Ismét
érdekes hónapok elé néz a szerb külpolitika, most, hogy nagy nehezen
megnyílt az Európai Unióhoz való csatlakozás újabb két fejezete. Több
ellenzője is akad a szerbiai EU-s integrációnak, de éppen az a szereplő
viselkedik ellentétesen, ahogyan elvárnánk, akire a legnagyobb
szükségünk lenne: Magyarország, vagyis pontosabban, a Fidesz-KDNP
alkotta magyar kormány.
Hogy miért gondolom úgy, hogy feltétel
nélküli támogatás helyett komoly, diplomáciai eszközökkel teljesen
mindennapinak számító követeléseket támasszon a magyar kormány a szerb
féllel szemben? Nos, a magyar Alkotmány 6. § 3-ik bekezdése kimondja,
hogy "A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő
magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk
ápolását." Ennek tükrében Magyarországnak kutya kötelessége megragadni
minden legális eszközt a délvidéki magyarság számának és jogainak
növelése érdekében. Márpedig, Délvidéken csak egy kibelezett személyi
elvű (inkább kulturális) autonómiánk van, területi autonómia eddig szóba
se jöhetett, míg a vajdasági tartományi önrendelkezés már a
Milošević-gerjesztette joghurtos forradalom óta csak névleges.
Nem csitul a horvát-szerb ellentét
Ennek ihatja meg a levét Szerbia, aki
egy törvény miatt került ismét konfliktusba Horvátországgal. Korábban a
migránsválság jelentette az összezörrenés forrását, miután a szerbek
nemes egyszerűséggel (a magyar fizikai határzár megépítése után)
elkezdték a Dunához, illetve a szerb-horvát határhoz szállítani az
illegális migránsokat, és gyakorlatilag lökték át őket a horvát oldalra.
Emiatt több napos határzár lépett érvénybe, és kemény diplomáciai harc
is zajlott.
Horvátország nemrégiben ismét
bejelentette, mindaddig gátolni fogja Szerbia európai uniós
csatlakozást, amíg Belgrád vissza nem vonja azt a törvényt, amely
lehetővé teszi, hogy olyan vádlottakat állítsanak bíróság elé, akik
nem Szerbiában követtek el bűncselekményeket. A vitatott törvény
szerint Szerbiában olyan feltételezett háborús bűnösöket ítélhetnek el,
akik Bosznia-Hercegovinában vagy Horvátországban, az ott élő szerbek
rovására követtek el bűncselekményeket.
Miután Belgrád és Brüsszel az uniós
csatlakozási tárgyalásokon júliusban megnyitotta az emberi jogokról és
az igazságszolgáltatásról szóló 23-as, valamint a jogállamiságra és a
belügyekre vonatkozó 24-es fejezetet, Miro Kovač horvát
ügyvivő külügyminiszter úgy nyilatkozott: a fejezeteket megnyithatják
ugyan, de addig nem lehet azokat lezárni, amíg Zágráb Szerbiával
szembeni követelései nem teljesülnek.
Váratlan „keménykedő” éppen egy jószomszéd
Románia viszont nagyot húzna azzal, ha
valóban beteljesítené az ígéretét. Pár éve, pontosabban 2012. tavaszán
harcolt ki a román külügy egy olyan megegyezést a szerbekkel szemben,
melyek alapján Szerbiának szavatolnia kell a kelet-szerbiai vlach
kisebbség jogait (őket a román állam a saját nemzetrészüknek tekinti,
hasonló ez a horvát-bunyevác párhuzamhoz).
Románia korábban azt sérelmezte,
hogy Szerbia nem ismeri el a Timok-völgyi román kisebbséget, a
vlachokat, akik semmilyen jogosítvánnyal nem rendelkeznek. Belgrád ezt a
közösséget vlach kisebbségnek tekinti, és nem ismeri el, hogy ők is
románok, mint a Délvidéken élő bánáti román kisebbség tagjai. A moldvai
csángókhoz hasonló, szórt identitású népcsoport lélekszámát
negyedmillióra becsülik, a 2012-es szerbiai népszámláláson azonban csak
35 330-an vallották magukat vlachnak, és 29 332-en románnak.
A szóban tett ígéretek sok mindent
elbírnak, de ez már egy olyan dokumentum, melyet joggal mutathat fel
Románia Brüsszel irányába.
És hol lapul a magyar kormány?
Ilyen dokumentum, mely hasonló
konkrétumokat tartalmazna, azonban nem létezik számunkra. Nincs mibe
kapaszkodnunk. A korábban említett szerb-román megállapodásra
hivatkozott 2012. őszén Strasbourgban, az Európa Parlamentben az a
délvidéki politikusokból álló küldöttség is, mely azzal a céllal utazott
ki, hogy bemutassa a délvidéki magyarság valós helyzetét és rendezetlen
kérdéseit. Gaudi-Nagy Tamás képviselő fogadta Bozóki Antal újvidéki
jogvédőt, László Bálint MRM elnököt, Rácz Szabó László MPSZ elnököt és
Kiss Ervin délvidéki Jobbik szervezeti elnököt.
A küldöttség is, de több délvidéki
magyar párt és számos civil szervezet is már azóta kéri a magyar
kormányt, hogy támasszon kemény feltételeket a csatlakozás folyamatában.
Tegye ezt azokból a tapasztalatokból kiindulva, melyeket Szlovákia és
Románia EU-csatlakozása után szerezhetett a Fidesz. Orbánék azonban nem
tanultak a korábbi hibáikból, és eddig hiába kérelmezte és követelte a
Jobbik is többször a magyar parlamentben, Brüsszelben, Strasbourgban, de
a Délvidéken is, hogy változtassanak a hozzáállásukon, helyette
megmaradt a „szerb-magyar jóbaráti viszony”, mely kimerül kisebb közös
gazdasági projektek beindításában és megemlékezéseken való
részvételekben.
A határon túli magyarok szempontjából
a gesztuspolitizálás nem fog hozni megfelelő eredményeket, és az
elvándorlás, az elöregedés és az emocionális és identitás béli hanyatlás
megállíthatatlan lesz, ha csak nem következik Magyarországon egyik
radikális változás, mondjuk kormányváltás formájában, esélyt adva a
Jobbik Magyarországért Mozgalom nemzetpolitikájának.
T. T.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése