„Sokan
azt mondják, segítenének másokon, de nekik sincs… Nyúlj bele a zsebedbe! Most!
Mit találsz benne? Üres? De hisz benne van a kezed! Ez a kéz nagyon sokat
adhat! Simogathat, megfoghat egy másik kezet, megmarkolhat egy nehéz szatyrot,
egy söprűnyelet… Lehet, hogy javíthatatlan optimista vagyok, de inkább várom,
hogy kinőjenek a szárnyaim, mint sírjak azon, hogy letörték.”
(Ayura Herbal)
A csantavéri Perc
Márta két önkéntes segítőcsoportnak is oszlopos tagja: az internetes
közösségi oldalon szerveződött Segítő
kéz, Vajdaság – Segítőkész emberek és a Caritas Szeretetszolgálat helyi csapatának. Éltető eleme az
önzetlen segítségnyújtás.
Hogyan
fogalmaznád meg, honnan Benned ez a szokatlanul mély szociális érzékenység?
– Úgy véli Ön is, hogy ez bennem
megvan? Érdekes. Mostanában egyre több alkalommal találkozom
ezzel a kérdéssel. Az élet nem játék. Nem kérjük, kapjuk. Természetesen mellé a
fenn megírt "forgatókönyvet" is. Ha 8 évvel ezelőtt készült volna ez
a beszélgetés, akkor arról kérdezhetne, mekkora a mell- és csípőbőségem. Akkor
nagyon magasan "szárnyaltam". Modellkedtem, manökenkedtem és
elszálltam. Sodort az élet és vele sodródtam. A "karrier
félbeszakadta" után állapotos lettem a kislányommal és akkor, az anyai
ösztönök hatására megváltozott bennem minden. Életszemlélet meg felfogás
dolgában, de egyéb szempontokból is. Nem sokkal Aida világrajövetele után diagnosztizáltak nálam egy súlyos, gyógyíthatatlan
betegséget. Azóta vagyok ilyen, ennyire humán beállítottságú.
Miért van
az, hogy ha azt látod, baj van, elkelne a segítség, nem tudod a fejedet félre
fordítani?
– Mert én tudom, hogy
milyen volt az, amikor nekem hátat fordítottak a nehéz időkben. Ennyire egyszerű
a válaszom. Az emberek gyakrabban kapnak figyelmességet, szeretetet egy
idegentől, mint a saját jól ismert, megszokott környezetüktől, akiktől pedig
joggal várhatnák el.
Te olyan ember vagy, akinek jó szeme van az
ilyesmihez, a karitatív munkához, akitől a legtöbbször kérni sem kell, mert ad
magától, mielőtt még kérnék.
– Ez természetes
a részemről, részünkről. (Többes számot használok, mert így helyénvaló.)
Ugyanis, ha gond van és valahova sürgős segítség kell, akkor azt nem hagyom,
hogy ne legyen megoldva. Ilyenkor felhívom azokat az embereket, akik a maguk
módján szintén hozzá tudnak járulni a helyzet rendezéséhez, és ilyenkor
összefogással, együttes erővel megoldunk mindent. Egyedül nem menne ám!
Időnként
olyan elemi erővel, olyan hévvel veted bele magad ebbe a humanitárius
segítségnyújtásnak mondott munkába, hogy az már-már önpusztításnak számít. Aki
a közeledben van és szeret Téged, az aggódik érted, már-már félt.
– Többször kerültem olyan helyzetbe az elmúlt évek
alatt, amikor a szó szoros értelmében az életben maradásért kellett küzdenem,
olyan volt az egészségi az állapotom. Azért is…, pontosan tudom, hogy nem hagyhatok semmit itt
úgy, hogy ne legyen félig kész. Maximálisan odateszem magam, ha segítségnyújtásra
van szükség. Ez nálam alapból így működik. Ha hívnak, megyek. Segítek, ahol
tudok.
Mely
akciók maradnak emlékezetesek a Számodra?
–
Ami az akciókat illeti, az elmúlt 3 évben igen sok helyen megfordultam és hála
a fentieknek, megvalósíthattam egyik álmom. Rencsényi Elvirával, a Hét Nap újságírójával voltunk főszervezői egy nagyon nemes cél érdekében megtartott
nyári, szabadtéri rendezvénynek. Ez volt az Egy nap Martin szeme világáért.
Az áttörés volt számomra. Azóta rendre megkeresnek vállalatok és magánszemélyek
egyaránt, hozzám fordulnak tanácsért, ha szeretnének valakit támogatni.
Természetesen minden esetben számíthatnak rám. Rengeteg rendezvényt
lebonyolítottunk a Caritassal is az elmúlt években: tehetségkutató műsort,
jótékonysági bálat, csomagosztást a gyerekeknek az ünnepekre. A legemlékezetesebb
a szeretetszolgálatban való önkéntességem óta a tavalyi karácsonyi ingyen ebéd
volt a legmélyebb szegénységben élő családok számára. Ott, karácsonykor, a
fűtött teremben leülni és nézni, hogyan melegednek fel a szülők és gyermekeik, miközben
a gőzölgő egytálételt kanalazzák, az csodálatos volt. Örültem, hogy részese
lehettem annak a csodának. Az adott erőt ahhoz, hogy másnap már egy újabb
tervet eszeljek ki a segítségnyújtásra a csapattal. Szeretnénk is ebből
hagyományt teremteni.
Volt már úgy, hogy Te magad is segítségre
szorultál? És akkor Neked ki segített?
– Időnként mindenkinek szüksége van segítségre! Nincs olyan
egyén ezen a földön, kinek nincs! Ezt nagyon hangsúlyoznám!!! Sokszor dob az
élet egy olyan kártyát, amelyre az adott pillanatban nem tudunk helyesen
reagálni...Ez amolyan „all in” helyzet. Legyen szó hirtelen balesetről,
betegségről, anyagi kár keletkezéséről, vagy bármi másról... Jó, ha van, akit
fel tud keresni az ember, ha komoly gondja támad. Problémái pedig
valamennyiünknek adódnak, de ez így normális. Erről szól az élet.
Most
éppen milyen akcióban vagy benne nyakig?
– Jelenleg is dolgozunk
egy projekten a kolleginával. December 18-án a szabadkai hallássérült
gyermekeknek szervezünk egy műsoros délutánt. Olyan családias hangulatban,
meghitten eltöltött pár órácskáról lesz szó. A végén majd csomaggal
kedveskedünk 75 gyermeknek! Ráadásul igen gazdag csomaggal készülünk. És egy
másik rendezvénnyel is készülünk. Egy kedves ismerősöm keresett fel a minap, és
azt mondta, hogy számít a segítségemre egy jótékonysági akció lebonyolításában
a karácsonyi ünnepek után. Természetesen örömmel mondtam igent a megtisztelő
felkérésre. Mindent megteszek, hogy segíteni tudjak!
Ez a te
hited, önzetlenséged töretlen? Sosem csüggedsz el, sosem tartasz ott, hogy
feladod? Sosem érzed úgy, hogy egy feneketlen zsákot tömsz, hogy az "adakozásnak"
sosincs vége?
– Nem, nagyon ritkán van úgy, hogy elcsüggedek! Ezt
komolyan mondom! Mindig hajt valami, itt legbelülről... Sokan nem tudják
megmagyarázni az önzetlen segítség fogalmát, én megteszem. Önzetlen segítség
alkalmával olyan szeretetből elvégzett munkát ajándékozok, melyért nem kérek
cserében semmit, és ha akarnának is adni érte valamit, nem fogadnám el! Sajnos,
sokan vannak a környezetemben olyan emberek, akik azzal kérkednek, hogy
"Én bizony sokat segítek a rászorulókon!", és ezt nem győzik
hangsúlyozni. Ez már régen rossz hozzáállás. Aki azzal érvel, hogy mennyit és
miként segít másokon, az a vállveregetésért teszi. Az nevetséges, önmagát
megszégyenítő "viselkedés". Viszont, aki hallgat, és úgy próbál elvégezni
és megoldani dolgokat, na, Ő az én emberem. Hála Istennek, vagyunk ilyen
emberségesek egy páran.
Amikor
meghányjuk-vetjük, hogy kit, milyen módon tudnánk támogatni, akkor Te általában
(igazi anyatigris módjára) a gyerekek érdekeit képviseled.
– Imádom
a gyerekeket. Amennyiben gyermekeket is érint a téma és oda kell segítség, nem
kérdés, hogy ugrom-e. Édesanya vagyok. A kislányom a mindenem, és tudom, mit
jelent elveszíteni valamit, ami soha nem kárpótolható semmi mással. Főleg ha
életről van szó! Én egyszerre két életet is veszítettem, ezért van bennem ez a
megértés és odaadás az édesanyák és gyerekek irányában! Tegnap a szabadkai
tejpiacon megállítottak és azt mondták: "Magát láttam a tévében. Maga az,
aki mindenkin segít, olyan, mint Lady Diana". Megmosolyogtam az illetőt és
megköszöntem a bókot, nem fűztem hozzá, hogy Csantavéren "Teréz anyusnak”
hívnak. A közelgő ünnepek most arra buzdítanak, hogy gondoljak azokra a gyerekekre
és „családjukra”, akiknek az asztalát nem díszíti semmiféle dekoráció és a napi
betevőért imádkoznak.
Mi segít
át az akadályokon, honnan veszed az erőt a folytatáshoz?
– A családom elfogadta a
döntésem, hogy önkéntesen vállalom a nehézségben élő embertársak sorsát. Néha
sokat vagyok távol és nem kellőképp látom el az otthoni teendőimet, de
megértőek. Fontos számomra a kislánykám észrevétele is. Szeret segíteni nekem,
mivel sokszor beszélgetünk arról, hogy anya mivel foglalkozik, és miért készít
állandóan csomagokat. Ilyenkor mindig szóba kerül a szegénység meg a gazdagság
fogalma is. Fontos számomra, hogy őt is bevonjam a dolgaimba. A fontos
személyek közt szerepelnek az életemben azok az emberek, akik mellettem vannak,
ha jót, ha rosszat csinálok. (Ez utóbbira is van példa.) Ilyenkor a párom az,
aki ha nem is mondok semmit, látja rajtam, hogy valami nem stimmel és próbál
segíteni. Már az ölelése is nyugtatóan hat rám és megköszönöm a sorsnak, hogy
elém hozta Őt! Sokan nem becsüljük meg a
szeretteink közelségét, nem értékeljük a hétköznapinak tűnő dolgokat, és magát
az életet sem. Pedig ez mind-mind hatalommal bír. Ha tengerbe dobnak,
mélyzuhanás..., de aztán jön egy hullám, és ha felfekszünk rá, kivisz a partra.
Mindenkinek van jövője, csak hinnie kell benne. Sajnos rengeteg szegény ember
él a földön, de nemcsak nincstelen szegények, hanem lelki szegények is. Nekik
is megfelelő támogatásban kellene részesülniük, hogy ne kerüljenek kilátástalan
helyzetbe.
Véleményed
szerint lehetséges-e ezt a karitatív munkát valamiféle "oktatói-nevelői"
jelleggel végezni? Úgy, hogy közben mások is megérezzék ennek a jó ízét, hogy
maguk is kedvet kapjanak hozzá, és bekapcsolódjanak az ilyen tevékenységbe?
– Ha van az emberben egy
kis odaadás és szeretet, akkor felfigyel azokra a jelekre, amelyek őt mozgásba
hozzák humán szempontból. Sok ismerősöm és barátom lett azóta, amióta a Caritas
tagja vagyok. A leglényegesebb, hogy feltétel nélkül fogadjuk el egymást
olyannak, amilyenek vagyunk. Nemtől, vallástól és politikai hovatartozástól függetlenül
elfogadni a másikat. Ha ez megy, akkor üdv a csapatban! Egyébként pedig, ha nem
lenne a világban ennyi szegénység, nyomorúság, nem lenne szükség szeretetszolgálatra
sem. Néha, amikor összeszoruló szívvel hagyunk magára egy idős embert, vagy
családlátogatás után a hideg szobára csukjuk rá az ajtót, azt kívánjuk
magunkban, bárcsak ne lenne szükség a munkánkra!
Szabó
Angéla
A képen: Perc
Márta és Aida
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése