Oldalak

2012. november 6., kedd

Pont most!

Almási Szilárd kilépett a VMDP-ből, és 70 társával egyesületet alapított

– Részlet –

Almási Szilárd, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt szabadkai szervezetének elnöke a múlt hónapban lemondott a pártban betöltött minden funkciójáról, és kilépett a VMDP-ből. Ugyanakkor 71 taggal megalapították a .most (Pont most) Egyesületet, amely a szociális biztonság megerősítését tűzte ki céljául, ugyanis, mint azt Almási Szilárd kiemelte, csak így lehet a fiatalokat arra ösztönözni, hogy itt maradjanak, tegyenek a városukért, és ne utazzanak külföldre a jobb élet reményében.


Almási Szilárd (középen) nem kíván csatlakozni egy politikai frakcióhoz sem

– Kétségtelen, hogy a szabadkai VMDP útelágazáshoz érkezett, egy hosszú folyamat végére értünk, ami nem tegnap kezdődött. Kiléptem a VMDP-ből, és lemondtam minden, a pártban betöltött pozíciómról. Egy nehéz döntést kellett meghoznom, hiszen hat éve ugyanabban a csónakban evezünk VMDP-s barátaimmal. Mégis meg kellett tennem ezt a lépést, mert azt gondolom, hogy nem lehet az íróasztalok mögül politizálni: néha híreket közölni, és megállapítani a világ nagy dolgait, majd utána semmit sem tenni. Meggyőződésem, hogy ebben a szabadkai politikai forgatagban az utcára kell vinni a politikát – mondta Almási Szilárd a tegnapi sajtótájékoztatón. Kiemelte, döntése középpontjában a tenni akarás áll, a városért, a fiatalok helyzetének jobbításáért szeretne tenni, ezt viszont véleménye szerint a VMDP-ben nem tudta megtenni.
– Szabadkán a VMDP csupán egy képviselőt juttatott a képviselő-testületbe. Azt gondolom, hogy a párt elnökének kötelessége ilyen eredmény után levonni a konzekvenciákat, és közgyűlést összehívni, amit ha nem tud megtenni, akkor le kell mondania. Ezt meg is tettem – hallottuk Almásitól. Rámutatott, ezek után megalapították a .most Egyesületet, ugyanis úgy érzik, így jobb eredményeket tudnak majd elérni, mint a VMDP-n keresztül, amely központosított. Hozzátette: – Azokat a visszatartó hámokat, amelyeket ránk dobáltak a pártban a központból, most levetettük magunkról. Ez az egyesület nem kíván holnapig várni, mert az gondoljuk, hogy holnap lehet, hogy már késő lesz. Nem az a lényeg, hogy hányan léptek ki a VMDP helyi szervezetéből, sokkal fontosabb, hogy hányan lépnek be az új egyesületbe, és ezt 71 személy tette meg. Nem titok, hogy az új szervezet gerincét a VMDP-s barátaim alkotják. De ki kell emelnem, hogy az egyesület tagságát nem kötöttük a pártból való kilépéshez. Bárki, vagyis nemcsak a független személyek, hanem bármelyik párt tagjai csatlakozhatnak hozzánk – tudtuk meg.
Almási Szilárd elmondta továbbá, arra fognak törekedni, hogy a választási kampány idején megfogalmazott törekvéseket továbbvigyék, vagyis nem adnak alább, sőt további célokat tűznek ki maguk elé.

mh
Magyar Szó, 2012. november 6., 11. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése