Bódis Gábor
Gondoltam várok egy kicsit, hogy a vajdmagyar legfelsőbb politikai méltóság megszólal az ország egyik legjelentősebb (ugyan nemcsak) magyar intézményének aranyjubileumáról. A jugoszláviai magyar televíziózás 50. évfordulójáról. Néma csend, ehelyett Pásztor István, legfontosabb feladatának tudatában, a Fideszre való szavazásra buzdította az Újvidéki Televízió nézőit (is), meg általában mindenkit, aki vajdmagyar és lobog benne a kettős állampolgárság sarjasztotta nemzeti büszkeség.Nem kis szervezés előzte meg a jeles dátum megünneplését, volt alkalmam ebbe betekinteni. A fáradhatatlanságáról ismert főszervező azonban egy területen kudarcot vallott: betonfalba ütközött, amikor a VMSZ vezetését és vele szoros érdekszövetségben levő anyaországi diplomáciai képviseletet akarta az ünnepségre meghívni, vagy akárcsak egy üdvözlő, szerényen méltató mondatocska kinyögésére késztetni. Ez, úgy tűnik, nem az ő ünnepük. Ez nemzetidegen, annál is inkább mert még nem rázták ki belőle a szakmai becsület utolsó morzsáit. Mint ahogy tették azt az önmaga paródiájává váló Magyar Szóval, a kulturális rovat néhány felvillanásától eltekintve a Hét Nappal, a már a szolgalelkűségbe született Pannon RTV-vel vagy éppen a Vissza a provincializmusba jelszóval működő Újvidéki Színházzal.
És a történelmi csúcsokat döngető magyar-szerb (olvasd: Orbán-Vučić) kapcsolatokat ápoló nagykövet és főkonzul/konzul úr ugyan milyen létfontosságú nemzetmentő feladattal küszködött, hogy azt nem tudta néhány órára abbahagyni és odatolni a képviseletét az újvidéki M Stúdióba? Vagy mindenki éppen január 8-án ment sielni?
A VMSZ maga helyett a kispados tartalékokat (magyarul: Magyar Nemzeti Tanács) küldte el. És mit tesz a vajdasági magyarság egyetlen napilapja? Beszámolójában csak ezeket a fiúkat és lányokat szólaltatja meg. Natürlich.
A többiek (Magyar Mozgalom, VMDK) nem voltak restek megjelenni, sőt a Nagy Öregek sem (Garai Béla, Végel Laci, Várady Tibi, Ágoston Bandi stb.), igaz többüknek alanyi jogon is ott volt a helye, hiszen dolgoztak az Újvidéki tévében. Amelyet most Vajdasági RTV-nek neveznek és éppen a második joghurt-forradalmát éli meg, kisebb intenzitással, de annál lelkesebb elbocsátásokkal. De ennek most, ugyan csak a szó legszorosabb értelmében, nincs közvetlen köze a „magyar jubileumhoz”. A múltidézéssel emelkedünk felül és hunyjunk szemet a jelen roppant kellemetlen tényei felett.
Harminc évvel ezelőtt volt az Újvidéki Televízió magyar szerkesztőségének az aranykora, több mint százan voltunk és ami ennél sokkal lényegesebb: saját produkciós egységünk volt, stábokkal. Tehát teljes önállóság: tervezésben, szerkesztésben, prezentálásban. Sőt: a hagyományosan bölcs akkori vajdmagyar politikai vezetés nem tudott mit kezdeni a televízióval, amelynek egy-egy műsora a Magyar Szó példányszámának tízszeresét is elérte. Ennek dacára a legkomolyabb fejtörést okozta számukra, hogy ki legyen például a politikailag alkalmas belpolitikai szerkesztő a napilapban, de csak rábólintottak arra, hogy ki legyen TVNS magyar szerkesztőségének főszerkesztője. Ez volt az ölünkbe hullott függetlenség. Óriási szerencsénk volt. Nem sokáig tartott, de jó rá emlékezni.
2018. január 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése