Nyílt levél Hajnal Jenőnek

Hajnal Jenő, az MNT elnöke jeno@vmmi.org

Tari István, az MNT tagja taripista@gmail.com

Fodor László, az MNT tagja, graphic1@neobee.net

Németh Ernő, az MNT Tájékoztatási bizottságának elnöke erno.nemeth@gmail.com

Szemerédi Magda, az MNT Sajtóbizottságának tagja

Tisztelt Címzettek!

Azzal a kéréssel fordulok a tisztelt címzettekhez, vizsgálják meg az alább leírtak alapján, mennyire igaz a többek által terjesztett állítás, mely szerint a Magyar Szó szerkesztősége rendszeresen cenzúrázza a kéziratokat. Bizonyos vélemények, megalapozott állítások nem kerülhetnek a lapba, sőt, az egyetlen napilapunk egypárti nyomás alatt végzi munkáját, s még ennél is rosszabb a helyzet. Számomra ellenőrizhetetlen az az állítás, hogy ennek a pártnak a vezetője saját, hozzá személyesen kötődő embere révén végzi a lap kéziratainak a cenzúrázását.

Véleményemet a saját tapasztalataimra alapozom, s egyetlen példát idézek bizonyítékul. Egy másikat csupán megemlítek. Szükség esetén idézhetem más kollégák hasonló véleményét is.

Íme a példa.

A megjelenésének hetvenedik évfordulója megünneplésére készülve napilapunk szerkesztőségének munkatársa velem is készített interjút, amely a 2014 november 29, 30-i számban jelent meg, de megcsonkítva, kihúzták belőle az alábbi részt:

„Sajnálatos, hogy ma, amikor nincsenek házi belügyesek a Magyar Szó mégis csupán egy pártnak a szolgálatában áll. Ez viszont már a mi dolgunk, nem egy belgrádi belügyminiszter, vagy titkosrendőrség rendelte ezt el, másként is csinálhatnánk, másként kellene csinálnunk. Csakugyan.”

Ugyanebben az interjúban többek között foglalkoztam néhai Sziveri János költőnk meghurcoltatásával, leváltásával az Új Symposion éléről, s többek között megemlítettem:

„Ezt az embert leváltották a Sympo szerkesztéséről, s találtak helyette egy olyant, aki beült a helyére és megmagyarázta, hogy Sziveri mégiscsak egy áruló. Ma washingtoni tudósítónk.”

A lap következő hétvégi számában helyreigazításként közli Purger Tibor washingtoni tudósító kijelentését, melyben cáfolja, hogy neki szerepe lett volna Sziveri sorsának alakulásában.

Az újabb hétvégi számba elküldtem a tudósító egykori, Sziveri leváltása körüli szerepére vonatkozó, korabeli dokumentumokból vett idézeteimet, s ezt az írásomat Kabók Erika, a lap illetékes szerkesztője nem közölte. Telefonon szerettem volna vele tisztázni, miért cenzúrázta az interjút, s miért nem közli a más véleményére adott összeállításomat, mire ő tájékoztatott, hogy a föntebb idézett részt nem ő törölte az interjúból, az összeállításomat pedig azért nem közölte, mert nem mondtam semmi újat.

Tekintettel arra, hogy vele mindezeket a kérdéseket nem tudtam tisztázni, a szerkesztő kartársnőt arra kértem, segítsen kapcsolatba lépnem Varjú Márta főszerkesztőnővel, s értesítsen engem, ha ez utóbbi erre alkalmat nyújt.

Ennek immár egy hónapja, de még nem kaptam értesítést.

Az említett másik eset, melyet nem ismertetek itt részletesebben.

A szerkesztőnő közvetítését azért kértem, mert körülbelül két évvel ezelőtt egy írásomat már cenzúrázta a szerkesztőség, s akkor közvetlenül próbáltam kapcsolatba lépni a főszerkesztőnővel, de nem sikerült. Ezt követően levélben fordultam Harmath Károlyhoz, Léphaft Pálhoz és Klemm Józsefhez, a tájékoztatási bizottság akkori tagjaihoz, hogy megcenzúrázásom ügyét vessék föl a bizottság ülésén. Sosem kaptam tőlük visszajelzést, csupán Klemm kolléga küldött egy olyan értelmű választ, amelyből azt is lehetett érteni, hogy cenzúrázás esetleg csakugyan megeshet.

Tisztelt címzettek!

Kérem az alábbiak megtételét.

Az MNT kérje föl a Tájékoztatási bizottságot, vizsgálja meg a fentebb leírt esetet és hozzon róla döntést. Amennyiben állításaimat igazoltnak találja, legyen segítségemre, hogy a lap szerkesztősége nyilvánosan kérjen bocsánatot a cenzúrázás miatt, s hogy közölhessem válaszvéleményemet.

A Tájékoztatási bizottság állapítsa meg, történt-e más esetben is hasonló cenzúrázás, állapítsa meg, kik a felelősök, és intézkedjen, hogy a gyakorlat megszűnjön.

A Tájékoztatási bizottság állapítsa meg, csakugyan ott cenzorkodik-e a szerkesztőségben az uralkodó politikai pártunk vezetőjének embere, s ha ez bebizonyosodik, tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Kérem az MNT és a Tájékoztatási bizottság elnökét, hogy levelemről és a vele kapcsolatos döntésről tájékoztassák a közvéleményünket.

Matuska Márton újságíró

Újvidék

Kisebbségi Fórum – Temerin

KIFO HÍRLEVÉL II. évf. 23. szám

2015. január 28.

 

Még egy példa

Hogyan hamisította meg a cikkemet a Magyar Szó

2014.12.27. 23:35 pressburger

A Magyar Szó főszerkesztő-helyettese, Németh Zoltán két flekk terjedelmű cikket kért tőlem, amelyet a lap 70 éves jubileuma alkalmával megjelenő, december 24-i számba szánt. Azt mondta, a lap minden, még élő egykori főszerkesztőjét felkereste ezzel a kéréssel, így kerültem én is képbe.
A cikket határidőn belül, a terjedelmi korlátokat betartva elküldtem volt kollégámnak. Egyetlen kikötésem volt: változtatás, rövidítés nélkül jelenjen meg! Ő megígérte, hogy nem húz ki semmit a szövegből, de ha mégis bármilyen gond fölmerül, akkor fölhív.
Nem hívott.
December 23-án tudomást szereztem róla, hogy a szövegemet megcsonkítva, megváltoztatva (sőt, egy buta betűhibát is ejtve) tördelték be, és így küldték az oldalt a nyomdába. Azonnal hívtam Zolit, és mivel nem tagadta a változtatás tényét, határozottan kijelentettem, hogy ilyen formában nem járulok hozzá a közléshez. Később Varjú Márta főszerkesztővel is beszéltem, neki is ugyanezt mondtam.
Ennek ellenére másnap megjelent a meghamisított cikk.
A folytatásban közlöm a lapban megjelent változatot és az eredeti írást.

A világ legjobb magyar nyelvű napilapjától a pártközlönyig

Hetvenedik születésnapján valami szívhez szóló méltatással illene köszönteni az ünnepeltet, adomázgatva az együtt töltött évekről, felidézve a legszebb pillanatokat, a nagy tetteket, melyeket együtt vittünk véghez.

Most erre mégsem vállalkozom.

Nem azért, mert nem szívesen emlékszem vissza azokra az időkre, amelyeket előbb újságíróként, majd főszerkesztőként a lapnál töltöttem, hanem azért, mert ennél sokkal fontosabb most arról beszélni, amit a vajdasági magyarság egyetlen napilapját kézbe véve manapság tapasztalok.

Nem tévedtünk, amikor a 2011. június 24-én megjelent Magyar Szó fejlécébe azt írtuk bele, hogy ez volt „a közéleti napilap utolsó száma”. Varjú Márta kinevezésével ugyanis kezdetét vette a lap gyors leépülése, pártközlönnyé silányítása, amelyben írmagja se maradhatott meg semminek, ami a Vajdasági Magyar Szövetséget és annak tisztségviselőit akár csak szőrmentén is kritizálni merészelte volna.

Persze Varjú nem önállóan volt kénytelen bevezetni a vasfegyelmet, és kitalálni, hogy miről mennyit és hogyan kell írnia a lapnak. Hathatós segítséget kap(ott) a Pártszékházból, illetve a Magyar Nemzeti Tanács irodájában ülő írótól – ez nyílt titok. Nincs szükség már politikai nyomásgyakorlásra, hiszen ellenállás a főszerkesztés részéről nincs is.

Azok, akik a szerkesztéspolitikai döntéseket meghozzák a Magyar Szónál, nem nevezhetők újságíróknak, hiszen fittyet hánynak az újságírói etikára. A valóság tükrözése helyett egyetlen párt prizmáján keresztül szemlélik – és ezáltal torzítva adják vissza – a valóságot; ahelyett, hogy az újságíróikat az oknyomozó újságírásra serkentenék, megtiltják nekik a Pártot is érintő kényes témák feldolgozását; választások alkalmával pedig az agitprop olyan méreteket ölt, hogy az már félelmetes volna, ha nem volna komikus.

A félelem, a szervilizmus és a Pártnak való túlzott megfelelni vágyás elegye köszön vissza a mai Magyar Szó cikkeiből. A vajdasági magyar politikai hatalomgyakorlók bírálata tilossá vált, viszont kötelező a jelentéktelen, hírértékkel sem bíró eseményről is méretes tudósításban beszámolni, ha ott felszólalt valamelyik „kedves vezető”. Ellenzéki hangoknak legfeljebb kényszer szülte helyzetben, de akkor is csak külön engedéllyel adnak teret. A közéleti vitát pedig teljesen száműzték a lapból, hiszen sehogyan sem fér össze a fennen hirdetett közösségépítéssel és magyar szellemiséggel.

Azon morfondírozom néha, hogy valóban ennyire vak volna a hatalom, valóban nem látná, hogy az egyszólamúság, a propagandisztikus firkászkodás kontraproduktív, hogy nem csak a lap veszíti ezáltal hitelét és bázisát, hanem a magát sikeresnek tartó, agyonajnározott Párt is? Vagy egyszerűen csak a Magyar Szó főszerkesztője teljesítené túl a feladatát, és még nem szóltak rá föntről, hogy „Márta, azért ez már tényleg túlzás, vegyetek vissza a talpnyalásból”?

Igen, szomorú és dühös vagyok. Nem azért, mert leváltottak, hiszen életem egyik legfelemelőbb élménye volt, amit a menesztés napjaiban átéltem. Azért vagyok dühös és szomorú, mert a Magyar Szóból – amely a rendszerváltás(ok) előtt a világ legjobb magyar nyelvű napilapjának számított, a kilencvenes években méltóságteljesen ellenállt a háborús propagandának, majd a kétezres években, az elszenvedett káderbeli veszteség dacára is igyekezett megőrizni szakmai színvonalát – mára a VMSZ szócsöve, propagandakiadványa lett.

Kedves 70 éves Magyar Szó! Azt kívánom Neked, hogy vesd le béklyóidat, zavard el azokat, akik megfosztottak szabadságodtól, s légy ismét méltó Kek Zsigmond, Vukovics Géza és Csorba Zoltán nevéhez.

Pressburger Csaba

http://pressburger.blog.hu/