Oldalak

▼

2016. október 22., szombat

(Más) napló 65.



Folyamatos betelepítés?
Kisebbségjogi témák

 

Október 6.
A zentai cukorgyár az elmúlt ötvenöt év alatt „Szerbia legnagyobb cukorgyárává nőtte ki magát. Magánosítása után néhányszor gazdát cserélt. Most azonban – a jelek szerint – halálra van ítélve.”

Gergely József felvétele

– A napokban véglegesített tulajdonváltáskor a vevő, nevezetesen Szerbiai „cukorkirálya” az úgynevezett versenybizottságnak fix megígérte, hogy a termelés a zentai üzemben nem fog csorbát szenvedni, vagyis a répa-feldolgozási idényben minden a megszokott rendben fog zajlani.    
Miközben a háttérben zajlott a tulajdonoscsere, kiderült, hogy a gyárnak csaknem egymilliárd dinár a vesztesége. Arról azonban senki sem beszélt, hogy ez azért történhetett meg, mert a hitelező bankok, amint hírét vették az adásvételnek, benyújtották a számlát, és mindössze egy évet adtak a felvett teljes összeg törlesztésére. Lényegében ez „adta be a kulcsot” a zentai üzemnek – írja Both Mihály az „Egy cukorgyár hattyúdala” című cikkében.  
A médiában csak a szerb gazdaság fellendüléséről, új munkahelyek teremtésről és üzemek megnyitásáról lehet olvasni, hallani. Azzal, hogy „a nagy ígéretek és a szerződésben vállalt kötelezettségek ellenére Zentán négyszáz család, vagyis csaknem ezer ember belátható időn belül munkahely (és kenyér) nélkül marad, a községi költségvetésből pedig elmarad a tervezett bevétel egy része”,[1] sem Vajdaság tönkretételével már nem foglalkozik.

Október 7.

Az elmúlt időszakban ötven koszovói roma család települt be Kishegyes községbe. Egy külföldi segélyszervezet hét családot támogatott – adta hírül a Magyar Szó, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) napilapja.[2]
A hír nem akárkitől, hanem Kishegyes község polgármesterétől, Marko Lazićtól származik, aki elmondta, hogy „az elmúlt időszakban ötven, Koszovó területéről származó roma család lett betelepítve Kishegyes községbe”.
– Elgondolkodtató, hogy miért egy ilyen szegény községbe telepítettek be ötven olyan családot, akiknek többsége szociális segélyből él. Emellett a betelepítések a község etnikai összetételét is erőteljesen megváltoztatják, különös tekintettel az itteni magyarság tömeges elvándorlására. Ilyen körülmények mellett felvetődik a kérdés: a betelepítettek integrálása vagy a befogadók asszimilálása a cél? – olvasható az idézett írásban.
Miután a hír „sok visszhangot kapott”, a kishegyesi tisztségviselők és a VMSZ helyi szervezete szükségesnek látták hangoztatni, hogy „senki sem lett tervszerűen betelepítve a község területére”,[3] hogy „szó sincs szervezett betelepítésről”.[4]
A már említett polgármester újabb, magyarázkodó nyilatkozatot adott, miszerint „a szóban forgó családok maguktól jöttek ide, és vásároltak házat a községünkben. Ehhez minden szerbiai állampolgárnak joga van”, mondta.[5]

Hét betelepített család kapott építőanyagot Kishegyes községben
(Mirnics Gyula felvétele)

A kishegyesiek „magyarázkodására” a vajdasági magyar pártok közül egyedül a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) reagált: – Gondolkodjunk egyszerű paraszti logikával. Egy koszovói roma, aki nem beszél szerbül, magyarul meg még ennyit sem, nem is tud rendesen aláírni, olvasni – tisztelet a kivételnek! – honnan tudná hol is van az a Kishegyes? Vagy Bácsföldvár, Péterréve, Martonos, Szabadka (azon belül is a magyarok által lakott rész)?
Milyen érdekes, hogy ismét, csupa véletlen alapon olyan településekről van szó, ahol a magyarok többségben vannak és a helyi hatalomban az a párt van, aki egyszer már ezért meghasonult?
Kishegyes esetében még az is érdekes, hogy van ott a község területén telepes falu is, nem csak magyar, és oda valahogyan nem igyekeztek ingatlanokat vásárolni.[6]
Aztán jött az újabb (betelepítési) hír: „A Szerb Köztársaság Menekültügyi és Migrációs Biztossága a falusi lakóházak kiosztására kiírt pályázatán, Szenttamás területén 14 menekült család kapott lakóházat”.[7]
A napokban Szávaszentdemeteren ugyancsak „14 család kapott ingatlanokat és egyéb juttatásokat, mintegy 154 ezer euró értékben, vissza nem térítendő támogatás formájában”.[8]
 „A segítség a jelek szerint nem jár mindenkinek, főleg nem az őshonos délvidéki népeknek” – állapítja meg a HélHír portál.
Történik mindez az Európa Tanács, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye (ETS No. 157) 16. cikkével ellentétben:  
A Felek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a jelen Keretegyezménybe foglalt elvekből származnak.
Kisebbségi jogvédelem? „Szerbia az európai úton”?

Október 9.

– Az utóbbi években a (magyar – B. A.) kormány nagyon félénken, felettébb tapintatosan lép fel a határon túli magyarok érdekében, amikor is a hangsúlyt a „jószomszédi viszonyra” helyezi. A főfoglalkozású politikusok jótékony hatású, sikeres politizálásnak minősítik a kormány hozzáállását, ám a tények makacs dolgok, az elvándorlás csak fokozódik, ami a kisebbségiek lélekszámának rohamosan csökkenését eredményezi. A kivándoroltak lélekszáma eddig soha sem tapasztalt méreteket öltött! Végül is ezek a tények a legfontosabban, hiszen ha ez a folyamat nem mérséklődik, akkor rövid időn belül csak szegény magyar kisebbségi szórványokról beszélhetünk – írja Végel László.[9]
A délvidéki/vajdasági magyarok helyzetét jellemző kedvezőtlen tények, negatív folyamatok már huzamosabb ideje közismertek. Éppen ezért nem eléggé érthető, hogy Végel miért nem viszonyul bírálóan a magyar kormány nemzeti kisebbségi politikájához?
Vitatható az is, hogy a magyar kormány fellép-e egyáltalán a határon túli, ez esetben a délvidéki/vajdasági magyarok érdekében. A hangsúlyt ugyanis a „jószomszédi viszonyra” helyezi, amiben az itteni magyaroknak már nem jut hely.  
Nem emlékszem, hogy a 2010. május 29. óta hatalmat gyakorló Orbán kormány egyetlen, a vajdasági magyarságot érintő fontos kérdést is felvetett volna a szerb hivatalos szerveknél. Állandóan csak azt hangoztatta, hogy „Magyarország mindent megtesz Szerbia EU-csatlakozási tárgyalásainak támogatásáért”.[10] Miért nem teszi ugyanezt az itteni magyarok érdekében is?
Miért kell simogatni a magyar kormányt? Mi hasznunk van ebből?

Újvidék, 2016. október 22.

BOZÓKI Antal


[1] Magyar Szó, 2016. október 6. 6., vagy http://www.magyarszo.com/hu/3178/gazdasag/153973/Egy-cukorgy%C3%A1r-hatty%C3%BAdala.htm, 2016. október 6. [12:53] >> 2016. október 6. [21:12]
[2] L. J.: Építőanyag a betelepítetteknek. Magyar Szó, 2016. október 7. 12., vagy http://www.magyarszo.com/hu/3179/vajdasag_kishegyes/154050/%C3%89p%C3%ADt%C5%91anyag-a-betelep%C3%ADtetteknek.htm, 2016. október 7., 12:41
[3] L. J.: Nincs szervezett betelepítés. Magyar Szó, 2016. október 15. 11., vagy http://www.magyarszo.com/hu/3186/vajdasag_kishegyes/154464/Nincs-szervezett-betelep%C3%ADt%C3%A9s.htm, 2016. október 15. [14:16]
[5] Lásd a 3-as jegyzet alatti írást.
[7] P. L.: Tizennégy családi házat kaptak a menekültek Szentamáson. Magyar Szó, 2016. október 18., 5.

[8] Újabb tizennégy menekült családnak vásároltak házakat Délvidéken. http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/58745-ujabb-tizennegy-menekuelt-csaladnak-vasaroltak-hazakat-delvideken-, 2016. október 19. [14:36]

[9] Róka komák és csibék. Az illiberalizmus és a nemzeti kisebbségek. http://www.naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=8616, 2016. október 9.
[10] Szíjjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter nyilatkozata. MTI. Magyar Szó, 2016. szeptember 1. 3.
dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése