Az átverés neve: Csókai Tejgyár

Több mint egy álló esztendeje tart már a húzd meg, ereszd meg-féle játék a csókai tejüzem korábbi igazgatója és a megkárosított 32 falusi/tanyasi bácskai magyar tejtermelő között.

A gyár tavaly tavasszal összesen másfél milliárd dinárral maradt adós a zentai, a felsőhegyi, a bogarasi, a völgyesi, a gunarasi, a svetićevói, a csantavéri, az oromi és a Kevi faluban gazdálkodó tejtermelőknek. Éspedig: tartozik nekik a felvásárolt nyers tejért járó pénzzel és az úgynevezett tejprémiummal is. Ez utóbbi kifizetésében nem is a feldolgozóüzem, hanem a mezőgazdasági minisztérium az illetékes, amely át is utalta a megfelelő összeget a gyár számlájára, ott viszont a pénz megrekedt, a falusi gazdák zsebébe már nem jutott el.

Az összegek, amelyeket Miodrag Vulović elfelejtett kifizetni, horribilisak. A magyarkanizsai út mellett fekvő egyik tanyán élő, 70 éven felüli Nagy Kelemennek 2 millió dinárral, a csantavéri Domonkos Gábornak pedig 1 millióval tartozik. Gábor, akinek a családja éppen az idő tájt termelte a legtöbb tejet (7 ezer liternél is nagyobb mennyiséget szállítottak le havonta), így sommázta tanulságos esetüket a bánátiakkal:

 – A családi gazdaságunk korábban a Szajánból érkező tejfelvásárlóval működött együtt. Mondhatom azt, hogy zökkenőmentesen. Amikor azonban úgy felszaporodott az átvételre váró tej mennyisége, hogy az üzem dolgozói már nem győzték a terepi munkát egyműszakban, akkor bevezették azt a gyakorlatot, hogy minden alkalommal éjjel jöttek hozzánk a tejért. Általában 11 óra és hajnali 3 óra között, amikor éppen ideértek. A számunkra ez nem felelt meg. Egyrészt azért, mert amikor ebben a szűk utcában az éjjeli csendben végigdübörgött a kamion, az egész utcát fellármázta, másrészt pedig nekünk is kellemetlen volt lesni-várni, hogy mikor fut be. Addig vagy le sem feküdtünk, vagy éppen álmunkból riasztott fel bennünket. Akkor kellett kaput nyitni, zörögni, csörömpölni. Kellemetlen volt, ezért megszakítottuk az együttműködést és 2012-ben áttértünk a csókai felvásárlóhoz. Rendben is zajlott minden egészen 2013. február közepéig.  Akkor kaptuk meg a tejért járó kétheti pénz utolsó részletet. Harmincadikán pedig már hiába vártuk, nem érkezett meg. Beszéltem az igazgatóval – akit akkor láttam először –, azt mondta, legyek türelmes, meglesz a pénz. Amikor a legutolsó tejmennyiséget is elvitték, csöngött a telefon, és bejelentették, hogy másnaptól már nem veszik át tőlünk a tejet. Persze akkor még nem tudtuk, hogy ezt nemcsak mivelünk tették meg, hanem másokkal is ugyanígy bántak. Érdeklődni kezdünk az ügyben és kiderült, hogy összesen 32 család érintett a dologban. Megbeszéltük, hogy összefogunk, hátha az együttes fellépésnek lesz majd foganatja. Közösen fogadtunk egy topolyai ügyvédnőt, aki el is vállalta az ügyünket. Esetünkben a Nagykikindai Alapbíróság Törökkanizsai Bírósági Egysége volt illetékes dönteni, így az első és az egyetlen tárgyalást ott folytatták le március 5-én, méghozzá a tejgyár igazgatójának a távollétében. Meg sem jelent, és ügyvédet sem küldött maga helyett. Az egész talán még 15 percig sem tartott. Megvártuk az ítéletet és megkaptuk a hivatalos bírósági végzést arról, hogy Miodrag Vulović a 32 tejtermelőnek összesen másfél milliárd dinárral tartozik, amely adósságát egy hónapon belül rendeznie kell. Azóta azonban nem egy hónap telt el, hanem már egy évnél is több, és mi még mindig várunk a pénzünkre. Ott tartunk, ahol egy évvel ezelőtt. Az igazgató a tudomásunkra hozta, hogy ha perre visszük az ügyet, akkor azért sem fog bennünket kártalanítani, de időközben kiderült, hogy akik nem perelték be (merthogy már előttünk is jó néhányan megjárták), azokat sem fizette ki.    

– Az a legnagyobb baj, hogy ebben az országban nincsenek megfelelő törvények, vagy ha mégis akad ilyen, akkor meg nem tartják tiszteletben. Ha van hozzá kedvük, alkalmazzák, ha meg nincs, akkor csak húzzák az időt. A nap halad, mi meg sehogy sem tudunk egyről kettőre jutni – mondja Bata Erzsébet oromi tejtermelő, akinek még 3 ezer euró körüli összeget kellene kapnia a tartozás fejében. – Érdekes helyzet volt, amikor egy alkalommal csoportosan megjelentünk Csókán, a tejgyár előtt. Talán még az Isten is úgy akarta, hogy egyszerre érjünk az üzem előtti parkolóba mi is, a tizenvalahány kocsival és az igazgató is. Így nem volt ideje meglépni, kénytelen volt fogadni bennünket. Eleinte nagyon magas lóról beszélgetett velünk, de amikor elmondtuk, hogy békés szándékkal érkeztünk, nem hoztunk magunkkal sem jogászt, sem újságírót, akkor megszelídült. Alá is írta a kifizetést szavatoló papírokat, amelyek alapján továbbra is kéthetente kellett volna pénzt kapnunk – ugyanúgy, mint korábban, pénzt mégsem láttunk. Véleményünk szerint ezzel a tettével igazolta a tartozását és beismerte a bűnösségét is.

A mi kiállásunkkal, bátorságunkkal nincsen baj. Még mindig van bennünk elég mersz, pedig néhány alkalommal darázsfészekbe is sikerült belenyúlnunk, csak éppen elveszettnek látjuk a dolgot. Mert a számunkra felfoghatatlan, miként lehetséges az, hogy a bírósági végzést nem tudták az igazgató részére kézbesíteni, mert nem találták meg. (Erre vártunk egy teljes hónapig.) Ahogy az sem világos, miért nem járnak el az ügyben azok az állami szervek, amelyek ilyen esetekben illetékesek. Így azt az állami pénzt sem kaphatjuk meg, amit a minisztérium utalt a gyár számlájára, és neki csak továbbítania kellett volna. Nagyon úgy fest, hogy a kényszerű pénzbehajtás sem lesz célravezető az ügyünkben, sőt az is elképzelhető, hogy az adósunk egy szép napon külföldre távozik, és ebben senki sem fogja őt megakadályozni… Nevetséges is, meg siralmas is mindaz, amit eddig átéltünk. Legtömörebben talán így kellett volna fogalmaznom: no comment.

A pórul járt 32 bácskai tejtermelő 2013. szeptember 9-én keltezett panaszlevelével Dragan Glamočić (akkori) mezőgazdasági miniszterhez is fordult, sőt Aleksandar Vučićtól is kértek segítséget, de még csak szóra sem méltatták őket. Talán a vajdasági magyar érdekvédelem szervezeteivel is tehetnének egy próbát – elvégre mind a 32 termelő magyar –, hátha a mi politikusaink keze messzebbre (el)ér.   

A csókai tejgyár jelenleg is működik, egy másik igazgató irányításával, és jobbára növényi eredetű sajtkészítéssel foglalkozik.

Szabó Angéla