Aki december óta követte a VMSZ és az MNT vergődését, az aligha
lepődött meg azon a kaotikus és indulatokkal teli helyzeten, amely most
hétvégén állt be a pártban és az önkormányzati szervben. Teljesen
egyértelmű, hogy az Andrási-ügy volt az a pont, amikor sokak türelme
elfogyott, és gyakorlatilag védekező üzemmódba kapcsolt a Pásztor István elnök és Lovas Ildikó elnökségi tag által képviselt kurzus. Azóta folyamatos
a bizonytalanság, a VMSZ ingadozása. Hosszú lenne a teljes elemzés, és
könnyen lehet, hogy szinte nem is akad senki, aki a válság anatómiáját
teljes egészében átlátná. Itt és most – főleg az óráról-órára változó
helyzetre való tekintettel – legyen elég annyi, hogy tulajdonképpen az
új felállású MNT-ben folyamatosan elkövetett szakmai és emberi hibák,
illetve a hatalommámorban és -féltésben elkövetett lépések sokak
türelmét elnyűtték az említett Pásztor-Lovas irányvonallal szemben.
Csábító lehetőség erős kontrasztokon keresztül elemezni a válságot – a
decembertől máig nyúló „válság-ív”, és az elmúlt két nap történései arra
utalnak, hogy ezek a kontrasztok a legkevésbé sem túlzások.
A péntek esti zárt VMSZ-es ülésről szállingózó belsős információk
tanúsága szerint túlfűtött hangulat uralkodott, és megnevezésre került
az a személy, ami minden kompromisszum akadálya: ő Lovas Ildikó. Ha ez
igaz, és ha az ellene ott és akkor lázadók (Józsa, Joó-Horti, Siflis,
Várkonyi és Zsoldos) az eltávolításáért szólaltak fel, akkor csakis az ő
személyén keresztül vezet az út egy valamiféle „kiegyezéshez”. Ebben a
pillanatban úgy tűnik, nincs más út – amely persze változhat a politikai
boszorkánykonyhák szorgos működésétől függően.
A megoldás kulcsa elvileg Pásztor kezében van, akit iszonyatos dilemma
nyomaszthat, mivel valószínűleg ő (és csakis ő?) dönthet Lovas
sorsáról. Két út létezik számára. Enged a nyomásnak, és pártelnöki
posztjának megtartása érdekében nem pusztán az MNT-ben betöltött
tisztségeitől (ami de facto megtörtént), hanem a pártban élvezett
befolyásától is megfosztja Lovast. Ezesetben valószínűleg számolnia kell
közeli munkatársának személyes haragjával, amelynek beláthatatlanok a
következményei. Ráadásul Lovas valódi "szürke eminenciás", ezért
kérdéses, hogy a hatalma felszámolásához elég-e pusztán a különböző
formális tisztségeiből eltávolítani. A másik lehetőség pedig a
visszatámadás, Lovassal karöltve. Ez az MNT és a VMSZ együttes
„megtisztítását” jelentené az ellenállóktól. Ennek szintén
beláthatatlanok a következményei – a párt teljes hitelvesztése és
káoszba süllyedése ugyanúgy benne van a pakliban, mint a VMSZ darabokra
hullása, vagy esetleg a hatalom nem egészen valószínű újbóli
megerősítése. A társadalomra való kihatás minden esetben drámai lehet –
nem csupán a főszereplők számára, hanem azokra a hálózatokra is, amelyek
keresztül-kasul szövik a vajdasági magyar közéletet (tehetős vagy
kevésbé tehetős egzisztenciákat fenntartva), illetve a Belgrád-Budapest
függőségi viszonylatot sem szabad elfelejtenünk, amelyben a VMSZ-nek
létérdeke az egyensúly megtalálása. Sok fej hullhat a porba, sokaknak
sok vesztenivalójuk van, ezért lesz különösen fontos, hogy mi történik a
kulisszák mögött a következő egy hétben, illetve az április 20-ai MNT
ülésen és a 25-ei magyarcsernyei tisztújítón.
Persze nem csak a VMSZ jelenlegi szűk vezetésénél „pattog a labda” –
nagyon sok múlik azon, hogy a párton és az MNT-n belüli „lázadók” milyen
célokat tűznek ki maguk elé. Ha csak egyfajta önös kompromisszum
kötésére törekednek, az még könnyen teljesíthető, de elveszi a lázadásuk
élét. Ha viszont a párt, és ezen keresztül az MNT mélyreható reformja a
céljuk (amely a jelenlegi közéleti állapotokat tekintve a
legóhajtottabb cél), akkor az aligha sikerül a „falak visszabontása”
nélkül. Nagyon-nagy kérdések, hogy a nyíltan lázadók mennyien vannak,
mennyi harcot kívánnak bevállalni, és hogy tudnak-e olyan hiteles
alternatívát felmutatni, ami megváltoztatja azt a VMSZ-t, amit az elmúlt
években megismertünk. Végül az sem elhanyagolandó szempont, hogy a
„lázadók” közül kinek mennyi takargatnivalója van, kit lehet kikezdeni
valamivel a múltjából. Ha totálissá válik a háború, ez is terítékre fog
kerülni. Sokakban felmerült Korhecz Tamás neve, mint egy lehetséges
régi-új vezető politikusé, egyesek egyenesen új politikai csoportosulást
vizionálnak, nem szabad elfelejteni a párton belül sok tekintetben
különálló, erős csoportként működő Maglai-szárnyat sem, ráadásul
nyilvánvalóan a kisebb pártok is (főleg a VMDK) meg akarnának ragadni
valamilyen kecsegtető lehetőséget. Viszont végül mindenkinek óriási lesz
a felelőssége abban, hogy a küzdelem során mennyire lesz képes a saját
hatalmi szempontjait alárendelni a (te jóságos ég, mennyire elkoptatott
lett a szó!) a közérdeknek. Mert a jelenlegi konfliktus nagy
tanulsága erre vonatkozik: nem lehet a közérdek és a demokrácia rovására
bizarr hatalmi várat építeni, főleg nem egy ezernyi gonddal küszködő
kisebbség esetében. Akármilyen döcögő és köhögő is a demokráciánk,
mégsem üzemeltet rejtélyes nagy fekete autókat és Goli Otokokat.
Lehet, hogy a Kasza-korszak után a Pásztor-korszak végét járjuk. Ha
Pásztor Istvánnak mégis sikerül „megmenekítenie” a hatalmát, akkor azt
egy akkora „reform-mozdulattal” kell megtennie, amely szinte
államférfiúi erényeket követel. Izgalmas napok következnek, és habár ez
globálisan tekintve vihar egy pohár vízben, mégiscsak a mi poharunk.
Vataščin Péter
2015.04.18.
Szabadka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése