nyilatkozatot, amely elítéli az 1944/45-ös délvidéki vérengzést, eltörli a vajdasági magyarokra a mai napig fenntartott „kollektív bűnösséget” és koholt vádakat, biztosítsa az áldozatoknak kijáró végtisztesség és a méltó megemlékezés jogát, az események tudományos feltárását, valamint, nyújtson jóvátételt a károsultaknak, illetve utódaiknak és ezt törvénnyel rendezze. Továbbá minden elkobzott vagyont származtasson vissza.”

Szerbia törvénnyel rendezte ugyan a rehabilitálás és a vagyon-visszaszármazás kérdést, de a kollektív bűnösséget mind a mai nem törölte el. Ez miatt a csúrogi, zsablyai és a mozsori magyaroknak végig kell járniuk a bírósági kálváriát. Minden személy esetében ugyanis egyéneként/egyenként kell lefolytatni a rehabilitálási eljárást. 

Köztudott az is, hogy Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza 2003. február 28-án Rezolúciót fogadott el a kollektív bűnösség eltörléséről (VAT Hivatalos Lapjának 2003. március 24-i 5. száma). Ez a határozat azonban a szerb államot semmire nem kötelezi, mivel a vajdasági parlamentnek nincsen törvényhozási illetősége. Szükséges tehát, hogy a köztársasági képviselőház fogadjon el egy ilyen nyilatkozatot.    

           Az államfői főhajtásra csak az után kerülhetne sor, ha a szerb parlament már elfogadta az említett nyilatkozatot.

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. január 29.

Temerin: Beazonosítottak két tettest

Az újvidéki rendőrség bejelentette, hogy sikerült beazonosítani a brutális temerini magyarverés két elkövetőjét. Részletesebb adatokat nem árultak el. A nyomozás folytatódik. A rendőrök azonban csak egy verekedésről tudnak, nem pedig kettőről, mint ahogyan arról a média tudósított.

Az előbb a Duna TV-nek nyilatkozott az egyik magyar áldozat, aki – nyugodtan mondhatjuk – szörnyű állapotban van.

Fekete Lehel

http://www.delhir.com/delvidek, 2013. január 28., 19:23

Megvertek öt magyar fiatalt

Az újabb incidens vasárnap hajnalban történt Temerinben. Az egyik szórakozóhelyről fél kettő tájban hazafelé indult két magyar fiatal. Talán még kétszáz métert sem tettek meg a Jugoszláv Néphadsereg utcában, amikor hangoskodó, szerbül beszélő fiatalok egy csoportjára lettek figyelmesek. Amikor az ismeretlenek elhaladtak mellettük, hirtelen visszafordultak és rájuk támadtak. Ütni és szidalmazni kezdték a két fiút. Egyiküket ököllel verték, a másikukat viszont egy üveggel leütötték.

– Láttuk mi már messziről, hogy hatan közelednek felénk, meg hallottuk is őket, mert kiabáltak, mégsem gondoltunk semmi rossza. Minden olyan gyorsan történt, pillanatok alatt, hogy szinte meglepődni sem volt időnk, nemhogy reagálni bármilyen módon – meséli az egyik áldozat. – Én csak egy jó nagy ütést éreztem, utána pedig azt, hogy kirúgták alólam a lábamat. Ekkor a földre estem, de szerencsére nem a betonjárdára, hanem mellé. Négyen körbevettek, körülálltak és verni, rugdalni kezdtek, ahol csak értek. Én a két kezemmel igyekeztem a fejemet takarni és védeni, hogy minél kevesebb ütés érje. Talán emiatt van az, hogy most nemcsak a fejem fáj, hanem a kezem, a lábam meg a hátam is. A bal lábamon kiszakadt a nadrág és a térdemből ömlött a vér.  A társamat a fején találták el egy üveggel. Emlékszem arra is, hogy szidták a magyar anyánkat, és azt mondták, hogy mindjárt előveszik a késeiket és leszúrnak bennünket. Amikor megelégelték a verést, akkor amilyen gyorsan jöttek, úgy odébb is álltak. Elszaladtak. Amikor már feltápászkodtam a földről, elővettem a telefonomat és segítségül hívtam az egyik barátomat. Mondtam neki, hogy megvertek bennünket, és ha tud, jöjjön értünk, vigyen bennünket haza. Gyalog jött elénk, aztán egy darabon elkísért engem. Amikor mondtam neki, hogy most már elmehet, egyedül is boldogulok, akkor még viccelődve utánam szólt, hogy vigyázzak, nehogy megint megverjenek.

Nem sokkal később ugyanaz a hatfős csoport újabb magyar fiatalokat támadott meg. Akkor hármat. Először csak kötekedni kezdtek velük, aztán pedig már meg is ütötték őket. A fiúkat ugyanúgy teljesen váratlanul érte a támadás, mint korábban a két társukat. – Fogalmam sincs, hogy mivel ütöttek meg, de abban szinte biztos vagyok, hogy nem a puszta kezükkel. Mert eltört az orrom, csúnyán bedagadt a bal szemem és még a fogsorom is fáj. A támadás után bevittek az itteni egészségházba, és ellátták a sebeimet. Akkor már kihívták a rendőrséget is. Onnan pedig az újvidéki kórházba szállítottak. Talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy a sürgősségi osztályon úgy rakták össze az orromat. Utána pedig elküldtek a szemorvoshoz. Fél 8-kor értem haza.

A bántalmazott, vékony dongájú fiatalember szemén, orrán és fején a kötéssel fogadta hétfőn délután otthonukban az érkezőket. Bizonyára komoly fájdalmai is voltak, mert az orrából még akkor is szivárgott a vér. Bal szemét, amikor leemelte róla a kötést, szinte nem is lehetett látni. Csak egy véraláfutásos, bordó-lila sebet. Később el is mentek újból a helybeli egészségházba, hogy a sebeit átkössék.

Szemmel láthatólag az egész családot nagyon megrázták és megviselték a hétvégi történések. Az édesapja a könnyeit nem szégyellve mondta, hogy: „Most már csak azért imádkozunk, hogy legalább a szeme világát ne veszítse el a fiunk!“. Az édesanyja pedig azzal kísért ki a kapuig, hogy: félnek. Aggódnak, rettegnek, mert nem tudják, hogy mi fog történni, hogyan alakulnak tovább a dolgok, lesz-e majd eredménye a hétfői kihallgatásnak. Bíznak benne, hogy az elkövetőket sikerül mielőbb kézre keríteni, és abban is, hogy a nyomozás és az eset kivizsgálása akkor is eredménnyel jár, ha a magyar nemzetiségű fiatalok történetesen nem a kezdeményezői egy incidensnek, hanem éppen a sértettjei és az elszenvedői.

A fentebb már említett harmadik magyar fiatalról, aki szintén sérülést szenvedett, annyit sikerült megtudni, hogy a támadói egy üveggel mértek ütést a fejére. Ő is orvosi ellátásra szorult. Hosszú seb keletkezett a fején, sebéből pedig több üvegszilánkot kellett eltávolítani. Az esetről sem ő, sem pedig az édesanyja nem kívánt nyilatkozni. Két másik társuk szerencsésebb volt, ők a támadást könnyebb sérülésekkel megúszták.

Szabó Angéla