Az áldozat a hóhérhoz menekül

Ezen a héten végre eloszlott a sokat sejtető, de éppen a lényeget elfedő politikai köd, és megtörtént a várva várt kormányfői titokbontás. Hős vezérünk hétfőn kinyilatkoztatta: úgy határozott, hogy parlamenti választást most nem rendezünk, csak a köztársasági elnököt cseréljük. Csütörtökön pedig az is közhírré tétetett, hogy április 2-a lesz majd a nagy voksnap. (Csak egy légypiszoknyi rosszmájúsággal toldom meg: sajnálom az 1 napos csúsztatást, mennyivel, de mennyivel jobban illett volna hozzánk az április 1-je!)

Hiába fürdik a csóka, nem lesz belőle hattyú

Most már mindent tud az ország népe, nem maradt előtte semmi sem rejtve, tehát 1 hónap múlva vakbuzgón sorakozhat a sok jámbor polgár a szavazóurnák elé. Ha pedig valamilyen csoda folytán elbaltázzuk a dolgot és nem sikerül egyből államfővé koronázni a királyunkat, akkor valószínűleg 2 héttel később, éppen húsvét napján lehetőségünk lesz a szépítésre, a jóvátételre.

Hogy egyszerűen csak előremenekült-e a választási cirkusz első számú kiemelje, s hogy milyen kacifántos matematikai számítás meg esélylatolgatás mentén történt a dátumválasztás, azt úgysem tudjuk megfejteni, kár az agytornáért. Érjük be annyival, hogy aki szavazni akar a jövendőbeli államférfira, az iparkodjon a voksolással, hogy ne kelljen még Urunk feltámadásának ünnepnapján is a választással vacakolnia. Akkor már amúgy is leginkább csak a báránysült, a sonka- meg a kolbászevés motoszkál a fejében – persze csak annak, aki efféle ínyencséget ínséges időkben megengedhet magának! – és nem a szavazáson jár az esze.

Ismét rácsodálkozhattunk: a polgárháborúnak becézett véres népirtáson edződött hatalombitorlóknak semmi sem szent. Miből áll nekik a hazug ígéretekben fuldokló napi politikát, egyetlen rándítással összeboronálni egy vallási ünneppel? Méghozzá a legnagyobb ünnepünkkel. Stílusosan: a Jézuskát meg a géppuskát.

Mikor lesznek a választások?

Mi felkészültünk. 

Nem az számít, hogy kire szavazol, hanem hogy ki számolja a szavazatokat

Országunk irányítói, sorsunk kreálói alighanem olyannyira rákaptak a választás semmi mással össze nem téveszthető, mámorító ízére, hogy talán még azt is megéljük, hogy évente rendeznek nekünk ilyen össznépi hajcihőt. S akkor abból áll majd az élet, hogy fél évig kampányolunk, fél évig meg az úgynevezett 100 napos türelmi időt morzsolgatjuk.

De érdemes egy pillantást vetni arra is, hogy miként zajlik nálunk az efféle dolog. A pazar politikai játékok pénzelése a papírforma szerint úgy történik, hogy az elnökválasztás országos hercehurcájára az évi adóbevételnek legfeljebb a 0,07 százaléka költhető el. Pihent agyak gyorsan kiszámították, hogy akkor most az államkasszából 5,2 millió eurót lehet az időszerű elnökválasztás nevű markolóval kimarkolni. Aztán meg, ha már a mi folyószámlánkon hancúrozik a bennünket megillető összeg, majd csak kezdünk vele valamit.
Természetesen voltak, akik rákérdeztek: jobb helye nem akadna ennek a pár milliónak egy olyan nyomorúságos, lelkileg is legatyásodott országban, mint amilyen a mai Szerbia? A képviselőház elnök asszonyának, Maja Gojkovićnak is nekiszegezték a kérdést, amit ő meg is válaszolt azon nyomban: „Azt gondolják talán, hogy egy demokratikus országban nem kellene választást tartani?”.

A kérdés nem az, hogy részt veszünk-e benne vagy sem, hanem az, hogy a manipuláció áldozatai leszünk-e, vagy a haszonélvezői.

Több dolog miatt is furcsa ez az elnökválasztást megelőző színjáték, felhabosított sok szokatlan jelenettel, ilyet eddig még nem láttunk. Kormányfőnknek (ahogy mondani szokták) annyi ideje sincs, hogy meghaljon, nemhogy széltében-hosszában zónázzon az országban, legfeljebb majd a hajrá idején vesz ki 10 nap szabadságot. Egy vérbeli profinak annyi is elég. De akármint csűrjék-csavarják is a bársonyfüggöny mögött ezt a voksdolgot, a politikai varázslat végén, a nyúlfarknyi hivatalos kampány után, csak ki kell derülnie, hogy milyen köztársasági elnököt tojik nekünk a húsvéti nyúl.
A közelgő voksolás ügyében a vajdasági magyar érdekvédelem is megszólalt. Több ízben. Legutóbb VMSZ-es pártelnökünk, aki a napilapunkban ilyen ajánlást tett: „A magyar emberek érdeke olyan valakit támogatni, akit már láttunk akcióban, aki a magyar közösség irányába konkrét lépéseket tett, s ez Vučićról mindenképpen elmondható.”
Ez szent, mint a mise. Kétségkívül kis ezren vannak olyanok, akiknek már a 90-es évek derekán volt alkalmuk látni a politikus urat – AKCIÓBAN –, csak nem a parlamentben, hanem a tévében, véresszájú uszítóként vagy a harctéren, Slavko Aleksić csetnik vajda önkéntes katonájaként. Meg hadi cimborái, Nikolić és Šešelj társaságában. Kell-e akkor csodálkozni azon, ha ebben a 3 véres, balkáni ragadozóban nem a békésen turbékoló hófehér békegalambot látjuk?
Egyébként mostanában pont a raccsoló vajda nyilatkozta, hogy Vučić egy igazi médiamanipulátor, aki úgyszólván a teljes szerbiai tájékoztatást uralja és irányítja. Szünet nélküli országlásával, szakadatlan szereplésével, szuggesztív beszédeivel a fél országot levette a lábáról. Ezt a véleményt az egyik belgrádi rádió ma reggeli műsorában hallottam: Nekünk ő a Szent Péter, ő az Isten, ő a mindenünk!
A számunkra rendelt kegyelmi idő, mint ólom szárnyú betonbagoly, úgy elszállt, és kezdődhet a politikusi fejvakarás időszaka. Most már nincs kecmec: kampányországban az örök és   elnyűhetetlen politikusoknak napokon belül csatasorba kell állítaniuk a vajdasági magyarokat is, rávenni/rászedni őket, hogy április 2-án tömegesen járuljanak az urnák elé. Lehet hangoztatni, hogy állampolgári joguk is, kölességük is ez, erre van most szükség, ezt diktálja a józan ész. Törtessenek tökön, paszulyon át az egyetlen kiválasztottat megválasztani!  Nem baj, ha ezáltal olyan a szerepbe kényszerülünk, mint az a csapnivaló lócsiszár, aki – mert nem magasztalhatja a saját gebéjét – más lovát kénytelen dicsérni. Megmagyarázni, megpatkolni, hogy miért is indul az országos derbin az a ló, amelyik már rég megvakult, rég lesántult és a szőre is jócskán megkopott. Győzködjük magunkat, hogy lám, a zsoké szőrén üli meg a lovat! És ha majd a mi emberünk a lemenő nap fényében a célba büszkén belovagol, megpróbálunk jó képet vágni hozzá…

Szabó Angéla