Bódis Gábor
„Hírek röppenek fel, beszédek hangzanak fel, bizakodással fűtött üzenetek jönnek a lezárt határu Magyarország felől…”
A Bácsmegyei Napló 1920. szeptember 9-i számának vezércikkéből idéztünk. Az óhaj azonban most is ugyanaz, nem változott majd egy évszázad alatt sem: nagyon kérjük Budapestet hagyjon békén bennünket. Ne küldjön ide félnótás külügyminisztereket, akik felgyűrt ingujjban caplatnak a szerb miniszterelnök mellett valahol Pancsova kőolaj szagú vidékén.
Szijjártónak ez a történelmi mondat is kifért a száján: „Da sam Mađar koji živi u Srbiji, glasao bih za Savez vojvođanskih Mađara, a da sam Srbin onda za SNS.” (Ha Szerbiában élő magyar lennék a VMSZ-re szavaznék, ha szerb akkor a Szerb Haladó Pártra.) (RTV)
Ezzel Mihalj Kertesi magaslatokba emelkedett: Ako se ja kao Mađar ne bojim Srba, zašto bi se Srbi bojali. Vagyis ha én magyarként nem félek a szerbektől, akkor a szerbek miért félnének .(1988)
Viszont úgy tűnik, hogy ügyeletes magyarországi pojácánk beleköpött a Vučić-Pásztor paktumba és a eltért az ideológiai fősodortól: a vajdmagyaroknak nem az a hazafias kötelességük, hogy a VMSZ-re szavazzanak hanem egyenesen a haladókra, hiszen szavazatuk úgyis hozzájuk jut. Minek az a kis kerülő. Ezzel járják a haladók aktivistái a magyar lakta településeket (Orbán Vučićra hasonlító képével). Ez a 21. század magyar érdekvédelme: lemondunk a szavazatainkról, hogy a báránybőrbe bújt radikálisok még erősebbek legyenek. És akkor minket is bevesznek a buliba? Akkor mi baj van azokkal az „áruló” vajdmagyarokkal, akik más, esetleg nem magyar pártban látnak érvényesülési lehetőséget? Mert ellenzéki pártokhoz csapódtak? És az a vajdmagyar, aki ad magára csakis a hatalmon lévőkkel bratyizik? Hát igen, onnan jön a lóvé.
„Az elvált magyarság most semmi mást nem kér régi hazájától, csak azt aminél többet úgysem tud adni: békességet.” (Bácsmegyei Napló, 1920. szeptember 9.)
2016. április 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése