Oldalak

2023. november 30., csütörtök

Népszavazás Vučičról

„Ez a hatalom túl hosszú ideje tart és túl sok rossz vért okozott”

Rövidesen az új történelmi éjszakánk
következik.
A szavazatok általuk való számlálása.
Simić, Milan R.

A választások után megint tiltakozni kell?
Fotó a júniusi, Szerbia az erőszak ellen tiltakozásról
(Fotó: Aleksandar Roknić/Danas)


Szerbiában egyre növekszik a felszültség a december 17-ére kitűzött rendkívüli köztársasági és tartományi parlamenti, valamint 65 (Vajdaságon kívüli) városi és helyi önkormányzati (már ahol a hatalom elrendelte) választások előtt.
A tét nem más, mint Aleksandar Vučič radikálisból lett haladó önkényuralkodó politikájáról való véleménynyilvánítás, amit már népszavazásnak is neveznek. Rengeteg embernek elege van már ugyanis Vučič & Co. politikájából. Május elejétől Belgrádban és számos szerbiai városban tiltakozott „Szerbia az erőszak ellen”, sztrájkoltak a postások, tiltakoztak a földművesek, az ügyvédek, az egészségügyi dolgozók…


Svetlana Ceca Bojković ismert színésznő, a Kiáltvány [ProGlas[1]] egyik kezdeményezője, amit eddig több mint 150 ezren írtak alá[2], a kialakult helyzetet értékelve mondta, hogy „a társadalomban ettől egyedül a polgárháború a rosszabb állapot”[3].
– Hiszem, hogy a polgárok többsége változásokat akar, a mi célunk, hogy bátorítsuk őket, vegyenek rész a választásokon.
Sok polgárnak, azoknak is, akiket a Szerb Haladó Párt (SNS) szendvicsekkel és parizerrel vásárolt meg, a körmükre égett (a helyzet – B.A.). […] Világos, hogy visszaút nincs, akármi és akárhogy is történik a végén. Fenyegetőznek, még az elnök (Aleksandar Vučič – B.A.) is mondta, hogy az ellenzék polgárháborút akar kiváltani… Hát, várjanak… Ezt megint azzal a céllal (mondta Vučič – B.A.), hogy elcsendesedjenek az emberek, akik szólnának és félnek, hogy ennél rosszabb ne legyen – mondta Bojković[4].

Dragoljub Draža Petrović, a Danas belgrádi napilap főszerkesztője, a Fél óra a Demostat (Kutató-kiadói Központ[5]) podcastjában vendégeskedve hangoztatta: „Ez a hatalom túl hosszú ideje tart és túl sok rossz vért okozott a társadalomban, nem csak a sajtó irányába, hanem minden ember felé, akiket valami zavar az uralmában.”[6] Petrović véleménye szerint valaki másnak a hatalomra jutásával megváltozna a társadalmi környezet, éspedig kedvezően[7].
– Ez különösek jó lenne a fiataloknak, hogy megértsék, lehet normális államban élni, nem olyanban, amelyikben az államfő naponta kétszer vendégeskedik a televízióban, megrendelt újságírói kérdésekkel és megrendelt kampányokkal a bulvársajtóban az emberek ellen, és ahol ellenségnek tekintenek, ha a hatalom ellen vagy – állapította meg Petrović[8].

Egyre sűrűbben hallani a véleményeket is, miszerint Aleksandar Vučič szerb elnök visszaél az államfői tisztségével, hogy „alkotmányellenesen vesz részt a Szerb Haladó Párt választási kampányában”[9], hogy a hatalom fél a Kiáltvány aláíróitól és az emberektől, akinek van integritásuk”[10].
Egyre többen kérdőjelezik meg Vučič egészségi állapotát is. Božo Prelević ügyvéd nyílt levelet intézett hozzá, amelyben azt kérdezi tőle, „elnök úr, jól van”[11].
– Aggódok az Ön egészségért és a mi Szerbiánkért. Az Ön kilengéseiből a TV-ben azt látom, hogy Ön és a családja áldozatok az országban, amelyben 12 éve magához ragadta az abszolút hatalmat. Nemzeti frekvenciájú médiái vannak. Teljes ellenőrzése van a pénzügyek és a hatalom felett. Elnyom és sérteget mindenkit, aki másként gondolkodik. Ugyanakkor pénzel tekintélyes hivatásokat taszít nyomorba és tesz nyomorulttá. […]
Elnök úr, ha már olyan nehéz Önnek saját maga alatt, képzelje el, hogy milyen nehéz nekünk ez alatt a gonoszság alatt – írja Prelević a nyílt levélben[12].

Sonja Biserko, a szerbiai Helsinki Emberi Jogi Bizottság alapítója és elnöke szerint „a Szerb Haladó párt első alkalommal nem biztos a választások kimenetelében”[13].
Srećko Mihailović, a Demostat szociológusa és vezető kutatója szerint „nagyon valószínű, hogy a belgrádi választásokat az ellenzék nyeri meg, míg a hatalom köztársasági szinten a Szerb Haladó Párt és Vučić kezében marad” [14].
– Az elnök és a hatalom pánikszerűen reagál, mert az ellenzék győzelme esetén következik, mint ahogy jelzik, az intézmények ismételt létrehozása, eljárások indítása a bűnözésért és a korrupcióért felelősek ellen, a vagyon származásának kivizsgálása és a törvénytelenül szerzett vagyon elkobzása, és ami a legfontosabb, az átvilágítás a politikai tevékenységben elkövetett gazságokért – írja Dragan Eraković szabácsi (šabaci) újságíró[15].

Nem kell csodálkozni tehát, hogy Vučić egyre idegesebb, a hatalma megőrzése érdekében mindenre képes.
November 26-án a Pink tévé műsorában jelentette be, hogy ismét pénzt oszt az állam, ezúttal 10 ezer dinárt jutat minden a középiskolásnak, „de a pénzt az édesanya vagy az édesapa fogja megkapni”[16] (akik szavaznak). Egyúttal emlékeztetett az összes többi támogatásra is: Ezer dinár az egyetemistáknak; a nyugdíjasoknak és egyetemistáknak kedvezmény vonat- és repülőjegyekre; tízezer dinár a szociálisan rászorulóknak; villanyszámla-csökkentés a kisnyugdíjasoknak és egyéb kedvezmények az áramra; egyszeri 20 ezer dinár a nyugdíjasoknak és munkarokkantnak, rokkant gyermekeknek. Ez mellett, január 1-jétől, újabb 500 ezer üdülési utalvány lesz igényelhető szerbiai üdülésre[17].
Vučić a választások előtt ismét szavazatokat vásárol a költségvetésből (az adófizetők, vagyis a mi pénzünkből)!

A szerbiai választási kampány első három hetét az egyenlőtlenség, fenyegetések és a kétségek jellemezték – derül ki a Kutatási, Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ [Centar za istraživanje, transparentnost i odgovornost – CRTA[18]] Megfigyelő Missziójának (MM) november 23-ai előzetes jelentéséből.
Raša Nedeljkov, az MM vezetője a belgrádi Média Központban tartott sajtótájékoztatón rámutatott, hogy „a megfigyelők a terepen mintegy 50 olyan eseményt rögzítettek, amelyek állami forrásokkal való visszaélésnek minősíthetők, 12 városban pedig komoly nyomásgyakorlást jegyeztek, kiváltképp a választási (szavazatszerzési – B.A.) klientelizmusról és politikai nyomásgyakorlásról, elsősorban a közszolgálati alkalmazottak irányába[19] (akiket gyakran munkahelyvesztéssel fenyegetnek, amennyiben nem gyűjtenek elég „biztos szavazót”[20]).
– Aleksandar Vučić fellépései elöntötték a médiateret, azt a benyomást keltve, mintha Szerbiában elnökválasztást nem pedig parlamenti, tartományi és helyi választásokat írtak volna ki – mondta Nedeljkov[21].

Marinica Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) alelnöke –  november 29-én Szabadkán a „Szerbia az erőszak ellen” mozgalom országjáró kampánykörútja során – több száz polgár előtt mondta:
– Eldöntöttük, amikor önökhöz szólunk, akkor nem beszélünk a rossz anyagi helyzetről, mert maguk is jól tudják, hogyan élnek. Nem nekünk kell megmondani, hogy milyen az életük, amikor a boltban a kasszánál kinyitják a pénztárcát, vagy otthon benéznek a frizsiderbe. Ellenben országunk elnöke néhány napja újabb motivációval szolgált, hogy a választásokon a normalitással legyőzzük azt, ami nem normális. Azt mondta: „ha nem a Szerb Haladó Párt győz december 17-én, akkor lemondok”. Gyerünk, tegyünk róla, hogy betartsa ezt az ígéretét, ugyanúgy, ahogy e választások kiírására is rákényszerítettük!
Legyen az, aminek lennie kell! Hogy félreálljon! Segítsünk beteljesülni a vágyát! Hogy bekerüljön a történelembe, amit ő maga is szeretne – de úgy, mint a legrosszabb elnök, aki mindenen átgázolt! – mondta Marinica Tepić és arra kérte az embereket, hogy menjenek el szavazni, és győzzék meg rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket, hogy azok is szavazzanak, még ha nincs is számukra szimpatikus párt, de ezzel meg tudják akadályozni, hogy szavazatukkal a hatalom visszaéljen[22].

Az esetleges választási lopás arra kényszerítheti a polgárokat, hogy ismét az utcára vonuljanak, mint 2000. október 5-én. Ennek pedig beláthatatlan következményei lehetnek.
December 17-én ezért minél nagyobb számban az urnák elé kell járulni és az ellenzéki pártokra szavazni! Ez a feltétele annak, hogy Vučić és párttársai távozásra kényszerüljenek! Hogy soha nem ismétlődjön meg a mostani állapot!

BOZÓKI Antal
__________
[1] Proglas. Danas, 2023. november 9. 11., és v-ár: „Nem akarok fenevadak között élni”. Magyar Szó, 2023. november 8. 4.

[2] Dejan Bodiroga postao drugi sportista koji je podržao ProGlas [Dejan Bodiroga lett a második sportoló, aki támogatta a Kiáltványt. https://www.danas.rs/vesti/politika/izbori-2023/dejan-bodiroga-postao-drugi-sportista-koji-je-podrzao-proglas/, Danas, 2023. november 27. 17:45

[3] Snežana Čongradin: Jedino gore od ovakvog stanja je u društvu je građanski rat
[A társadalomban ettől egyedül a polgárháború a rosszabb állapot]. Danas, 2023. november 18. 1. és 3.
[4] Uo.

[5] Demostat. https://demostat.rs/sr

[6] P.D.: Ova vlast je unela previše zle krvi u društvo. Danas, 2023. november 27. 5.

[7] Uo.

[8] Uo.

[9] (Danas) Vučić protivustavno u kampanji naprednjaka [Vučić alkotmányellenesen a haladók kampányában]. Danas, 2023. november 25. 1.

[10] Katarina Živanović: Vlast se plaši ljudi sa integritetom [A hatalom fél az emberektől akiknek integritásuk van]. Danas, 2023. november 22. 3.

[11] Božo Prelević: Da li vam je dobro, Predsedniče? [Elnök úr, jól van?]. Danas, 2023. november 21. 15., vagy
https://www.danas.rs/dijalog/licni-stavovi/bozo-prelevic-aleksandar-vucic/, 2023. november 19. 20:17
[12] Uo.

[13] Marko Čonjagić: „U pitanju je kampanja SNS” [A SZHP kampányáról van szó]. Danas, 2023. november 23. 19.

[14] Ivana Petronijević Terzić. Srećko Mihailović: Vrlo je moguće da opozicija dobija izbore u Beogradu [Srećko Mihailović: Nagyon valószínű, hogy a belgrádi választásokat az ellenzék nyeri meg]. https://demostat.rs/sr/vesti/ekskluziva/srecko-mihailovic-vrlo-je-moguce-da-opozicija-dobija-izbore-u-beogradu/1915, 2023. november 21.

[15] Dragan Eraković: Referendum o predsedniku [Népszavazás az elnökről]. Danas, 2023. november 22. 12.

[16] Itt az összes új állami támogatás. https://szmsz.press/2023/11/27/itt-az-osszes-uj-allami-tamogatas/, 2023. november 27. 11:54

[17] Itt az összes új állami támogatás. https://szmsz.press/2023/11/27/itt-az-osszes-uj-allami-tamogatas/
2023. nov. 27. 11:54, és Egyszeri támogatást kap minden középiskolás diák.
https://szmsz.press/2023/11/26/egyszeri-tamogatast-kap-minden-kozepiskolas-diak/, 2023. nov. 26. 21:34

[18] CRTA. https://crta.rs/

[19] (CRTA) Kampanja teče u znaku nepravnopravnosti, pretnji i sumnji [A kampány az egyenlőtlenség, fenyegetések és a gyanú jelében folyik]. https://crta.rs/posmatracka-misija-crte-preliminarni-izvestaj-2023/, 2023. november 23.

[20] CRTA: Egyenlőtlenség, kétségek és fenyegetések jellemezték a kampány első húsz napját. https://szmsz.press/2023/11/23/crta-egyenlotlenseg-ketsegek-es-fenyegetesek-jellemeztek-a-kampany-elso-husz-napjat/, 2023. november 23. 17:44

[21] Uo.

[22] Tóth Imre. Tepić: Tegyünk arról, hogy Vučić a választások után lemondjon! https://szmsz.press/2023/11/29/tepic-tegyunk-arrol-hogy-vucic-a-valasztasok-utan-lemondjon/, 2023. november 29. 18:40

Még két listát hirdetett ki a Tartományi Választási Bizottság

 Még két listát hirdetett ki a Tartományi Választási Bizottság

2023. nov. 29. 21:09

További két listát hirdetett ki a Tartományi Választási Bizottság (PIK), amelyek indulhatnak a december 17-ei tartományi képviselőházi választásokon.

A PIK kihirdette a Saša Radulović – Boris Tadić – Ana Pejić „Jó reggelt, Szerbia!” (Dobro jutro Srbijo) listát, ami a tartományi szavazólapon a 12-es szám alatt lesz.

A szerdai ülésen a Tartományi Választási Bizottság Kihirdette a Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Vajdaságiak – Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége – Együtt Vajdaságért – Bojan Kostreš nevű listát is, ami a 13-as sorszámot kapta.

https://szmsz.press/2023/11/29/meg-ket-listat-hirdetett-ki-a-tartomanyi-valasztasi-bizottsag/

Szakértő: A kormány állításaival szemben a szuverenitásvédelmi törvény igenis veszélyezteti a média működését

 A Szabad Európa honlapja

2023. november 30.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

„Nem veszélyezteti a sajtót” – az újságíró legfeljebb bűnsegéd vagy felbujtó lehet az új törvény szerint
Kormánypárti politikusok bizonygatták, hogy a Fidesz szuverenitásvédelmi törvénye nem a sajtó ellen irányul. A Transparency International jogi igazgatója szerint ettől még igenis veszélyeztetheti a média működését.

Hogy változtatta meg egy családanya és egy budapesti sürgősségi orvos életét a Hamász Izrael elleni támadása?
A terrortámadás egy kibucban érte, magyar férjét elhurcolták és azóta túszként tarják fogva – a 38 éves Lisaj Lavi interjút adott a Szabad Európának, ahogy az Izraelben született, de rég Magyarországon élő Shemesh Assaf, a Honvédkórház részlegvezető főorvosa is, aki visszatért Izraelbe, hogy önkéntesként segíthesse a gyógyító munkát. Ezen cikkek szerzője, Bihari Ádám az interjúk hátteréről és történeteinek szereplőiről beszélt podcastunkban.

Miért akarhatják mérni a magyar tanárokat? Érdemes-e őket mérni?
A kormányzat teljesítményértékelésre alapuló ösztönzőrendszert vezetett be egyénileg a tanároknak. Csak még így sem világos, hogy ez mi lesz. Maga a teljesítménymérésre épülő ösztönzőrendszer nem ördögtől való gondolat, de valószínűleg pont nem a tanárokra kéne célozni, hanem a tankerületekre. Az előzmények ismeretében akár büntetésnek is tűnhet ez a megoldás, mindenesetre nagy vonalakban körbejártuk, milyen szempontokat lehet érdemes megfontolni, ha az oktatás színvonalának emelése a cél.

Az EU három év után új ajánlatot tesz Törökországnak
Recep Tayyip Erdoğan konstruktívabb hozzáállására és a geopolitikai kihívásokra reagálva az Európai Bizottság újabb kísérletet tesz az EU–török kapcsolatok javítására a kereskedelem, a migráció, illetve a vámunió terén. A közösség új ajánlata a vízumliberalizáció helyett csak vízumkönnyítést tartalmaz.
Egy másik cikkünkben arról számoltunk be, hogy a svéd külügyminiszter szerdai tájékoztatása szerint Törökország heteken belül ratifikálhatja Svédország NATO-csatlakozását.

Megsemmisítették a CATL debreceni akkumulátorgyárának katasztrófavédelmi engedélyét
A Kúria új eljárás lefolytatására kötelezte ítéletében a katasztrófavédelmi hatóságot az egyik debreceni akkumulátorberuházás ügyében. A helyi tiltakozókat a perben képviselő Schiffer András ügyvéd szerint a döntés következtében le kell állítani az üzem építését.

Konzultáció helyett csonkítás Balatonaligán, elpusztíthatták a híres parti fűzfát
Felháborította a helyieket a tó partján álló, sokat látott fűzfa megcsonkítása, ami egy szakember szerint annak pusztulásához is vezethet. Keresztes László Lóránt LMP-s országgyűlési képviselő feljelentést tett az ügyben. Az Aligai Fürdőegyesület nem tudja, volt-e engedély a csonkításra, s azt sem, hogy mégis ki rendelte ezt meg, de a szervezet alelnöke szerint az egyik új telektulajdonos érdekében történhetett a beavatkozás. Eközben a helyi képviselő-testület leszavazta a konzultációs kezdeményezést a Club Aliga tervezett fejlesztéseiről.
 
Amit még tudni érdemes
Mostanra lett meg a gazdasági kétharmad: a NER a tőzsdét is megszállta (Válasz Online)
Mostanra a Budapesti Értéktőzsdén is megvan a minősített többség. Ráadásul ez valóságos, nem felfelé torzított kétharmad: a 37 patinás, érdemi teljesítményt nyújtó nyrt.-ből 25-be már betette a lábát a hatalom.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Hol van az Újvidék - Óbecse - Ada - Zenta - Magyarkanizsa - Szeged vonal?

2023. november 28. 9:22.

⭕ Hol van az Újvidék - Óbecse - Ada - Zenta - Magyarkanizsa - Szeged vonal?⭕
▪️ Örülünk annak, hogy újra indul a Szabadka - Szeged vonal. Még akkor is ha időben, költségekben több mint az autós, buszos járat.
▪️ Viszont azok, akik a Tiszamentén élnek, a tömb magyarságban, vagy a szórványban, azok hogy fogják használni a vonatot?
▪️ Először be kell utazni Szabadkára, ami szintén neccses a rossz összeköttetés miatt, majd ott kivárni a járatot és úgy indulni Szegedre.
▪️Mindez több óra hossza, akár 1 napos utazást is jelent. Ez az idő alatt, autóval többször is meglehet járni ezt a távot!
⭕ Az égető kérdés pedig az, hogy miért nincsen még mindég egyenes vasúti összeköttetés a tömb magyarságban élők és az anyaországi Szeged között? ⭕
➡️ Talán azért mert egyesek megszavazták a vasút felszámolását ezeken a területeken ❓