A nemrégiben beharangozott tanyagondnoki „intézményünk” is alighanem
hasonló sorsra jut majd, mint a jó másfél évtizeddel ezelőtt heves népszerűsítésnek
indult falusi turizmus: mire a megálmodott merész álom nagy nehezen valóra
válik, akkorra már az anyafölddel lesznek egyenlővé a falvaink/városaink
peremén elszórtan vegetáló tanyák. Vagy legfeljebb csak mutatóban, szebb idők
emlékét idéző mementóként marad belőlük egynéhány.
A vajdasági (magyar) falvak idegenforgalmának fellendítése üres politikai
szólammá kövült – a lassacskán teljesen eltűnő, feledésbe vesző tanyavilág
romjain. És alighanem ugyanez a sors vár az enyészettel egyelőre még makacsul viaskodókra
is, akiket „kinn a határban” szinte teljesen magukra hagytak, akiket
elfelejtettek. Néhány üde kivételtől eltekintve – akiknek ott, az Isten háta
mögött is sikerült nem csupán talpon maradniuk, hanem fel is tudták
virágoztatni az elődeik, az őseik örökét. Tegyük hozzá azt is, hogy nemritkán hatékony
politikai hátszéllel megtámogatva.
Az egykoron szebb napokat is megélt csantavéri Börcsök-tanya ma még
szembeszegül az elmúlással, állja a sarat az igazságtalanul egyenlőtlen
küzdelemben. Akkor is, ha a gazdaasszonya, Emerencia
(a férje halála óta) immár 9 esztendeje egyes-egyedül vívja ezt az emberpróbáló
napi harcot. Ilyesmiről társalogtunk, amikor vasárnap délután a vendége voltam:
– Napjainkban már csak
Börcsök-tanyaként ismerjük és emlegetjük ezt a szemrevaló birtokot, de
valójában ez mindig is a csantavéri Dér család tulajdona volt. Lehet-e tudni
azt, hogy milyen idős a tanya?
– Körülbelül 250 éves lehet. Az ősrégi, az eredeti épületből mára csak az
istálló maradt meg (az volt akkor a lakóház), a többit lebontották vagy
átépítették. Én magam is itt születtem. Az olyan ötödik nemzedéknek számítok,
aki sosem lett hozzá hűtlenné, aki nem költözött be a faluba, hanem kitartott. Márpedig én aztán végképp nem akartam paraszt
lenni (egy zentai kereskedőhöz szerettem volna férjhez menni vagy cukrászné is
válhatott volna belőlem), de az apám – szigorú ember lévén – kikötötte, hogy nem
hagyhatom itt a tanyát, ezért olyan férjet kell keresnem, aki majd ideköltözik.
Gáspár jó messziről, Óbecséről került hozzánk. Nem volt kimondottan szerelmi
házasság a miénk, de a jóságáért végtelenül megszerettem. Együtt virágoztattuk
fel ezt a mi kis birodalmunkat: műveltük a földet, sok jószágot tartottunk és
neveltük a gyerekeket.
– Mennyiben volt más az élet a tanyán, amikor
még élt a férje és együtt volt a család?
– Pezsgett az élet. Minden istálló, ól tele
volt: 40 fejőstehénről gondoskodtunk, malacot neveltünk, hizlaltunk, baromfit
tenyésztettünk, még a konyhakertészetet is kipróbáltuk. (Emlékszem, hogy az
egyik évben 6 vagon paradicsomunk termett.) Gáspár ezermester volt, szerette a
mezőgépekkel, a szerszámokkal való foglalatoskodást. Akkor készült el az udvar
végében a 40 méter hosszú és 12 méter széles medence, amelyből öntöztük a tanya
körüli termőföldet. A vizet a fúrott kútból nyertük a szélerőmű által, és a
vitorlás látta el árammal az egész tanyát. Mindvégig egy fedél alatt éltünk a
szüleimmel. El sem tudtam képzelni, milyen lesz majd az, amikor teljesen
egyedül maradok. Mindkét lányom férjhez ment, a faluban laknak, őket a tanyasi
élet már nem vonzza. Ha kijönnek, ők már olyanok itt, mint a vendégek. Egyedül
viszont nem tudom, hogy meddig leszek még képes fenntartani mindazt, amit eddig
közösen teremtettünk. Hatvanöt éves vagyok, elbírom én még a munkát, de most
már sűrűn elkel a segítség. Éppen ezért mind gyakrabban gondolkodom azon, hogy fordítani
kellene a sorsomon, amíg még van hozzá erőm.
–
Ebből a tanyából könnyűszerrel lehetne egy hangulatos tájházat varázsolni
(úgysincs még ilyen a faluban), hiszen szinte minden megvan hozzá: régi
bútorok, használati tárgyak, szerszámok. Már most is olyan, mint egy igazi
falumúzeum.
– Minden adott, épp csak a látogatók, a vendégek idecsalogatását kellene
megszervezni. Szívem szerint azt szeretném, ha valaki felvállalná a
működtetését, én meg besegítenék. Rendezvények, összejövetelek megtartására is
alkalmas, nyáron sátortábor alakítható ki a ház előtti füves kertben. A
muzeális értékű felszereléssel ellátott nyári konyhában meg az udvari
kemencében szinte mindenféle étel elkészíthető. Ehhez a tevékenységhez kellene
talpraesett társa(ka)t találnom. Így tudnám csak megmenteni mindazt, amit a
sok-sok évtized alatt összegyűjtöttünk és megbecsültünk, akkor nem kellene a
tanya és a körülötte lévő 9 hold termőföld eladását fontolgatnom.
– A Börcsök-tanya jelképe és legfőbb jellegzetessége
az elmúlt két évtizedben a szélkerék volt, azonban ma már nem üzemel. Amikor
régebben itt jártam, a gazda büszkén mesélte, hogy a 20 méter magas, rácsos
vasszerkezet ezüstfényű vitorlája úgy csillogott a napfényben, hogy Topolyáig
ellátszott.
– A vitorla magyar gyártmány, Budapesten készítették, onnan került
Csantavérre. Sokan azt gondolják, hogy Gáspár szerelte fel először a hatalmas
állványra a 80-as évek derekán (amikor igen nagy feltűnést keltett vele),
holott már az én gyerekkoromban is működött. A szél erejét befogták és világításra,
vízkitermelésre, favágásra, fűrészelésre használták. A részünkre is tudott
elegendő áramot termelni, csak az volt a baj, hogy a vihar kétszer is letépte.
Most áramfejlesztő által kapom a vizet, amit egy 1700 literes tartályban
tárolok a padláson, a világítást pedig akkumulátorral oldom meg. Többé-kevésbé
önellátóvá váltam, így csak akkor kocsikázom be a faluba, amikor hiányzik a
család, az emberek társasága. Éjjel öt kutya vigyázza az álmomat… Nekem nagyon
tartalmas életem volt ezen a tanyán, rengeteg szép emléket őrizek, ezért is
szeretek gyakran a múltba visszanézni. Olyankor megvigasztalódom, erőt merítek
a folytatáshoz. Ha egyszer mégis meg kellene mindettől válnom, fájna a szívem.
– Ne váljon meg tőle, legyen
belőle tájház! Valaki???
Szabó Angéla
A képen:
Enci néni és az ő udvari kemencéje
Az istálló kívülről
A nyári konyha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése