Albérlők a saját laktanyájukban?

(Szirénaszót hallunk megint…)

Az önkéntes tűzoltóság fogalmát a Duna vonalától délre úgyszólván nem is ismerik. A mi Vajdaságunkban ez alighanem valamiféle „furcsa csökevény”, ami még az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből hagyományozódott ránk. Alighanem ezért alakulhatott most úgy, hogy a szerbiai hatalmat bitorló haladó párt nemigen tud mit kezdeni vele, és mivel javában zajlik a magyar többségű települések kifosztása, a magyar önkormányzatok módszeres tönkretétele, az önkéntesség elvén szerveződött – általában 100 évesnél is régebbi – egyesületek fojtogatása is sorra került, részévé vált a globális rombolási tervnek. A községi önkormányzatok ahelyett, hogy támogatnák az önkéntes munkát végzőket, arra akarják őket kényszeríteni, hogy a saját laktanyáikban legfeljebb csak fizető albérlők lehessenek.

Tartományunkban 35 községi tűzoltó szövetség és 235 önkéntes tűzoltó egyesület működik. Ezek tagsága eléri a 20. 000-ret. A 60-as és a 70-es években még úgy-ahogy lépést tudtak tartani a fejlődéssel, mostanra azonban igencsak elavult felszereléssel – jobbára 40 évesnél idősebb járművekkel – vonulnak ki egy-egy tűzesethez.

Egy kis kitekintő. Hogy fest ez a környezetünkben?

Ha megnézünk néhány települést, náluk milyen a helyzet, elég tarka képet kapunk. A legnyugodtabbak talán a Csóka községhez tartozó padéi tűzoltók lehetnek, mert ők saját épülettel rendelkeznek.

– A laktanya telekkönyvileg is miénk – mondja Komáromi László elnök, első osztályú főtiszt, aki egyben a Községi Tűzoltó Szövetségnek is a vezetője. – A mi 83 éves egyesületünk abban a szerencsés helyzetben van, hogy Csóka 7 települése közül egyedül csak mi büszkélkedhetünk saját laktanyával, sőt nemcsak a tűzoltó otthon, hanem még a mellettünk lévő piactér és az óvoda egyharmada is miénk. A problémáról persze mi is értesültünk, és azt is tudjuk, hogy például Szentmihályon a nagybecskereki önkormányzat felújíttatta a tűzoltók székházát, de utána más civil szervezeteket is beköltöztetett hozzájuk.

Egyelőre a magyarkanizsaiaknak sem lehet okuk panaszra, mert az önkormányzat emberségesen bánik a környező falvak tűzoltóival. Ennek a 126 éves martonosi tűzoltó testület tagjai is örülnek.

– Az épületek a község tulajdonát képezik, az csak használatukra bocsájtotta. Ilyen például a helyi közösség épülete is és az a helyiség is, amit a falu nyugdíjasai használnak. Minden azon múlik, hogy az önkormányzat korrekt módon viszonyul-e az önkéntes tűzoltósághoz. Nálunk ezen a téren nincsen baj, ők is tudják, hogy a helyi önkéntesek semmivel sem pótolhatók, mert mire Kanizsáról kiérnek a tűzoltók egy-egy faluba, addigra nagy baj történhet – meséli Horváth Gergely Martonos polgármestere.

A Topolyához tartozó Bácskossuthfalván az ottani 141 éves tűzoltóság vezetője nemrég panaszolta el a sajtóban, hogy a laktanyájuk sorsa eléggé bizonytalan. A székházuk, amelyet még 1955-ben építettek a helybeliek, most már másé, egyetlen tollvonással vették el tőlük. A községi kataszteri hivatal levélben értesítette őket arról, hogy az épület egyik napról a másikra az állam tulajdona lett (ahogy több más falubéli ingatlan is). Nagy Simon, az egyesület elnöke arról is beszámolt, hogy ők bizony nem nyugodtak bele a döntésbe, hanem pert indítottak az épületeik visszaszerzése érdekében. Ha azonban ez nem végződik győzelemmel, akkor abba a faramuci helyzetbe kerülnek, hogy albérlőkké válnak a saját laktanyájukban.

Az idén 122 esztendős Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület laktanyájára Szabadka város tette rá a kezét. Ez aligha lepte meg a helybelieket, mert a város mindig is mostohagyermekeként kezelte a (legalábbis papíron) hozzá tartozó legnagyobb magyar települést. A 80-as évekig még úgy-ahogy nyomon lehetett követni a falusi ingatlanok (épületek és szántóföldek) egyik kézből a másikba történő vándorlásának útját, azóta azonban ez átjárhatatlan labirintusnak számít. Testvérek közötti számítások szerint is tizenvalahány épületnek és legalább 80 hold termőföldnek/legelőnek „veszett nyoma”. Ennyit játszottak át idegenek kezére. A község semmit nem tett azért, hogy az egykori csantavéri ingatlanokat úgymond megmentse.

Az állam már amúgy is jó néhányszor megrövidítette a csantavérieket. A 90-es évek háborúi idején éppen a legkorszerűbb tűzoltókocsijukat kobozták el, amire balkeresztet vethettek, sosem nem látták viszont. Attól kezdve folyamatosan romlott a helyzet, és szinte odáig jutottak, hogy amikor ki kellett vonulni egy tűzesethez, nemigen volt mivel. Nem volt üzemképes jármű, vagy nem volt autógumi, vagy nem volt üzemanyag. A 2000-res évek elején sikerült egy olyan korszerű kocsihoz hozzájutni, amelyet még a hivatásos városi tűzoltóság is megcsodált. Félő viszont, hogy hamarosan ismét gondok adódhatnak a tűzoltóság munkájában, ha a meglévő (több mint 40 éves) 3 kocsiból 2-t ki kell vonniuk a forgalomból. 

A közhasznú egyesületekben működő önkéntes tűzoltók a közvagyont és az állampolgárok vagyonát védik/mentik. A világ fejlettebb országaiban privilégiumokat élveznek, egy egész sor kedvezményt kapnak, mert a munkájukat megbecsülik – akár azzal is lehetne példálózni, hogy Amerikában 2001. szeptember 11-e óta szinte Istenként tekintenek rájuk –, nálunk meg semmibe veszik őket. A szomszédos Magyarországon az a gyakorlat, hogy az önkormányzat fizeti a tűzoltóság költségeinek egy részét, a mi önkéntes egyesületeink viszont vérrel verejtékezve gyűjtögetik össze a működésükhöz szükséges pénzt, fejlesztésre sem futja belőle, nemhogy majd bérleti díjra. Albérletre a saját otthonukban.

Szabó Angéla