Az őszinte bocsánatkérésre várva

Gyertyák, virágok az 1944–45-ben kivégzett zsablyai magyarok emlékére

Méltóságteljesen emlékeztek meg az 1944–45-ben ártatlanul kivégzett szeretteikről a szép kort megélt túlélők, a hozzátartozók, vasárnap délután Zsablyán, a lerombolt katolikus temetőben, a Golgota-dombon. Az ötszáz méternyi sáros úton csak gyalogosan tudták megközelíteni a szerény emlékhelyet, amelynek környékét ezúttal a zsablyai önkormányzat hozatta rendbe, kaszáltatta le a gazt. Tóth László, a megemlékezők nevében köszöntötte a megjelenteket, köztük Merima Šovljanskit és Boris Pleskovićot, a Zsablyai Községi Tanács tagjait. Külön megköszönte Milica Miličevićnek, a karbantartási szolgálat igazgatójának, hogy méltóbb körülmények között emlékezhetnek meg az idén.

A hozzátartozókkal együtt Zsablya község képviselői is lerótták kegyeletüket

A megemlékezéseknek külön jelentőségéről is beszélt Gusztony András, akinek a nagyapja is mártírhalált szenvedett. Ilyenkor, mint mondta:
– Nemcsak azokra a halottakra emlékezünk, akiktől tisztességes körülmények között vettünk végső búcsút, hanem azokra is, akiket erőszakkal ragadtak el tőlünk, és végeztek ki, gyakran embertelenül és földelték el őket jelöletlen tömegsírokba, mint ahogyan történt ez itt Zsablyán is 72 évvel ezelőtt, mindenszentek előtt és után. (...) Gyakran kérdezem magamtól; megtettem-e, megtettünk-e mindent azért, hogy méltó emléket állítsunk mártírjainknak, és elégedettek lehetünk azzal, amit eddig elértünk. Az sem kevés, hogy nyilvánosan megemlékezéseket tarthatunk, hiszen 1990 előtt ezt nem tehettük meg. Számos vesztőhelyet megtaláltunk, megjelöltünk, számos monográfiát megírtunk, de még számossal adósak vagyunk magunknak és elődeinknek. Mert, amíg egyetlen jelöletlen tömegsír is létezik, és itt láthatjuk Zsablyán a leginkább, hogy létezik, a folyamatot nem tekinthetjük befejezettnek.
Kétségkívül nagy dolog, hogy két évvel ezelőtt, ilyen tájt megszüntették a sajkásvidéki magyar lakosság kollektív bűnösségéről hozott rendeletet, de jogászként vallom, hatalmas baj, hogy azt nem nyilvánították semmissé, így továbbra is csak egyéni kérelem alapján oldható meg a rehabilitáció. Nemcsak a rehabilitációval, hanem a restitúcióval is komoly gondok akadnak, mind az egyénnek, mind az egyházaink irányába is. Meg, amire nagyon régen várunk: Csak hiányzik az az őszinte bocsánatkérés, ami magyar oldalról már oly sokszor elhangzott. A megemlékezést Gusztony Lászlónak, a dédunokának a tamburajátéka tette meghittebbé. A megemlékezés a koszorúk, a virágok elhelyezésével, gyertyagyújtással zárult. Zsablya község nevében Merima Šovljanski és Boris Plesković koszorúzott. Megígérték azt is, hogy azon lesznek, hogy a község kiépítse az emlékhelyhez vezető utat, hogy ne kelljen sárban gázolniuk az idős embereknek. A hozzátartozók koszorúját, virágait Gusztony András, Kelemen Sándor, Moldvai Károly – a betonkereszt készítője –, Gusztony Ilona és Petro Mária helyezte el.

S. T. G. 

Magyar Szó, 2016. november 7. 4, vagy

http://www.magyarszo.rs/hu/3206/kozelet/155643/Az-%C5%91szinte-bocs%C3%A1natk%C3%A9r%C3%A9sre-v%C3%A1rva.htm 2016. november 7. [08:49] >> 2016. november 7. [15:06]