Egy éve zajlanak a rezsimellenes tüntetések Szerbiában

A Szövetség Szerbiáért péntek esti újvidéki tüntetésén megismételték az ellenzék egy éve hangoztatott követeléseit, vagyis, hogy a választások legyenek szabadok, ellenkező esetben bojkottálni fogják azokat, tudósít a 021.rs hírportál.
A megmozduláson felszólították az újvidéki, valamint az országos ellenzéki, demokratikus és polgári beállítottságú embereket, hogy közösen harcoljanak a szabad és tisztességes választásokért, amelyeken leváltják Aleksandar Vučić és követőinek korrupt rendszerét.
A tiltakozáson arra kérték a polgárokat, hogy jövő pénteken este hat órakor minél nagyobb számban menjenek el a színház előtti térre. Emlékeztettek arra is, hogy jövő szombaton viszont Belgrádban szerveznek nagygyűlést a tiltakozások kezdetének évfordulóján, melyek akkor kezdődtek, miután Kruševacon brutálisan megverték Borko Stefanović ellenzéki politikust.
2019. november 29. [21:04]
https://szabadmagyarszo.com/2019/11/29/egy-eve-zajlanak-a-rezsimellenes-tuntetesek-szerbiaban/

Élőláncot vontak a szerb kormány épülete köré

A szerb kormány épülete előtt tüntettek csütörtökön este a Ne davimo Beograd (Ne fojtogassuk Belgrádot) elnevezésű kezdeményezés szimpatizánsai. A jelen lévők élő láncot alkottak az épület körül. A tiltakozók azt üzenték, hogy „ma Siniša, holnap Nebojša”, tudatja az N1 Televízió.
A Ne davimo Beograd még kedden hivatalosan kérvényezte Ana Brnabić kormányfőnél Siniša Mali pénzügyminiszter menesztését.
„Bojkottálják kérelmünket, hogy Siniša Malit visszahívják és felmentsék pénzügyminiszteri tisztségéből, bojkottálják a friss levegő utáni sóhajainkat, bojkottálják mindazt, amit Szerbia polgártársnői és polgárai javasolnak (…) Bojkottálnak bennünket, ha szabad választásokat követelünk, bojkottálnak minket, ha szabad sajtót szeretnénk és bojkottálnak minket, amikor azt mondjuk, hogy Siniša Mali nem maradhat miniszter (…) Drága barátaim, eljött a pillanat, hogy ledobjuk magunkról a láncokat, amelyekkel a bűnöző párt elitje megkötözött bennünket. Eljött a pillanat, hogy mi tegyünk láncot intézményeinkre, és hogy megakadályozzuk, hogy továbbra is hozzáférjenek pénzünkhöz, nyugdíjunkhoz, a közjavakhoz (…) Ana Brnabić figyelmen kívül hagyta kérésünket és nem használta ki a törvény- és alkotmányadta lehetőségeit, hogy indítványozza Siniša Mali felmentését. Ana Brnabić bilincs a csuklónkon, bilincs a bokánkon, és bilincs mindenünkön” – fogalmazott az összejövetelen Vladimir Radojičić, a Ne davimo Beograd képviselője.
Rámutatott, még ebben a rossz időben is összejöttek, hogy élő láncot alkossanak, mert, mint fogalmazott, a szerb kormány a polgároké. Hozzátette, azért jöttek, hogy megüzenjék, „ma Siniša, holnap Nebojša”. Radojičić aláhúzta, hogy a polgárok fel fogják szabadítani Szerbiát, és azt is mondta, hogy a polgároknak nem kell félniük a Szerb Haladó Párttól, mert a polgárság a hatalom egyetlen forrása Szerbiában.
Beharangozta, hogy a Ne davimo Beograd folytatja akcióit az intézmények felszabadítása érdekében, hogy győzedelmeskedjen a szabad és demokratikus Szerbia.
„Egy szabad és demokratikus Szerbiában nincs helye a Szerb Haladó Párt rezsimjének és nincs helye Siniša Malinak sem” – szögezte le Radojičić
2019. november 28. [19:48]
https://szabadmagyarszo.com/2019/11/28/elolancot-vontak-a-szerb-kormany-epulete-kore/

Bence Erika nyílt levele a Magyar Mozgalom társelnökeihez

Bence Erika

Hogy bárki értse: a VMSZ és elnökének politikáját továbbra is elutasítom! A Magyar Nemzeti Tanács által folytatott kisebbségi érdekvédelmi politikát szintúgy! A fentiekben leírt és más elvi okok miatt kilépek a Magyar Mozgalom tagjai sorából és a választási listája révén szerzett bizottsági tagságomról is lemondok.Nem tudom, kik működtetik a Mozgalmas Mindennapok címen jegyzett – feltételezésem szerint magyarkanizsai –  Facebook-profilt, mindenesetre a címében szerepel a Magyar Mozgalom neve. Az oldal rasszista, rendőrállamért kiáltó és migránsgyűlöletre felszólító tartalmakat közöl, kihasználva a kisember gerjesztett félelmeit, önzőségét és szűk látókörűségét. Teszi ezt otromba, magyartalan, gyalázatos szellemi színvonalról árulkodó nyelven.
Akár köthető a csoport működése a Magyar Mozgalomhoz, akár csak visszaél a civil szervezet nevével – amelynek magam is alapító tagja vagyok, egy ideig Ügyvivő Testülete  munkájában is részt vállaltam; véleményét és állásfoglalásait különböző szervezetekben és bizottságokban  (így: MNT Kulturális Bizottsága) képviselem – elvárom a testülettől, hogy határolódjon el ezektől a szélsőséges megnyilatkozásoktól, s a valóban létező menekültproblémáról értelmes, színvonalas, szakmai és humánus diskurzust nyisson, illetve folytasson!
A térségünkben tapasztalható menekültproblémát ismerem. Meggyőződésem viszont, hogy annak militáns, agressziót tartalmazó és rasszista megoldása társadalmi katasztrófákhoz, ezeknek elhallgatása és elnézése – képletesen – az Auschwitz–Birkenau-sínpárhoz vezethet csak.
A civil szervezet hitvallása és irányelvei létrehozásában, kijelölésében, megfogalmazásában magam is részt vettem, tudom, hogy nem szerepel benne olyan kitétel, mely eltérő megítélésre ad lehetőséget a saját, illetve a más szervezetek soraiban tapasztalható rasszizmus és intolerancia tekintetében. Elvárom, hogy a Magyar Mozgalom és vezetősége határozottan és bátran szálljon szembe minden ilyen jelenséggel és hangadással!
Nem tartom elfogadható magyarázatnak, miszerint a Magyar Mozgalom társelnökei, illetve Ügyvivő Testülete nem tud az inkriminált profil működéséről, illetve tőle függetlenül ténykedik, hiszen egy szervezet hatékonysága, egységessége, fegyelmezettsége, és főleg a méltósága függ a kiterjedt figyelem, a széles látókör, illetve az együttműködés, a vitakészség és a megbeszélés következetességétől. Ellenkezője a jelölt szerveződés gyengeségeire mutat.
Az sem releváns hozzáállás, miszerint a szervezet és társelnökei nem befolyásolhatják tagjai, illetve mások ideológiai meggyőződését, hiszen nevének felhasználása, illetve törekvései, hitvallása és programpontjai eltorzítása közösségi és nem magánügy.
A félreértések elkerülése céljából kijelentem, hogy nem változott meg az általam korábban bírált és elutasított vajdasági magyar pártok és érdekvédelmi szervezetek munkájáról alkotott véleményem. Hogy bárki értse: a VMSZ és elnökének politikáját továbbra is elutasítom! A Magyar Nemzeti Tanács által folytatott kisebbségi érdekvédelmi politikát szintúgy!
A fentiekben leírt és más elvi okok miatt kilépek a Magyar Mozgalom tagjai sorából és a választási listája révén szerzett bizottsági tagságomról is lemondok.

Dr. Bence Erika
egyetemi rendes tanár
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=12153

Védtük Szerbiát Horvátországban…

Az Óbecsén élő Tóbiás Lajos így kezdte a háborúban szerzett élményeinek felelevenítését:

– Az én mozgósításom úgy történt, hogy hajnali 3 órakor átlépték a kerítést és már vittek is. Éppen előtte kérdeztem egy barátomtól, hogy mit teszünk majd: megyünk-e engedelmesen a harctérre, vagy pedig erőnek erejével visznek el bennünket?

Védtük Szerbiát Horvátországban. Néha ma is eltöprengek rajta, mi keresnivalóm volt nekem ott. Azt hiszem, mindenki fel kell, hogy tegye magának ezt a kérdést, aki abban az időben átkelt a Dunán… Én a Vinkovcétől öt és fél kilométerre levő Cerićen kötöttem ki. Ez egy picike, de nagyon gazdag horvát falu volt akkoriban, Nuštar községben. Katonai beosztásom szerint az egészségügyiekhez tartoztam, a vinkovcei kórházban, Marinko Sajenković bácskossuthfalvi orvos mellé kerültem, és nagyon leegyszerűsítve az volt a dolgom, hogy ha holttestet találtunk, akkor műanyag zsákba kellett helyezni, és az enyém volt a legutolsó művelet: a zsákon behúzni a cipzárt.

 

Tóbiás Lajos 

 – Volt-e más választása akkoriban? Dönthetett volna úgy is, hogy nem megy el a harctérre?

– Nem volt más lehetőség. Adai születésű vagyok, de 1951 óta Óbecsén élek. Nem sokkal a háború kitörése előtt épült fel a házunk, akkor már megszületett a két kisfiunk… Mi mást tehettem volna? Nem könnyű azokról az időkről beszélni. Az egyik Péterrévén élő ismerősömmel esett meg: gumibotos egyenruhások három alkalommal is beugrottak a kapu tetején, és úgy megverték, hogy képtelen volt a lábára állni, bedobták a kocsiba és elvitték. Én nem akartam így járni. Őket is Vukovár felé irányították volna, de két hét után 20-25 személyt valami ok miatt hazaküldtek, ő is köztük volt, s így legalább a háborút megúszta. Később belemerült az italozásba. Óbecsén is ismerek néhány embert, aki a harctérről hazatérve, rendszeresen a pohár után nyúlt. Nem mindenki képes feldolgozni azt, amit ott átélt. A háború utáni időszakban újabb csapás érte az embereket, akkor kezdték eladni, magánosítani a vállalatokat. Sokan munka nélkül maradtak, segítségre viszont sehonnan nem számíthattak, akkor többen föltették a kérdést, hogy minek is voltak a háborúban.

– Azt tapasztalom, hogy a hadviseltek egy része nem szeret ezekről a régi történésekről beszélni. Pedig azóta eltelt már majdnem 3 évtized. Magukban eltemették, és az emlékek ”sírhelyét” nem szívesen bolygatják meg. Félnek, tartanak valamitől?

– Nem félnek. Higgyje el nekem, hogy aki a háborús poklot megjárta, abban az emberben nincsen félelem! Inkább kellemetlen vagy kényelmetlen ez a visszatekintés, mert felkavarodnak az emlékképek, és miközben felidézik a múlt szörnyűségeit, kénytelenek mindazt újra átélni. A régi sebek feltépése traumát okoz, olyan lelkiállapotba kerülnek, hogy aztán jó ideig megint nem heverik ki. A félelem nagyon nagy ellenség, de amióta a horvátországi háborút megjártam, semmitől nem félek.

– Lehet a hallgatással védekezni?

– Lehet.

– De amit megtettem, azt megtettem. Akár beszélek róla, akár magamba zárom, a történteken ez nem változtat.

– Ez is igaz. A mi családunkban minden generációnak kijutott a háborúból. A nagyapám az I. világháború alatt Galíciában harcolt, apám a II. világégés idején Batinánál megsebesült, engem a 90-es évek nemzetiségi öldöklésébe rángattak bele, az én fiam pedig a húsz évvel ezelőtti NATO-bombázások idején szolgált a hadseregben. 1944-ben a nagyanyám testvére eltűnt. Anyósom testvérét agyonverték. Mit mondjak még? És a családban senki nem kapott harcos nyugdíjat, kárpótlást – öt para hasznunk nem volt ebből a sok háborúból. Most, amikor súlyos beteg vagyok, semmiféle előnyt nem élvezek, ha orvoshoz kell mennem, ha gyógyszert kell kiváltanom. Viszont ezek a múltbéli dolgok soha nem voltak a családi beszélgetések témái. Nagyapám sem mesélt soha a háborúról, csak annyit mondott, hogy: Isten őrizzen meg minket a háborútól! Ugyanígy én sem beszéltem soha a gyerekeimnek arról, hogy merre jártam, mit láttam, mit csináltam. Mái napig sejtelmük sincs semmiről. Fogalmam sincs, hogy fogadnák, ha a tudomásukra jutna. Nekem már korábban is, itthon is volt fegyverem, egy Magnum, de soha nem használtam.

– Milyen szörnyűségeket éltek át? Hány zsákot kellett becipzároznia?

– Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott egyszerű volt. Minket közvetlenül az után vittek be a faluba, hogy Arkan katonái kivonultak. Az a borzalom, amit ők véghezvittek, elmesélhetetlen. Még friss volt minden. Szitává lőtt bútorok, drága goblen képek a falakon. Nem részletezem...

Három holttestet tettem zsákba. Meghalt három apa, akinek nem kellett volna meghalnia. Azonnal el is szállították őket, vitték temetni, mentek a katonák, a díszőrség... Jött hozzánk Šešelj is, hogy buzdítson bennünket... Megtörtént, hogy 24 órán át egyfolytában lőttek ránk... Most is tisztán látom magam előtt azt a sárkányrepülőt, amire egy közönséges fürdőszobai bojlert szereltek rá, azt megtöltötték trotillal, szegekkel és csavarokkal. Amikor találat érte, a bojler tartalma szétrepült, és akit egy ilyen szeg vagy csavar eltalált, az rosszabbul járt, mint ha egy golyót kapott volna. De volt ott egy jóféle helyi különlegesség, a cerityi korai érésű szilvából készült pálinka, abból jó két deci két szem Aspirinnal minden bajunkat enyhítette. Minden pince tele volt pálinkával, hordószámra folyt az ital. Cigarettát is kaptunk.  

Voltak, akik nem tudták elviselni, és megszöktek, talán 20-25-en. Mi, óbecseiek nagyon összetartottunk, védtük egymást. Most eszembe jutott a két évvel ezelőtt elhunyt Könnyű Tibi barátom (neki kapitányi rangja volt), akivel sok mindent átéltünk. Egy nap kiszemeltünk egy tyúkot ebédre: Tibi lelőtte, az orvos megkopasztotta, én pedig megfőztem. De olyan is volt, miután már visszavonultunk Berakra, hogy megismerkedtünk egy Zsuzsa nevű magyar asszonnyal. Két fia volt, az egyik a hadsereg katonája éppen, a másikat meg a horvát honvédők  mozgósították. A 30 fejőstehenet viszont mindennap el kellett látni. Mi segítettünk neki, rendbetettük az udvart, elvégeztünk a jószág körül. Ez volt a szép a háborúban. A Nuštar, Bršadin, Bobota, Orolik, Jankovci, Mirkovci stb. helységneveket ott tanultam meg, korábban nem is hallottam róluk.    

– Járt-e azóta Horvátországban?

– Nem. Kerülöm. Nem tudom, miért. Politikával nem foglalkozom, hagyom, hogy engem is sodorjon az ár, mint a legtöbb embert. Mindenem megvan, nyugdíjasként még boldog is vagyok, csak az bánt, hogy a gyerekeink nincsenek velünk, Németországban élnek, akárcsak a bátyám, az unokatestvéren, vagy az egykori munkatársaim meg azoknak a gyerekei. A feleségemmel ittmaradtunk egy 200 négyzetméteres házban (és ebben a ”gyönyörű” politikai-gazdasági helyzetben. Néha felteszem magamnak a kérdést: Mi köt engem ide? Hol van az én hazám?) A felső szinten még minden úgy áll, érintetlenül, ahogy az unokánk itthagyta. Én azóta nem is jártam az emeleten. Csak az ő szeretetük hiányzik.

Szabó Angéla

 

https://www.facebook.com/VajdasagHub/photos/a.1045784482231107/1628744370601779/?type=3&theater

Szabadka: Memorandumot fogadott el Vajdaság jövőjéről három párt

"Vajdaság nem probléma, hanem megoldás a problémára" 

Az ülés (Fotó: subotica.com) 

Együttes ülést tartott kedd este Szabadkán a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV), a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége (DSHV) és a Vajdasági Párt (VP) elnöksége, az ülésen elfogadták a Memorandum Vajdaság jövőjéről című dokumentumot.
A Pátria szállóban megtartott összejövetelen, amelyet „Itt az idő!” jelszóval tartottak, részt vett a három politikai szervezet több tagja Szabadkáról és Újvidékről is, írja a Subotica.com portál.
Tomislav Žigmanov, a DSHV elnöke szerint Vajdaság érdeke a decentralizáció, s hogy valóban teljes autonómiája legyen. A három párt szövetségét pedig mint komoly, modern, európai politikai alternatívaként jellemezte. Elmondta, a vajdasági horvátok, akárcsak a legerősebb politikai szervezetük részt akarnak venni a politikai döntéshozatalban, Vajdaságot pedig olyan régióként képzelik el, ahol az autonómia teljes gőzerővel üzemel, a helyi önkormányzatok pedig széles felhatalmazással rendelkeznek. Közös cél az EU-s integráció lehet, ami közös érdek, s az európai értékek meghonosításáért mindnyájunknak tennünk kell.
A Vajdasági Párt első embere azt mondta, hogy a Vajdasági front erős politikai formáció, s közösen készülnek a jövő évi választásokra. Aleksandar Odžić szerint Vajdaság ma egy kirabolt és megalázott régió, aminek vissza kell adni teljes politikai és gazdasági autonómiáját, az itteni polgároknak pedig lehetőséget kell adni a normális életre.
Az utóbbi 30 évben csak azt hallottuk, hogy nincs itt az ideje, hogy Vajdaságról beszéljünk, mondta Nenad Čanak, a Liga elnöke. Azért jöttünk ma össze, hogy azt mondjuk, itt az ideje, a kérdést nekünk kell felvetnünk, mert más nem teszi fel helyettünk. Vajdaság nem probléma, hanem megoldás a problémára. Egy multikulturális és fejlett Vajdaság egy hasonlóan gazdag Szerbiát is jelent. Bármilyen más Vajdaság csak gondot jelent Szerbiának, s egy instabilitást, mondta Čanak.
A Liga elnöke felszólított minden kisebbségi pártot, hogy csatlakozzanak a Vajdasági front koalícióhoz.

N. E.

2019. november 27. [14:15]

https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/24442/Szabadka-Memorandumot-fogadott-el-Vajdasag-jovojerol-harom-part.html