Nem veszünk részt a politikai porhintésben

A VMDP állásfoglalása a vajdasági magyarság helyzetéről, különös tekintettel a nemzeti tanácsi választásokra

      1. Szerbiában az új kormány próbálkozásai ellenére tovább tart a gazdasági válság és a lakosság egy részének immár tartós elnyomorodási folyamata. Családok ezrei vesznek vándorbotot kezükbe, hogy Európa boldogabb országaiban keressenek maguknak munkát. A Vajdaságban hasonló jelenség tanúi vagyunk, azzal a különbséggel, hogy a tartomány kisvárosi jellegű települései migrációs mobilitás tekintetében egyszerre kibocsátó és befogadó színterek.  Korábban még magyar többségű települések kiüresedése, majd a rendesen azt hamarosan követő más nyelvű, más kultúrájú és mentalitású lakosok letelepedése mindennapos jelenség. A magyar közösség dezintegrációja és reményvesztettsége tovább tart, a szerbiai magyarság gazdasági és szociális helyzetének belátható időn belüli jobbra fordulásában ma már alig hisz valaki, az egyedüli reményt Magyarország gazdasági felemelkedésétől és annak pozitív kihatásaitól várja.

      A magyarok kivándorlása következményeiben súlyosan érinti a magyar lakosság számára fontos intézmények jövőjét: óvodai, általános valamint középiskolai tagozataink száma tovább csökken, a gyermeklétszám következtében középiskoláink legtöbbjébe különösebb teljesítmény nélkül is be lehet jutni, ami látszatra ugyan előny, de ténylegesen a minőségi oktatás rovására megy. A tanítók és tanárok egy részének feje fölött a munkanélküliség réme lebeg. Ugyanakkor negatív hatásaival most üt vissza az önálló magyar iskolahálózat és a magyar tanárképző egyetem ügyének elszabotálása is: nem csak a tanulmányaikat itthon folytató magyar egyetemi hallgatók száma alulreprezentált, de érzékelhetően csökken a felsőoktatásban alkalmazott képzett magyar nemzetiségű vagy legalább magyarul is tudó szakemberek száma is.

      Nem vagyunk hívei semmiféle demagóg vádaskodásnak, s tisztában vagyunk azzal is, hogy a kivándorlás folyamatát, összefüggésben a szakképzett munkaerő és az agyelszívás módszereivel, kőkemény világgazdasági folyamatok, s Európa perifériájának és félperifériájának egészét érintő újmódi gyarmatosító törekvések határozzák meg.      Megbocsáthatatlan viszont, hogy a szerb kormány az ország egészére nézve tragikus folyamatok megfékezésének kérdésében szemmel láthatóan tanácstalan, hacsak nem lábon kívánja eladni nemzetgazdasági értékeit és érdekeit, mint a becsapott paraszt a gabonát. Ugyanakkor az is válaszra vár, hogy a kormányzati felelősséget oly boldogan magára vállaló VMSZ a vajdasági földek külföldi nagybefektetők kezére játszásának, vagy éppen magyar munkavállalók jogfosztottságának s fiataljaink kivándorlásának ügyében miért hallgat.

2.  Mint ahogyan az is magyarázatra vár, hogy a Szerbiai Szocialista Párt (SPS), majd a  Szerb Haladó Párt (SNS) által vezetett kormány, amelynek immár a VMSZ is tagja, több mint egy éve a folyamatos ígérgetések ellenére miért halogatja a magyarok kollektív bűnösségére vonatkozó, még érvényes jogszabályok eltörlését, hiszen a rehabilitációról és a restitúcióról szóló törvényes előírások közötti ellentmondások egyik súlyos akadályát képezik az 1944-45-ben a kollektív bűnösség elve alapján megölt, táborba hurcolt, ingó és ingatlan vagyonuktól megfosztott magyarok jogérvényesítésének. 2013-ban a figyelmeztetések ellenére az ígérgetések és halogatások dialektikájában sok évtizedes tapasztalatokkal bíró szerb politikai elitnek részben sikerült jégre vinni a magyar diplomácia akkori vezetőit is, de máig nem tisztázódott, hogy mindebben mekkora szerepe volt a VMSZ akkori mohó sikerpropagandájának. A gyakorlati eredménytelenség azonban önmagáért beszél.

