Kezdődik a téli időszámítás, így
vasárnap hajnalban három órakor két órára kell visszaállítani az órákat.
Az időszámítás-váltást hagyományosan az
energiatakarékosság igényével indokolják. Maga a reform háborús idők szülötte.
1916-ban Amerikában vezették be először az alternatív – nyári – időszámítást. A
praktikusnak tetsző ötletet több európai állam, így Magyarország is átvette. A
két időszámításos rendszer egészen 1918-ig, a háború végéig hivatalban maradt.
1919-ben azonban nyugdíjazták, s csak 1941-ben vették elő újra. Akkor viszont
az órákat nem is engedték visszatekerni: 1942 szeptemberéig maradt a nyári
időszámítás. 1943-ban és 1944-ben már március végén, illetve április elején
beköszöntött az óra szerinti nyár, a következő két évben viszont nem állították
át az időmérőt. 1947 és 1949 között megint nyári-téli rend szerint forogtak a mutatók.
1950-től 1953-ig ismét csak egyféle (téli, azaz normális) időszámítás létezett.
1954-től 1956-ig újra hozzáigazították az órákat a Naphoz, azután egészen
1980-ig a hagyományos időszámítás maradt érvényben. 1980 áprilisa óta
élvezhetjük ismét az óraigazítás örömeit. A legutóbbi reformra 1996-ban került
sor: akkor – már az EU-irányvonalnak megfelelően – szeptemberről október végére
tolódott a téli időszámítás kezdete.
A Magyarországon jelenleg alkalmazott, az európai
gyakorlathoz igazodó szabály 1996 óta érvényes.
A számítógépek,
mobiltelefonok, digitális órák nagy többsége automatikusan átáll az új időre. A
többit „kézzel” lehet átállítani.
Az animáció
világnapja (Dan animacije / World Animation Day)
A Nemzetközi Animációs Filmszövetség (ASIFA) kezdeményezésére 2002 óta
ünnepeljük meg annak emlékére, hogy 1892. október 28-án a párizsi Grévin
Múzeumban megtartották Émile Reynaud Optikai Színházának első nyilvános
vetítését, amely az első, folyamatos mozgóképvetítés a nagyközönség számára.
Reynaud találmányával három évvel előzte meg a filmgyártás úttörőiként számon
tartott Lumiére-fivérek első nyilvános filmbemutatóját.
Reynaud egyik nagy érdeme, hogy képes volt kitalálni az átlátszó, hosszú szalagok mozgatását, sőt, el tudta képzelni azt csapok és lyukak szellemes rendszerével. Az optikai színházhoz a nagy újdonságot, a celluloidot használta fel. Hosszú, a szélein perforált celluloid-szalagra festette fel a képeket. A perforáció segítségével akadálytalanul továbbíthatta a képcsíkot, tehát a képek nem remegtek, nem ugráltak vetítés közben. A háttérképekhez több vetítőt is használt, sőt a képcsíkokra kis fémnyelvecskéket erősített, amelyek elektromos kapcsolóval beindították a képhez passzoló hangeffektust. Az előadásokon Reynaud maga vetítette mozgóképsorait.
Egy kis ízelítő az első bemutatók filmjeiből: Egy jó ugrás, komikus jelenet három személlyel, a 700 képes szalag 50 m hosszú volt, vetítési időtartama 12-15 perc1888. A bohóc és kutyái, közjáték, a szalag képeinek száma 300, hossza 22 m, időtartama 6-8 perc 1891. Szegény tökfilkó, pantomim három személlyel, képszám 500, szalag hossza 36 m, vetítési időtartam visszafelé forgatást is használva 12-15 perc 1891).
Az Optikai színház előadásai 1900-ig tartottak. A több mint 12 800 előadást körülbelül 500 000 néző látta. Az 5-ös számú szalag (Egy kabin körül) dobozán, amely szerencsésen megmaradt, a szerző a saját kezével jegyezte fel: „Ezt a jelenetet 10 000-szer mutattuk be 1894. decembertől 1900. március 1-ig, 62 hónapon át a Musée Grévin-ben délelőtt és este.„
Reynaud előadásai tették talán a legtöbbet azért, hogy a párizsi közönség nyitottá váljon a későbbi mozifilm-vetítésekre, hiszen rajzainak jól megvilágított figurái mozogtak, futottak, ugráltak, táncoltak, sírtak és nevettek, mint a való életben. Reynaud-nak óriási szerepe volt a mozi sikerében, a mozi megjelenése után azonban optikai színháza sokat veszített varázsából. Fel kellett adnia vállalkozását, elkeseredettségében felszerelése nagy részét a Szajnába dobta.
Jacques Tati az Hulot úr nyaral (1951) című filmjébe beillesztette az Egy kabin körül című animáció
Reynaud egyik nagy érdeme, hogy képes volt kitalálni az átlátszó, hosszú szalagok mozgatását, sőt, el tudta képzelni azt csapok és lyukak szellemes rendszerével. Az optikai színházhoz a nagy újdonságot, a celluloidot használta fel. Hosszú, a szélein perforált celluloid-szalagra festette fel a képeket. A perforáció segítségével akadálytalanul továbbíthatta a képcsíkot, tehát a képek nem remegtek, nem ugráltak vetítés közben. A háttérképekhez több vetítőt is használt, sőt a képcsíkokra kis fémnyelvecskéket erősített, amelyek elektromos kapcsolóval beindították a képhez passzoló hangeffektust. Az előadásokon Reynaud maga vetítette mozgóképsorait.
Egy kis ízelítő az első bemutatók filmjeiből: Egy jó ugrás, komikus jelenet három személlyel, a 700 képes szalag 50 m hosszú volt, vetítési időtartama 12-15 perc1888. A bohóc és kutyái, közjáték, a szalag képeinek száma 300, hossza 22 m, időtartama 6-8 perc 1891. Szegény tökfilkó, pantomim három személlyel, képszám 500, szalag hossza 36 m, vetítési időtartam visszafelé forgatást is használva 12-15 perc 1891).
Az Optikai színház előadásai 1900-ig tartottak. A több mint 12 800 előadást körülbelül 500 000 néző látta. Az 5-ös számú szalag (Egy kabin körül) dobozán, amely szerencsésen megmaradt, a szerző a saját kezével jegyezte fel: „Ezt a jelenetet 10 000-szer mutattuk be 1894. decembertől 1900. március 1-ig, 62 hónapon át a Musée Grévin-ben délelőtt és este.„
Reynaud előadásai tették talán a legtöbbet azért, hogy a párizsi közönség nyitottá váljon a későbbi mozifilm-vetítésekre, hiszen rajzainak jól megvilágított figurái mozogtak, futottak, ugráltak, táncoltak, sírtak és nevettek, mint a való életben. Reynaud-nak óriási szerepe volt a mozi sikerében, a mozi megjelenése után azonban optikai színháza sokat veszített varázsából. Fel kellett adnia vállalkozását, elkeseredettségében felszerelése nagy részét a Szajnába dobta.
Jacques Tati az Hulot úr nyaral (1951) című filmjébe beillesztette az Egy kabin körül című animáció
MTVA – Sajtó- és fotóarchívum
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése