Vajdaság Statútuma – kipipálva

Az elért konszenzus és néhány politikai pengeváltás jegyében a szerb képviselőház ma elfogadta – megerősítette a Vajdaság statútumának javaslatát. Nincs már akadálya annak, hogy a Szerbiai Alkotmánybíróság (USS) által meghatározott hat hónapos határidőn belül, a tartományi képviselőház kihirdesse a Vajdaság eme alapokmányát.
Nincs nagyon róla mit mondani, hisz maguk a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetői mondták – még fél éve sincs – , hogy a az alkotmánybíróság tartalmilag kiürítette a statútumot. Ami persze igaz is.
A rend kedvéért tegyünk mégis néhány megjegyzést.
Az első: a VMSZ politikai eljárásban részvevő képviselői – igaz, a szerb politikai elit által felállított bizalmi minimumnak teljességgel megfelelve – , létrehozták a szerb-szerb konszenzust. A tartományi autonómia vajdasági szerb védelmezőit, elsősorban Canak Szociáldemokrata Ligáját (LSV) is megregulázva, a VMSZ Pásztor István vezette tartományi csapata a belgrádi szövetséges, Szerb Haladó Párt (SNS) tényleges hatalmi, a szerb nemzeti érdekeknek megfelelően érvényesítették.
Ha visszamenőleg, 1991-től kezdve megfigyeljük a tartomány jogkörének, illetve a Vajdaság statútumának változásait, megállapíthatjuk: a tartomány viszonylagos önállóságának több lépésben történt leépítéséről van szó. A ma elfogadott Statútum értelmében a Vajdaságnak nincsenek önálló bevételi forrásai, és döntéshozóit kötik az idevágó, Belgrádban meghozott szerb törvények. Ennyi.
Egészében véve, a közvetlen versenytársakat kivéve, a VMSZ vezetőit a Szerbiai Népképviselőház hatalmi oldala tegnap, eddig nem tapasztalt elismerésben részesítette. Szó, ami szó, Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke viszonylag rövid idő alatt – annak ellenére, hogy ott Tadic és Canak hívei vannak többségben –, konszenzust hozott létre. A tartományi képviselőház néhány napja a több, mint kétharmados többséggel megszavazta a Szerbiai Alkotmánybíróság által kivesézett tartományi Statútum javaslatát.
Az igazsághoz tartozik, hogy Pásztor ebben a kérdésben bírja a szerb hatalmi színtér teljhatalmú politikusának, az SNS elnökének fenntartás nélküli támogatását. A VMSZ és Pásztor kopernikuszi fordulata, a Statútum nemigen szellőztetett „egyetértéses” szövege, persze nem aratott egyöntetű elismerést sem a vajdasági magyarok, sem a magyar szavazatokra pályázó szerb pártok körében.
Tény, hogy a vajdasági magyarok között nem túlságosan népszerű Vucic szerb kormányelnök támogatásából a koalíciózó Pásztornak nincs különösebb politikai haszna. Ennek tudatában még nehezebben érthető, miért vállalta a statútum-csonkítási eljárás levezénylését.
Jellemző, hogy Nenad Canak pártja az LSV a „botcsinálta” konszenzusból az utolsó pillanatban kihátrált, s képviselői a kiüresedett Statútum szövegét sem Újvidéken, sem ma Belgrádban nem szavazták meg. Sőt, Canak, a vajdasági magyarság rossz szelleme, a szerb parlamentben olyan szónoklatot tartott a tartomány autonómiája védelmében, amellyel a hiszékeny magyarok körében fenntarthatja saját nimbuszát. A beszédre Canak újvidéki „cserbenhagyásos gázolása”, a konszenzus felrúgása után Pásztor alighanem számított is, s megkísérelte menteni a menthetőt. Saját politikai művét a kiürített Statútumot a belgrádi parlamenti vitában oktrojált dokumentumnak nevezte, amelyhez a kisebbségieknek voltaképpen nincs is köze, hiszen az végtére szerb-szerb ügy.
Ez a kijelentés voltaképpen rendben is lenne, de ott van a politikai corpus delicti a konszenzusos Statútum maga.
Nem kellett volna a szerb-szerb kompromisszum kimunkálása helyett, mégis magyar autonómiamodellel ringbe szállni?

Ágoston András
Kisebbségi Fórum – Temerin
KIFO HÍRLEVÉL I. évf. 122. szám
2014. május 20.