Milosevics Szlobodán lecsutakolt, hajdani
szóvivője Brüsszelben, Pesten, egyebütt grasszál. Fogadja, elfogadja,
ajnározza, tán még becsüli is őt a demokratikus világ politikusainak
színe-java. Magyarországi jelenése alkalmából a nem kevésbé tisztelt, hódolva
és behódolva imádott magyar főfő, a nemzet mindenható miniszterelnöke fogadta.
Szép párt alkottak, mi tagadás. Repestem a képernyőn látva őket. Nem kevésbé
tettek boldoggá a Magyar Szó szerkesztői, újságírói sem: a piros betűs hétvégi,
október 13-ai szám esőáztatta címlapjáról a két nagyszerű államférfi színes
pillanatfölvételen köszöntött bennünket magabiztosan.
Ám nem emiatt ragadok tollat. Napilapunk budapesti tudósítója a negyedik oldalon teret szentel a két államvezető kölcsönös, viszonyjobbító tapasztalatcseréjének, nyilatkozatainak. A szerb miniszterelnök fölöttébb megnyugtató módon biztosította kollégáját és szerény közösségünket afelől, hogy Szerbiában folytatólagosan szavatoltatik a Vajdaság autonómiája „a tartomány alkotmánya és statútuma alapján”. A szöveg eredetileg vélhetőleg ekképpen hangozhatott: na osnovu Ustava i Statuta Vojvodine. A beszélt nyelv használójától nem föltétlenül várható el a végtelen precizitás, a fordítótól és az újságírótól azonban mindenképpen. A szövegértelmezés teljes hiányáról, önmagunkról ne állítsunk már ki ekkora szegénységi bizonyítványt! A birtokos szerkezet csupáncsak és kizárólag a Statútumra értendő, a preambulumában Koszovót Szerbia elszakíthatatlan, független államként sohasem elismerhető részeként kezelő briliáns és bravúros Alkotmányra aligha. Mellesleg – ép gondolkodásúak fölháborodására – a folyamatok mostanság szakadatlanul épp szögesen ellenkező irányba kanyarodtak: szerzett jogainkat, hatásköreinket talmi alkotmányjogi érvekkel megkurtítják, megvonják, törlik.
Itt érkeztünk el e „mazsola” tulajdonképpeni középpontjához. Hát ide süllyedtünk mindahányan, anyanyelvünk tisztaságáért, fogalmi pontosságáért, szaknyelvünk szabatosságáért napi szinten küzdelmet folytató köz- és hírlapírók, fordítók, lektorok, hivatásos és műkedvelő, vagy csak kocanyelvművelők? Nekem ne próbálja meg senki enyhítő körülményként bemagyarázni, hogy bocsánatos fordítói bűn volna azon ismeret hiánya, miszerint tartományunknak nincsen alkotmánya, s a jelek szerint hosszú ideig nem is igen lészen! 1974-ben, a megboldogult titói, békebeli történelemben volt ugyan alkotmányunk, elevenen élt, működött megelégedésünkre, az egyenlőhöz közelítő jogokat garantálva polgárnak, nemzetnek, nemzetiségnek. Szerettük is a tovatűnő, dicső múlt éji homályába veszett állapotokat erőteljesen.
Közhelyeket prédikáló – mértéktartóbb kritikusaim szerint bolhából elefántot, keszegből bálnát kreáló – hőbörgésem-hébergésem zárómondata: a joghurt és az ő forradalma által alkotmányunk eltöröltetett, van máma statútumunk (nyelvoltalmazásnak alávetve: alapszabályunk). Ezért jelen viszonyaink közepette – lázas, szimultán rögtönzésben, majd a türelmes papírra vetve – ezt a bárgyúságot közölni vastag, vétkes tudatlanságról árulkodó szégyen, a mindannyiunké.
Letsch Endre
Ám nem emiatt ragadok tollat. Napilapunk budapesti tudósítója a negyedik oldalon teret szentel a két államvezető kölcsönös, viszonyjobbító tapasztalatcseréjének, nyilatkozatainak. A szerb miniszterelnök fölöttébb megnyugtató módon biztosította kollégáját és szerény közösségünket afelől, hogy Szerbiában folytatólagosan szavatoltatik a Vajdaság autonómiája „a tartomány alkotmánya és statútuma alapján”. A szöveg eredetileg vélhetőleg ekképpen hangozhatott: na osnovu Ustava i Statuta Vojvodine. A beszélt nyelv használójától nem föltétlenül várható el a végtelen precizitás, a fordítótól és az újságírótól azonban mindenképpen. A szövegértelmezés teljes hiányáról, önmagunkról ne állítsunk már ki ekkora szegénységi bizonyítványt! A birtokos szerkezet csupáncsak és kizárólag a Statútumra értendő, a preambulumában Koszovót Szerbia elszakíthatatlan, független államként sohasem elismerhető részeként kezelő briliáns és bravúros Alkotmányra aligha. Mellesleg – ép gondolkodásúak fölháborodására – a folyamatok mostanság szakadatlanul épp szögesen ellenkező irányba kanyarodtak: szerzett jogainkat, hatásköreinket talmi alkotmányjogi érvekkel megkurtítják, megvonják, törlik.
Itt érkeztünk el e „mazsola” tulajdonképpeni középpontjához. Hát ide süllyedtünk mindahányan, anyanyelvünk tisztaságáért, fogalmi pontosságáért, szaknyelvünk szabatosságáért napi szinten küzdelmet folytató köz- és hírlapírók, fordítók, lektorok, hivatásos és műkedvelő, vagy csak kocanyelvművelők? Nekem ne próbálja meg senki enyhítő körülményként bemagyarázni, hogy bocsánatos fordítói bűn volna azon ismeret hiánya, miszerint tartományunknak nincsen alkotmánya, s a jelek szerint hosszú ideig nem is igen lészen! 1974-ben, a megboldogult titói, békebeli történelemben volt ugyan alkotmányunk, elevenen élt, működött megelégedésünkre, az egyenlőhöz közelítő jogokat garantálva polgárnak, nemzetnek, nemzetiségnek. Szerettük is a tovatűnő, dicső múlt éji homályába veszett állapotokat erőteljesen.
Közhelyeket prédikáló – mértéktartóbb kritikusaim szerint bolhából elefántot, keszegből bálnát kreáló – hőbörgésem-hébergésem zárómondata: a joghurt és az ő forradalma által alkotmányunk eltöröltetett, van máma statútumunk (nyelvoltalmazásnak alávetve: alapszabályunk). Ezért jelen viszonyaink közepette – lázas, szimultán rögtönzésben, majd a türelmes papírra vetve – ezt a bárgyúságot közölni vastag, vétkes tudatlanságról árulkodó szégyen, a mindannyiunké.
Letsch Endre
http://www.vajma.info/cikk/olvasok/109/Bolhabol-elefant--avagy-vaskos-vetek.html,
2012. október 22. [20:46]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése