17 délvidéki papot gyilkoltak meg bestiálisan Tito terroristái – ma rájuk emlékezünk
Október 31-én, Mindenszentek vigíliáján Délvidék hívő népe arra a 17 vértanú bácskai és bánáti papra, valamint a két újvidéki ferences szerzetesre, Körösztös Krizosztómra és Kovács Kristófra emlékezik, akiket 1944-45-ben öltek meg Tito szifiliszes partizán terroristái.
Ft. Világos Miklós atya, az óbecsei Árpád-házi Szent Margit Plébánia plébánosa Facebook-bejegyzésében a következő szavakkal emlékezett meg a délvidéki mártír papokról:
A Szabadkai Egyházmegye területén ma emlékezünk azokra a vértanú papokra és velük együtt minden ártatlanra, akiket a „felszabadulásnak” csúfolt kommunista terror idején, főleg 1944. októberében és novemberében a Tito vezénylete alatt álló, s a józan észen és az emberiességen oly könnyen felülkerekedő söpredék válogatott kínzások után küldött a halálba. Különösen is fájó szívvel gondolunk arra, hogy anyaplébániánk, az Óbecse-belvárosi Nagyboldogasszony Plébánia plébánosát, főtisztelendő Petrányi Ferenc atyát és számtalan tisztességes óbecsei, bácskai és bánáti testvérünket is ártatlanul de mégis élvezettel ölték meg azok, akik a történelem e szomorú és megvetendő korszakában kezükbe kaparintották a hatalmat.
A második képen: ft. PETRÁNYI FERENC Óbecse-belvárosi apát-plébános, aki Baján született 1879. október 24-én,
s akivel két napos vizsgálati fogság (értsd: válogatott kínzások sokasága) után
néhány partizánnő személyében a “felszabadítók” végeztek, kilökve őt egy erkélyről, Óbecsén, 1944. október 11-én…
A harmadik és negyedik képen pedig Petrányi atya elhurcolását mondja el egy szemtanú…
Saját sírfeliratát, melyet a kommunisták később levakartattak síremlékéről, a következő szavakkal fogalmazta meg:
KÖSZÖNJE EGYIK AZT NEKEM,
HOGY TISZTA SZÍVŰ VOLT,
A MÁSIK, HOGY TŐLEM TANULT
SZÍVBELI BÁNATOT!
ELÉG EZ, MERT AKKOR TUDOM,
HOGY ÉLETEM MIT ÉRT,
A VILÁGOT MIÉRT HAGYTAM EL,
S KÜZDTEM ESZMÉNYEKÉRT.
Ne csak Budapesten mondjunk nemet, hanem Belgrádban is!
Egyrészt jó, hogy P.B. végre megszólalt migráns témában a szerbiai parlamentben (meglátjuk lesz-e belőle valami, vagy ismét kampányfogásról van szó). Másrészt meg nem hiteles és nem elegendő. Azért mert:
0. Ők részesei annak a rendszernek, amely előidézte a problémát (megelőzni, nem orvosolni)
1. Nem több rendőrt, csendőrt kell követelni a magyar határhoz, mert nem az a baj (vannak már elegen) hanem követelni kell a rendőrség és az ügyészség határozott fellépését és a törvények alkalmazását, betartatását.
2. A VMDK tartományi képviselőjeként indítványoztam a Közbiztonsági Tanács összehívását amit P.B. édesapja P.I. és a párt elnöke vezet, ami a mai napig nem történt meg.
3. Rendszerbeli megoldást indítványoztunk mert nyilvánvaló a migrációs politika hiánya(szállítsák el őket a magyarlakta településekről, rendőrség, határőrség Koszovó& Macedónia határához, migránsok be nem engedése, zárt befogadóközpontokat, 22h után nincs mit keresniük az utcán, aki elhagyja a központot az törvénysértést követ el és kitoloncolható, nincsen szabadon mászkálás Szerbia területén, gyors elbírálása annak ki jogosult a menekült státusra és ki nem stb.)
4. Az általuk vezetett MNT leszavazta azt a javaslatot mi szerint tiltakoznunk kell a migránsok elhelyezése, betelepítése ellen a magyarlakta területekre. Kvótareferendum – Ne csak Budapesten mondjunk nemet, hanem Belgrádban is!
Csonka Áron
https://www.facebook.com/csonkaaron
2020. október 30., péntek
Narodni poslanik Šaip Kamberi održao jedan od najboljih govora 21. veka u Skupštini Srbije!
Narodni poslanik u Skupštini Srbije Šaip Kamberi (Shaip Kamberi) održao jedan od najboljih govora 21. veka u Narodnoj skupštini Republike Srbije!
Poslanik Ujedinjene doline – SDA Sandžaka govorio je juče, 28. oktobra 2020, na zasedanju republičkog parlamenta i objasnio da je dan formiranja „nove“ Vlade Srbije „tužan dan za demokratiju“, ukazao POTPUNO OBJEKTIVNO na siromaštvo u Srbiji i posebno na jugu, na opšteprisutnu diskriminaciju i na druge velike probleme u zemlji.
Govor narodnog poslanika prenosimo u celini.
Šaip Kamberi: Nisam ovde da bih ćutao…
Poštovani građani, dame i gospodo narodni poslanici,
Mirëdita – dobar dan!
Sudeći prema vašim reakcijama na moj govor sa prethodne sednice, i ukoliko bih poslušao savet koji Mehmed Meša Selimović daje „čoveku kome želi dobro“ da „ne govori uvek ono što misli“ ja bih danas trebalo da ćutim.
Međutim, nisam ovde izabran da bih ćutao, nego upravo suprotno – da bih rekao ono sa čim se ne slažem.
Ovde sam zahvaljujući glasovima Albanaca Preševske doline, čast mi je da predstavljam i građane koji su dali glas jednoj autohtonoj bošnjačkoj stranci u Sandžaku – SDA.
Dakle, da rasčistimo: ne predstavljam ni žute, ni plave, ni crvene, ni crne.
Danas se od nas traži da podržimo izbor nove Vlade Republike Srbije. Nove Vlade sa istim premijerom. Sa istim šefom. Gde je predsednik i premijer i vlada i parlament „L’état c’est moi“ – „država, to sam ja“.
Za razliku od Vlade, parlament je novi. Poseban. Jedinu opoziciju u njemu čine poslanici Ujedinjene Doline i SDA Sandžaka. Ko bi i mogao pomisliti da jednog dana, jedinu parlamentarnu opoziciju u Srbiji mogu činiti Albanci Preševske Doline i Bošnjaci Sandžaka. Šest poslanika od 250. Baš tužno za demokratiju.
Ovakav parlament nije mogao da proizvode čak ni Slobodan Milošević.
Ali, eto, gospodin Vučić i gospodin Dačić pokazali se efikasniji od svojih ideopolitičkih očeva. Ova koalicija, sastavljena od takozvanog desnog i levog centra, proizvela je, kao nikad do sada u pluralističkoj Srbiji, totalitarnu vlast. Naravno, preko izbornog procesa. Kao i svi moderni totalitarizmi i autoritarizmi.
Jedina istina parole „Srbija kao Evropa“ jeste „Srbija“ – ali, „kao Belorusija“. I ako u Minsku opozicije ima barem na ulicama.
Naravno, kako godine prolaze, retuširani radikali se brinu za svoj imidž. Ko bi najbolje predstavljao njihov „pro-evropski“ imidž nego predsednik Vlade žena, liberal, školovana na zapadnim univerzitetima i poreklom iz civilnog društva. Vlada sa 11 žena. Multietnička donekle, sa pripadnicima manjina bez prave izvršne vlasti i dovoljnog manevarskog prostora. I šlag na torti, sada je tu i Ministarstvo za ljudska i manjinska prava i društveni dijalog.
Kako lepo izgleda. Perfektan scenario.
Dobro došli u raj stabilnosti i progresa. Srbija mirotvornija od Švedske i Nemačke sa neonacističkim pretnjama ili Španije sa svojim separatistima.
Nema više fotografija sa planina oko bombardovanog Sarajeva. Nema više govora „100 muslimana za jednog Srbina“. Od ministra informacija i šefa propagande Miloševićevog režima vidimo ga po kancelarijama u Vašingtonu i Briselu za potpisivanje sporazuma i sa čelnicima bivše UČK.
Poneka fotka sa drugarom Čedom Jovanovićem, poneki verbalni duel sa Vojislavom Šešeljem, koji se maestralno koristi za prikazivanje prividne pretnje da postoji i gora opcija od nas.
Jučerašnji piromani su transformisani u današnje vatrogasce. Obučeni odelom demokratskih reformatora.
Zašto da ne, kada opozicija u Beogradu svakim danom dokazuje nesposobnost da proizvede realni diskontinuitet sa „Ancient Régime“.
„Vi, samozvane patriote!“
Danas, Srbija ima vlast koja je navodno „garant regionalne stabilnosti i mira“. Sa „modernim“ političkim diskursem, mažena od svetskih centara moći kojima je draža stabilokratija negoli demokratija.
Srbija cveta.
S jedne strane, sastanci i zabave sa Donaldom Trampom, Angelom Merkel, Emanuelom Makronom, Erdoganom, Putinom, Bakirom Izetbegovićem, Andrejom Plenkovićem, Milom Đukanovićem, Borelom pa i sa Hašimom Tačijem i Ramom.
S druge strane „deep state“ i „capture state“. Svakodnevni jezik mržnje i seksizam, linčovanje, ocrnjivanje, pretnje opoziciji i manjinama. Ksenofobija cveta. „Šiptari“, „Turci“, „ustaše“, „NATO zločinci“, „lopovi“ – to je svakodnevni žargon sistematske propagandističke mašinerije.
U takvom psihološkom ratu, ko bi bio bolji za zadatak ministra policije negoli bivši portparol Mire Marković, takozvani „ratni huškač“ iz ’90-ih, koji u ratu izbegava odsluženje vojnog roka i mobilizaciju da bi se našao na plažama Sejšelskih ostrva odakle se prati izbor Miss sveta. Takozvani levičarski radikal crne košulje, pseudo-Čegevarista, koji se i diči uvredama koje upućuje manjinama, čime na najbolji način potvrđuje onu Filipa Davidova, da je „primitivizam zarazan; kultura primitivaca u mračnim vremenima postaje državna kultura, njihovi idoli – idoli masa“.
Pogledajte u koje ste bedno političko, socijalno, ekonomsko, kulturno, zdravstveno i obrazovno stanje doveli Srbiju, vi, samozvane patriote!
Srbiju Dimitrija Tucovića, Danila Kiša, Bogdana Bogdanovića, Ivana Đurića, Borke Pavićević.
Verovatno se svi oni prevrću u grobu.
Ali i ova autokratija i kakokracija ima svoj vek trajanja. Neće vam pomoći ni taktika geopolitičkog balansa kao smešna kopija Titove Jugoslavije. Dovoljno je gledati sliku predsednika Vučića u Ovalnoj sobi Bele kuće od 4. septembra da bi se shvatila realnost. Bez da analiziramo preuzete obaveze onoga koji se 1999. zakleo da „nikada neće amnestirati Amerikance za NATO bombardovanje“.
Vučićizacija Srbije
Poštovane kolege,
Svestan sam da me slušate sa predrasudama i subjektivizmom zbog mog identiteta. Da, istina je. Ja sam Shaip Kamberi, Albanac iz Velikog Trnovca. Predsjednik sam PDD, koja se od ’90-ih institucionalno zalaže za prava Albanaca. Kao što je istina da imam pasoš Republike Srbije i plaćam poreze ovoj državi.
Ali, u današnjoj Srbiji nema više značenje državljanstvo i građanstvo, mada, niti poznavanje srpskog jezika, ako si drugačiji.
A tamo gde državljanstvo i građanstvo nemaju značenje, kako očekivati slobodu i jednakost?
Današnja Srbija je, pre svega, problematična za same Srbe. Jedna Srbija koja nije demokratizovana ni padom jednopartijskog sistema, kada je srušen Ivan Stambolić (kasnije ubijen od eksponenata službe bezbednosti tadašnje vlasti), ni padom Miloševića 5. oktobra, događaj koji je prethodio ubistvu Zorana Đinđića, dok nalogodavci ovog atentata žive još u slobodi jer ih u tišini smatraju herojima.
Od ideje Srbizacije Jugoslavije došli smo do Vučićizacije Srbije. Danas se ne može zamisliti Srbija kao republika Srba, nego kao republika jednog čoveka. Jednog čoveka čija vlast jača dok potencijal Srbije pada. Pre svega, demografski. Ljudi su bežali zbog ratova, a sada se beži zbog autoritarizma. Jadno je bilo juče, jadno je i danas.
Ali, neka, važno je da Srbija ima svog gospodara od koga zavisi sudbina svakoga od nas. I sudbina ove Vlade, koja je proglašena privremenom i pre nego što je i izabrana.
- Šta očekivati od Srbije koja nije u stanju da identifikuje svoje antifašističke ličnosti i pokrete?
- Od jedne Srbije koja izjednačava partizane i četnike?
- Kako očekivati od Srbije koja ne prepoznaje granice svog suvereniteta i teritorijalnog integriteta da odustane od hegemonističkih politika?
- Srbija koja nije u stanju ni postmortum da ceni Zorana Đinđića kako će ceniti manjine?
- Od Srbije koja nema volju da razjasni ubistvo Slavka Ćuruvije kako očekivati da razjasni ubistvo braće Bitići?
- Od Srbije koja sebe smatra istorijskom žrtvom, kako očekivati da će tražiti zvanično izvinjenje drugih naroda?
- Od Srbije koja veliča Ratka Mladića, kako očekivati zvanično priznanje genocida u Srebrenici?
- Od Srbije koja štiti Ljubišu Dikovića i Božidara Delića, nećemo očekivati priznanje ratnih zločina nad civilima u Rečaku, Meje, Korenice i Ćušku?
Kažete da se danas bira jedna progresivna Vlada. Najdemokratskija u istoriji Srbije.
- Ako je tako – onda pozivam gospođu Brnabić za jednu zajedničku posetu. Nisam je video na izložbi o ratnim zločinima pričinjenim na Kosovu, koja je pre nekoliko dana održana stotinu metra odavde.
- Pozivam gospođu Brnabić da posetimo Batajnicu gde se nalaze civilne žrtve za koje i danas ponavljate da su vaši državljani. Budite drugačiji od vaših šefova.
- Izvolite gospođo Brnabić. Pogledajte sami Batajnicu, Perućac, Petrovo selo i Rudnice.
- Staro Sajmište i Jasenovac može poslužiti kao inspiracija.
- Slušajte sami prezimena Beriša, Duriqi, Bogujevci, Jashari, Hoti, Ćaushi itd.
Zamislite decu, žene i starce koji su, samo zato što su imali drugačija imena i drugačiju kulturu, monstruozno ubijeni, koje su tajno prevezle kamionima 400 kilometara od mesta zločina organizovane državne strukture koje su bile dužne da očuvaju njih i njihova dobra.
Ove ratne zločine su naredile, organizovale i sprovele državne strukture, zvaničnici Republike Srbije, države čiji ćete premijer biti.
Imate priliku da dokazujete kolektivnu savest Srbije. Da obezbedite majkama da ne umru dok ne sahrane svoju decu dostojanstveno. Da deca saznaju kako su im ubijeni očevi, majke, dedovi i bake i drugi najbliži. Da silovane žene ne moraju da se postide jer ima takvih koji misle da je njihova krivica za ono što im se dogodilo.
Dužni ste, pre svega, svom narodu. Dokažite smelost i odgovornost. Ako ne za Albance, onda za Srbiju za koju kažete da je volite.
Nema prosperiteta u odnosima među narodima bez pomirenja. Nema mira i budućnosti bez suočavanja sa prošlošću. Ni u jednom društvu.
Drugačije metode diskriminacije
Što se Albanaca koji žive u Srbiji tiče, dokazali ste tokom prethodnog mandata da niste zainteresovani da ih integrišete kao ravnopravne građane. Jedina razlika vaše vladavine jesu drugačije metode diskriminacije.
Vlada Brnabić 1, nije preduzela ništa da bi realizovala tri sporazuma koje Republika Srbija potpisala sa izabranim predstavnicima Albanaca Preševske doline.
Niste deblokirali dijalog između vlade i izabranih zvaničnika Doline. Niste pokrenuli nijednu značajniju zakonsku promenu, a kamoli ustavnu, koja poboljšava položaj i prava manjina uopšte, a posebno Albanaca.
Preševo, Bujanovac i Medveđa predstavljaju tipičan primer diskriminisanog regiona. Raniji metodi diskriminacije su zamenjeni „nevidljivim-modernim“ metodama.
- Region se nalazi pod „legitimisanom“ vojno-policijskom opsadom,
- najnižim nivom predstavljanja u državnim institucijama i
- „obrazloženim“ nedostatkom investicija.
Čuli smo pre neki dan ovde da predsednik Vučić otvara fabrike od Subotice do Vranja. Praktično do Vranja – ne Bujanovca i Preševa, Tutina ili Sjenice. Nemojte mi reći da u tim opštinama lokalnu vlast imaju Albanci ili Bošnjaci. Jer, ovde nije rečeno da te fabrike otvaraju predsednici opština od Subotice do Vranja već da ih otvara predsednik Vučić. Pozivam predsednika Vučića da barem po jednu fabriku otvori u našim opštinama.
Možemo koristiti i statističke podatke.
Ovom prilikom vas pozivam da, kad možete, lično nam vi, nama poslanicima, predstavite etničku strukturu zaposlenih u Regionalnoj bolnici u Vranju. Bolnici koja pokriva i Preševo i Bujanovac. Ili, pak, Službe za katastar nepokretnosti ili naplatne rampe u Bujanovcu. Za početak je i to dovoljno.
Poštovani poslanici,
Manjine, posebno Albanci i Bosnjaci, možda su sa vašeg ugla gledanja, i jesu „crnci“, „tatari“, „alžirci“ i „ujguri“ današnje Srbije. Ali, oni nisu jedini diskriminisani.
Stanje građana opština Južne Srbije najbolje oslikava vaša „neoliberalna“ i kleptokratska politika svaki dan produbljuje ne samo etničku podelu već i socijalnu nejednakost između regiona Srbije.
Zoran, Slavica, Goran i Vesna iz Vranja, Surdulice, Bosilegrada, Trgovišta su podjednako siromašni i bez posla kao Ilir, Teuta, Vjollca, Alma i Muhamed iz Bujanovca, Tutina, Preševa i Sjenice.
Zbog svega ovoga, Polanička grupa Ujedinjena Dolina – SDA Sandžaka ne može da podrži ovu Vladu. Mi čak smatramo da što kraći bude mandat ove Vlade i ovog Parlamenta, toliko su veće nade za jačanje slobode, demokratije i jednakosti. Bez vas i vaših političkih sijamaca.
Zahvaljujem.
Snimak govora možete da pogledate na
A bácsföldvári templomban még kézzel harangoznak
– Tizenkét-tizenhárom éves lehettem, amikor a szüleimmel Magyarországra mentem a béregi határátkelőn keresztül, és akkor pillantottam meg a romos küllődi (Kolut) katolikus templomot. Megmaradt az emlékezetemben, és miután megszereztem a jogosítványt, elmentem Küllődre, a templomhoz, körbejártam és lefényképeztem. Később írtam is róla a Hírvivő egyházi lapban Árva templom mostoha sorsa címmel. Azóta már sok ilyen elhagyatott templomot és temetőt felkerestem – mondja a bácsföldvári Czini Tibor.
– Nagyon tájékozott vagy, követed az eseményeket, melyik templomunkkal éppen mi történik…
– Mert érdekel a sorsuk. Az elűzött németek által lakott falvakban találjuk a legmostohább sorsú templomokat. Már nem is áll mindegyik. A járekit ledöntötték, az már nincs meg. A szépligeti (Gajdobra) is szörnyen lepusztult állapotban van. Úgy tudom, hogy a szilbereki (Bački Brestovac) az egyetlen német templom, amit eddig rendbe hoztak. A pancsovai evangélikus templom is javításra vár. Igaz, hogy csak elvétve, de azért akad példa a felújításra is. Ilyen például a zsablyai. Nemrég kezdték a tatarozását, a tető fele már el is készült.
– Most a bácsföldvári Szentmihály plébániatemplom gondnoka vagy.
– És a harangozója! Ezt fontos külön kiemelni, mert nálunk még kézzel történik a harangozás.
– Ez ma már valóban ritkaságnak számít. Van ilyen másutt is?
– Csak Nemesmiliticsen. És azokban az apróbb falvakban, ahol nem tartanak minden vasárnap szentmisét, hanem esetleg csak havonta egyszer-kétszer és esztendős ünnepekkor. Szeretném, ha ez a kézi harangozás, ez a hagyomány nálunk meg is maradna.
– Te mindent tudsz erről a templomról és a kedvenceidről, a harangokról. A toronyban hány harang lakik?
– Öt. A legtermetesebb 1120 kilogramm, a másik ennek majdnem a fele, 600 kilogramm, a legrégebbi, a délidőben megszólaló, díszes, feliratos, 324 kilót nyom. Ezt a harangot 1924-ben öntötték Zágrábban, ez szól hétköznap délben. Aztán van egy 160 kilogrammos is, a legkisebbik pedig mindössze 50 kilós.
Én 2014 óta vagyok a plébánia alkalmazottja. Betekintésem van az itteni történésekbe. Amikor idekerültem, csak két harang szólt, most mindegyik. Az eredeti nagyharangot az I. háború idején leszerelték és elvitték. Ami a helyére került, az valamennyivel kisebb, ezért az ütő méretében nem éppen hozzáillő, kicsit nagy. Egy új ütő 1.000 euróba kerül.
– Láttam egy videót, amelyben a gyerekek (lányok is, fiúk is) lelkesen húzzák a harangköteleket. Hosszan, majd 10 percen át. Nem csak hallgatni jó, nézni is öröm, olyan tökéletes az összhang.
– Betanítottam őket, én voltam a karmester, ők meg az inasok. Jönnek és segítenek. Én is jártam gyerekkoromban harangozni, ugyanígy, minden vasárnap, akkor szerettem meg. Már a nagymamám is harangozott, a 40-es években.
– Hányszor húzod a kötelet naponta?
– Legalább hatszor, ez a legkevesebb. De ha vasárnap van, vagy más ünnepnap, és esetleg még haláleset is történt, akkor akár hússzor is.
– Olyan, mintha a harangozó egy kicsit „szögön lógna”, gyakran kell az órára pillantania. Biciklire ülsz és irány a templomtorony!
– Igen, így van.
– Megesett, hogy elfelejtettél harangozni?
– A 6 év alatt egyszer történt meg, elaludtam reggel. Ha nem vagyok itthon, akkor anyám, nagymamám vagy a ministráns gyerekek helyettesítenek.
– Ez a templom biztos nem olyan régi, mint a küllődi…
– Az első templom ezen a helyen 1806-ban épült, vert falú volt, 1833-ban készült el az új. Utána is sok minden történt: megnagyobbították, hozzáépítettek, beázott, tetőt javítottak, megtörtént a belső átfestés, felújították az orgonát.
– Most milyen munkálatok zajlanak?
– Javítják a toronyórát. Még nem tudjuk, mikorra készül el.
– Úgy látom, hogy szószék nincsen.
– Leszerelték, és az oldalsó oltárokat is eltávolították. A padok még az eredetiek.
– Gondolom, itt is megfogyatkoztak a hívek. Mennyien járnak szentmisére?
– Vasárnaponként két szentmisét tartunk, de a hívek számát tekintve, egy is elég lenne. A 8 órakor kezdődő misén kb. 70-en vannak, a 10 órain az 50-es létszám tekinthető átlagosnak. Tavaly 9 keresztelést tartottunk a templomunkban, és 44 volt az elhunytak száma. Esketés csak egy volt.
– Úgy hallottam, van itt egy „titkos” emlékoszlop is. Igaz vagy csak legenda?
– Igen, rejteget a templomkert egy valódi kincset, az I. világháború földvári áldozatainak nevét tartalmazó oszlopot. Kararai márvány. Ez látható a régi, fekete-fehér képen. Az idősek még emlékeznek rá: a templomkert közepén volt felállítva és a II. világháború után távolították el. Traktorral döntötték le, de nem sérült meg. Elásták, azóta is a föld mélyén pihen. Várja az alkalmas időpontot, amikor ki lehet szabadítani, elő lehet venni. Hogy az mikor lesz, senki se tudja…
Szabó Angéla
Petrovity Sára fotói
