Kisebbségjogi jegyzet

Értelmetlen értékelés

Muškinja Heinrich Anikó tartományi ombudsman és Vukašinović Éva kisebbségügyi kérdésekkel megbízott ombudsmanhelyettes vendégei voltak a január 15-i a nagybecskereki Kultúrközpontban az emberi és kisebbségi jogok témájában tartott vitafórumnak. (Az eseményről K. I. számolt be a Megvalósítani nehezebb című írásban. Magyar Szó, 2013. január 17., 5. o.).

            A tudósító szerint a vitafórumon elhangzott a következő értékelés: „Az emberi jogok helyzete Vajdaságban nem optimális, ugyanakkor túl sokat foglalkozunk a kisebbségi jogokkal, bár az ombudsmanhoz eljuttatott évi 1200 beadványából nem lehet pontos értékelést adni az emberi és kisebbségi jogok állapotáról.”

            A írásból azonban nem tudjuk meg, hogy az idézet értékelés kitől származik, ombudsmantól, a helyettesétől, a vitafórum részvevőitől, vagy valaki mástól.

            Maga az értékelés azért is érdekes, mert nem csak, hogy ellentétes állításokat tartalmaz, de szerkezetileg is értelmetlen, mondhatni: Badarságok halmazata!

Ha az „emberi jogok helyzete Vajdaságban nem optimális”, akkor miért gond az, hogy „túl sokat foglalkozunk a kisebbségi jogokkal” (amelyek köztudottam az emberi jogok szerves részei).

A kisebbségi joggal igenis sokat kell foglalkozni, mert a jelenlegi állapotok (közismerten) nem éppen – finoman fogalmazva – kedvezőek. Ha ezeknek a jogoknak az állapota „optimális” lenne, akkor jogos volna a megállapítás, hogy alaptalanul „túl sokat foglalkozunk velük”. Ha viszont nem így van, már pedig nem így van, akkor meg mit jelent az a megállapítás, hogy „a kisebbségek ellen elvben (sic!!) senkinek sincs kifogása (úgymond megtűrjük őket – B. A. megj.), de a jogok konkrét megvalósításakor már sok a «technikai» probléma”. Mintha a nemzeti kisebbségek (elvileg) nem Szerbiai egyenrangú polgárai lennének?

Ha pedig „az ombudsmanhoz eljuttatott évi 1200 beadványából nem lehet pontos értékelést adni az emberi és kisebbségi jogok állapotáról”, már pedig valóban nem lehet (bár bizonyos jelenségekre mégis utalnak), akkor meg mire alapszik a becslés, hogy ezeknek a jogoknak helyzete „nem optimális”. Ha viszont nem „optimális”, akkor meg milyen?

A megfogalmazó egyúttal arra is utal, hogy a nemzeti kisebbségi jogokkal nem kell „túl sokat” foglalkozni, vagyis szemet kell(ene) hunyni a problémák felett, hallgassuk el azokat. Esetleg, még kitűnik, hogy itt bizony problémák is vannak. Ez viszont nem vág egybe az ombudsman intézményének feladatával.  

Miért nem készít az ombudsman egy átfogó elemzést az emberi és kisebbségi jogok állapotáról, amelynek alapján aztán megnyugtató módon lehetne értékelni ezeknek a jogoknak a megvalósítást?    

            Érdekes, hogy a jelen lévők között nem volt senki, aki erre az értelmetlen értékelésre reagált volna. Vagy már úgyis mindegy? 

 

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. január 19.