Tíz évvel ezelőtt fölszámolták a Magyar Szó újvidéki integrális
szerkesztőségét. Hiba volt. De ezt már visszacsinálni nem lehet, és erre
a jelenlegi Magyar Szó vezetősége sem vállalkozik. Bolond is volna!
Megtörtént: a Magyar Szó kilenc szabadkai és zentai dolgozója átvezénylést kapott Újvidékre. Gyakorlatilag tehát fölmondást. Mert ki volna az, aki vállalná, hogy napi szinten, akár évtizedekig kétszáz kilométert utazzon a lakhelyétől a munkahelyéig és vissza? Különösen akkor, ha egy gyermekét nevelő fiatal házaspárról van szó, vagy ha egy súlyos veseelégtelenséggel küszködő, heti három alkalommal dialízisre járó személyről van szó, vagy ha egy olyan emberről van szó, akiről köztudott: szinte soha nem mozdul ki szülővárosából, mert egyszerűen ilyen a természete.
De hát hagyjuk a humanista érveket! Koncentráljunk a lélekre, ahogy Ökrész igazgatónő mondá – a Magyar Szó lelkére, amelyet tíz évvel ezelőtt kitéptek a szerkesztőség széttelepítésével, és most semmi más nem történik, mint a széttépett lélek összeforrasztása. És persze aljas rágalom, ha ezt a lépést bárki is politikai leszámolásként vagy a rebelliskedő újságíróktól való megszabadulásként láttatja, ugyanakkor nem veszi észre, hogy a Magyar Szó vezetői valóban „szívvel-lélekkel és alázattal” cselekszenek (lásd a Napjaink műsorát 0:39:20-tól).
Nézzük a tényeket!
– Átvezénylésre vonatkozó „felkínálást” kapott: Bajtai Kornél, Diósi Árpád, Kószó Attila, Szikora Csaba, Vígi Zoltán és Vígi Zsoldos Zsaklina Szabadkáról, valamint a zentai lakcímmel rendelkező Horváth Zsolt, Mihájlovits Klára és Szögi Csaba.
– Bajtai Kornél, Kószó Attila, Vígi Zoltán, Vígi Zsoldos Zsaklina, Horváth Zsolt, Mihájlovits Klára – tehát a kilencből hatan – a Magyar Mozgalom alapító tagjai.
Ennyit a tényekről. Most jöjjön egy kis inszinuáció!
– „A Magyar Szó három lábra állítása következtében felbomlott az addig jól működő, szellemi műhelyként is megélt deszk-rendszer. A lap lényege, az újság lelke lett kitépve ekkor, és bebizonyosodott, hogy az nem működhet a székháztól, a vezetéstől távol” – írja Ökrész Rozália (a linkelt dokumentum 39. oldalán). Mindezt én is aláírom (később kifejtem). De vajon attól, hogy a jövőben a belpolitika-rovatot és a címoldalt Újvidéken és nem Szabadkán szerkesztik, mi fog megváltozni úgy igazán? Miféle „deszk-rendszer” áll vissza azzal, hogy mostantól valaki nem Szabadkáról, hanem Újvidékről próbálja (a haját tépve) koordinálni a továbbra is háromlábú (csak jobban billegő) székre hasonlító szerkesztőséget? Hiszen a művelődési-oktatási rovat továbbra is Szabadkán készül majd, a sportrovat Zentán, és a szombati lapszám „lelke”, a Hétvége-melléklet is marad Szabadkán. Hogy lesz ebből így integrális szerkesztőség? Sehogy. Viszont a terv arra tökéletesen megfelel, hogy megszabaduljanak szinte az összes nemkívánatos személytől.
(Katt a nagyításhoz!)
– A szóban forgó kilenc munkavállaló olyan fölszólítást kapott (lásd a mellékelt képet), amelyben egy szóval nem közlik vele, mi lesz a sorsa, ha netalán nemet mond az átvezénylésre. Ez nem igazán kóser, de élek a gyanúperrel, hogy jogilag is hagy némi kívánnivalót maga után.
– Ha, tegyük fel, a kilenc személy közül senki sem vállalja, hogy napi szinten utazzon, vagy eladja a házát/lakását és Újvidékre költözzön, akkor hol talál helyettük kilenc, azonnal hadra fogható, több éves vagy évtizedes tapasztalattal rendelkező újságírót/szerkesztőt a bölcs cégvezetés? Házon belül? Ha két ujjamat behajlítom, egy kezemen meg tudom számolni, hány ilyen személy van a Magyar Szó újvidéki szerkesztőségében. Vagy pályakezdő tiszteletdíjasokkal akarnak deszket és belpolitikát csinálni? Mert ugye létszámstop van, munkaviszonyt senkivel se létesíthetnek. Vagy van harmadik opció? Közvetlenül a pártszékházból szállítják a teleírt, betördelt oldalakat? Hát mondjuk ez járható út: ott nincs létszámstop, és mindenki üti-vágja a belpolitikát.
De elég a gyanúsítgatásokból!
A Magyar Szó tíz évvel ezelőtti átszervezése szerintem is hiba volt. A szerkesztőségnek fizikailag egy térben a helye, beleértve az összes meghatározó rovatot – szerkesztőstül, deszkfőnököstül, főszerkesztőstül, újságíróstul. Így alakulhat ki szerkesztőségi élet, így áramolhatnak az információk, így lehet azonmód reagálni váratlan helyzetekre. Persze mi sem természetesebb, hogy erős tudósítóhálózatot kell fönntartani, hogy ott kell teremnie az újságírónak, ahol az események zajlanak, hogy a helyi és regionális témákkal helyben és a regionális oldalakon kell foglalkozni. Hogy az integrális szerkesztőség fizikailag hol helyezkedik el, elsősorban technikai kérdés. Tíz évvel ezelőtt fölszámolták az újvidéki integrális szerkesztőséget. Hiba volt. De ezt már visszacsinálni nem lehet, és erre a jelenlegi Magyar Szó vezetősége sem vállalkozik. Bolond is volna! Túl nagy hajcihővel járna, túl sok embert kellene ehhez megmozgatni, túl sok érdeket sértene, és a létszámstop miatt egészen biztosan összeomlana a lap, ha csak az áttelepítendő újságírók fele is nemet mondana.
Így viszont csak a politikai ellenfél érdekeit sérti az új munkahelyi besorolás. Hogy mindezzel emberek életére, egészségére és kínkeservesen megteremtett egzisztenciájára törnek mintegy kollaterális kárként? Kit érdekel?!
Ők ott fenn csak a dolgukat végzik. Szívvel-lélekkel.
PRESSBURGER Csaba
(Autonómia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése