Megverték, majd megpróbálták lelőni a moholi cigányok – Beszélgetés Német Gáborral

 

Lincselés, rablássorozat, lövöldözés – bűnözéssorozat Ada községben.

Ahogyan arról portálunk már beszámolt Adán és környékén az embereket egyre inkább rettegésben tartja egy bűnözői banda, akik a jelek szerint a törvények felett állnak. A hatóságok által is jól ismert, főleg cigányokból álló galeri tagjai annak ellenére is szabadlábon vannak, hogy mára már egy kisebb hadseregnek is elegendő lőfegyver birtokában vannak, amelyet gondolkodás nélkül mernek használni. Erről és a kialakult helyzetről mesélt a DélHír Portálnak Német Gábor, akit először összevert a banda, majd megpróbálták agyonlőni.

Összetudná nekünk foglalni a történteket, hogyan kezdődött a konfliktus?

Még május 27-én Ada legszűkebb központjában a korzón kijöttünk egy szórakozóhelyről, amely előtt már várt bennünket egy taxi, amellyel hazamentünk volna. Az utcán azonban egy húsz év körüli magyar lányt rángattak a hajánál fogva egy négyfős társaság tagjai, a lány sikítozva kért segítséget, de senki sem ment oda neki segíteni, mint ahogy később a bennünket ért támadás során sem mert senki sem közbeavatkozni.

Én megfogtam a lányt és kirántottam a kezükből, ekkor egy kisebb szóváltás alakult ki, mire mi elkezdtünk hátrálni a ránk várakozó taxi irányába. Erre már megindult a durva szidalmazás és a fenyegetés és a négy fő további tizenkét főt hívott ki erősítésnek a szórakozóhelyről, nah és ekkor kezdődött a verekedés, ekkor támadtak ránk. A tizenhat fős banda ránk vetette magát és teljesen lincshangulatban ütöttek-vertek bennünket. Abban a pillanatban nem tudtuk hol állnak meg és milyen sérüléseket okoznak nekünk. Közben a romák szavajárására jellemző fenyegetések és szidalmazások közepette egymást biztatva vertek bennünket. Többször elhangzott, hogy most megdöglünk, viszont nemzeti alapon nem szidalmaztak bennünket. Az orvosi látlelet tanulsága szerint a szám tört be, a fejemen és a testemen számos zúzódás keletkezett és a lábamban elszakadt egy ínszalag.

A rendőrség, amikor megérkezett akkor szinte barátilag üdvözölték a bennünket megverő társaságot, egy részüket igazoltatták, bár nekünk azt mondták, hogy mindenkinek felvették az adatait, később kiderült, hogy ez nem igaz. Majd a helyszínen jelen lévő forgalmista rendőr végignézte, ahogy a támadók kilencen ülnek be egy Yugó Florida típusú gépkocsiba és angolosan távoznak.

A fiatal lánynak és a taxisnak is sikerült elmenekülnie, akik később visszajöttek és a helyszínen felvették az adataikat, ám tanúként azóta sem őket, sem bennünket nem volt hajlandó meghallgatni a rendőrség. És végül csupán öt személy ellen indult eljárás, azonban csak szabálysértési ügyben, ezt is csak a rendőrségi jegyzékből tudom, mert bennünket nem értesítettek. Én ugyan bementem a rendőrségre, hogy feljelentést tegyek, de onnan kiküldtek, mondván majd ők intézkednek az ügyben, ennek ellenére

azóta sem keresett meg bennünket a rendőrség hivatalos módon, nem kaptunk semmiféle végzést, nem hallgattak meg senkit és elindították a szabálysértési eljárást.

Vagyis olyan, mintha ott sem lettem volna, a megverésünk óta senki meg sem keresett bennünket a hatóság részéről.

Majd ezek után hogyan folytatódott a történet? 

Miközben a rendőrség teljesen passzívan állt az esethez, addig a támadóink részéről folyamatos volt a fenyegetőzés és az üzengetés. A barátomnak, akit velem együtt megvertek többször is megüzenték, hogy

nagyon vigyázzon magára, mert ha megint összefutnak, akkor folytatják a félbehagyott verést és még csúnyábban helyben hagynak majd bennünket.

Ami viszont ettől is rosszabb, hogy a családjainkat is elkezdték fenyegetni, nekem három kisgyermekem van, a barátomnak viszont két kamasz gyermeke, egyikük most hetedik osztályba jár, a másik pedig tizenhat éves és konkrétan nem merik elengedi szórakozni az eset óta, nehogy összeverjék a gyereket is az utcán.

Német Gábor: “Ezt az ügyet még végigviszem, kerül amibe kerül.”

Ekkor döntöttünk úgy, hogy nem várjuk meg, hogy a fenyegetőzéseket be is váltsák és nem engedjük meg, hogy a családjaink is rettegésben éljenek és elmegyünk a fenyegetőző családhoz. Történjék bármi is. Valójában itt több roma családról van szó,  olyanok, mint a Jovanovićok vagy a Petrović családok, akik zömében a Kolompárról változtatták meg a családneveiket. Tudni kell, hogy azonos bandáról van szó, mint amelyhez a két évvel ezelőtti moholi lövöldözést és gyilkosságot elkövető  Bane Jovanović vagyis Safet is tartozott. Aki egy embert megölt és másik ötöt megsebesített. A mi támadóink közül többen is rokonságban állnak az egykori bandavezérrel.

Pontosan miért mentek el a családhoz, mi volt a céljuk ezzel?

Le akartuk zárni végleg ezt az ügyet. Nem akartuk, hogy bárki is fenyegesse a szeretteinket, bárkinek is rettegnie kelljen, hogy a családjainknak félniük kelljen. Azt  akartuk, hogy ennek az egésznek legyen végre vége, mert nem lehet úgy élni, hogy az embernek nap mint nap rettegnie kelljen.

Június 13-án a másik sértettel elmentünk a családhoz, beszóltunk az ablakon és az ajtón, hogy jöjjenek ki, beszéljük meg, de nem volt semmi válasz, nem jött ki senki. Ekkor mi elmentünk a helyszínről, egyik közelben élő ismerősünkhöz, de útközben már láttuk, hogy a környező utcákból már jönnek kisebb nagyobb csoportokba a romák.

Ekkor már sejtettük, hogy ebből az ügyből botrány lesz

, ezért a kocsinkat két utcával lejjebb leparkoltuk és úgy mentünk vissza a házhoz. El kell mondjam, nálunk semmiféle fegyver vagy önvédelmi eszköz nem volt, annak ellenére, hogy félő volt, hogy ismét tettlegességre kerül sor, de a mi célunk az volt, hogy békés úton rendezzük az ügyet és véget vessünk a folyamatos fenyegetőzésnek.

Ahogy odaértünk és bekopogtunk a háznál, akkor volt mit látni. Azon nyomban elkezdtek lövöldözni. Ekkor mi azonnal menekülőre fogtuk, hiszen itt már tudtuk, hogy az életünk veszélyben forog.

Nem számolgattuk, de legalább harmincan üldöztek bennünket, volt akinél husángok és baseball ütök voltak másoknál fegyverek, közben az utcán lövöldöztek utánunk, azonban a gyalogosan üldözők egy idő után nem követtek bennünket tovább. Majd pedig egy mozgó autóból kezdtek el tüzelni ránk. A barátom egy közeli utcába lefordult, ahol egy ismerőséhez menekült be, én pedig az autóm irányába menekülve,egy árok partján a magas fűben bújtam el az üldöző autó és az abban ülők elől. Ők nem vettek észre, hanem továbbhajtottak és a leparkolt személy-gépkocsimba többször belelőttek, összesen ötször rálőve, négyszer eltalálva azt. Valószínűleg azt gondolták, hogy a kocsiban bújtam el, mivel mindkét ajtót átlőtték, valamint a motorházra is rálőttek. Az elkövetők egyébként az úgynevezett 7,2 mm-e tetejac marokfegyverrel lőttek rám, amelyet korábban a szerb rendőrség használt.

Amikor megfordult az autó és ismét elhajtott mellettem, ekkor felemeltem a fejem, így letudtam olvasni annak rendszámát: SA016PX. Amit viszont nem láttam, az az, hogy kik lőttek rám, vagy hogy kik ültek az autóban. 

A lehetséges támadók egyébként épp a napokban, a támadás után is töltöttek fel képeket a közösségi portálra, ahol épp ebben az autóban pózolnak.

A támadás után még belefér egy kis rajoskodás

Azt már csak “érdekességként” jegyzem meg, hogy ezután a támadók nagy gázzal épp a községi rendőrkapitány háza előtt távoztak a helyszínről, aki éppen szabadságon van. Egyébként arról a rendőr-kapitányról van szó, akit pár éve azért függesztettek fel, mert a már említett, a mostani támadókkal rokonságban álló Safet fiával pózoltak egy kocsmában szolgálati időben.

A Blic tette közzé azokat a képeket, amelyen az látható, hogy az adai és moholi rendőrök együtt kocsmáznak a rossz hírű bandával  

Ezután beültem a kocsiba, ami még üzemképes volt és egyből a rendőrségre hajtottam, ahol mire beértem már nem volt rendőr, mivel közel tíz bejelentést is kaptak a lövöldözés miatt. Egy idő után beérkezett a rendőrségre a barátom is, akivel egy órát vártunk, de senki sem foglalkozott velünk. Ekkor jobb híján hazamentünk, ahová fél négykor érkeztek meg a rendőrök, akik megkértek, hogy menjünk be. Én ekkor fogtam a feleségem és a gyermekeimet és kimenekítettem őket Moholról, mivel láttam, hogy nem csak a testi épségük, de most már az életük is veszélyben van.

Mi nagyjából ötkor értünk be a rendőrségre vallomást tenni, ekkor már néhány roma is bent volt, akiket hét órakor szabadon engedtek és távozhattak a rendőrségről, bennünket pedig csak jóval később valamivel tíz óra után engedtek hazamenni.

A rendőrség hogyan reagált a helyzetre? 

Rosszul. Mivel mi számon kértük, hogy hogyan történhet az meg, hogy egy kisebb hadsereg lövöldözik Mohol utcáin, pontosan tudjuk kik voltak ott, pontosan tudjuk mely autóból tüzeltek ránk és mégis szabadon engednek mindenkit. Azt állították, hogy nem találtak sem töltényhüvelyt, sem fegyvert a házkutatás során. Közben egy teljes nappal később a nagykikindai rendőrség is helyszínelt, ők már találtak két töltényhüvelyt, állítólag több magánházba és kapuba is fúródtak golyók. Vagyis itt az eset során bárki áldozatul eshetett volna az utcai lövöldözésben.

A lövöldözés után közzétett egy beszámolót, amit rengetegen elolvastak, mi történt azóta? 

Előtte még a magyar főkonzulátushoz fordultunk, akik nagyon segítőkészek voltak és minden lehetséges támogatást megígértek nekünk és a családunknak. Megkértek, hogy írjak nekik is egy beszámolót, küldjem el nekik is a képeket, én úgy tudom, hogy azóta ők már kapcsolatba is léptek a nagykikindai rendőrség vezetőjével, akinél informálódtak már az esetünk állásáról.

Gábor a már befoltozott golyónyomokat mutatja

Majd ezt követően volt egy a községi közbiztonsággal foglalkozó lakossági fórum is, amit már jóval korábban meghirdettek, de az esetünk további aktualitást adott neki. Ide a rendőrség ugyan meghívást kapott, amit át is vettek mégsem jelentek meg. Adán és Moholon mindenki tudja, hogy a bennünket megtámadó család az, aki most már hónapok óta rettegésben tartja a helyieket és az úgynevezett maszkos betörések elkövetői. Mégsem történik semmi. Sőt, ahogy azt látni lehet akár egy lincselést is megúsznak, de még egy gyilkossági kísérletet és lövöldözést követően sem állítanak elő közülük senkit.

Milyen üzenet ez a lakosság számára? Milyen üzenet ez az elkövetőknek? Nem kell meglepődni, ha úgy érzik mindent megtehetnek, mert a jelek szerint valójában ez így is van. 

A családja hogyan éli meg a történteket?

Félnek. Ahogy mondtam is a családomat még az nap este kimenekítettem Moholról, nem szeretném megnevezni, hogy hová, de még aznap este jöttek és a feleségemet és a gyereket elvitték. Amint ez az ügy lezárul, el is hagyjuk a Délvidéket, ezt már eldöntöttük.

Ezt az ügyet még végigviszem, kerül amibe kerül, nem csak magunk miatt, hanem, hogy mással a jövőben ne történhessen meg hasonló, és az igazamért a legvégsőkig harcolni fogok, de amint az ügy lezárul, akkor mi Magyarországra költözünk. 

A betöréssorozat egyébként kizárólag magyar családok ellen történt, több mint 30 esetet tudok legalább. Nem állítom, hogy a magyarság megfélemlítése vagy az elüldözése a cél, de azt igen, hogy ebben az is benne van, hogy a magyarság nem mer magáért kiállni, ezért könnyebb prédának számítunk a bűnözők szemében.

A helyiek félnek, mindenkinek elege van, a bandákról kiderült most már, hogy bármire képesek, közben a rendőrség mégis tehetetlen és kábán áll a történtek előtt.

Az egész történetben az a legdurvább, hogy igaz, hogy egy ilyen eset egyáltalán megtörténhetett. 

2017-06-20 Sz. A.

http://delhir.info/2017/06/20/megvertek-majd-megprobaltak-leloni-moholi-ciganyok-beszelgetes-nemet-gaborral/