Arabok az asztalfiókban…

A vajdasági parasztember – szántóvető Móricka – néhány évvel ezelőtt még úgy képzelte, hogy amikor majd az Öböl-menti mesésen gazdag arab sejkek (akárha furcsa turisztikai látványosságként) megjelennek a bácskai határban és a felteveszerszámozott homoksivatagi négylábúikkal elkezdenek szántani, akkor ő majd csak a szomszédos parcelláról kajánkodva lesi, hogy kínlódnak a hófehér dishdashba öltözött, selyemélethez szokott sejkek az itteni fekete, göröngyös szántóföldeken. A poénosnak indult történet mára már kőkemény valósággá vált. A felénk igencsak csodabogárnak számító arab vállalkozó csakugyan fölbukkant a bácskai határban, azzal, hogy nem a sejk végzi a mélyszántást, és tevét se hozott magával, rafinált módon mégis kihúzza a talajt az itteniek lába alól. Szinte szó szerint.

 Predrag Koraksić karikatúrája

Nyugat-Bácskában, Szivácon már megtörtént az, amivel korábban csak egymást riogatták a gazdák. A falu határában már 10 ezer hektár termőföld művelését az arabok végzik. Ez eddig mintegy 80 helybeli családnak adott munkát. Ők most hoppon maradtak. Számukra nem tették lehetővé az állami földek bérlését, mert azokat a messziről jött idegenek kezére játszották át.

A földrablásnak is nevezhető folyamat természetesen nem áll meg Szivác és Kúla környékén. Most megint időszerűséget kapott a tolvajlás, mert a politikusaink visszahelyezték a lemezjátszóra azt a régi lemezt, amit a vajdasági parasztok egyszer már levetettek velük. Megint előkerült az évekkel ezelőtt becsődölt állami birtokok eladásának az ötlete: 8 egykori szövetkezet 25.000 hektár termőföldje vándorolhat át az arab sejkek tulajdonába. Nem eladás ez, hanem csak közös beruházás a honi mezőgazdaságba – mondják –, miközben nyilvánvaló, hogy aki szövetkezetet vesz, az tulajdonképpen termőföldet vesz, és ha a szerbiai szántóföldek 20 vagy akár 40 évre is arab kézre kerülhetnek, akkor a helybeliek végérvényesen eltörölhetik a szájukat ez eddig használt parcelláktól.

A kijelölt, eladásra szánt állami gazdaságokért 100 millió eurót fizetnének az arabok, a bérbeadásra szánt parcellák használatáért pedig hektáronként 250 eurót. (Az itteni gazdákkal már eddig is 300-350 eurót fizetettek!)    

Kormánytagjainknak (szemmel láthatóan) megártott az egzotikus dubajozás: vagy a Burdzs Kalifa tetején szédült bele a fejük a magasságba, vagy az abajába bugyolált, titokzatos, kígyótestű Arabellák vették el az eszüket. A sok potyaleső és zavarodott elméjű szerb politikust látva, mit tehet a sejk? Vásárol, terjeszkedik – gátlástalanul. A hoppon maradó szerbiai gazdák pedig megint a fejüket vakarják. Megint későn eszmélnek. Látva, hogy az itteni parasztgazdaságok tönkretételére megy ez a játék, egy kicsit ráerősítettek az általános sejkellenes hangulatra és újabb tüntetéseket helyeztek kilátásba.

  

Az aggodalmuk valójában még akkor kezdődött, amikor 2012-ben a szerbiai kormány úgy határozott, hogy az arabok számára is engedélyezi a honi mezőgazdaságba való befektetést. Úgy is elavult az itthoni földművelés, a dúsgazdag külföldiek legalább majd fölvirágoztatják – mondták a politikusaink. S hogy mennyire „igazat beszéltek”, azt 2013 tavaszán be is mutatták, azt a 800 millió dolláros „együttműködési szerződést” lobogtatva, amelyet Vučić kormányfőnk és az akkori pénzügyminiszterünk, Dinkić ütött nyélbe. Valahogy így történt az itteni parasztok beetetése, s mikorra észbe kaptak, a hadicsel már bevált. Ördögük lett hát a vészmadárkodóknak, akik már a kezdet kezdetén megjósolták: a hazai pénzeszsákok meg az őket megkörnyékezett arabok még az anyaföldet is kivásárolják a lábunk alól. Még az is megtörténhet, hogy hamarosan éppen az Egyesült Arab Emírségekből érkező sejkek lesznek a legnagyobb földbirtokosok Szerbiában.

Az Egyesült Arab Emírségek a második leggazdagabb arab ország. A világ kőolajtartalékának a 10 százalékát birtokolja, és a sorrendben az ötödik olajhatalom. A 7 emírségből álló ország vezető agrárcége az Abu Dhabiban működő Al Dahra, amelynek 21 országban vannak érdekeltségei. Európában Svájcon és Görögországon kívül már Szerbiában is megvetette a lábát. Ezekben leginkább búzát, kukoricát és gyümölcsöt termeszt, aminek jelentős részét a megszerzett két görög kikötőkön át ki is szállítja.  

A gigantikus vállalatot alighanem kitűnő taktikai/stratégiai érzékkel irányítják. Vezetői messze előre tekintenek a jövőbe, és már most azokra az ínséges időkre rendezkednek be, amikor majd éhínséggel és csillagászati élelmiszerárakkal kell megbirkóznia a túlnépesedett emberiségnek. Az Emírségek élelmiszer-szükségletének a 85 százalékát külföldről szerzi be, egész élelmiszerláncokat vásárol, s emellett takarmánygyártásra is berendezkedett. Olyan országokat céloztak meg, amelyekben az eleve adott termőföldek mellett kevés beruházással jelentős terméshozam-növelés érthető el. (Például: van mód az öntözésre, csak a rendszert kell kiépíteni.)

Az Al Dahra évente 500.000 tonna lisztet és 400.000 ezer tonna rizst állít elő és csak Görögországban 80.000 tonna tárolókapacitással rendelkezik. Az afrikai országokban (Egyiptomban 20.000 hektárt művel, Marokkóban olajbogyót, Namíbiában datolyát meg szőlőt termeszt) elsősorban magtárolókat és malmokat épít. Szerbiában búzát, kukoricát termeszt és egy 500.000 almafából álló ültetvénye is van. E téren alighanem megtalálta a számítását, mert hamarosan már 2.400 hektáros lesz a gyümölcsös. De egy dunai kikötőre is szemet vetett. Ám az arabokkal való gyanús üzletelés részleteit a kormány nem szívesen hangoztatja. Így arról is csak elvétve találhatunk információt, hogy Bácskában nem csupán földparcellákhoz jutnak hozzá az arabok, hanem tanyákat is vásárolnak. Zombor környékén már legalább 10 ilyen épület arab kézbe került, a Bezdán felé vezető út közelében pedig másik 3-at már föl is újítottak.

Szabó Angéla