2019. április 23., kedd

Magyar egyetemet Vajdaságban!


Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (173.)

Április 11.
Büszke-e Pásztorra a közösség?
Az újvidéki, Állítsuk meg az erőszakot! elnevezésű nagygyűlésen Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a haladó vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/BMC) elnöke „rámutatott arra, hogy az (Aleksandar Vučić szerb – B. A.) államfővel immár évtizedesnek mondható a barátsága és együttműködése, mely – mint arról folyamatosan megbizonyosodhatott ebben az időszakban – a kölcsönös elismerésen alapszik, azon az alapelven, hogy mindenki eleget tesz az ígéreteinek. Az ígéretek után a megvalósulás időszakába léphetett a szabadkai Y elágazás, az újvidéki Vajdasági Rádió és Televízió új székházának projektuma, a Népszínház felújítása, de másutt is utak épültek, iskolák újultak fel, kórházak modernizálása zajlott, megépült a BioSens Intézet, jelentős palicsi idegenforgalmi beruházás valósult meg – értékelte Pásztor.[1]
– Szerbia a vajdasági magyarok hazája, büszke vagyok a közösségemre, mely hű az országhoz, készen áll arra, hogy nehézségekkel is megküzdjön annak érdekében, s egyetlen célja van: normális, demokratikus államban élni – hangsúlyozta a haladó VMSZ elnök. [2]


Pásztor István az újvidéki nagygyűlésen (Ótos András felvétele)

Pásztor – a saját szavai szerint – „évtizedes barátságban” van Vučić szerb elnökkel, de részes a hatalmat gyakorló radikális/haladó/szocialista hatalmi szövetségben is. Ezzel elkötelezte magát és a sorsát is a radikálisból lett Szerb Haladó Párthoz (CNC) és annak vezetőjéhez kötötte. A politikában az ilyen kötődés veszélyes dolog, főleg amikor kisebbségi közösségről van szó.


A délvidéki/vajdasági magyarságnak Vučić-Dačić-Pásztor & company szövetségből semmi érdemleges haszna nem származott. Ezt már kezdettől fogva tudni lehetett.
A véemesz elnöke által említett, a megvalósulás időszakába léphetett” beruházásoknak már évekkel ezelőtt be kellett volna fejeződni; 
– Szerbiában rosszabb az életminőség, mint Panamában, vagy Kazahsztánban;[3]
– Szerbia gazdasága 2018-ban, a „nyomor-index” szerint a 10. helyen van a világban;[4]
– az ország több mint száz helységében november óta folynak a tiltakozások a jelenlegi hatalom ellen (amelyben Pásztor is részes);
– a Freedom House Szerbiát a „részlegesen szabad” országok közé sorolta;[5]
– a 180-as World Press Freedom Index listán Szerbia a 90. helyen találta magát, ezzel az országot a „problémásak” közé rangsorolták, a helyzet pedig folyamatosan romlik;[6]

– a magyar önkormányzati törekvéseket „adminisztratív autonómiára”[7] zsugorították;
– a VMSZ képviselői megszavazták a tartományi képviselőházi határozatot, miszerint Vajdaság napjaként ünneplik november 25-ét, amikor 1918-ban Szerbiához csatolták a Délvidéket; kiemelt jelentőségű lett május 15-e is, mivel 1848-ban ekkor ment végbe a Szerb Vajdaság kikiáltása a karlócai népgyűlést követően;[8]
– a magyar diákokkal is ünnepeltették a pravoszláv „Szent Száva” ünnepet;[9]
– január 1-jétől megszűnt a (szerb és magyar) kétnyelvű anyakönyvi kivonatok kiadása;[10]
– az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola bezárására tett javaslatot a községi munkacsoport[11] (utóbb a magyar közösség nyomására a javaslatot visszavonták);[12] 
– Nagybecskereken „az I. világháborúban elesett katonák végső nyughelyét átruházták a temetkezési közvállalatra, amely ezt felszámolta és eladta a sírhelyeket”;[13] 
Hertelendyfalván a magyar nyelv és írás többé nincs hivatalos használatban.[14]

Pásztor ezekre az „eredményekre” valóban büszke lehet, Vučićtyal együtt! Lehetne ezeket még sorolni, de szükségtelen. A lakósok – a jobb életkörülmények reményében – tömegesen menekülnek az országból. A falvaink lassan már teljesen kiürülnek.
Szerbia jelenleg se nem „normális”, se nem „demokratikus” állam. Pásztor és pártja már régen eltávolodtak a közösségétől, ezért ezt nem is képesek felmérni. Ilyen körülmények között az itteni magyarok mennyire érzik/érezhetik „hazájuknak” Szerbiát? 
A jövendölés nem túlságosan hálás dolog, de a szerbiai helyzet alakulásából arra lehet következtetni, hogy Pásztor Vučić rezsimjével együtt, vagy talán még előbb fog megbukni.
Az első alkalom, hogy megszabaduljunk Pásztortól május 4., a VMSZ választási közgyűlése lehetne. Feltéve, hogy a párt tagsága belátja végre, hogy a Szerb Haladó Párttal való társulás káros volt az egész közösségre nézve, és hogy ellenzékből is lehet a nemzeti kisebbségi jogokat érvényesíteni.

Nem az a fontos, hogy Pásztor „büszke a közösségére”, hanem az, hogy a magyar közösség mit gondol róla!


Április 16.
Magyar egyetemet Vajdaságban!
Magyarország szeretné megerősíteni a szerbiai felsőoktatást, elsősorban a műszaki, informatikai, gazdálkodástudományi területen – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az M1 aktuális csatornán.
A miniszter a szerb és a magyar kormány (április 15-ei) együttes szabadkai üléséről szólva elmondta: kiemelten kezelik a vajdasági gazdaságfejlesztési program folytatását, és ennek részeként szeretnék tovább erősíteni a szerbiai felsőoktatást.
Jelezte: elsősorban a műszaki, informatikai, gazdálkodástudományi területen szeretnének „határozottabb jelenlétet”. Mint mondta, már ma is vannak közös képzések, de ezeket szeretnék megerősíteni, például ottani egyetemekkel együttműködve, vagy magyar egyetem létrehozásával – olvasható a magyar kormány honlapján.[15]
Palkovics miniszternek ez a nyilatkozata – habár az MTI tett közzé és a magyar kormány honlapján található – a délvidéki sajtóban nem található. Én is csak utólag értesültem erről.

A magyar nemzetpolitika stratégiai kerete című tanulmány lehetőséget kínál magyar tannyelvű felsőoktatási intézmények alapítására is.[16] Magyar miniszter részéről mégis – ismereteim szerint – először került említésre „a magyar egyetem létrehozása” a Délvidéken/Vajdaságban. Ennek szüksége Trianon óta mindig is jelen volt a magyar közösségben, a megvalósítására azonban soha nem került sor.


A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar székhelye

Az önálló vajdasági magyar egyetem megalapításának szükségességét számos tanácskozáson, tucatnyi tanulmányban megfogalmazták, voltak kezdeményezések, amelyek elhaltak, amelyeket elfojtottak – nyilatkozta Csányi Erzsébet egyetemi tanár.[17]
Az utóbbi években is több állásfoglalás/követelés is volt a magyar egyetem létrehozására.
Négy magyar párt (a VMDP, a VMDK, az MRM és a MPSZ) és kilenc civil szervezet, a 2012. szeptember 27-ei a vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményeit tartalmazó, a magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz és az Európai Unió magyar képviselőihez intézett felhívásában, követelte
„a magyar oktatási rendszer létrehozását az óvodától az egyetemig, a magyar lakosság érdekei alapján, figyelembe véve a szülők állásfoglalását. Magyar csoportok beindítását az Újvidéki Egyetemen” (7. pont).[18]
Tari István, a VMDK volt tanácsnoka, a Magyar Nemzeti Tanács előző összetételében, a 2018. szeptember 11-ei, a 23. EU-s csatlakozási fejezet lezárása előtti feladatok elvégzésére tett sürgőségi indítványában ezt a követelést megismételte.  Az MNT azonban, csakúgy, mint a haladó Vajdasági Magyar Szövetség vezetői, mint korábban minden alkalommal, lesöpörte az asztalról.[19]  
A 15. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia (VMTDK) keretében tartott kerekasztal-értekezlet részvevői 2016. november 17-i zárónyilatkozatukban első helyen fogalmazták meg, hogy
„az utóbbi időben csaknem mindenki által jelzett hanyatlás, megrekedtség, stagnálás elhárítása érdekében egy Vajdasági Magyar/Multietnikus Egyetem létrehozását tartják szükségesnek”.[20]
Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének a délvidéki magyar oktatás 2018-as helyzetképe c. dokumentuma szerint (25. pont)
„a magyarországi forrást egyetemalapításra kellene fordítani, mert a vajdasági magyar nemzeti közösségnek ezt az idült problémáját csupán ez tudná stabilizálni, s a kivándorlást valamennyire visszafordítani.[21]
Mindez „bizonyíték arra, hogy a szakma nem hallgatott, hanem közzé tette a stratégiai elképzeléseket, de a régió és az MNT politikai vezetése csak csúfolódó cikkekkel és megnyitóbeszédekkel reagált minderre.[22] És a pályázati projektjeik lenullázásával” – kommentálták szakmai körökben.

„A régóta tervezett Szabadkai Magyar Egyetem koncepciójával kapcsolatban Pásztor István azt mondta, annak ügyét még kerekasztal-beszélgetés formájában sem tartja reálisnak.”[23] Ezzel a becsmérlő hozzáállással is ártva a magyar közösségnek!

Az 1996. október 4-ei, a nemzeti kisebbségek oktatási jogairól szóló hágai ajánlások (EBESZ) és értelmező megjegyzések 17. cikkelye kimondja:
„A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van a saját nyelvű felsőfokú oktatáshoz, amennyiben kifejezték erre való igényüket, és ha létszámuk indokolja.”[24]
Az Európa Tanácsnak Parlamenti Közgyűlésének az 1998. január 27-ei a kisebbségek felsőfokú oktatáshoz való hozzáféréséről szóló 1353. ajánlása a 6. (iv) cikkelyben leszögezi:
„A kormányoknak el kell fogadniuk a felsőfokú tanulmányok végzésére és az ilyen célú intézmények létrehozására vonatkozó alapvető szabadságjogot; ezeket az intézményeket hivatalos támogatásban kell részesíteni, mihelyt a jellegüket elismerték – diszkriminációmentesen és méltányossági alapon –, és megállapították, hogy létezik egy reális igény; a nyelv nem lehet kritériuma az intézmények és minősítések elismerésének.”[25]

Európában, de a világ más részein is működnek államilag finanszírozott nemzeti kisebbségi egyetemek: Finnországban létezik több vegyes tannyelvű egyetem és több svéd nyelvű egyetem mintegy 285 ezer svéd számára, akik Finnország lakosságának 5,8 százalékát teszik ki. Anyanyelvi felsőfokú oktatás létezik az olaszországi Dél-Tirolban is 303 ezer német anyanyelvű számára (0,5 százalék).[26] (A vajdasági magyarok a legutóbbi népszámláláskor még 13 százalékát adták a tartomány lakosságának).
Változna most – Palkovics nyilatkozatával – a magyar kormány viszonyulása a délvidéki magyart egyetemi oktatáshoz? Mit szól ehhez Pásztor és a VMSZ?  Mikor lesz-e végre Vajdaságban magyar egyetem?
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2019. április 23.



[1] v-ár: Megálljt kell parancsolni az erőszakpolitikának. https://www.magyarszo.rs/hu/3958/kozelet_politika/200291/Meg%C3%A1lljt-kell-parancsolni-az-er%C5%91szakpolitik%C3%A1nak.htm, 2019. április 11. [19:34] >> 2019. április 11. [20:45]
[2] Uo.
[3] https://www.vajma.info/cikk/szerbia/26736/Szerbiaban-rosszabb-az-eletminoseg-mint-Panamaban-vagy-Kazahsztanban.html, 2019. február 6. [12:56]
[4] Srbija je u top 10 po Indeksu bede. [A Nyomor-index szerint Szerbia a top tízben van]. Danas (Biznis 2019. április 22. II.
[5] Freedom House: Szerbia nem szabad ország többé. https://www.vajma.info/cikk/szerbia/26731/Freedom-House-Szerbia-nem-szabad-orszag-tobbe.html, 2019. február 5. [11:23]
[6] Szerbia és Magyarország is nagyot zuhant a sajtószabadság-ranglistán
[7] Szili Katalin: Az autonómiatörekvések szempontjából zászlóshajónak tekinthető Vajdaság. https://pannonrtv.com/en/node/86964, 2019. április 7. [07:29]
Lásd még az „Adminisztratív autonómia” c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11691, 2019. április 16.
[8] v-ár: Történelemóra a parlamentben. https://www.magyarszo.rs/hu/3708/kozelet_politika/185019/T%C3%B6rt%C3%A9nelem%C3%B3ra-a-parlamentben.htm, 2018. június 19., 20:47 >> 2018. június 22. [17:33]
[9] Udvary Zoltán: A magyar diákokkal is megünnepeltették a pravoszláv „Szent Száva” ünnepet!
http://delhir.info/2019/01/27/a-magyar-diakokkal-is-megunnepeltettek-a-pravoszlav-szent-szava-unnepet/
[10] Lásd A kétnyelvű dokumentumok biztosítása a magyar nemzeti tanács feladata c. 20196. március 10. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11610, 2019. március 11., és https://szabadmagyarszo.com/2019/03/12/igy-sorvadnak-el-a-jogaink/2019. március 12.
[11] Az óbecsei iskola bezárását javasolta a munkacsoport. https://szabadmagyarszo.com/2019/02/07/az-obecsei-iskola-bezarasat-javasolta-a-munkacsoport/, 2019. február 7. [19:19]
[12] Szilágyi Edit: Óbecsei Petőfi: A községi iskolahálózat kialakításával megbízott munkacsoport felülbírálta saját döntését. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/23507/Obecsei-Petofi-A-kozsegi-iskolahalozat-kialakitasaval-megbizott-munkacsoport-felulbiralta-sajat-donteset.html2019. március 29. [21:00]
[13] Nagybecskerek: Felszámolták az I. világháborúban elesett magyar katonák végső nyughelyét. https://szabadmagyarszo.com/2019/03/06/nagybecskerek-eladtak-majd-felszamoltak-az-elso-vilaghaboruban-elesett-magyar-katonak-vegso-nyughelyet/, 2019. március 6. 7:52
[14] https://xn--80aafkbputq0b9aq.xn--90a3ac/панчево/улица-шандора-петефија
[15] (MTI) Erősíteni kell a szerbiai felsőoktatási kapcsolatokat
http://www.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium/hirek/erositeni-kell-a-szerbiai-felsooktatasi-kapcsolatokat, 2019. április 16. [10:14]
[16] A Magyar Nemzetpolitika. A nemzetpolitika stratégiai kerete. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Nemzetpolitikai Államtitkárság. Intézményalapítás
[17] mk: Már a célok megfogalmazásánál elakadunk. Magyar Szó, 2010. február 25., vagy http://www.vmmi.org/index.php?ShowObject=kronika&id=4037, 2010. március 1. [10:50],
[18] http://www.peticiok.com/peticio_a_vajdasagi_magyar_kozosseg_azonossaganak_megrzeseert
[19] A Magyar Nemzeti Tanács 36. rendes ülése. https://www.youtube.com/watch?v=ra3Ofo4ak_s, 2018. szeptember 14., és Németh Ernő: MNT: Kisebb létszámmal is megnyíltak az osztályok
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/22755/MNT-Kisebb-letszammal-is-megnyiltak-az-osztalyok.html, 2018. szeptember 14. [17:21]
[20] A 15. VMTDK tudományos kerekasztalának zárónyilatkozata. Szabad Magyar Szó, http://szabadmagyarszo.com/2016/11/18/a-15-vmtdk-tudomanyos-kerekasztalanak-zaronyilatkozata/, 2016. november 18. [13:36]
[21] Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete. A délvidéki magyar oktatás 2018-as helyzetképe. Egyetemi képzés. http://delhir.info/2018/12/07/a-delvideki-magyar-oktatas-2018-as-helyzetkepe/, 2017. december 7. és http://www.vmpe.org.rs/oktatasi-helyzetkep-2018/
[22] Lásd pld. Varjú Márta: Realitás, vágyak és lehetőségek. https://www.magyarszo.rs/hu/2651/kozelet_oktatas/124318/Realit%C3%A1s-v%C3%A1gyak-%C3%A9s-lehet%C5%91s%C3%A9gek.htm, 2015. március 21. [12:16] >> 2015. március 21. [13:37], és Erdődi Edvina: Nem csak fociról és politikáról. http://www.joreggeltvajdasag.com/interju/nem-csak-focirol-es-politikarol, 2018. június 6. [09:00]
[23] Bajtai Kornél: Szabadkai Egyetem és/vagy kihelyezett anyaországi tagozatok. http://szabadmagyarszo.com/2016/11/28/szabadkai-egyetem-esvagy-kihelyezett-anyaorszagi-tagozatok/, 2016. november 28.
Lásd még A politikusok nem támogatják c. írásom. http://delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/60126-a-politikusok-nem-tamogatjak-vajdasagi-magyar-egyetemet, 2016. december 08. [21:17] és http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=9005, 2016. december 10.
[24] Gazda Árpád. BBTE: jog és méltányosság. Krónika Online. http://www.kronika.ro/szempont/bbte_jog_es_meltanyossag, 2007. október 12. [00:00] A dokumentum (magyar nyelvű) teljes szövege: https://www.google.hu/?gws_rd=ssl#q=(1996.+%C3%A9vi)+h%C3%A1gai+aj%C3%A1nl%C3%A1sok+
[25] Uo.
[26] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése