Oldalak

2024. február 29., csütörtök

Észverés #101: Lovas Ildikó regnálása és bukásai

Lovas Ildikó író politikai szerepét és a vajdasági magyar közéletben betöltött pozícióját nagyon nehéz megragadni, hiszen többnyire informális hatalmával élve, szürke eminenciásként végezte tevékenységét. Nyílt titoknak számított, hogy Lovas volt az értelmi szerzője és eldöntője leváltásoknak és kinevezéseknek, kitiltásoknak és lejáratásoknak, cenzúrázásnak és propagandának. A kevés nyíltan felvállalt projektjének egyike – és talán a legfontosabbika - a 2017-ben alakult Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ, ismertebb nevén a VM4K volt. Ezt a VM4K-t vezette Lovas Ildikó – és ezt a korábban „megkerülhetetlenként” és „stratégiai jelentőségűként” emlegetett intézményt szüntették meg egy tollvonással a Magyar Nemzeti Tanács pénteki (február 23-ai – B.A.) ülésén. 

❓Politikai kegyvesztetté vált Pásztor István VMSZ-elnök halála után Lovas Ildikó? 

❓ Milyen mértékű lesz a csisztka a vajdasági magyar pártelitben és holdudvarban? 

❓Hogyan működött belülről a VMSZ? 

A műsor vendége Józsa László ügyvéd, a Magyar Nemzeti Tanács korábbi elnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség egykori elnökségi tagja, a Szekeres László Alapítvány volt kuratóriumi elnöke. Szerkesztő-műsorvezető: Pressburger Csaba 

https://www.youtube.com/watch?v=MvqEitfTApA

Vojvođanski klub: Od ukidanja njenog Ustava, Vojvodina neprestano nazadu

  Vojvodjanski Klub | Novi Sad

Vojvođanski klub podseća javnost da se danas navršilo 50 godina od dana kada je Vojvodina dobila svoj prvi i za sada jedini ustav, koji je srušen aktima političkog i pravnog nasilja srbijanskog režima u periodu od 1988. do 1990. godine.

Vojvođanski klub podseća javnost da do danas Vojvođani nisu dali svoj pristanak ni na jedno od potonjih ustavnih uređenja Republike Srbije.

Podsećamo da je 28. februara 1974. proglašen Ustav Socijalističke Autonomne Pokrajine Vojvodine kojim je opredeljenje naroda pokrajine, izraženo na Skupštini izaslanika od 31. jula 1945. godine, da se antifašistička Vojvodina konstituiše kao autonomna pokrajina u okviru antifašističke Srbije, jugoslovenske federativne jedinice, doživela svoje pravno i političko upotpunjenje.

Ustavom iz 1974. Vojvodina je bila definisana kao autonomija u okviru Srbije ali i kao ustavni konstituent jugoslovenske federacije, koja je bila garant njene autonomije. Na temelju tog Ustava, Vojvodina je uživala punu zakonodavnu, sudsku i izvršnu vlast, što je za rezultat imalo najintenzivniji ekonomski, društveni i kulturni uspon naše pokrajine.

Otkako je ukinuta autonomija, Vojvodina na svim poljima nazaduje.

Ni 32 godine od održavanje Mirovne konferencije o bivšoj Jugoslaviji građanima Vojvodine nisu vraćena ustavna prava koja su im nelegalno i protivustavno oduzeta od režima Slobodana Miloševića. Ali, pitanje Vojvodine je 1992. internacionalizovano, a oduzimanje stečenih prava nikada ne zastareva. Vara se režim ako misli da će pokrajina zauvek da ćuti u statusu silom zauzete teritorije.

Vojvođanski klub

U Novom Sadu, 28. februara 2024.

Vojvođanski klub

FB stranica - https://www.facebook.com/vojvodjanskiklub

E-mail - vojvodjanski.klub92@gmail.com

Corax 2

Danas, 2024. február 28. 13.

Szerbia az első helyen áll Európában…

 ... az emberi és polgári jogok csorbítása tekintetében

<span class="entry-title-primary">Szerbia az első helyen áll Európában…</span> <span class="entry-subtitle">... az emberi és polgári jogok csorbítása tekintetében</span>

2024. febr. 29. 13:21

A Freedom House szervezet 2023-as évre vonatkozó jelentése szerint Európán belül Szerbia esett vissza a legnagyobb mértékben a polgárok jogainak és szabadságainak terén – mondta Aleksandra Karpi, a Freedom House balkáni szakértője.

Szerbiában már 10 éve folyamatosan csökkennek a szabadságjogok, így idén Szerbia a 114. helyen áll a New York-i székhelyű szervezet listáján, ez három pontos visszaesés a tavalyi szinthez képest.

Karpi: A szerbiai választások is sokat nyomtak a latba

„A hanyatlásra az ellopott választások és a belgrádi választási eredmények befolyásolása is kihatottak. Továbbá, a nyilvánosság egyre kevésbé fér hozzá a beszerzésekkel, infrastrukturális projektekkel és más gazdaságfejlesztési politikákkal kapcsolatos információkhoz” – mondta Karpi, és hozzátette, hogy Szerbia hanyatlásának harmadik tényezője a politikai viták csökkenése, az ellenzék és más kritikusok folyamatos lekicsinylése.

A Freedom House szakértője szerint Szerbiában fennáll a valós félelem attól, hogy valamiféle megtorlás követheti a kormánnyal szembeni erőteljes szembenállást.

A Szerbiával kapcsolatos jelentés bevezetőjében leszögezi, hogy Szerbia parlamentáris demokrácia, többpárti választásokkal, de az elmúlt években a kormányzó Szerb Haladó Párt folyamatosan megsérti a politikai szabadságjogokat, nyomást gyakorolva a független médiára, a politikai ellenzékre és a civil társadalmi szervezetekre.

https://szmsz.press/2024/02/29/szerbia-az-elso-helyen-all-europaban/

„Hogyan fognak szavazni a VMSZ-es képviselők Zombor város «szlavájának» napirendjéről?”

„Hogyan fognak szavazni a VMSZ-es képviselők Zombor város «szlavájának» napirendjéről?”

2024. febr. 28. 18:02

Március ötödikén, jövő héten kedden tartja 29. ülését a zombori városi képviselő-testület, melyen egyebek közt a város „szlavájáról” (slava = szerb pravoszláv vallási ünnep /szerk.megj.) is döntenek majd, hívta fel figyelmünket egyik olvasónk (név és elérhetőség a szerkesztőségben).

A zombori Laza Kostić Szerb Olvasókör azt javasolta, hogy a város „szlavája” Szent György nagymártír napja legyen, amit a köznyelvben leginkább Gyurgyevdán (Đurđevdan) néven ismernek.

– A hivatalos városnap februárban van, nem tudom, miért van szükség még erre is? Miért kell erőltetni az egyik vallás előnybe hozását? Hol a tolerancia, egyenjogúság? – sorolja kérdéseit olvasónk, majd hozzáteszi:

Meglátjuk miként fognak a VMSZ képviselői szavazni.

Olvasónk arra is emlékeztet, hogy Szabadkával ellentétben Zomborban a város nevét jelző dekoratív táblákat továbbra sem helyezték ki magyar nyelven. Feltette a kérdést, politikai szervezetként mire szolgál a VMSZ Zomborban?

Egyébként a kisebbségi nyelvhasználat több tekintetben is csorbul a nyugat-bácskai városban, például a város honlapja is csak szerb nyelven, cirill betűkkel olvasható, holott a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi - Nemzeti Közösségi Titkárság honlapján közzétett tájékoztatás szerint Zomborban a szerb nyelv cirill és latin írásmódja is hivatalos használatban van, emellett a magyar és a horvát is hivatalos a városban.

https://szmsz.press/2024/02/28/hogyan-fognak-szavazni-a-vmsz-es-kepviselok-zombor-varos-szlavajanak-napirendjerol/

TÁRKI-vezérigazgató: Magyarországon a szabadság-biztonság kérdésben a biztonság erősebb a szabadságigénynél

 A Szabad Európa honlapja

2024. február 29.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Magyarázható-e a Fidesz tartós választási sikere a magyar társadalom értékrendjével?
Ha szabad akarsz lenni, akkor az élet kockázatait is bevállalod. Ez a kockázatvállalás nem volt benne a magyar társadalomban sem a Kádár-rendszerben, sem utána – mondja a TÁRKI vezérigazgatója egy 2023 végén nyilvánosságra hozott értékrendkutatásuk kapcsán. Mi alapján válogat a szavazó a politikai kínálatból, és hol, milyen értékmezőben igyekeznek a pártok választókat halászni? – kérdeztük Tóth István György szociológustól.

A bicskei botrány a jól működő gyermekotthonokra is ráéghet, az egész szakmát megbélyegzik
Hetek óta uralja a hazai közbeszédet a kegyelmi botrány. A parlamenti pártok egymásra mutogatnak, míg a leginkább érintettek hangját alig hallani, pedig a szakemberek szerint a történet éppen arról szól, hogy milyen elképesztő állapotban van a hazai gyermekvédelem, mennyire kiszolgáltatottak benne a gyermekek, és mennyire mellőzöttek az ott dolgozók. A témában több cikket is jegyző Bihari Ádám volt ezúttal podcastunk vendége, aki szerint nem engedhető meg az, hogy a gyermekvédelmet az áldozatos munkájukkal életben tartó, elhivatott nevelőkre, szakemberekre égjen rá az ügy.

Közel kétmillió forint egy hétre egy kétfős szoba a hotelben, amely Tiborcz István szállodaláncának márkaneve alatt nyílt
Az online szálláskínálatban egyelőre nem szerepel a sárvári Melea hotel, de a szálloda honlapján működik a saját foglalási rendszer, és az épület előtti parkolóban is áll már néhány autó. A kormány – és mi, adófizetők – két és fél milliárd forinttal támogatta ezt az összesen tízmilliárd forintos beruházást, amelynek hátterében a Market Építő Zrt. egyik tulajdonosa és egy tőkealap áll. Ez a Direkt36 által talált adatbázis szerint olyan befektetőé, aki több szálon kötődik Tiborcz István egyik üzlettársához.

Mit keres egy mianmari baptista lelkész és egy laoszi angoltanár egy kecskeméti gyárban?
A harmadik országbeli – Fülöp-szigeteki, indiai, vietnámi, mongol, kirgiz – munkavállalók magyarországi foglalkoztatása alkalmas az érzelmek felkorbácsolására, a politikai üzenetek megfogalmazására, főleg választási kampány idején. A Kecsup.hu cikke munkaerő-kölcsönző cégekkel és dolgozókkal folytatott beszélgetések alapján próbált tárgyilagos képet adni a kecskeméti helyzetről.

Március 1-jén lesz az orosz fővárosban Alekszej Navalnij búcsúszertartása
A szibériai börtönében gyanús körülmények között két héttel ezelőtt meghalt orosz ellenzéki vezetőt egykori moszkvai lakóhelyétől nem messze helyezik végső nyugalomra. Alekszej Navalnij özvegye azon félelmének adott hangot, hogy a hatóságok letartóztatásokba fognak kezdeni a búcsúztatáson.

Julija Navalnaja az Európai Parlamentben elmondott beszédében kijelentette, hogy nem politikusként, bűnözőként kell kezelni Vlagyimir Putyin elnököt.

A gazdatüntetések ellenére jóváhagyhatják a környezetvédelem szigorítását célzó EU-s jogszabályt
A huszonhét tagállam kormányait tömörítő tanács rövidesen szavaz a természet helyreállításáról szóló rendeletről, amelyet a másik EU-s társjogalkotó intézmény, az Európai Parlament már elfogadott. A gazdatüntetések és az Európai Néppárt tiltakozásának hatására felvizezett tervezet fontos eleme lesz a közösség ambiciózus klímavédelmi programjának, az úgynevezett zöldmegállapodásnak.
 
Amit még tudni érdemes
K. Endrét presbiterré választhatta a szabadulása után a Bicskei Református Egyházközség (444)
A bicskei pedofilügyben bűnsegédlet miatt elítélt K. Endrét szabadulása után, tavaly év végén a bicskei református gyülekezet presbiterévé választották. A volt gyermekotthoni igazgatóhelyettes a napokban lemondott tisztségéről.

Megdöbbentő tényeket tártak fel a bicskei gyermekotthonról készült ombudsmani jelentések (24.hu)
Három videó is készült még 2011-ben, amelyekben a gyerekek részletesen elmesélték, hogyan zaklatta őket V. János, a bicskei gyermekotthon vezetője. Ehhez képest a rendőrség 2012-ben bűncselekmény hiányában zárta le az igazgató ellen indított első nyomozást.

A Szijjártó-klón és az új generációs Orbán-csapat, amely a döntéseket hozza (HVG)
Az EP-ben voltak a Fidesz háttéremberei azok a képzett fiatalok, akikre Orbán Viktor lecserélte Bibó kollégiumos évfolyamtársait.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org