3.     A Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács létrehozatalának kódolt hibái logikusan vezettek a kisebbségi magyar közéletet mérgező etnokratikus egypártrendszer szellemének és gyakorlatának a megerősödéséhez, mindez azonban jóval korábban kezdődött. Létrejöttét az 1990-es évek második felétől érzékelhető folyamat alapozta meg, melynek során, szerte a Kárpát-medencében, de leglátványosabban a Vajdaságban, ellehetetlenítették azokat a politikai pártokat és áramlatokat, amelyek komolyan vették a kisebbségi autonómia gondolatát, és nem csupán idényjellegű kortesfogásként hangoztatták megvalósításának szükségességét. Ekkor telepedik rá -- budapesti jóváhagyással -- a mindenekelőtt magyarországi költségvetési forrásokból, de más alapítványokból érkező támogatások elosztási mechanizmusára a VMSZ, hogy azt nyomban kihasználja a civilszervezetek és művelődési egyesületek pórázon tartására és befolyásolására, s ezzel párhuzamosan korábban elérhetetlen nagyságrendű előnyökhöz jusson az akkor még ténylegesen létező, de napjainkra gyakorlatilag megszűnt magyar-magyar pártpolitikai versenyben. Ezt a helyzetet betonozták be azzal, hogy a CMH-irodák szevezeti hálójának teljes irányítását, Kasza József akkori pártelnök követelésére, egyoldalúan a VMSZ-re bízták, majd ezt követte, kisebbségpolitikai próbaléggömbként, az Ideiglenes Nemzeti Tanács létrehozása, amelynek működése csúfos kudarccal végződött. A hibák kijavítására egyetlen mód kínálkozott volna: megvalósítani a Magyar Koalíció (VMSZ-VMDP-VMDK) kisebbségi autonómiára vonatkozó programját, ezt azonban Pásztor István, a VMSZ elnöke nemcsak elmulasztotta, de - magyar politikai partnerei háta mögött - az akkor kormányon levő Tadić-féle Demokrata Párttal (DS) kötött csendes paktumával gyakorlatilag lehetetlenné is tette. Kisebbségi autonómia helyett a szerb politikai elit kettős mércéket alkalmazó nemzetstratégiájának szellemében a VMSZ szakértőinek hathatós részvételével olyan közjogi félmegoldás született, amely lehetetlenné teszi, hogy a kisebbségi nemzeti tanácsok megjeleníthessék a Szerbiában élő közösségek legáltalánosabb törekvéseit, s hogy önállóan, a szerb politikai elit ellenőrzése és befolyása nélkül irányítsák a közösségük fennmaradása szempontjából alapvetőnek minősülő intézményeiket.

 4.    Ismeretes, hogy a Vajdasági Magyar Demokrata Párt a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsot kezdettől fogva alkalmatlannak tartja a Szerbiában élő magyarság alapérdekeinek megjelenítésére, kifejezésére és védelmére, egyrészt mert a választói névjegyzék létrehozásának folyamata a demokratikus normák megsértésével történt, s lehetővé tette az így létrejött adatbázis illetéktelen kisajátítását, másrészt mert megközelítőleg sem öleli fel a választásra jogosult magyarok teljességét, miközben az így létrehozott közjogi képződmény -- amit néhány vezetője, miként egy-két, a témában tájékozatlan, vagy túlbuzgó magyarországi politikus is, előszeretettel nevez autonómiának – a magyar lakosság egészét érintő kérdésekben intézkedik, azonban nem társadalmi legitimitása, hanem mindenekelőtt a magyarországi támogatások feletti monopóliuma birtokában. Utóbbi területet leszámítva a Nemzeti Tanács önálló döntéshozatali jogköre a VMSZ és az akkor még meghatározó kormányerőként működő Demokrata Párt (DS) közötti paktum szellemében már eredeti formájában is teljesen minimális volt, s mára a szerb alkotmánybíróság 2014. januári döntését követően mindez tovább szűkült.

5. A Magyar Nemzeti Tanácsban kialakított túlhatalmánál fogva a  VMSZ teljes ellenőrzése alatt tartja a magyarországi támogatáspolitikát, és a vajdasági magyar írott és elektronikus sajtó meghatározó részének kézi vezérlésével és ellenőrzésével befolyása alatt tartja a vajdasági magyar kulturális és civilszférát, s ezáltal a szélesebb közvéleményt egyaránt. A tájékoztatási eszközökben ismét mindennapossá vált a pártellenőrzés, a cenzúra, mi több, a kicsinyességgel párosuló, patriarchális személyi kultusz is. Mindez veszélyezteti az anyanyelvű tájékozódás szabadságát, lehetetlenné teszi a közérdekű kérdésekben elengedhetetlenül szükséges szabad véleménynyilvánítást is, márpedig e nélkül egyetlen közösség sem képes tartósan fennmaradni, különösen nem végveszélyben, mint amilyenbe a vajdasági magyarok társadalma került. Ugyanakkor nem árt, ha arra is figyelmeztetünk, hogy az egyes ember, a személyiség autonómiája nélkül a nemzeti közösség autonómiájáról beszélni merő hazugság és öncsalás, miként annak egy ideje szemtanúi lehetünk.

   6.    A Vajdasági Magyar Demokrata Párt nem kíván részt venni semmiféle hamis összefogásban,  mely célját és várható eredményeit tekintve ma sem lesz több jó szándékú egyházi és civil személyiségek erkölcsi és szakmai tekintélyének latba vetésével létrehozandó, ám kérdéses legitimitású és bizonytalan jogkörű egypárti képződménynél, amely alapvetően továbbra is a magyarországi támogatások elosztásával foglalkozik majd, de a Szerbiában adót fizető délvidéki magyar lakosság tényleges érdekérvényesítésében sem joga, sem lehetősége nem lesz hatékonyan részt venni. Ugyanakkor nem kívánjuk eljátszani „őfelsége ellenzékének” a szerepét sem. Az októberre kiírt nemzeti tanácsi választásokon az egyenlő esélyekkel indulásnak még a minimális feltételei sincsenek biztosítva. Nem akarjuk azt a látszatot kelteni a közvéleményben, hogy lényegében minden rendben van, holott naponta látjuk, hogy szinte semmi sincs rendben, éppen ezért nem veszünk részt a nemzeti tanácsi választásoknak nevezett politikai porhintésben, hiszen annak mind tényleges célja, mind végső eredménye máris borítékolható.

Temerin, 2014. szeptember 6.            

                                                      A Vajdasági Magyar Demokrata Párt Választmánya

                                                                               Csorba Béla elnök