Csantavéri kisbicska-nyitogatós

Igaz, hogy már rég elmúlt a farsangolás szezonja, sőt a nagyböjti időszaknak is hamarosan vége, viszont a napi politikában még csak most kezdődik igazán a tánc. Ezúttal nem csupán az olyan újabb kori vajdasági magyar táncnemekre gondolok, mint amilyen például a szabadkai üvegpalotás, a makkhetesi hurcolkodós, a kelebiai szeszkazánlopós, a hajdújárási házégetős, a pecellósi járőrözős vagy éppen a temerini suttyintós, hanem a közelgő választásokat megelőző hercehurcára is. Falubelijeimmel – már így, a kampány elején is – a csantavéri bicskanyitogatós táncot (és alighanem a bolondját is!) járatják. A lopásokról és a betörésekről elhíresült észak-bácskai települést már több mint egy éve rettegésben tartják a helybeli és a betelepült cigányok. Akik a cinkos hatalom hallgatólagos beleegyezésével fosztogatják és macerálják a jobb sorsa érdemes, dolgos csantavéri embereket. (Akár már át is lehetne költeni az obszcén, bugyuta kis nótácskát: „Csantavéren megesett, hogy már minden elveszett…”)
A szabadkai városvezetés a Városháza mézeskalács tornyából, a legerősebb magyar politikai pártunk pedig a pártszékház gyanánt szolgáló üvegpalotából „nézte végig”, ahogy sorra törték fel a falu központjában az üzleteket, rabolták ki a házakat, félemlítették meg az idős, magányos embereket. És eközben egyetlenegyszer sem éreztek indíttatást ahhoz, hogy kiszálljanak a terepre. Nem látták szükségét annak, hogy a helyszínen győződjenek meg a soha eddig nem tapasztalt, áldatlan állapotokról. Arról, hogy milyen körülmények között élnek a cigányok, és hogy kik azok, akik rendszeresen részt vesznek a lopásokban, a betörésekben. Sem az úgynevezett cigánykérdéssel, sem az általános közbiztonsággal nem foglalkoztak. Egyszerűen szemet hunytak felette. Mintha nem is létezett volna. Csak amikor már a szerb nyelven megjelenő lapok is rendre meg-megszellőztették a (kínosan bűzös) témát, akkor kezdtek el szélsebesen intézkedni.
A mi Szabadkánk bizony egy cseppet sem szégyellte, hogy mi zajlik a városhoz tartozó legnagyobb magyar településen. De mi végre is pironkodott volna az a büszke orcája? Hiszen azt sem restelli, ami a maga legszűkebb központjában történik! Márpedig a jócskán megromlott közbiztonság feltérképezése aligha járt volna a Vajdasági Magyar Szövetség részéről pozíció-vesztéssel. Még csak nem is tépázta volna meg a párt makulátlannak hitt imázsát. Az viszont könnyen meglehet, hogy kissé rangon aluli (Uram, bocsá’, méltóságon aluli) lett volna a politikus urak számára begördülni a szép szolgálati kocsival a falu szélén található, Makó névre keresztelt cigánytelepre. Meg aztán kegyetlenül messze van ám a csantavéri Makó a szép, szent várostól, Szabadkától! Fényév távolság! Olyannyira tán, mint a szóláshasonlatban szerepelő igazi Makó Jeruzsálem szent városától. Ráadásul a cigánysoron olyasmi is megesik, hogy nem csupán kutyaürülékbe talpal bele a váratlanul érkező látogató, hanem embertől származóba is. Ugyanis nálunk még igen keményen tartja magát az a régi szentencia, amely szerint: „Faluhelyen nincs árnyékszék, szanaszéjjel szarik a nép”.
Mindennek dacára a Vajdasági Magyar Szövetség egyik (választásokra buzdító) fizetett politikai hirdetése arról szól, hogy egy olyan országban szeretnénk élni, amelyben a munkának igenis van becsülete, és amelyben igenis büntetik a lopást. (Mármint a nagyobb értékben elkövetett lopást. Mert a 3000 és az 5000 dinár a pártvezetés szerint nem számít nagy értéknek.) Mindennek dacára nem átall egy ilyen szlogennel kampányolni. Miközben teljesen magára hagyták a falut (de nem csupán Csantavért, hanem például Péterrévét is meg Bácsföldvárt is), aközben – most, a madzagmézezés időszakában – a csodatevő jó tündér szerepében tetszelegnek, és a támogató aláírásokért meg az igenlő szavazatokért cserében egy egészen szép jövőt ígérnek…
De lehet, hogy nekem egyáltalán nincs is igazam. Mert csak ott dívik a lopás meg a betörés, ahol azt megengedik. Ahol hagyják. Ahol eltűrik. És ilyen szempontból a csantavériek nem is érdemelnek (meg) jobb sorsot. De akkor a választások előtti időszakban is ugyanúgy magára, ugyanúgy a sorsára kell hagyni a falut, mint ahogy tették azt korábban is! Nem kell szavazatokért kuncsorogni! Ha egyszerűen nem kellünk a mi Szabadkánknak meg a domináns nemzeti pártunknak a létbizonytalanságunk közepette, akkor ne legyen ránk szüksége a választásokat megelőző periódusban sem! A magyarellenességéről elhíresült városvezetés ne támaszkodjon a balga „magyar gettóra”, a nyolcezer tagot számláló politikai szervezet pedig vívja csak meg a maga nagy csatáját az örök mellőzöttek nélkül! A közelgő választásokon való győzelme – ez utóbbinak -- nélkülünk sem lehet kétséges, hiszen még az anyaország miniszterelnöke is segíti a trónra jutását. Amely fölényes győzelem azonban aligha lehet majd több a keserű dicsőségnél, hiszen – nagy-nagy valószínűséggel -- a választásoktól távolmaradók, a négy kis magyar párt és az egész apolitikus vajdasági magyarság felett aratják…

Szabó Angéla
http://www.vajma.info/cikk/olvasok/100/Csantaveri-kisbicska-nyitogatos.html, 2012. március 27. [22:33]