Gerincsérvem van. Sajnos. A gerincet képező csigolyák egyikénél (vagy többnél is) a kocsonyás korong kitüremkedik, és nyomja valamelyik idegszálat. Nehéz felegyenesedni, gyötrelmesebbek a reggelek, bénább a test, és óvatosabb járásra kényszerít. Ez legyen a legnagyobb bajom. De nem ez a legnagyobb bajom.
A vajdasági magyarságnak is van gerincsérve. Kitüremkedik a gerincoszlopából, és nyomja az ideget. Az idegeinket, talán így helyesebb, mert nem csak az enyémet (viszont csak a magam nevében beszélek). Ha úgy tekintünk a vajdasági magyarokra, mint egy test gerincoszlopára (most tekintsünk úgy),akkor sérv esetén, a fent leírt tünetek jelentkeznek náluk is.
Vívódom már egy ideje.
Picsogó kórustagok lennénk? A gyümölcsös láda férges almái? Libsik? Soros-bérencek? Ketrecrázók? Nem vagyunk igaz magyarok? Létezik egyáltalán igaz meg nem igaz magyar? Ha magyar családba születünk, az anyanyelvünk a magyar, magyarul tanulunk, a saját gyerekeinket is magyar nyelven iskoláztatjuk, és a magyar értékek tiszteletére és megóvására neveljük, akkor sem vagyunk rendes magyarok? Ha picsogó kórustagokká válunk, onnan már csak a ketrecrázók közé kerülhetünk? Azért vándorlunk el oly sokan, mert szegénység van? A politikai érdekképviselet miatt vándorlunk el? (Pillanatok alatt tűnnek itt el az emberek a süllyesztőben. Megengedhetjük magunknak ezt a luxust?) Szerintetek nincs minden magyarra szükség? Tudjátok milyen bizonytalanságban élni? Félteni az egzisztenciát, a családot? Olyan jó lenne megérteni, kinek az ellenségei vagyunk. Lehetséges, hogy ha minden ellenségnek tartott ember elvándorolna, nem nagyon maradna magyar a Vajdaságban?
A nagymamám sírja Moholon van. Lánykori neve Széchenyi, ez áll a sírkövén. Soha senki nem kételkedett abban, hogy magyar-e. A szüleim Zentán élnek, nyugdíjasok. Télen 12-14 fok van a házban. Mégsem adják el. Az a ház az „életművük”, az otthonuk. A gyermekeim is itt érzik magukat otthon. Én mehetnék el valahova külföldre takarítani, de itt kanyarodunk vissza a gerincsérvhez. Ennyi évesen, ezzel a derékkal már sajnos nem bírnám. A színházban van az én helyem. (Csak mellékesen kérdezem: miért nem jár a Szabadkai Népszínház magyar társulatának előadásaira, Elnök úr? Azt mondják, a színháznak közösségmegőrző szerepe van.) Úgyhogy egyelőre nem megyek sehova. Egyelőre nem, bár néha riaszt a szétszórt, eltékozolt életre való visszapillantás gondolata.
Szomorúan látom, mennyire elmagányosodott a vajdasági magyarság. Még az Atlasz-hegységnyi prosperitatis pénz sem tudja eltakarni azt a magányt, ami a vajdasági ember tekintetében ül. Ön látja? Ha majd megérzi maga körül a fagyos űrt, amelyet az eltávozottak hagytak maguk után, akkor esetleg elmegy Ön is? Elképzelhető, hogy az élet akkor sem állna meg.
Soros bérenc… A 21 éves autónk kompatibilis a természettel: nyáron meleg, télen hideg. Mint anyuék háza. Szelíd ünnepi hangulatba kerülök azon a napon, amikor kifizetem a havi számlákat. Ismeritek ezt az érzést?
Ön ki szokta kapcsolni a konyhai kis bojlert, hogy kisebb legyen a villanyszámlája, Elnök úr?
A jövő kiszámíthatóan kiszámíthatatlan. Az is lehet, hogy Ön ott ülhet majd az idők végezetéig az Atlasz-hegységnyi pénz legtetején, szétnéz, és a párttagjain kívül nem lát már maga körül vajdasági magyar embert. Ez persze egy apokaliptikus, szomorú forgatókönyv lenne, de ha egyszer mégis bekövetkezne…Ugye nem jön majd utánunk, Elnök úr?
2018. szeptember 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése