Leépítések a közszférában, spinnelés a részarányos foglalkoztatással

A kisebbségi kormánypárt arra készül, hogy megszavazza a közszféra tömeges leépítéséről szóló törvényt, ami egyben számos magyar családot is érint. A cselekedetükkel járó felelősséget pedig a részarányos foglalkoztatás kérdésének „spinnelésével”1szeretnék palástolni Eddig már több esetben rámutattunk a felemás megoldások „hasznosságáról”. Rehabilitáció, vagyon-visszaszármaztatás, nemzeti tanácsokról szóló törvény etc. mind ebbe a kategóriába sorolható. Van egy törvényes keret, amelyre lehet hivatkozni, azonban igazi, hosszú távú, teljes körű és érdemleges megoldást nem tesz lehetővé. Arra viszont tökéletes, hogy a mindenkori szerb politikum tisztázza magát Brüsszel előtt. De miért is írjuk ezt? Azért mert a napokban ismét szemtanúi vagyunk egy ilyen „megoldás” elfogadásának. Történetesen, a szerbiai szkupstina minap tárgyalta annak a törvénynek a javaslatát, amellyel szabályoznák a közigazgatásban/ közszférában dolgozók létszámát. A törvényt eredetileg azért hozzák meg, hogy elvégezhessék az IMF által kért elbocsájtásokat. A kisebbségi kormánypárt képviselői módosító indítványokat adtak be a törvény tervezetére, amit a szerb kormány támogatott. A javaslatadók máris dicshimnuszokat zengenek saját munkájukról. Szerintük „megvalósult a délvidéki magyarság 25 éves követelése a részarányos foglalkoztatás terén”, ilyen senkinek sincs a Kárpát-medencében etc. Szokásos propagandisztikus szöveg. De nézzük csak meg mi is van/ volt eddig ezen a téren: A kisebbségek részarányos foglalkoztatása a közigazgatásban, rendőrségben és az igazságszolgáltatási szervekben szavatolva van Horvátországban (gyakorlatban nem igazán működik). Tehát nem igaz az az állítás, hogy „ilyen senkinek sincsen a Kárpát-medencében”. Szerbia alkotmánya lehetőségként tartalmazza a „gondot kell viselni a kisebbségek részarányos képviseletéről az állami szervekben” mondatot. A 2009-ben elfogadott törvényes rendelkezések szerint ( a helyi és köztársasági közigazgatásban dolgozók maximális létszámát szabályozó törvények) 1000 lakosra 4 foglalkoztatott lehetett a közigazgatásban, azaz a létszámot 0,1% lehet korrigálni azokban a községekben ahol hivatalos használatban vannak kisebbségi nyelvek. Mindez eddig a gyakorlatban nem igazán működött. Az előirányozott számokat nem tartották be. A foglalkoztatás politikai alapon ment, és a részarányos foglalkoztatásra nem fordítottak kellő figyelmet. Még azokban a községekben, illetve tartományi szervekben sem, ahol a kisebbségi kormánypárt volt/ van hatalmon kb.20-25 éve. A jelenlegi javaslat szerint: A közszférában dolgozó tisztségviselők és alkalmazottak számát szabályozó törvény javaslata a 0,1% százalékot 0,3%-ra növeli, ami első olvasatra jól hangzik és élőrélepésnek tűnik. Azonban, ez a növelés egy kiszélesített közalkalmazotti bázist takar. Tehát, azt lehet mondani, hogy ha a számokat/arányokat nézzük, akkor nem történt előrelépés. 2016 szeptemberétől nyilvántartásba fogják venni-többek között- a közalkalmazottak nemzeti hovatartozását ( önkéntes alapon), kisebbségi nyelvek ismeretét, valamint azt, hogy milyen nyelven fejezte tanulmányait. A kisebbségi kormánypárt szerint ennek az adatbázisnak a létrehozása, valamint az alkotmány és a törvény által előlátott lehetőségek a nemzetiségi arányok figyelembe vételét fogja szavatolni, ami majd hozzájárul a részarányos foglalkoztatás növeléséhez. Abban az esetben ha egy munkahely betöltésénél (elbocsájtások esetében is) két jelöltnek egyforma pontszáma van, az „részesül előnyben” akinek kisebbségi nyelvismerete van. Mit is jelent ez? Ez valójában azt jelenti, hogy a mostani leépítések, amelyek nagy valószínűséggel már 2015. szeptember elsejétől beindulnak, nem kerülik el a közszférában dolgozó magyarokat. Ugyanúgy elbocsájthatják őket mint bárki mást. A leépítések az amúgy is alacsony százalékban foglalkoztatott magyar közalkalmazottak és tisztségviselők számbéli csökkenéséhez vezethet. A törvény tervezete nem lát elő semmilyen garanciát a részarányosság elve alapján szavatolt kisebbségi helyek kötelező feltöltésére, illetve nem lát elő büntető rendelkezéseket arra az esetre ha a munkahelyek betöltésénél nem tartják be az „előnyjog” alkalmazását. Tisztázatlan kérdésnek számít a hivatalos használatban lévő (kisebbségi) nyelv/ nyelvek ismeretének igazolása. Tehát a kisebbségi kormánypárt arra készül, hogy megszavazza a közszféra tömeges leépítéséről szóló törvényt, ami egyben számos magyar családot is érint. A cselekedetükkel járó felelősséget pedig a részarányos foglalkoztatás kérdésének „spinnelésével” szeretnék palástolni, amit a haladókkal kötött koalíciós szerződés betartásával/ megvalósulásával fűszereznek. Hátha így ízletesebb lesz a falat és könnyebben lenyeljük. 1 (Vagyis az a kommunikációs technika, ahogy kitervelt narratívákat, üzeneteket próbálnak észrevétlenül célba juttatni, hogy azok elkezdjenek széles körben véleménnyé válni – a szerk.)

Készülődik meg toporog

Az okos és bölcs Európa bénult tétlenségét, ostoba tétovaságát látva arra a következtetésre jutok, hogy vénségére nemcsak a fizikai erejét vesztette el, hanem szellemi téren is látványos a leépülése. Esetében a végzetes visszaszámlálás már megkezdődött. S ahogy ízlelgetem a mindennapi beszédtémánkat, a migránshelyzetet – a helyszínen is járva, a tébolyt is tapasztalva, meg a sajtóból is követve –, apámtól eltanult két (nem éppen szalonképes, ám annál sokatmondóbb) szóláshasonlat jut eszembe. Az egyik úgy hangzik, hogy: „Készülődik, mint az éhes szarni!”, a másik meg így: „Toporog, mint a szaró galamb.”. Na, ugyanezt teszi a maga mezsgyekaróit fölszaggatott, a szögesdrótkerítéseit eltávolított, csendes/békés együttélésre berendezkedett Európa is. Egyfolytában készülődik, meg szakadatlan csak toporog, végérvényesen és menthetetlenül fennakadva/vergődve a magamaga által agyonszabályozott emberi jogok sűrű és átláthatatlan hálójában. Amely szép lassan a nyakára tekeredik és fojtogatja.

Cselekvésében mára már teljesen megbénult, legfeljebb csak a száját jártatja. Váltakozva fúj hideget, meleget, s az egyik szavával agyonüti a másikat. Európa megtelt! – hangoztatja egyik nap, hogy aztán a másikon újra vészes elöregedésről, krónikus munkaerőhiányról meg emberi szabadságjogokról fecsegjen. Be is fogad meg ki is toloncol egy időben. A lényeg: képtelen meglelni az egyedüli üdvözítő megoldást. 

Hogy hibás a recept, az most már kristálytisztán látható. Valami helyrehozhatatlanul félrecsúszott, valahogy nagyon elszámította magát. A multikulturalizmus betette az ajtót rendesen, s az eluralkodott káoszon az sem enyhít, hogy amint erősödik a migrációs nyomás, úgy jön meg a hangjuk a szélsőjobboldali szervezeteknek.

Még ha Európa legrózsaszínűbb, svéd szemüvegen át szemlélem is a bajt, akkor is félelmetes, amit látok. A számadat magáért beszél: Svédország csak tavaly 80 ezer menekültet fogadott be, és a lakosság 80 százaléka még most is bevándorláspárti. A különbözőség tisztelete, elfogadása mindig is túltengett a skandináv emberekben, és jólneveltségük okán legfeljebb csak a bajszuk alatt mormogva címkéztek vagy szűk baráti körben engedték meg maguknak a „szitokszót”: jävla utlänningar (átkozott külföldiek.) És ez már komoly durvaságnak, valódi lópokrócságnak számított, hiszen a svédeknek (az ördögön meg a pokolon kívül) nem sok szavuk van a káromkodásra.

A svéd fővárosban évtizedekkel ezelőtt leginkább a nomádkodó finn cigányok jelentették a kirívó attrakciót, akik az utcán, ablakon kidugott kályhacsőből füstölő hálókocsikban élték az életüket, később pedig a metró aluljárójában zenélő dél-amerikai indiánok mutatták a másságot, most meg az ázsiaiak/afrikaiak inváziója jelzi a hátborzongató változást. Mindeközben a különbség „csupán” annyi, hogy az őslakosoknak régen nem kellett tartaniuk az idegenektől, most viszont (már vannak, akik ki merik mondani) rettegnek tőlük. Mégis –érthetetlen módon – éber vasszigorral őrzik a látszatot, a saját idealizmusába belebetegedett társadalom torz képét és közben mindvégig úgy tesznek, mintha minden rendben lenne. Azt nem hangoztatják, hogy a bűncselekmények 70 százalékát bevándorlók követik el, s hogy évente 2000 svéd nőt erőszakolnak meg az idegenek. Ezeket a kínos eseteket a helyi (igencsak demokratikusnak és túlságosan is szabad(os)nak mondott) sajtó igyekszik ügyesen eltitkolni, nem dobra verni. Azt sem szívesen biggyesztik ki a kirakatba, hogy míg a munkaképes svédeknek a 80 százaléka dolgozik, addig a máshonnan érkezőknek jó, ha csak a fele állásban van.      

Stockholm utcáin soha nem láttak koldulókat, most viszont ott kéregetnek a furcsa nyelven beszélők az üzletek bejárata előtt. A menekülthullámmal érkező, dolgozni akaró, idegen fiatal nőket leginkább idősek otthonában helyezik el, ahol a hajlott korú nénikék/bácsikák rendre meg is ijednek a szemig felöltözött új személyzet láttán, akik még egy presszókávét sem tudnak lefőzni, nemhogy ételt készíteni vagy éppen társalkodni. És az is feltűnő, hogy éjjelente már csak a legmerészebb nők buszoznak a városban… Némi képzavarral élve, az „emberi diverzitásnak” a totaliter aliter jellegét talán a nélkülözhetetlen asztali só szerepéhez lehetne hasonlítani. Ha csak keveset szórunk belőle az ételbe, akkor megízesíti azt, ha viszont kilószámra lapátoljuk bele, az egészet tönkreteszi.

Nagyon úgy fest, hogy Európa – ezt az amerikaiak által feltálalt – menüsort alaposan elsózta…

Lebontva, vonatkoztatva a helyzetet a házunk tájára, azt látjuk, hogy Észak-Szerbiában két község kínlódik az országon átcsörtető, átmasírozó ázsiai meg afrikai idegenekkel. Márpedig a nyakába zúduló menekültáradat végképp nem hiányzott egyik városunknak sem.

Eleinte még úgy tűnt, van elég erejük ellenállni a kétszeres nyomásnak – az újonnan érkezők tömegének és a szerbiai csúcspolitika kényszerének – és nem válik egyik határ menti városunk sem menekülttáborrá. El is jutottak odáig, hogy pár héttel ezelőtt bejelentették, mindkét község megtelt és a kritikus helyzetre való tekintettel rendkívüli állapotot hirdetnek. A magyar ellenállás hírére a helyszínre sietett a szerb szociálpolitikai miniszter, aki kilátásba helyezett pénzügyi (és egyéb) támogatás által igyekezett a meggyőződésük megmásítására rábírni a helybeli politikusokat. Azok meg természetesen (ahogy az szófogadó, jó magyarhoz illik) hajlottak a fentről érkező intő szóra, és csodával határos módon, amint a pénz megjelent a színen, rögtön megszűnt a tarthatatlan állapot veszélye is. Így most fogcsikorgatva meg nyöszörögve, de tovább nyögi a terheket Magyarkanizsa is, Szabadka is. Ki tudja, meddig még?! Merthogy ezzel a behódolással csak arra erősítettek rá, hogy mindkét helység bizt(onság)os állomás, megálló legyen az országot átszelő vándorútvonalon. Olyan határelőtti veszteglőhely, ahol nem csupán megtűrik a kitudjahonnan érkezőket, hanem – koszt, kvártély formájában – még gondoskodnak is róluk.

Ezzel a taktikátlan döntésével hatalmas koloncot akasztott a saját nyakába mindkét önkormányzat, méghozzá beláthatatlan időre. Mert amíg az emberáradat tart, addig a téboly is tart. (A népvándorlásnak pedig most még a víznéző asszony sem tudná megjósolni a végkimenetelét.)

Az észak-bácskai kisembereknek persze már nagyon elegük van a jöttmentekből, és legszívesebben kikergetnék őket a városukból. De tehetetlenségükben hiába morgolódnak a magyarkanizsaiak, hiába okolják, szidják az idegeneket is meg a saját politikusaikat is. Ez utóbbiak pedig mi egyebet is tehetnének, mint széttárják a kezüket és savanyú ábrázattal megállapítják, hogy: „A tartományi kormánytól eddig két segélyszállítmány, a köztársaságitól pedig négy lakókonténer érkezett, valamint részben felerősítették a helyi rendőrség emberállományát. Ez minden, amit a többszöri kérelmezés illetve sürgetés ellenére eddig az önkormányzat felsőbb szintekről kapott a naponta érkező mintegy 1.500 migráns okozta gondok kezelésére és enyhítésére”. És várnak tovább. További támogatásra.

Az idegenek meg jönnek. Egyre csak jönnek.

Szabó Angéla

Kép: Svéd kastélyban elszállásolt afrikai menekültek

Csonka Áron: A váltás szükségszerűsége

Pezseg a vita délvidéki magyar közéletünkben. Persze nem az agyoncenzúrázott MNT alapítású lakájmédiában, hanem az online média és a közösségi hálón. A mutyilistások jól tudják, hogy a szavazóbázis (mostanára az itthon maradt nyugdíjasok-tiszta milosevityi idők! Sic!) elsődlegesen a nyomtatott sajtóból tájékozódik. Megszokásból meghallgatják/ megnézik az újvidéki rádió/ tévé magyar nyelvű híradásait és ennyi. Az igaz, hogy ők (ÚRTV) nincsenek az ementések markában, de „átszervezés” alatt vannak és féltik munkahelyüket. Ezért gyakori az öncenzúra. Az internet világa főleg a fiataloké. Azok meg csak pislognak. Nyílnak a szemek, de az helyett, hogy felvegyék a lantot és játszanak jövőjük érdekében, inkább távol maradnak vagy az utazótáskát csapják vállukra.

Esetleg hozzászólásban kifejtik véleményüket, a „jól megmondtam” kategóriára korlátozva cselekvésüket. Tudják jól ezt a mutyilistások is. Ezért engedik el fülük mellett a virtuális dorgálásokat. A fiatalok úgysem mennek el szavazni! Pedig a gőz kiengedése után fel kell kelni a fotelból és igazi cselekvést kell alkalmazni. Meg kell fogni a ceruzát és a szavazófülke magányában azokat kell keretezni akik visszaállíthatják közösségünk egyensúlyát. Mert a szavazatainkkal „kicsikből” lesznek a „nagyok”. Megvonásával pedig a „nagyok” lesznek „kicsik”. És akkor, ha akarják, ha nem, rákényszerülnek a párbeszédre. Le kell ülniük a másik féllel, figyelembe kell venniük a délvidéki magyarok akaratát. Ez a demokrácia útja. Egyensúlyt fenntartó pólusok.

De ne legyenek hiú ábrándjaink. A mutyilistásokat már nem lehet reformálni. Ahogyan azokat sem akik eddig hozzájárultak közösségünk elbalkanizálódásához, és most kilépvén köreikből látszat demokráciát festegetnek. Ehhez már túl késői fázisban vannak. A belső és külső rothadás messziről bűzlik. És ettől a rothadástól beteg közösségünk. Mint egy test, amely kívülről erős szervezet benyomását kelti, de valójában a belső szervek 70% felmondta a szolgálatot. Közösségi testünk egészségéhez egy új összefogás szükségeltetik!

És ezt csak mi, VMDK-sok tudjuk biztosítani.

Csonka Áron 

Közzétette: Haraszthy Ágoston 2015. július 31. péntek, 10:24

http://www.delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/43800-2015-07-31-10-52-06

Reuters: Szerbiában humanitárius katasztrófa fenyegethet, ha megépül a határkerítés

A Reuters összeállításában szerb jogvédők és kormánytagok beszélnek az épülő kerítésről.

Attól tartanak, hogy katasztrófát okozhat Szerbiában a kerítés. Az államnak ott még kevesebb forrása van a menekültekkel foglalkozni, pedig arra számítanak, hogy a határzár miatt sokan nem fogják tudni elhagyni Szerbiát a téli fagyok érkezése előtt.

A cikkben szír menekültek is megszólalnak, akik arról beszélnek, hogy azért sietnek, azért jöttek el mindössze két hét alatt Szíriából Szerbiáig, mert át akarnak érni az EU-ba, mielőtt felépül a magyar kerítés.

Ezt ugye augusztus 31-re ígérte Orbán Viktor miniszterelnök.

A szerbek attól is tartanak, hogy bár a migránsok egy része majd inkább Románia vagy Horvátország felől próbál bejutni, a nagy részük náluk próbálja kivárni, amíg utat találnak a kerítésen keresztül, ezt pedig a szerb menekültügyi rendszer egyszerűen nem bírja el.

Ebből humanitárius katasztrófa lesz, ezrek próbálnák lehagyni Szerbiát, de erre fizikailag nem lesznek képesek.

Ezt Aleksandar Vulin szerb miniszter mondta a hírügynökségnek.

A migránsokat segítő szerb civilek arról beszéltek, hogy hasonló helyzet alakulhat ki Szerbia magyar határának közelében, mint a csalagút francia bejáratnánál, Calais-ban.

Ott az elmúlt hónapokban sok menekült vesztette életét, amikor a zárt vasúti alagúton keresztül megpróbáltak átjutni Angliába.(444)

Közzétette: Haraszthy Ágoston 2015. július 30. csütörtök, 18:41

http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/43764-2015-07-30-17-03-04

Varga László akkor sem mond le mandátumáról, ha kizárják a VMSZ-ből

Varga László, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője nem mond le mandátumáról

Ezt maga erősítette meg az Újvidéki Rádió (július 30-i – B. A.) délelőtti műsorának vendégeként. Ha kizárják a frakcióból, akkor független képviselőként tevékenykedik majd megbízatása végéig.

Varga elmondta, hogy tegnap tárgyalta ügyét a VMSZ fegyelmi bizottsága, ő csak az ülés elején volt jelen, és megkérdőjelezte az eljárás jogszerűségét. Nem tudja, mikor kapja kézhez a döntést. Szerinte a cél a megfélemlítés, mivel a VMSZ-ben előtérbe került az izomból való politizálás, általában nem kérik ki az intézményvezetők és a szakemberek véleményét. Mint mondta, olyan közvélemény alakult ki, amely ráerősít a negatív tendenciákra.

Varga László nem látja értelmét annak, hogy újabb magyar párt jöjjön létre, ehelyett az kellene, hogy újraszerveződjön a vajdasági magyar közélet. Kitért arra is, hogy ülésről ülésre hibák jellemzik a Magyar Nemzeti Tanács munkáját, és az egyik ilyen a Végrehajtó Bizottság bukásához vezetett.

A szerbiai parlament uniós integrációs bizottságának alelnökeként Varga reálisnak tartja, hogy Belgrád az év végéig megnyissa a csatlakozási fejezeteket. Brüsszel eddig ragaszkodott ahhoz, hogy együtt kezelje a Koszovóról szóló 35., az igazságügyi 23. és a belügyi 24. fejezetet. Most lehetségesnek tűnik, hogy a 35-kel kezdjenek.

2016 januárjában lesz két éve, hogy formálisan megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások, és a halogatás nyomán csökkenhet a közvélemény támogatottsága – figyelmeztet Varga László.

Kisebbségi Fórum – Temerin

KIFO HÍRLEVÉL II. évf. 195. szám

2015. július 30.

A kizárás előtti napokban

Bódis Gábor

Addig viszont kiderült, hogy a Pásztor család ifjabbik tagja keményen beállt a családi vonalba.
A kívülálló csupán információ morzsákból következtethet arra, mi is történik a legnagyobb vajdmagyar párt háza táján. Varga László, nagy hirtelen leváltott alelnök, aki még akkor is megtartja parlament mandátumát, ha netán kizárnáka pártból, a Napjaink hétfői adásában azt mondta: folyamatban van a VMSz tanácsának ülése, de nem tudni, hogy róla szó volt-e. Ugyan mi a fenéről beszélgetne a kibővített Pásztor család?
Közben facebook világra jutott egy sms is a következő tartalommal: „Szolt Ujhelyi Nandor,h a fegyelmi eljaras leallitasara (Varga L. ellen) kezdemenyezett peticiot nem szabad/nem kell alairni!“ Majd a világosabban látás érdekében hozzábiggyesztettek még egy üzenetet: „Az sms-t Leonov Anita kuldte“. Nem tudom hatott-e Újhelyi (ez is egy véemesz dinasztia, mint a Bunford, Kern és a többiek?) intelme és a párttanács napirendre tűzte-e Varga fegyelmi ügyét. Mindenesetre jellemző a pártbéli állapotokra, hogy a bólogatásokra szakosodott tagokat figyelmeztetni kell, nehogy eljárjon a kezük.
Varga a már említett napjainkos interjúban azt is elmondta, hogy szerdára várható az elsőfokú itélet, amit ő meg fog fellebbezni. De szerda elmúlt, mi meg itt állunk tanácstalanul.
Addig viszont kiderült, hogy a Pásztor család ifjabbik tagja keményen beállt a családi vonalba. Sőt sikerpropagandát kezdett szajkózni, hogy olyan embertelen nagy sikert ért el a véemesz, amit még soha: vagyis nem fognak részarányosan több magyart kirúgni az állami adminisztrációból. Mielőtt pezsgőt bontott volna az ügyből egy szót sem értő vajdmagyar, megszólalt ismét a rebellis Varga, aki szerint ez nem siker, hanem egyenesen kudarc, mert szerinte részarányosan kevesebb magyart kellene elbocsátani és ez volt az ő egyéni javaslatának is a lényege, de a szerb kormány ezt elvetette. Félreértés ne essék, a szerb kormány a véemesz is. Erre posztolt Varga facebook oldalára Kovács Elvíra (párt alelnök, a VMSZ női tagozatának elnöke) és azt írta, hogy hiányolja Vargát a parlament ülésezéséről és igenis a VMSZ nagy harcot vívott az elbocsátási törvény módosításáért és mekkora egy siker ez. Copy-paste ifjabb Pásztor. Elvíra szövegében egy másik élharcos is szerepel, egy Annamária nevezetű. Őt még guglizom.
Közben a tudathasadásos Hét Napban, a Második Nyilvánosság üdvöskéje, ifj. Korhecz Tamás az értelmiségről és a szakmaiságról elmélkedett és megállapította:  „Végel László, Tolnai Ottó és Várady Tibor is  kétségtelenül ismert, vezető értelmiségiek, de közülük csak Várady Tibor számít tudósnak is.” Na, ha most Ottó és Laci nem kezdenek azonnal valamilyen tudósmunkába, megmaradnak csonka értelmiségnek. Magukra vessenek. Bezzeg Várady.
A VMSZ viszonyulása az értelmiséghez, legyen bárki is az elnök, sziklaszilárd: a mienk zseni, a többinek kuss.

2015. július 30.

http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=6183

Riasztóan fogy a magyar Délvidéken - 2050-re még feketébb képet jósolnak

Riasztóan fogy a magyar Délvidéken – figyelmeztet közleményében a Kárpát–medencei Családszervezetek Szövetsége.

A 2002–es és a 2011–es népszámlálások közötti időben 31 ezer fővel, 251 ezerre csökkent a magyar népesség lélekszáma Szerbiában. Az éves természetes népességfogyatkozás jelenleg valamivel 1 százalék fölött mozog, azonban az utóbbi három évben rendkívüli kivándorlási hullám indult el Szerbiából. A 30 ezresre tehető szabadkai magyar közösségből például, csupán az idei második negyedévben ötszáznál is többen költöztek külföldre. Ha a folyamat nem fékeződik, a születések száma a fiatalok távozása miatt az eddigieknél is radikálisabban csökken majd, és megtörténhet, hogy a magyarságot 2050–ben már csak pár ezer, külföldről hazatért nyugdíjas képviseli a Vajdaságban – állítja a szervezet, amely úgy véli, a megmaradás csak a fiatalok megtartásával érhető el, ehhez azonban munkahelyek kellenek.

Közzétette: Szerkesztő 3. 2015. július 29. szerda, 18:25

http://delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/43726-2015-07-29-16-30-33

Varga felszólította a VMSZ köztársasági frakcióját: "Nem támogathatjuk a magyar emberek tömeges elbocsátását!"

A VMSZ-t az elmúlt nyolc évben nem jellemezte, hogy a vajdasági magyarok érdekeivel ellentétes törvényeket szavaztunk volna meg. Most ennek a veszélye fenyeget.

Elnökségi és tanácsi döntés nélkül a VMSZ köztársasági frakciója arra készül, hogy megszavazza a közszférabeli leépítésekről szóló törvényt. Ma már érthető, hogy miért kellett a VMSZ Szervezeti és Működési Szabályzatából kitörölni azt a lehetőséget, hogy a frakció valamely tagja a frakció álláspontjával ellentététesen szavazhasson. Egy olyan törvényre, amelynek következtében százas nagyságrendben fognak magyar emberek utcára kerülni, én személy szerint sosem tudnék szavazni.

Képviselői módosítási indítványt nyújtottam be, hogy a kisebbségeket arányaiban kevésbé érintse a leépítés. Azt javasoltam, hogy a leépítéseket úgy hajtsák végre, hogy nőjön a kisebbségek részaránya az állami szervekben, a közszolgálatokban, a tartományi és önkormányzati szervekben. Természetszerűleg nem azt javasoltam, hogy a leépítési folyamatban a kisebbségek száma nőjön a közszférában, hanem a kisebbségek részaránya. Magyarán: a nemzeti közösségeket kevésbé érintse a leépítés.

A kormány elutasította a módosítási indítványomat. Sőt, a lehető legközvetlenebb módon a vajdasági magyar közvélemény tudomására hozta, hogy sem most, sem a jövőben nem kíván javítani a közszférabeli nemzeti arányokon.

A Kormány az alábbi indoklással utasította el az indítványom: „A módosítási indítvány elutasításra kerül, tekintettel az ésszerűsítés végrehajtásának alapelveire, illetve arra, hogy az közszférabeli ésszerűsítés végrehajtásával egyidőben nem lehetséges biztosítani a kisebbségekhez tartozók részarányának növelését“.

A módosító indítványomat elutasító indoklás nem felel meg a valóságnak. Amennyiben arányaiban kevesebb magyar közalkalmazottat bocsátanának el a leépítések során, úgy nőne a magyarok részaránya.

Az indoklásból az derült ki, hogy a Kormányban a legminimálisabb szándék sincs arra, hogy teljesüljön a Szerb Haladó Párt és a VMSZ koalíciós megállapodásának 7. pontja, amely a kisebbségek közszférabeli részarányának a növeléséről szól.

Ezért, nem felel meg a valóságnak, hogy bármilyen áttörés következett volna be a részarányos foglalkoztatás kérdésében. Éppen az ellenkezője történt. Bebizonyosodott, hogy nem számíthatunk áttörésre. Legalábbis egyelőre nem.

A fentiek tudatában arra kérem a frakciótársaimat, hogy gondolják meg újra, hogy a megszavazzák-e azt a törvényt, amelynek következményeként a közszférában dolgozó magyar emberek százas nagyságrendben válnak munkanélkülivé. És történik majd mindez a SNS-VMSZ koalíciós megállapodás megsértésével.

Varga László
Közzétette: Szerkesztő 2. 2015. július 30. csütörtök, 18:01

http://delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/43762-2015-07-30-16-03-55

A tusványosi szalmakalap

       Az analógia a történelmi VMDK szétverése és a VMSZ elleni jelenlegi politikai attakok között, bár nem nélkülözi az azonos elemeket, mégsem állja meg a helyét. Kétségtelen tény, hogy ismét színre léptek azok a személyek, akik a VMDK szétverésénél is ott ügyködtek, majd az állítólag veszélyeztetett máskéntgondolkodás nevében hamarosan létrehoztak egy minden korábbinál és későbbinél tekintélyelvűbb vajdasági magyar pártot, utána pedig évekig nyalták a talpát annak az egyéni tekintélyuralmat bevezető pártvezérnek, aki politikai hatalma mellett közéleti helyzetét kamatoztatva busásan meg is gazdagodott. Ennyit a VMSZ mostani belső ellenzékének – legalábbis túlnyomó többségének –  máskéntgondolkodásáról és demokrácia iránti igényéről. Persze mindez Pásztor felelősségét cseppet sem menti: ő is a brancshoz tartozott, mi több, egy-két dologban rá is licitált kezdetben támogatott, később megbuktatott elődjére. A történelmi VMDK szétzúzása és a VMSZ létrehozása e brancs közös műve, de természetesen mindkettőhöz nélkülözhetetlen volt mind a belgrádi, mind a budapesti politikai elitek hatékony támogatása minden téren és minden eszközzel. E nélkül például aligha történhetett volna meg, hogy az eufemisztikusan csak pénzügyi botránynak nevezett panama végrehajtója ki tudjon bújni a törvény előtti felelősségvállalás alól.

     A mai helyzet valójában nem a VMDK szétverése körüli időkre és a hektikus, nemegyszer demagóg vitákra emlékeztet, bár demagógiából és hazudozásból most sincs hiány. A helyzet éppen a fordítottja az akkorinak: a történelmi VMDK ellenzékét mind a pesti, mind a belgrádi politikai elit támogatta, különféle meggondolásból, de alapjában véve egy lényeges ok miatt: 1994-ig a Vajdaságban túlságosan erős volt az összefogás a magyar autonómia ügyében. Ma viszont a helyzet az, hogy a legnagyobb vajdasági magyar párt nem akar semmiféle autonómiát, ezért sem Belgrádban, sem az EU szintjén nem tesz és a jövőben sem fog tenni semmi lényegeset. Ennek fejében viszont, hiszen válságos időkben mindenki szereti, ha csend van a hátsó udvarban – amellett a két országnak már jó ideje nem volt akkora szüksége egymásra, mint ma – élvezi mindkét kormány teljes bizalmát: az egyiknek tevékeny részese, tényleges alkotóeleme, a másiknak pedig túldicsért stratégiai partnere.

     E kettős politikai háttértámogatás árnyékában Pásztor Istvánnak nincs mitől félnie: tusványosi szalmakalapja alatt, ha olvadozik is, még nem fog szétfolyni a felhalmozott vaj. A látszat – és a stratégiai partnerség – valamint a familiáris érdekeket előnyben részesítő politizálás módszereit újabban ismét nemzeti retorikával palástoló vezetési gyakorlata ellenére a VMSZ persze ettől még nem lett nemzeti párt. Hogyan is várhatnánk el ezt Pásztortól, aki még nem is oly régen Gyurcsányt bálványozta? Ő csupán okos, pragmatikus politikus. Sajnos a magyar autonómia ellensége. Akárcsak a többnyire jogos bírálatokat megfogalmazó VMSZ-ellenzéket éppen most meglovagolni igyekvő „balliberális” régi motorosok valamennyien.

                                                                                                              Csorba Béla

Lesz-e kijózanodás? Azaz miért jó a mutyilistás párt menesztett alelnökének kinyilatkoztatása?

VMDK Hírmondó A VMDK az előállt helyzetre csak egyetlen gyógyírt tud: a botránymentes politizálást, egyenes beszédet, következetes kiállást. Váltásra van szükség. A délvidéki magyar közélet súlyos politikai és erkölcsi válságban van. A fokozódó szegénység, elvándorlás, médiasötétség, az oktatás és az egészségügy hanyatlása, az ország további eladósítása, a kisebbségi jogok és a vajdasági autonómia csökkentése megkövetelik e tényállás rögzítését. Mégis, a forró nyári napokban a délvidéki magyar közvéleményt három ügy foglalkoztatja. Az illegális bevándorlók (kerítés) problémája A mutyilista("gazdaságélénkítő" program) körüli botrány A mutyilistás párt menesztett alelnökének kinyilatkoztatása A mai Hírmondóban a menesztett alelnök kinyilatkoztatásait járjuk körül. Szögezzük le: a VMDK nem akar mások viselt dolgaival foglalkozni. Csupán a nagy nyilvánosság előtt zajló "vita" közéleti vonatkozásait, annak jelentőségét tesszük szóvá. Alapvetően a mutyilistás párt menesztett alelnöke és az ellentábora közötti, a nagyérdemű közönség előtt zajló villongások rámutatnak arra hogyan is "működnek" a mutyilistás párt belső és külső mechanizmusai. A "vita" további hozadéka az, hogy most közösségünk tagjai  belső körökből is  megkaphatják azokat az  információkat és megerősítéseket, amelyeket mi a VMDK-ban már egy jó ideje mondtunk, de  az agyoncenzúrázott délvidéki sajtó miatt, nem juthattak el a széleskörű délvidéki magyar közvéleményig. A mostani események így rávilágítanak arra hogyan hatnak ki ezen állapotok közösségünkre, az okokra és okozatokra, amelyek következményeként a délvidéki magyarok elfordulnak a közélettől, a közügyekkel való foglalkozástól, mi miatt uralkodott el köreinkben a közöny, a fásultság és kiábrándultság.  Mert mit is mondtunk mi egy éve a közéletünkben uralkodó viszonyokról? Közösségünkben eluralkodott a zsarnokság, egzisztenciális  megfélemlítés és a teljes (ön) cenzúra. Már takarító munkához sem juthat az ember ha nem tagja egy bizonyos pártnak. Mindez közvetett úton hozzájárul ahhoz a lelki és anyagi állapothoz, ami a magyar szavazókat távol tartja a közügyektől, illetve sok esetben (főleg a fiataloknál) távozásra készteti. Ha a fenti felsoroláshoz hozzá tesszük a nepotizmust és a negatív szelekció előtérbe helyezését, valamint a tudás, önállóság, szabadgondolkodás és cselekvés elfojtását, akkor a listát teljesnek tekinthetjük.

REHABILITÁLÁSI ÜGYEK

Zagyva Tibort másodfokon is elutasították

A verbászi bíróságon, csaknem 45 éves jogi pályám alatt először, 2014. március 10-én, halálos fenyegetésben részesültem. Zagyva Tibor (a továbbiakban Z. T.) magyar állampolgár egy, rehabilitálási ügyben azzal fenyegetett meg, hogy „golyót kapok a fejembe”.[1]  Közben a bírósági eljárás is elakadt és a mai napig nincsen befejezve.

            Az esetre azért került sor, mivel képviselni merészeltem a Z. T.  által „háborús bűnösnek” tartott néhai Kiss Tibor unokáját, aki az újvidéki Felsőbíróságon kérelmezte nagyapja rehabilitálását.

Az eljárás a verbászi bíróság előtt csak a holttá nyilvánítás ügyében folyt, mivel Kiss Tibort a második világháború alatt, a korabeli dokumentumok szerint, „a Verbászi Népbíróság halára ítélte” és a partizánok 1944 őszén, „közvetlenül a város felszabadulása után az ítéletet végrehajtották”, vagyis kivégezték, de az halálát már nem jegyezték be a halotti anyakönyvbe.

A történet kuriózuma, hogy éppen Z. T. zombori nagyapja, a néhai Merei Szteván volt az első, akit az 1944-ben kivégzett magyarok közül rehabilitáltak. Az ügyben én képviseltem Z. T.  most 82 éves édesanyját. A tisztelet helyett, tehát, fenyegetést kaptam. (A szem- és fültanú ellenére Z. T. ezt később letagadta.)

Ezt követően (2014. május 5-én), Z. T.  súlyos rágalmakat, alaptalan állításokat és sértő kifejezéseket is tartalmazó nyílt levelet fogalmazott meg ellenem, amelynek közzétételéhez a Vajdaság Ma internetes portál adott felületet.[2] Azt  állítva, hogy „súlyosan megrágalmaztam őt az Újvidéki Rádió egyik magyar nyelvű adásában”. Ezzel erkölcsi kárt is okoztak nekem.

Z. T. következő lépese az volt, hogy  – 2014. augusztus 19-én – fegyelmi feljelentés tett ellenem a Vajdasági Ügyvédi Kamara Fegyelmi Ügyészénél, miszerint „súlyosan megsértettem (sic!!) a verbászi bíróság előtt”, és hogy „rágalmaztam az Újvidéki  Rádió Hangadó c. műsorában”.

            A „súlyos sértés” talán arra vonatkozhatott, hogy az eljáró bírónak – a teremben lévő többi részvevő előtt – akik a bírónak feltehetően a tárgyalást kommentározták –, közöltem mivel fenyegetett meg Z. T. A „rágalmazás” pedig arra, hogy az említett rádióműsorban elmondtam a történteket.   

            Első fokon az újvidéki Fegyelmi Ügyész (a Dt-109/14 számú, 2015. január 15-i határozatával) Z. T.  feljelentését, mint  alaptalant, elvetette.

            A határozat ellen Z. T. (2015. március 8-án) kifogást emelt Szerbia Ügyvédi Kamarájánál.

            A szerb kamara Fegyelmi Ügyésze, a 95/2015. számú, 2015. június 14-i határozatával Z. T.  beadványát második fokon, mint alaptalant elutasította, mivel a „vitatott határozat, a másodfokú szerv álláspontja szerint, szabályos és törvényes”.   

A Z. T. ellenem indított fegyelmi eljárása ezzel a határozattal jogerősen befejeződött, mivel a másodfokú végzés a közigazgatási eljárásban végső, vagyis fellebbezni ellene már nem lehet.

Z. T. már több mint egy évvel ezelőtt lejárató kampányt indított – többnyire szerbiai és más országbeli címekre küldött internetes levelek formájában, de a szerb sajtóban, utcai „tüntetések” szervezésével, „petíciók” aláírásával – más, magyarországi és itteni személyek ellen is. Beavatkozott a zombori néhai Hajnal házaspár rehabilitációs eljárásába is, nyomást gyakorolva nem csak az utódokra, de a zombori és az újvidéki bíróságra is, hogy milyen döntést hozzon, az ügyészségre, hogy milyen álláspontot képviseljen, és újságírókra is, hogy miről és hogyan írjanak.    

            A szerb rehabilitálási törvény[3] értelmében rendezésre kerülnek „a rehabilitáció és a rehabilitációból eredő jogok azon személyek esetében, akiket ezen törvény életbelépéséig politikai, vallási, nemzeti vagy ideológiai okokból megfosztottak az életüktől, szabadságuktól, vagy más jogaiktól”.

A bíróság rehabilitálta a Karađorđevićeket, „mivel megállapította, hogy politikai és ideológiai üldözés és erőszak áldozatai voltak”,[4] a közismerten háborús bűnösökként nyilvántartott Draža Mihailovićot,[5] „nem azért, mert nem bűnös, hanem procedurális kérdések miatt”,[6] stb. Vannak persze olyan ügyek is, amelyekben a bíróság elutasító végzést hozott. Lehet ezekről a bíróságtól eltérő véleményünk, de az mit sem változtat.

            Mindenkinek jogában áll, hogy – a rehabilitációs törvény alapján –, tisztességes eljárás keretében, kérje a saját vagy a hozzátartozóinak, a rehabilitálását. Az eljárások lefolytatására minden egyes esetben a felső bíróságok az illetékesek. Az igazságügyi szervek és az ügyvédek munkájának akadályozása pedig bűncselekménynek számít.

            Zagyva Tibor ellen csak azért nem indítottam (eddig) bűnvádi és kártérítési eljárást mivel külföldi állampolgár és a lakcíme is bizonytalan. A szerbiai ügyvédi kamara is a határozatát kézbesítési megbízott által küldte meg számára, amit az említett határozatból is látszik. 

A törvényt mindenkinek tiszteletben kell tartani, még akkor is, ha az nem is mindig tetszik. Dura lex, sed lex (kemény jogszabály, de mindenképp jogszabály) – tartja a latin mondás. Ennek Zagyva Tiborra is vonatkozni kell.

Újvidék, 2015. július 26.

BOZÓKI Antal

---

[1] Az esetről „GOLYÓT KAPSZ A FEJEDBE!” c. írásomban számoltam be.

http://delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/22301-2014-03-19-07-52-53, 2014. március 19. [08:49]

[2] Dr. Zagyva Tibor nyílt levele Bozóki Antalhoz. http://www.vajma.info/cikk/olvasok/179/Dr-Zagyva-Tibor-nyilt-levele-Bozoki-Antalhoz. http://www.vajma.info/cikk/olvasok/179/Dr-Zagyva-Tibor-nyilt-levele-Bozoki-Antalhoz.html, 2014. május 5. [19:05]

[3] Zakon o rehabilitaciji. Megjelent a SZK Hivatalos Közlönyének 2011. évi 92. számában. Magyar nyelvű szöveg: http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Rehabilit%C3%A1l%C3%A1si%20t%C3%B6rv%C3%A9ny

[4] Rehabilitovani Jelisaveta, Aleksandar i Nikola Karađorđević.

http://www.blic.rs/Vesti/Drustvo/517046/Rehabilitovani-Jelisaveta-Aleksandar-i-Nikola-Karadjordjevic

[5] P. E.: Rehabilitálták Draža Mihailovićot. Magyar Szó, 2015. május 15., 1. és 4. o.

[6] Draža Mihailović rehabilitovan ne zato što nije kriv, već zbog proceduralnih pitanja. Danas, Pravo, 2015. július 14. , 4. és 5. o.