A magyar nemzeti közösség helyzete Szerbiában

Hogy tudjuk, kinek mire van joga

Választásokra készül az ország. Szerbiában a politikusoknak nem szokásuk, hogy a választások előtt jelentést készítsenek a négy éves munkájukról és annak eredményessége alapján kérjék a választók újból támogatását, bizalmát. Ezt már csak azért sem teszik, mivel gyorsan kitűnne, hogy számunkra nem a közösség fejlődése, tagjai helyzetének javítása, hanem a saját privilégiumaik a megőrzése a fontos. Vonatkozik ez a magyar nemzeti kisebbségi politikusok többségére is.

Annak alapján, hogy milyen helyzetben van az ország lakossága, amiben osztoznak magyar nemzeti közösség tajgai is, értékelni lehet a politikusok tevékenységét is az elmúl négy éves ciklusban. Tesszük ezt most a magyar nemzeti kisebbség helyzetének tanulmányozása alapján. Milyen a helyzet Szerbiában a nemzeti kisebbségi jogok megvalósítása területén és milyen a vajdasági magyarok helyzete a 2012. évi választások előtt?

A belgrádi Emberi Jogi Központ 2012. április 2-án bemutatott Emberi jogok Szerbiában – 2011 című jelentése szerint „a törvényhozói szinten meghatározott előmozdulás ellenére Szerbiában az emberi jogok valós állapota terén tavaly visszaesés volt tapasztalható 2010-hez képest, aminek fő oka a gazdasági válság és a hatalom viselkedése, amit fél lépések megtételének és nyomás alatti tevékenységnek lehet nevezni”. Ez azt is jelenti, hogy Szerbiában az utóbbi két évben folyamatosan rosszabbodott a nemzeti kisebbségek helyzete.

 Hogyan is állunk ezekkel a jogokkal az élet különböző területein a valóságban?

1. Demográfiai mutatók

A legutóbbi, 2011 októberében tartott népszámlálás előzetes adatai semmi jóval sem kecsegtetnek. Szerbiának – az előzetes eredmények szerint – 377 335-el kevesebb lakosa van, mint a 2002-ben tartott népszámlálás alkalmával.

A lakosság nemzeti hovatartozására vonatkozó végleges adatok 2012 júniusában, vagyis a májusi választások után lesznek ismeretesek. Ezektől függetlenül tudjuk, hogy Vajdaságnak egészében véve, de azoknak a községeknek is, amelyekben a magyar nemzeti közösség tagjai képezték a többséget, jelentősen megváltozott az etnikai összetétele, mivel mintegy 270 000 menekült telepedett le a tartományban, újabban pedig kb. 10–15 ezer új menekült (elsősorban koszovói roma) érkezett a tartomány területére. Ez mellet a magyar lakosság számos magyar többségű községben is jelentősen csökkent.

A negatív demográfiai folyamatok mellett még a magyar közösség politikai, gazdasági, művelődési és egyéb módon való megosztására is sor került, ami 1992 óta folyamatosan tart.  A szerb kormány ugyanis húsz évvel ezelőtt rendelet hozott, amellyel három magyar többségű községet, Adát, Zentát és Magyarkanizsát – kiragadva azokat az addigi természetes etnikai, gazdasági, valamint földrajzi környezetből – a nagykikindai körzethez csatolta.

            Az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló 1995. évi keretegyezménye arra kötelezi a csatlakozott államokat, amelyek közé Szerbiai is tartozik, hogy „tartózkodjanak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják, és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a jelen Keretegyezménybe foglalt elvekből származnak” (16. szakasz).

Az elmúlt években többször aláírásgyűjtésre is sor került, azonban „a szerb kormány hallani sem akart arról, hogy a közigazgatási körzethatárokról szóló rendeletet módosítsa”.

2. Gazdasági helyzet

Szerbiában 2011-ben az ipari termelés alig érte el az 1989. évinek a 40 százalékát. Az ország külföldi adóssága 2011. szeptember végén 23,86 milliárd euró volt, ami a bruttó társadalmi termék 75,6 százaléka, s csak egy lépésre volt a 80 százaléktól, ami már az ország túlságos eladósodottságát jelentette volna.

A becslések szerint Szerbiában legalább 800 ezer és egymillió közöttire tehető a munkanélküliek száma, Vajdaságban pedig eddig soha nem tapasztal számú, 207 ezer munkanélküli van. Szabadkán a hivatalos adatok szerint 2011. október közepén 6200 ember élt a létminimum alatt, vagyis kevesebb, mint 6552 dinárból havonta. Szinte napi szinten fordultak a Vöröskereszthez olyan személyek, „akik igénylik a napi főtt ételt, ezért folyamatosan 50 rászoruló várakozott arra, hogy a Népkonyha felhasználóinak a listájára kerüljön”

A vajdasági magyarok gazdasági helyzetéről nincsenek megbízható adatok. Értékelések szerint ez a helyzet az elmúlt két évtizedben folyamatosan rosszabbodott. A magyarok nagy többsége kimaradt a magánosítási folyamatokból. Ezen kívül, a magyarok a többi nemzeti közösségekhez viszonyítva, aránytalanul nagyobb számban maradtak munka nélkül, az elbocsátások és foglalkoztatás következtében, vagy éppen a nemzeti hovatartozás miatt nem kaptak munkát. Másrészt, akik sohasem éltek itt, állami segédlettel előnyösen föld- és háztulajdonhoz jutottak, mások aránytalanul meggazdagodtak.

Ez a terület csaknem teljes mértékben kivizsgálatlan, és az is gondot okoz, hogy az állami szervek és szolgálatok nem rendelkeznek még a foglalkoztatottak és a munkát keresők nemzeti hovatartozásával kapcsolatos adatokkal sem.

3. A nemzeti hovatartozás szabad megválasztása és kinyilvánítása

Szerbiában a gyakorlatban számos probléma adódik a nemzeti kisebbségi személynevek írásával és hivatalos használatával.

Tömegesebben először 2009 végén, 2010 elején, az új személyi igazolványok és útlevelek megszerzésekor került előtérbe a probléma, hogy kétnyelvű anyakönyvi kivonatot nem lehetett beszerezni, ilyen formanyomtatványok nem voltak, és legtöbbször az anyakönyvi hivatalok sem mutattak hajlandóságot, hogy az űrlapokon magyarul is feltüntetessék a személyi adatokat.

A 2011. április 20-án életbe lépett miniszteri utasítás szerint „azokban az önkormányzati egységekben, amelyekben az alapszabály szerint hivatalos használatban van a nemzeti kisebbségi nyelv, az anyakönyvi kivonatokat két nyelven is nyomtatják, szerb nyelven és cirill betűs írásmóddal, valamint annak a nemzeti kisebbségnek a nyelvén és írásmódjával, amelyik hivatalos használatban van. Az egyes rovatok szövegét a nemzeti kisebbség nyelvén és írásmódjával a szerb nyelvű szöveg alá kell írni, ugyanolyan formájú és nagyságú betűkkel.

Az űrlap szövege ma valóban kétnyelvű, a beírások, vagyis annak kitöltése azonban a legváltozatosabb módon történik meg Vajdaság községeiben. A miniszteri utasítás csak az űrlapok kétnyelvűségére vonatkozik, arra viszont már nem, hogy miként töltsék ki az anyakönyvvezetők a kivonatokat. A valódi megoldás ugyanis, s csak ez lenne összhangban a polgárok egyenjogúságával, ha az anyakönyvek vezetése és az űrlapok kiadása is két nyelven (szerb és kisebbségi nyelven és eredeti írásmóddal) történne.

4. Anyanyelv- és íráshasználat

Az 1991. évi „nyelvtörvény” felrúgta az addigi vajdasági egyenrangú nyelv- és íráshasználat kialakult gyakorlatát tartományi és községi szinten is. Ezzel a miloševići törvénnyel valójában megkezdődött a latin betűs írásmód kiszorítása a hivatalos használatból és a közéletből, illetve a cirill betűs írásmód favorizálása az állami szervek munkájában, amit a 2006. évi szerb alkotmány még jobban megerősített.

Az eljárásjogi törvények nem egységesen rendezik a nemzeti kisebbségi nyelvek hivatalos használatát. Már csak azért sem, mert különböző időszakokban kerültek elfogadásra, amikor is a politikai hangulat kihatott az egyes rendelkezések megfogalmazására. Így, eltérések vannak, egy részről az egyes jogszabályok rendelkezései, más részről pedig az ún. nyelvhasználati törvény és az eljárási jogszabályok között is. Nem egységesen rendezik, tehát, a nemzeti kisebbségek nyelv- és íráshasználatát a hivatalos szervek előtt.

A bíróságok és az ügyészségek székhelyéről és területéről szóló 2008. december 22-i törvény megszüntette, pontosabban „bírósági egységekre” fokozta le – a nemzeti megmaradás szemszögéből nézve hat kiemelten fontos magyar többségű községben (Ada, Csóka, Magyarkanizsa, Óbecse, Topolya és Zenta) – a községi bíróságot. A községi bíróságok bezárása különösen érzékenyen érinti a vajdasági magyarságot, mert ezzel egy történelmi hagyomány szűnt meg, ami a magyar nyelvi jogok gyakorlása és a magyarlakta területek fejlődése szempontjából is fontos.

5. Anyanyelvű oktatás és nevelés

Az utóbbi években a vajdasági magyar oktatási rendszer folyamatos leépülésének is a tanúi vagyunk, aminek (a közösség megmaradásának szempontjából is) végzetes következményei lehetnek.

Az adatokból kitűnik, hogy a magyar tannyelvű osztályok száma az általános iskolákban a 2011-2012-es iskolaévben 28-al (most 891), a tanulók száma pedig 235-el kevesebb (most 15 575), mint egy évvel korábban. A magyar tagozatok megszűnése növeli a pedagógusok munkanélküliségét, a szerb államnak pedig nincs megfelelő szociális programja ennek megoldására.

A tankönyvek terén még mindig komoly hátrányok érik a magyar tanulókat. Az alkotmány és az oktatási törvény biztosítja ugyan a magyar diákok számára az anyanyelven történő oktatást minden tantárgy esetében, de ez több iskolában nincs szavatolva.

Az állam már évek óta képtelen megoldani a magyar nyelvű tankönyvkiadás helyzetét.

Az alsós tagozatos tanulók részére (1-4. osztály) vannak tankönyvek, de a kisegítő tagozatosok számára már nincsenek. A felsős tagozatokon is hiányzik néhány tankönyv. Gondot jelent az is, hogy a szerb nyelven kiadott, szerbről fordított tankönyveknek nyelvileg és helyesírásilag nem kielégítő fordítása. A középiskolák esetében többnyire régi kiadású, elavult tankönyvek vannak a gimnáziumokban, a szakiskolák részére nagyon kevés a magyar nyelvű tankönyv. A kéziratok akkreditációja nehézkes, bonyolult. Hiányoznak a tanári kézikönyvek is.

Aggodalomra ad okot az is, hogy – a Tartományi Képviselőház oktatási-, tudományos, művelődési, ifjúsági és sportbizottságának kimutatása szerint – „a vajdasági általános iskolákban a legkevésbé képzettek a magyar nyelven előadó tanárok”. Tantárgyanként a magyar nyelvű oktatásban „kifejezetten rossz” a matematikatanárok szakképzettségi szintje, csupán 50 százalékuknak van megfelelő végzettsége. Nem sokkal jobb a helyzet az angol szakos tanárok esetében sem, akik 57,23 százalékának, a fizikatanárok 58,89, az informatikatanárok 61,33 százalékának, a zenei nevelést előadó tanárok 62,82 százalékának van kielégítő szakmai felkészültsége és végzettsége.

Negyven középiskolában folyik magyar nyelvű oktatás. A magyar nyolcadikosok 75,4 százaléka a negyedik fokozaton tanul tovább. Az értelmiségi képzés szempontjából kedvezőtlen viszont, hogy Vajdaságban az egyetemi hallgatók mindössze 6 százaléka magyar anyanyelvű, míg a főiskolások számát figyelembe véve ez az arány 11 százalék. A hallgatók száma tehát jóval a demográfiailag elvárt 14,28 százalék alatt van, és mindössze az egyharmaduk tanul anyanyelvén. Ezt csak fokozza, hogy a Magyarországon tanulók több mint 90 százaléka foglalkozik a külföldre költözés gondolatával, míg a Szerbiában tanulók esetében ez az arány 70 százalék körüli. Ennek az elvándorlásnak a csökkentéséhez szükséges lenne egy önálló vajdasági magyar egyetem létrehozása is.

6. Művelődés (kultúra) és hagyományápolás

Szerbiában a kultúra területén a vajdasági magyarság számára fontos intézmények működésének pénzelése nincs rendezve, vagy csak részben megoldott. Többek között ilyen a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI), a Forum Könyvkiadó, az Újvidéki Színház és a szabadkai Népszínház magyar társulata, amelyek működéséhez nélkülözhetetlen az állami támogatás, amire az állam ígéretet is adott.

Sok vajdasági magyar művelődési egyesület is a pénztelenséggel küszködik, vagy éppen az egyesület székházával kapcsolatban rendezetlenek a jog-, illetve tulajdonviszonyok, például az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ, a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület, stb., vagy éppen lakbérfizetési gondja van, mint a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületnek. Bizonytalan a szabadkai Népszínház épületének pénzelése és befejezése is.

A magyar amatőr színtársulatok és kulturális-, valamint tánccsoportok az önerő mellett magyarországi támogatásból tartják fenn a tevékenységüket. „Mintegy tízszer több támogatás érkezik Magyarországról az itteni kultúra támogatására, mint amit Szerbia hagy jóvá a nemzeti kisebbségek művelődési életére”.

Évek óta megoldatlan a vajdasági magyar könyvkiadás pénzelése, mint ahogy rendezetlen a magyar nyelvű könyvek és sajtó intézményes behozatala is. Könyvkiadásunk további problémája a társadalmi kutatással foglalkozó alkotók műveinek publikálásának hiánya. A magát demokratikusnak nevező hatalom sem tett semmit ezeknek a problémáknak az áthidalása érdekében. Ez miatt a vajdasági magyarok kultúrája óriási és pótolhatatlan kárt szenved.

7. Nemzeti autonómia és a döntéshozatalban való részvétel

A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló 2009. évi törvény nem biztosítja a vajdasági magyarság önkormányzatát, valójában semmivel sem viszi előbbre, nem teszi lehetővé a tényleges nemzeti autonómia létrehozását és szűkebb jogokat tartalmaz azoknál a kollektív kisebbségi jogoknál, amelyeket a nemzetközi egyezmények által a nemzeti kisebbségek számára biztosítottak.

E törvény előkészítőjének feltehetően az is volt a feladata, hogy a korábbi rendelkezések alapján készítse el az új jogszabályt, hogy Szerbia végre eleget tegyen törvényhozási kötelezettségének, és ezzel javítsa az országról alkotott képet az EU-s csatlakozási folyamatban.

Szerbiában – úgy látszik – még hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a kisebbségek valódi önkormányzattal rendelkezzenek. Ehhez még nincs meg a kellő légkör, de – részben a koszovói szindróma miatt – a politikai szándék se.

A jogszabály több részletében nem felelt meg a várakozásnak, de változtatásra szorul a gyakorlatban megmutatkozott hiányosságok miatt is. Magyar Nemzeti Tanács elnöke például olyan módon értelmezi és magyarázza a törvényt, ami ellentétben van a nemzeti tanácsok jellegével. Gondolok itt a nemzeti tanácsoknak az egyetértés, az együttműködés nem pedig a pártdiktatúra és közigazgatási módszerek alapján való, nem ritkán erőszakolási módszerek igénybevételével való döntéshozatalára. Ezt a helyi önkormányzatok ellen indított 17 közigazgatási per is igazolja. Az MNT-nek együttműködést kell kialakítania, nem pedig pereskednie a helyi önkormányzatokkal. 

A Szerbiai Képviselőház 250 tagja között a Magyar Koalíciónak – MK (valójában a Vajdasági Magyar Szövetségnek – VMSZ) mindössze négy magyar képviselője van (1,6%), miközben a magyarokat a részarányos képviseleti elv alapján a képviselői helyek 3,91%-a, illetve a szerb parlamentben kilenc–tíz biztosított magyar képviselőnek kellene lenni.

A szerbiai kormányban és a köztársasági állami szervekben egy magyar sem tölt be jelentősebb funkciót. Az Alkotmánybíróság bírái között 2007. december 12-e óta van egy magyar is. A szerbiai közvállalatok, illetve intézmények közül is csak egynek (a Vajdasági Erdők Közvállalatnak) az igazgatója magyar. A kisebbségeknek, így a magyaroknak is, a lakosságban való részvételükhöz viszonyított nem megfelelő képviselete nyilvánvaló a köztársasági és a tartományi közigazgatási és az igazságügyi szervekben, az ügyészségekben és a rendőrségben.

8. Egyenjogúság a közszolgálatokban való alkalmazáskor

2010-ben a tartományi közigazgatásban (szervekben, szervezetekben, szolgálatokban és alapokban) 1291 foglalkoztatott volt. Ezek között 83, vagyis 6,43% volt a  magyar. Közülük mindössze 26-nak van oklevele, illetve bizonylata a nemzeti kisebbségi nyelvek ismeretéről, ami a teljes létszám mindössze 3,2%-a, miközben a nemzeti kisebbségek a tartomány lakosságának 34,95%-át képezik. A munkahelyek közül pedig mindössze 41 (5,1%) van megjelölve, amelyekhez szükséges a hivatalos használatban lévő nemzeti kisebbségi nyelvek használata (a lakosság 22%-a beszéli ezeket a nyelveket).

Ez azt jelenti: nem hogy javult volna, hanem – a 2004. évhez viszonyítva, amikor ezekben a szervekben foglalkoztatottak között a magyar nemzetiségűek 6,73% vettek részt – még romlott is a tartományi közigazgatásban dolgozó magyarok aránya. Egyúttal arra is utal, hogyan viszonyul a vajdasági hatalom a nemzeti kisebbségek részarányos foglalkoztatásának biztosításhoz a közigazgatásban.

      A magyarok nem csupán az állami szervekben és az állami alapítású közvállalatokban alulreprezentáltak, de ez így van a községi önkormányzatok által létrehozott közvállalatokban is – kivéve egy-két magyar többségű községet.

Az igazságügyi reform keretében, Szerbia területén 2010. január 1-jével újraválasztottak 2407 bírót (81 bírói munkahely betöltetlen maradt) és az ügyészeket, de azok nemzeti összetételéről még nem közöltek részletes adatokat. 

A tartományi kisebbségügyi ombudsman-helyettes 2010. évi jelentése szerint Vajdaság bíróságainak többségében (59,2%-ban) nincsen biztosítva a nemzeti kisebbségi bírák nemzeti aránya. – A tartományi igazságszolgáltatásban 14,5 százalékban képviseltetik magukat a nemzeti közösségek nyelvei, és ebből a számból a magyar nyelv 7 százalékot tesz ki – közölte Nata Mesarović, a Legfelsőbb Semmítőszék elnöke bírák és a közigazgatásban dolgozók 2011. június 2-i palicsi tanácskozásán.

Vajdaság területén a Belügyminisztérium foglalkoztatottjai közül – a volt szerb-montenegrói államszövetség Emberjogi és Kisebbségügyi Minisztériumának adatai szerint – 453, vagyis 5,81% volt magyar. Arról viszont nem közöltek adatot, hogy a rendőrség és a csendőrség egységeiben vannak-e magyarok, és ha igen, akkor hányan.

Újabban a szerb és a norvég kormány együttesen Helyi rendőrség elnevezésű projektumot indított, melynek célja, hogy „a rendőrség minél közelebb kerüljön a helyi lakossághoz”, valamint hogy a kisebbségek is „a rendőrség részei legyenek”.

A hatalmi szervekbe és intézményekbe vetett megfelelő bizalom kiépítésének fontos feltétele, annak biztosítása, hogy az etnikai összetétel megfelelőképp tükröződjék a hatóságok személyzetében. Ennek a megvalósulása érdekében a rendőrség „külön álláspályázatok” meghirdetését jelentette be a Vajdaság területén található községekben, vagyis „a rendőrség létszámának bővítése nem az eddigi, úgynevezett egységesített, azaz országos munkaerő-felvétel alapján történik majd”. Hogy ebből mi valósul meg, az a majd csak ezután mutatkozik meg.

9. Nemzeti indíttatású incidensek

A legutóbb (2011. október 25-én) nyilvánosságra hozott adatok szerint 2011 első kilenc hónapjában 108 nemzeti és vallási alapon történt incidenst jegyeztek: 5 fizikai támadást, 4 névtelen fenyegetést, 17 szóbeli összetűzést, 43 falfirkálást. Emellett megrongáltak 18 egyházi létesítményt, hasonló sorsra jutott 17 albán nemzetiségű személy objektuma, és több kegyeleti és emlékhely megsértését is feljegyezték, közöttük az újvidéki Petőfi Sándor MMK épületébe történt betörést.

A kisebbségi jogsérelmek és a kisebbséghez tartozók (a legtöbb esetben magyarok) elleni támadások pontos számát valójában senki nem is tudja. Az érintettek az ilyen esetekről többnyire nem, vagy nem szívesen beszélnek, mert félnek, hogy „mi történik velük, ha erről szólnak”.

Az egyes állami szervek, vagy tisztségviselők által időnként nyilvánosságra hozott adatokra nem lehet támaszkodni, mivel azok leginkább nem teljesek, vagy épen csak bizonyos – esetenként leginkább eltérő – időszakokra vonatkoznak, így az adatok összehasonlítása is lehetetlen. Nehézséget jelent annak bizonyítása is, hogy a támadások vagy verekedések nemzeti alapon történtek, még akkor is, ha ez nyilvánvaló.

A nyilvánosságot viszont arról már – ismereteim szerint – soha sem tájékoztatták, hogy mit történt az elkövetők elleni feljelentéssel? Hány esetben indult bírósági vagy szabálysértési eljárás és milyen büntetések lettek kiszabva? Mi az igazság a „kettős mérce” alkalmazása körül?

A jelek arra utalnak, hogy a hatalmi szervek nem megfelelő módon viszonyulnak a hatályos törvényeknek a nemzeti incidensek elkövetői elleni alkalmazásához, az eljárások lefolytatásához és a büntetések kiszabásához. Ismereteim szerint a 2002 óta létező Magyar Nemzeti Tanács (MNT) egyetlen ülésén sem foglalkozott napirendi pontként a magyarok elleni nemzeti kilengésekkel.

Az elmondottak arra utalnak, hogy a hivatalos szervek nem fordítanak kellő figyelmet a nemzeti alapú incidensek megelőzésére, még kevesebbet pedig a hatályos jogszabályok következetes alkalmazására.

Az ilyen – struccpolitikának is nevezhető – viszonyulásának utóbb a nemzetek közötti viszonyok elhidegülése és különösen a fiatalok közötti (már észlelhető) elkülönülés lehet az eredménye. A hivatalos szervek „megnyugtató” nyilatkozatai, miszerint az incidensek száma „csökkenő tendenciát” mutat, ugyanis nem oldanak meg semmit, ha azokat nem követik valódi és hatékony intézkedések a kilengések és az elkövetők megfékezésére.

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. április 25.