Elfújta a szél

Ezt egy hivatalos hatósági közlemény állította néhány évvel ezelőtt, amikor ismeretlen tettesek Temerin központjában ledöntötték a Fésülködő lányt, Baranyi Károly szobrát. Az újvidéki irodájukban néhány nappal a bűncselekmény után szövegeket koholó ügyes belügyesek tudták, hogy azon a hétvégén vihar tombolt – csak azt felejtették el, hogy nem a rombolás éjszakáján, hanem egy nappal korábban. Azzal meg végképp nem is törődtek, hogy a szobor nem a széliránynak megfelelő irányban dőlt el – de az előző, orbitális hazugság (szél)árnyékában ennek már igazán nem volt semmilyen jelentősége.

Nagycsütörtök éjszakáján – amikor Dsida Jenő szerint az apostolok is alszanak – Magyarittabén is szélvihar tombolt. Milyen érdekes: ott is ledöntött egy szobrot. De nagyon erősen fújhatott, mert nyomban el is vitte Kossuth Lajost az 1918-ban szívébe lőtt szerb ólomgolyóval együtt. Bronztestéből bizonyára ezt akarják műtéttel eltávolítani a történelmi megbékélés biztos kezű sebészei. Hogy hol? Hát alighanem ott, ahol a Szélördög is a fémkereskedő maffia keze alá dolgozik. Meg azokéra, akik folyamatosan rongálják, ritkítják, vagy egyszerűen csak tudatosan veszni hagyják a délvidéki magyar műemlékeket, kultuszhelyeket. Vagy akár mindkét cégnek egyszerre, hiszen az anyagi és a politikai haszon esetükben kölcsönös.   

A bűncselekmény okozta általános felháborodás jogos, de az első reagálásokat olvasva azonnal feltűnik, hogy a múltat nem csak a szoborlopók akarják megmásítani. Sajnos ezt teszi legnagyobb pártunk közleménye is, miközben politikai hagyományaihoz híven, igyekszik minden értéket kisajátítani és önmagának vindikálni akkor is, ha annak semmilyen alapja nincs. Teljesen valótlan, hogy a VMSZ-től származna az ittabéi központi megemlékezés ötlete, hiszen amikor ez a gondolat délvidéki magyar koponyákban először megfogalmazódott, az autonómia ellenzőinek budapesti vegykonyháiban Kasza és Pásztor későbbi pártjának nemhogy az ötlete, de még a neve sem fogalmazódott meg.

A tények viszont a következők:

Magyarittabén nyilvánosan, szervezett formában először 1990. március 15-én koszorúzta meg Kossuth Lajos mellszobrát a VMDK küldöttsége, név szerint Papp Ferenc, Klibán István és Komáromi József Újvidékről, Fodor János, Fodor Julianna és Fodor Orsolya Szabadkáról, Husztik Mihály, Tóth Ferenc és Tóth Mátyás Versecről, Vanyúr Ferenc, Vanyúr Katica, Dulka Andor, Papp Róbert Kúláról, és Soltis Lajos Temerinből.  Papp Ferenc ekkor a szerveződő, de hivatalosan még be nem jegyzett, s ma már joggal történelmink nevezhető VMDK szervezési kérdésekkel megbízott titkára volt. Ő nyerte meg az ügynek Soltis Lajost is, az akkor Temerinben élő, azóta tragikusan elhunyt színészt, a Tanyaszínház alapítóját. Az ittabéiek ekkor még – néhányan – inkább csak kíváncsi szemlélői voltak az eseménynek. Talán érthetően, hiszen a Bánságban még sokan emlékeztek egy tamásfalvi fiatalember, Macák Mihály esetére, aki 1978. március 15-én megkoszorúzta a mellszobrot, s emiatt később rendőri zaklatásnak volt kitéve.

Az ittabéi koszorúzás történetéhez tartozik még az alábbi adat is: 1991. február 22-én a VMDK lapjában, a Hírmondóban közöltük Fodor János levelét, benne az alábbiakkal:

„Felhívom a VMDK tartományi vezetőségét, hogy támogassa Kossuth Lajos mellszobrának a megkoszorúzását a bánáti Magyarittabén, amely egyedüli Vajdaságban, és amelyet szerény keretek között a VMDK már 1990-ben szabadon megkoszorúzhatott – legyen ez a központi megemlékezés színhelye.” A felhívást – közismert – tett követte, s az emlékünnepséget éveken át a történelmi VMDK szervezte. Emlékezetem szerint így volt ez akkor is, amikor, nagy sietségében, a VMSZ elnöke otthon felejtette a koszorút...

Temerin, 2015. április 5.                                                 Csorba Béla, a VMDP elnöke