A baj csak az, hogy alighanem rosszul időzítette a nősülést. Mostanság
ugyanis őfelsége nincs valami kirobbanó formában. De olyannyira nincsen, hogy
már ágynak is esett. Nagybeteg. Szegény erősen vérszegény. Vashiányos. Hiába a
sokat sejtető Ironman titulus, egy huncut vasa sincs. És nem is egy vasgyúró.
Inkább csak amolyan eldobni való, vacak rosszvas-alapanyag.
Mára már messze tűntek azok a boldog idők, amikor még ércesen hangzott a
smederevói Vasművek elnevezés. Amikor még hegynél nehezebb, vasnál erősebb
volt. Az utóbbi években azonban mindegyre csak veszteséget termelt. Kőkemény
szerb acél helyett. Örültek is a jócskán megkésve érkezett magánosításnak.
Attól várták a megváltást.
Nem számít, mennyibe kerül!
Azt hitték balgán, hogy Amerika nem is sejti, mi mindent rejteget a Balkán.
A jó nevű US Steel személyében megérkezett a várva várt amerikai mátka, aki
gyorsan belakta az új otthonát. De a frigyen valahogy nem volt áldás. Csak
vita, civakodás a fránya pénz miatt. Így az sem tudott egyebet gyártani, mint
színtiszta veszteséget. És egy szép napon, amilyen váratlanul érkezett, január
végén oly hirtelen el is illant. Az alaposan leharcolt, ámde általa mégis
alig-alig használt férjet egyetlenegy dollár ellenében gálánsan átengedte a
szerb államnak. Vesződjön vele az a továbbiakban. Lett megint nagy öröm. Azt
hitte a mi balga Szerbiánk, hogy a bagóért vett Vasfival igen kitűnő vásárt
csinált. Mohóságában elfelejtette leellenőrizni a valóságos csődhalmaznak
számító férfiú anyagi jól szituáltságát. Persze a kerítők igyekeztek is
titokban tartani, hogy az emberük időközben cefetül eladósodott. Ezért aztán
hatalmas volt az álmélkodás, amikor napvilágra került, hogy az egykoron
híres-nevezetes vasművek éppen kétszer akkora hiányt halmozott fel, mint
amennyire a teljes vagyonát taksálták. Az egyik 70 milliárd dinár, a másik meg
35 milliárd dinár.
Így megint nem maradt más hátra, mint – amilyen gyorsan csak lehet –
megszabadulni, megmenekülni a Vasemberkétől. Felvetődött újfent a kiházasítás
elmés gondolata. A sürgős, de férfiasan eltökélt nősülési szándékot olyképpen
nyomatékosította a szerbiai kormány, hogy az igencsak sok vért veszített,
lipántos Vasfickót mindenképpen életben kell tartani. Más alternatíván
felesleges is spekulálni. Kerül, amibe kerül: a tetszhalott nem halhat meg.
Dinkić gazdasági és pénzügyminiszterünk cseppet sem szégyellte kiteregetni a
szennyes fehérneműt. Töredelmesen bevallotta, hogy a vasművek működtetése
méregdrága passzió az ország számára. Ha üzemel a gyáróriás – mind az 5200
dolgozójával --, akkor 170 millió euróba kerül évente, ha pedig leállítják
benne a termelést, akkor 120 millió euróba. És valamilyen -- tótágast a logika
(!) – furcsa, megmagyarázhatatlan gazdasági elv alapján úgy döntött, hogy akkor
már inkább dohogjon a kohó és izzanak csak a vasrudak. (Egyszer jártam
Boszniában, a zenicai Vasművekben, és valóban félelmetes volt, amit ott láttam.
A forró levegőjű gyárcsarnokban óriási, parázsló vasoszlopokat hintáztattak a
fejem felett, és majdnem leolvadt a lábamról a nyári cipő.) Megszabták a
feltételeket, miféle elvárásoknak kell megfelelnie a soron következő arának,
majd pedig hozzáláttak az újabb menyasszony felderítéséhez.
A stratégia az stratégia
Nem nőknek való. Férfidolog. Nem gyerekjáték. A vasművek Szerbia számára
egy stratégiai fontosságú üzem, ezért stratégiai partnert kell találni a
részére. Akkor is, ha kénytelen-kelletlen ki kell állítani a szegénységi
bizonyítványát (szó szerint), és töredelmesen be kell vallani, hogy éppoly
nincstelen, mint a szóláshasonlatbeli templom egere. Nincs értelme tovább
titkolni, hogy ebben az országban bizony nincsen se koksz, se vas. (Már vasunk
sincs.) Acélt pedig – a tudomány mai állása szerint – politikai beszédekből
nem lehet gyártani. Ezért olyan külföldi menyasszony után kell nézni, aki nem
csupán bővelkedik az említett (nyers) anyagokban, hanem azokat (stafírungként)
magával is hozza. Ilyen Vasasszonynak
valót hol máshol lehetne találni egy szerb Vasfickó számára, mint a testvéri
Oroszországban és Ukrajnában vagy pertubarát Kínában? Csakis onnét érkezhetnek
potenciális partnerhölgyek…
Már úgy látszott, hogy a szerbiai álom valóra is válik. Befutottak a várva
várt szépreményű menyecskék. Egyszerre hárman is. Név szerint: az ukrajnai
Donetsk Steel Rolling Plant, az orosz Urals Mining Metallurgical Company JSC és
a luxembourgi székhelyű United Pilsen S.A. Lehetett volna közülük választani.
Azonban a hozományvadász, maximalista és vaskalapos miniszter urunk kifinomult
ízlésének egyik sem felelt meg igazán, ezért a tüzetes szemrevételezés
befejeztével kerek perec kimondta, hogy valamennyi hölgyemény felháborítóan
komolytalan és megbízhatatlan. Egyikük sem üti meg azt a híres szerb mércét.
Menyasszony híján pedig a lakodalom egyelőre elmarad. Az önjelölt mátkákat egy
héttel ezelőtt elbocsájtotta, visszazsuppolta őket a hazájukba, és kihirdette,
hogy hamarosan újból eladó lesz a legatyásodott, elvált Vasember, a végletekig
leharcolt, second hand férj. Amennyiben akad e páratlan kalandra és méltatlan
frigyre vállalkozó önjelölt mágnes, hát ringbe lehet szállni ismét a csupa
rozsda Ironman „kegyeiért”. A házasság gondolatával kacérkodó Vashölgyek máris
megtehetik a tétjeiket.
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése