Hát elnök úr, az öröm közé mindig vegyül egy kis üröm is.
Kedden nyert megerősítést az a hír (két forrás is megerősítette), hogy az újvidéki és kamanci kórházból kitiltották a magyar nyelvet. Rendeletileg.
Nem csak két magyar anyanyelvű ápolónak nem engedélyezett az egymással való kommunikációban, hanem a magyar nemzetiségű páciensekkel is tilos magyar nyelven kommunikálniuk.
Arról ne is beszéljünk, hogy egyes környezetekben (például napszámban, más vállalatokban) is tiltják, van olyan eset, amikor a magyar nyelven történő telefonálást is.Ez véletlenül nem az alapjogok sárba tiprása?
Mivel, a méltatás szerint „volt ereje és bátorsága” gazdát cserélni, ezúton arra kérem, legyen ereje és bátorsága kibújni (na, onnét!) és „politikailag éleslátó, szókimondó, határozott vezetőként” szóvá tenni a bennünket ért sérelmet és jogorvoslatot kérni.
Remélem, nem várja el, hogy a jogfosztott dolgozók álljanak ki ez ügyben.
Addig is, még a szerb fél nem válaszol (röpke 1-2 év), kérem, tájékoztassa Semjén urat, hogy egy kis gikszer csúszott a fogalmazványába.
„A kárpátaljai és az erdélyi magyarsággal szemben a vajdaságiak jogai az utóbbi években nem szűkültek” kijelentés félreértelmezhető, ezért használja bátran az igenis szűkültek megfogalmazást.
Netán az „elfogadnak, megbecsülnek bennünket” alatt ezt kell érteni?
Ha jól értelmezem a „meggyőződésünk, hogy a nemzet akkor tud épülni és erősödni, hogyha a nemzet minden egyes része épül és erősödik, és ezt a feladatot mindenkinek saját magának kell ellátnia” idézetet, akkor ez ügyben önnek kell az asztalra csapni.„Bátran és erővel.”
Nem egyéni, csoport- vagy pártérdekből, hanem az itt élő magyarság érdekéért.
Pótmegoldásként szóba jöhet még, hogy Szijjártó miniszter úr Újvidékre látogat, és tört szerbséggel elmagyarázza a magyar nyelvű kórházi alkalmazottaknak, milyen előnyök származnak e rendeletből.
Mert „magyarnak lenni ma a Vajdaságban előnyt, megbecsültséget jelent”.
És azokban a ritka órákban, amikor nem politizál, kérem, vegye kezébe azt a Szűz Mária szobrot és nézegesse. Sokkal megértőbb, mint a tükör.
Légvári Ágoston
Szabad Magyar Szó, 2017. december 12. [22:10]
https://szabadmagyarszo.com/category/szubjektiv/
ISTVÁN BÁCSI DÍJAT KAPOTT
István
bácsi egy öreg szolga Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című művében. Ő volt
az, aki a debreceni kollégiumban szelíden, jóságos hangon beszélt Nyilas
Misivel. Ő mondta a kisfiúnak, hogy az igazgató úr haragja nem olyan veszélyes,
mint másoknak a jóakarata. Hogy nem kell félni semmitől, ha az ember nem
csinált semmi rosszat, hogy gondoljon az édesanyjára, és nem lesz semmi baj.
Mert az édesanyja azt mondta neki, hogy légy jó, kisfiam, mindhalálig…
A másik István bácsi Duna-díjat kapott.
Hatodikként a sorban. Kapott már magyarországi, erdélyi, felvidéki és
kárpátaljai személy, szövetség is elismerést. Úgy néz ki, Délvidék következett
a sorban. Belföld, külföld beszámolt róla. Nem tudom, hogyan közölhették a hírt
a díjazottal, de ha én lennék az István bácsi, és megcsörrent volna a telefonom,
hogy elismerést kaptam, akkor mondtam volna, hogy jól van már, gyerekek, ne
hülyéskedjetek… Kapja valaki más. A szórványban élő tanító, aki naponta küzd
minden egyes magyar szóért. A megmaradásért. Kapja az újságíró, akit nem lehet
befolyásolni, aki nem talpnyaló, aki inkább elveszíti munkahelyét, de nem hódol
be. Kapja a néptánc oktató, aki őrzi a hagyományokat. Valaki, aki nap mint nap,
ingyen, saját idejét nem sajnálva foglalkozik a gyerekekkel, neveli, tanítja
őket. Kapja valaki más, ne én. Nem örülne a nyájam se neki.
Értem István bácsi, hogy egy kisebbségi
pártnak akkor a legjobb, ha az uralkodó mellett áll. Így tudja megvédeni magát,
így tudja érvényesíteni a jogait, így tud harcolni. Ez van papíron. A
valóságban, Szerbiában nem így történik. Magyarnak lenni a Vajdaságban nem jelent
előnyt, nem jelent megbecsülést, mint ahogy maga mondta. Még jó, hogy a szomszéd néni nem olvas újságot
a kamanci kórházban. Szerencsétlen, nem tudja, hogy nem szabad magyarul
beszélnie. Csak akkor csodálkozik majd el, amikor a kedves nővérke, aki eddig
anyanyelvén beszélgetett vele, egyszer csak elkezd szerbül karattyolni… Alig
olvassa valaki a Magyar Szót. Ezerrel működik a cenzúra. Az iskolákban nincs
fűtés. Magyar tagozatokat zárnak be évközben. A magyar naplók kéthónapos
késéssel érkeznek. Hamarosan szűkülnek a nemzeti tanácsok hatáskörei. A kiemelt
jelentőségű intézmények elveszíthetik kiemelt jellegüket. Nem lesz magyar
választói névjegyzék. A szerzett jogok csorbulnak. És fogyunk. Rohamosan. Szóval,
előnyben nem vagyunk, az biztos…
Meghallgattam a nyilatkozatát, István
bácsi. Azt mondja, hogy a Duna TV-nek fontos küldetése volt, különösen a
kilencvenes években. Olyan tájékoztatási felületet jelentett, amely eltért
üzenetében, mondanivalójában, hangulatában attól, ami a szerbiai médiateret
jellemezte. Már elfelejtette István bácsi, hogy pontosan a kilencvenes években volt
kedves Ácó barátja a tájékoztatási miniszter? Akkor volt a legkeményebb
cenzúra. Ma sincs sajtószabadság. Ácó jóakarata veszélyesebb az ellenség
haragjánál.
Az újságíró megkérdezte azt is, hogy mit
kell tenni azért, hogy a kétszázezer vajdasági magyar itthon maradjon. István
bácsi elmondta, hogy minden nap fel kell kelni, minden nap meg kell oldani a
napnak a problémáit. Folyamatosan kell dolgozni ezért. Az egyszerű, nem
Duna-díjas emberek is minden nap felkelnek, minden nap igyekeznek megoldani a
nap gondjait. A minimális fizetésből kifizetni mindent, a családnak biztosítani
az élelmet, a tűzrevalót, a gyereket iskoláztatni… Valamilyen, emberhez méltó
körülményeket biztosítani.
Azt mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes,
hogy István bácsi tudja, van elképzelése arról, hogy mire van nekünk szükségünk
a megmaradáshoz, a fejlődéshez, a gazdagodáshoz. Árulja már el nekünk is… Mert
erre, ami most történik körülöttünk, biztosan nincs. Nincs szükségünk a
nyugdíjak és a fizetések csökkentésére, az áremelkedésekre, az élhetetlen
életre…
Nincs szükségünk a mesékre. Nekem István
bácsi már elegem van a mesékből. Azt mondott minden este édesanyám kiskoromban.
Sokkal szebbeket, mint amilyeneket a barátjával regélnek minden nap. Hogy egyre
jobban élünk, hogy haladunk az úton, hogy kitartás, hogy önök mindent
megtesznek értünk, hogy csak azért dolgoznak, hogy nekünk jobb legyen… Ilyen
jóból nem kérünk…
A díjat
jelképező szobor Szűz Máriát, a magyarok nagyasszonyát ábrázolja.
Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!
EGRI Emma
2017. december 13.
Kapcsolódó írások:
PÁSZTOR ISTVÁN A DUNA-DÍJ IDEI KITÜNTETETTJE
Pásztor István a Duna-díj idei kitüntetettje.
Magyar Szó, 2017. december 13. 1. és 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése