Kétség nem fér hozzá: nem kis bátorság kell ahhoz, hogy ebben az
anakronikus, bizánci gyökerű szédületben, amit a cirill betűs írásmód körül
gerjesztenek újabban a „haladók” és eszmetársaik Újvidéken, valaki kiálljon a
nagyközönség elé, és az alkotmány betűire hivatkozva megvétózza törekvéseiket.
Konkrétan a tartományi székváros vezetésének azt a döntését, hogy miután a latin
írásmód ellen indított keresztes hadjáratukban az intézmények homlokzatáról
eltüntették az ilyen betűkkel írott feliratokat, a városi buszok kijelzőit is
„cirillizálják”, hogy ott is kizárólag cirill betűs szöveg szerepelhessen.
Szerbia nagyobb dicsőségére – már amilyennek ők szeretnék látni ezt az államot.
Aki ezt vállalta és nem riadt vissza a következményektől: Vukašinović Klemm Éva tartományi ombudsmanhelyettes. Csak azt mondhatom: Bravó Éva! Megérdemli, hogy mély meghajlással fejezzük ki elismerésünket.
Mint olvashattuk, hivatalosan figyelmeztette a nekibuzdult kockabetű-védelmezőket, hogy az alkotmány nemcsak a szerb nyelv és a cirill betűs írásmódot írja elő, hanem a kisebbségi nyelvek és írásmódok használatát is, így a tartományi székvárosban a magyar, a szlovák és a ruszin nyelv használatát. Merthogy ez fekete-fehéren benne foglaltatik a város alapokmányában. Ha tehát az alkotmányra hivatkoznak, akkor tessék ezeket a nyelveket is alkalmazni!
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az újvidéki utcanévtáblák is szigorúan egynyelvűek, noha a hivatalos nyelvhasználati rendelet szerint ezeknek is többnyelvűeknek kellene lenniük.
A kisebbségi jogvédő kiállását azért tekinthetjük példaértékűnek, mert a magukat demokratikusnak hirdető pártok némák maradtak ebben az Újvidéken zajló sajátos kulturkampfban, ami a haladópárt&company tavalyi botrányos, puccsszerű hatalomátvételével kezdődött. Beleértve a magyar pártokat is, amelyeket a szórványban élő újvidékieket ért effajta „apró” jogsértések mintha nem érdekelnének. Megszólaltak ugyan a multikulturális hagyományokat tisztelő civilek (például az Autonomija.info portál hasábjain), akik megszokták és megbecsülik az évtizedek, évszázadok alatt kialakult toleranciát, akik a sokféleséget inkább gazdagságnak érzik, mint hátránynak - hangjukat azonban elnyomja a mindent elsöprő nemzetieskedés.
Lehet, hogy a kívülállóknak valóban apró ügy a buszkijelzők írásmódjának megváltoztatása és az eddig megszokott, mindenki által tolerált latin betűs feliratok eltüntetése, de talán mégsem olyan jelentéktelen dolog, hogy szó nélkül kellene hagyni. Csak a vak nem látja, hogy mire megy a játék: a város kisajátítására egy nemzet, egy hagyomány, egyféle gondolatiság számára. A város szellemiségének tudatos megváltoztatására egy porcelánboltba tévedt elefánt tapintatosságával.
Hogy nem „apró” ügyről van szó, azt a médiában megjelenő számos kommentár is bizonyítja. Nem különben az a rengeteg hozzászólás is, ami a különféle internetes portálok ezzel kapcsolatos tudósításait kíséri. Akinek van türelme végigolvasni a bejegyzéseket és kellően edzett a szélsőséges véleményekkel szemben, hű képet kaphat a jelenlegi szerbiai közvélekedésről is, már ami az államalkotók és a kisebbségiek viszonyát, a kit-kit megillető jogokat illeti.
Azon persze, nem lepődhetünk meg, hogy a többség Borko Ilić polgármester-helyettesnek, a Koštunica-féle DSS (vagyis az ultrakonzervativ Szerbiai Demokrata Párt) káderének ad igazat, aki sietett elutasítani Vukašinović Éva felvetését. Azzal érvelve, hogy azért nem kötelező a kisebbségi nyelvhasználat alkalmazása ebben az esetben, mert kevesen vannak az érintettek, arányuk nem éri el a város lakosságának 15 százalékát. A magyarok meg végkép a küszöb alatt vannak, hiszen alig hét százalékot alkotnak. Így hát Ilic úr szerint a buszok kijelzőtáblái írásmódjának megváltoztatása tökéletesen összhangban van a törvénnyel, a kisebbségi nyelvek használata pedig indokolatlan. A városi közlekedési vállalat különben is már végrehajtotta az utasítást, átállította cirill írásmódra a kijelzőket, a buszok már így közlekednek, kár is ezzel a kérdéssel tovább pepecselnie az ombudsmanhelyettesnek.
Mindezt azzal az elképesztő megjegyzéssel toldotta meg (és nem szakadt le a plafon!), hogy a cirill írást nem ismerő külföldieknek ez még érdekes is lesz. Eltévedni pedig nem fognak, mert hát a számok megmaradnak (még szerencse, örüljünk neki!), és ezek alapján mindenki eligazodhat.
Hogy a másfajta írásmódhoz szokott polgártársainak és a többi vajdaságinak ez netán nem nyeri el a tetszését, az a DSS káderét nyilván nem érdekli. És nyilvánvalóan az sem, hogy az alkotmány világosan előírja, hogy a szerzett emberi és kisebbségi jogok mértékét nem lehet csökkenteni. Legalista pártfőnöke erre elfelejtette figyelmeztetni.
Mellesleg a blogbejegyzésekben olyan abszurd megállapítások is olvashatók, hogy Amerikában is csak az angol nyelv a kötelező, miért lenne baj a tyirilica Újvidéken? Vagy hogy Szegeden sem lehet szerbül információt kapni, miért kellene Újvidéken magyar nyelvű tábla?
Kemény kioktatás is olvasható: Szerbiában senkit sem szabad, hogy zavarjon a szerb nyelv és a cirill írás, tartozzon bármely nemzethez is. Hova jutnánk, ha minden kisebbség nyelvét hivatalossá tennénk? A hivatalos a szerb nyelv, otthon meg beszéljenek, ahogy akarnak.
Mások azon szörnyülködnek, hogy az itt élők, úgymond, nem ismerik az állami nyelvet!
Vigasztaló körülmény, hogy szép számmal akadnak azért olyan hozzászólók is, akik nem értenek egyet a tyirilicát kivont karddal védelmezőkkel. Csak néhányat idézek:
„Miféle városvezetés az, amelynek az a legfőbb gondja, hogy a latin betűs feliratokat tyirilicával váltsa fel, ahelyett, hogy a polgárok valós gondjaival foglalkozna?”.
„Azzal akarjátok bizonyítani patriotizmusotokat, hogy lehetetlenné teszitek polgártársaitoknak, hogy jól érezzék magukat saját városukban? Ezzel csak saját primitivizmusotokat bizonyítjátok”.
„Forog a gyomrom az érvelésektől! A tyirilica erőszakos védelmezői a kilencvenes éveket akarják visszahozni. Olyanok, mint azok a lefizetett koszovói szerbek, a joghurtforradalmárok, akik ide jöttek cirkuszt csinálni”.
„Vajon a tyirilica megkönnyíti az életünket? Térjetek észhez, hisz a szerbek ősi írásmódja a glagolyica”.
A lényeget talán az a hozzászóló mondta ki, aki ezt írta:
„Nem az a kérdés, hogy valakit zavar-e a cirill írásmód vagy sem, hanem az, hogy lehet-e mindenki egyenrangú”.
Ez késztethette Vukašinović Évát is arra, hogy ombudsmani esküjéhez híven tegye a dolgát.
J. Garai Béla
Szerbia nagyobb dicsőségére – már amilyennek ők szeretnék látni ezt az államot.
Aki ezt vállalta és nem riadt vissza a következményektől: Vukašinović Klemm Éva tartományi ombudsmanhelyettes. Csak azt mondhatom: Bravó Éva! Megérdemli, hogy mély meghajlással fejezzük ki elismerésünket.
Mint olvashattuk, hivatalosan figyelmeztette a nekibuzdult kockabetű-védelmezőket, hogy az alkotmány nemcsak a szerb nyelv és a cirill betűs írásmódot írja elő, hanem a kisebbségi nyelvek és írásmódok használatát is, így a tartományi székvárosban a magyar, a szlovák és a ruszin nyelv használatát. Merthogy ez fekete-fehéren benne foglaltatik a város alapokmányában. Ha tehát az alkotmányra hivatkoznak, akkor tessék ezeket a nyelveket is alkalmazni!
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az újvidéki utcanévtáblák is szigorúan egynyelvűek, noha a hivatalos nyelvhasználati rendelet szerint ezeknek is többnyelvűeknek kellene lenniük.
A kisebbségi jogvédő kiállását azért tekinthetjük példaértékűnek, mert a magukat demokratikusnak hirdető pártok némák maradtak ebben az Újvidéken zajló sajátos kulturkampfban, ami a haladópárt&company tavalyi botrányos, puccsszerű hatalomátvételével kezdődött. Beleértve a magyar pártokat is, amelyeket a szórványban élő újvidékieket ért effajta „apró” jogsértések mintha nem érdekelnének. Megszólaltak ugyan a multikulturális hagyományokat tisztelő civilek (például az Autonomija.info portál hasábjain), akik megszokták és megbecsülik az évtizedek, évszázadok alatt kialakult toleranciát, akik a sokféleséget inkább gazdagságnak érzik, mint hátránynak - hangjukat azonban elnyomja a mindent elsöprő nemzetieskedés.
Lehet, hogy a kívülállóknak valóban apró ügy a buszkijelzők írásmódjának megváltoztatása és az eddig megszokott, mindenki által tolerált latin betűs feliratok eltüntetése, de talán mégsem olyan jelentéktelen dolog, hogy szó nélkül kellene hagyni. Csak a vak nem látja, hogy mire megy a játék: a város kisajátítására egy nemzet, egy hagyomány, egyféle gondolatiság számára. A város szellemiségének tudatos megváltoztatására egy porcelánboltba tévedt elefánt tapintatosságával.
Hogy nem „apró” ügyről van szó, azt a médiában megjelenő számos kommentár is bizonyítja. Nem különben az a rengeteg hozzászólás is, ami a különféle internetes portálok ezzel kapcsolatos tudósításait kíséri. Akinek van türelme végigolvasni a bejegyzéseket és kellően edzett a szélsőséges véleményekkel szemben, hű képet kaphat a jelenlegi szerbiai közvélekedésről is, már ami az államalkotók és a kisebbségiek viszonyát, a kit-kit megillető jogokat illeti.
Azon persze, nem lepődhetünk meg, hogy a többség Borko Ilić polgármester-helyettesnek, a Koštunica-féle DSS (vagyis az ultrakonzervativ Szerbiai Demokrata Párt) káderének ad igazat, aki sietett elutasítani Vukašinović Éva felvetését. Azzal érvelve, hogy azért nem kötelező a kisebbségi nyelvhasználat alkalmazása ebben az esetben, mert kevesen vannak az érintettek, arányuk nem éri el a város lakosságának 15 százalékát. A magyarok meg végkép a küszöb alatt vannak, hiszen alig hét százalékot alkotnak. Így hát Ilic úr szerint a buszok kijelzőtáblái írásmódjának megváltoztatása tökéletesen összhangban van a törvénnyel, a kisebbségi nyelvek használata pedig indokolatlan. A városi közlekedési vállalat különben is már végrehajtotta az utasítást, átállította cirill írásmódra a kijelzőket, a buszok már így közlekednek, kár is ezzel a kérdéssel tovább pepecselnie az ombudsmanhelyettesnek.
Mindezt azzal az elképesztő megjegyzéssel toldotta meg (és nem szakadt le a plafon!), hogy a cirill írást nem ismerő külföldieknek ez még érdekes is lesz. Eltévedni pedig nem fognak, mert hát a számok megmaradnak (még szerencse, örüljünk neki!), és ezek alapján mindenki eligazodhat.
Hogy a másfajta írásmódhoz szokott polgártársainak és a többi vajdaságinak ez netán nem nyeri el a tetszését, az a DSS káderét nyilván nem érdekli. És nyilvánvalóan az sem, hogy az alkotmány világosan előírja, hogy a szerzett emberi és kisebbségi jogok mértékét nem lehet csökkenteni. Legalista pártfőnöke erre elfelejtette figyelmeztetni.
Mellesleg a blogbejegyzésekben olyan abszurd megállapítások is olvashatók, hogy Amerikában is csak az angol nyelv a kötelező, miért lenne baj a tyirilica Újvidéken? Vagy hogy Szegeden sem lehet szerbül információt kapni, miért kellene Újvidéken magyar nyelvű tábla?
Kemény kioktatás is olvasható: Szerbiában senkit sem szabad, hogy zavarjon a szerb nyelv és a cirill írás, tartozzon bármely nemzethez is. Hova jutnánk, ha minden kisebbség nyelvét hivatalossá tennénk? A hivatalos a szerb nyelv, otthon meg beszéljenek, ahogy akarnak.
Mások azon szörnyülködnek, hogy az itt élők, úgymond, nem ismerik az állami nyelvet!
Vigasztaló körülmény, hogy szép számmal akadnak azért olyan hozzászólók is, akik nem értenek egyet a tyirilicát kivont karddal védelmezőkkel. Csak néhányat idézek:
„Miféle városvezetés az, amelynek az a legfőbb gondja, hogy a latin betűs feliratokat tyirilicával váltsa fel, ahelyett, hogy a polgárok valós gondjaival foglalkozna?”.
„Azzal akarjátok bizonyítani patriotizmusotokat, hogy lehetetlenné teszitek polgártársaitoknak, hogy jól érezzék magukat saját városukban? Ezzel csak saját primitivizmusotokat bizonyítjátok”.
„Forog a gyomrom az érvelésektől! A tyirilica erőszakos védelmezői a kilencvenes éveket akarják visszahozni. Olyanok, mint azok a lefizetett koszovói szerbek, a joghurtforradalmárok, akik ide jöttek cirkuszt csinálni”.
„Vajon a tyirilica megkönnyíti az életünket? Térjetek észhez, hisz a szerbek ősi írásmódja a glagolyica”.
A lényeget talán az a hozzászóló mondta ki, aki ezt írta:
„Nem az a kérdés, hogy valakit zavar-e a cirill írásmód vagy sem, hanem az, hogy lehet-e mindenki egyenrangú”.
Ez késztethette Vukašinović Évát is arra, hogy ombudsmani esküjéhez híven tegye a dolgát.
J. Garai Béla
http://www.vajma.info/cikk/tulevel/368/Bravo--Eva.html,
2013.
január 21. [13:06] és Magyar Szó, 2013. január 23., 7. o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése