Gyurcsányék megmutatták, hogy a Fideszen kívül is van élet.
Soha ennyien nem szavaztak európai parlamenti választáson. Ez
akkor is jó hír, ha bőven benne vannak azok, akik minden kontinentális
megfontolás nélkül, csak azért vonultak fel, mert nagyon szeretik vagy
nagyon utálják Viktort, Ferit, Jaroslawot vagy Heinz-Christiant.
De a belpiacos pecsenyéjüket sütögető pártok is európai témákkal és tervekkel kampányoltak, még ha jelszavakká lebutítva is. A közös politika valamilyen megváltoztatását tűzték ki célul az Európa ellen fenekedő, a saját szemétkupacuk feletti hatalmat féltő „szuverenista” pártok is, és azok, akik pont ellenük mobilizálták szavazóikat.
A nacionál-kleptokrata irányzat jelenléte és agresszív rágalomhadjárata csatatérré tette az uniós parlamentet, és ezzel megemelte a jelentőségét. Már nem mindegy, mi történik az EP-ben, és kik mennek oda. Nemcsak minket képviselnek Európában, hanem fordítva is: a képviselők a legláthatóbb szereplői az uniós gépezetnek, és tőlük tudjuk meg először, ami rólunk szól.
Ami egyébként nincs így rendjén, de a látható unió fogalma már az Európai Egyesült Államok vitájához vezet, amit nem most kell lefolytatni.
Tulajdonképp lefolyt, és az eredmény az, hogy messze a legjobban mobilizáló felvetés, noha így is messze lemaradva attól a programtól, hogy „azérmerkülönben jönnek a pomogácsok”.
Torpanjunk le egy szusszanásra ennél a kampányígéretnél, mármint az Európai Egyesült Államoknál. Szimpla megfogalmazása ez egy kevéssé kidolgozott modellnek, de az világos, hogy mi az iránya. Integráció, további felségjogok átadása a közösségnek, demokratikusan kontrollált központi irányítás. A magyar (és lengyel, holland, olasz stb.) jobboldal fogalomkészletében ez természetesen hazaárulásnak számít, és rá is számolják hangosan. Sokáig sikerült ezzel a ráolvasással sakkban tartani embereket és pártokat, de most már vannak elegen Európában, akik beleállnak. Vállat vonnak, és azt mondják: leszarom, ha szerinted hazaárulás meg istenkáromlás, én viszont fenntartom, hogy úgy lenne jobb. És meg is tudom indokolni – amire persze ritkán van lehetőség, mivel a nagy honvédők általában nem hajlandók vitázni. Sohasem vetemednének arra.
Élhet és boldogulhat itt az is, aki nekik nem tetszik. Van helye a nap alatt, daccal, méltósággal, és Semjén Zsolt ízlésének teljes figyelmen kívül hagyásával. Milliárdosként ez valószínűleg könnyebb – de láttunk behódolni elég mágnást.
Akiknek ez a dolguk, majd megmérik az átrendeződés okait és indokait. Mások rajzolnak olyan mérést, amilyet kérnek tülük. De a hangok azt súgják, hogy talán a többi ellenzéki pártnak kevésbé sikerült azt a benyomást keltenie, hogy nincs felettük hatalma a kormánypártnak.
Ugyanez a Momentum erőssége is – noha arra mutattak hajlandóságot, hogy a jobbos/nackó trombitálásnak engedjenek, a választók többsége nem feltételezi, hogy a kormány bábjai lennének, mert ahhoz túl kényelmetlenek.
Európa súlyos kihívások előtt áll. Azazhogy álldigál, egyik lábáról a másikra billegve és zavartan nevetgélve. Védelmi-katonai, gazdasági, szociális és technológiai, sőt futurológiai kérdésekre kell választ adni. Valamint arra az izgalmas dilemmára, hogy mi a teendő a határokon belül szárba szökkenő kánságokkal és/vagy maffiaállamokkal.
Hogyan billenthető vissza az erőből lejtőssé hajlított pálya? Hogyan léphet közbe az EU, ha a tagállami kormányok gazdasági, média- és politikai monopóliumot építenek ki? Vannak szabályok arra, ha ilyet cégek csinálnak – ezeket teszi épp próbára a Facebook és a Google, amelyeket uniós intézkedések sorozata igyekszik kordában tartani.
Magyarországon csak az ellenzék vezető erejét termelte ki a szembenállás mindazzal, amit Orbán Viktor képvisel. Európában viszont többséget szerzett az a vonal, amely liberálisként azonosítja magát. De legalábbis anti-illiberálisként. Bizony, pupák, beleértve az Európai Néppártot. Azzal nyertek, és csak azzal nyerhettek, hogy elhatárolódtak Orbán Viktortól. Ami a magyaroknak sláger, az odakint fülsértő ricsaj. Nem sikerült bevenni Európát. Magyarország nem győztes, hanem bokszzsák.
Idehaza magasan győzött a Fidesz. Tünet maga az eredmény is, és a módszer, amivel létrejött. Győzelme azonban drága volt. Amit megnyert, az nem más, mint nevezés egy gladiátorviadalra. Ahol nem az oroszlán szerepét fogja játszani.
És most joggal remélhetjük, hogy elviszi végre a cica. Vagy az oroszlán, aki szintén egy macska. Csak egy kicsit nagyobbacska.
De a belpiacos pecsenyéjüket sütögető pártok is európai témákkal és tervekkel kampányoltak, még ha jelszavakká lebutítva is. A közös politika valamilyen megváltoztatását tűzték ki célul az Európa ellen fenekedő, a saját szemétkupacuk feletti hatalmat féltő „szuverenista” pártok is, és azok, akik pont ellenük mobilizálták szavazóikat.
A nacionál-kleptokrata irányzat jelenléte és agresszív rágalomhadjárata csatatérré tette az uniós parlamentet, és ezzel megemelte a jelentőségét. Már nem mindegy, mi történik az EP-ben, és kik mennek oda. Nemcsak minket képviselnek Európában, hanem fordítva is: a képviselők a legláthatóbb szereplői az uniós gépezetnek, és tőlük tudjuk meg először, ami rólunk szól.
Ami egyébként nincs így rendjén, de a látható unió fogalma már az Európai Egyesült Államok vitájához vezet, amit nem most kell lefolytatni.
Tulajdonképp lefolyt, és az eredmény az, hogy messze a legjobban mobilizáló felvetés, noha így is messze lemaradva attól a programtól, hogy „azérmerkülönben jönnek a pomogácsok”.
Torpanjunk le egy szusszanásra ennél a kampányígéretnél, mármint az Európai Egyesült Államoknál. Szimpla megfogalmazása ez egy kevéssé kidolgozott modellnek, de az világos, hogy mi az iránya. Integráció, további felségjogok átadása a közösségnek, demokratikusan kontrollált központi irányítás. A magyar (és lengyel, holland, olasz stb.) jobboldal fogalomkészletében ez természetesen hazaárulásnak számít, és rá is számolják hangosan. Sokáig sikerült ezzel a ráolvasással sakkban tartani embereket és pártokat, de most már vannak elegen Európában, akik beleállnak. Vállat vonnak, és azt mondják: leszarom, ha szerinted hazaárulás meg istenkáromlás, én viszont fenntartom, hogy úgy lenne jobb. És meg is tudom indokolni – amire persze ritkán van lehetőség, mivel a nagy honvédők általában nem hajlandók vitázni. Sohasem vetemednének arra.
Rajta, rajta, törhetetlen fajta
A DK beleállt, kiplakátozta. Vitte tovább Gyurcsányt, és előretolta Dobrev Klárát, akinek támadási felületei (szintén) nyilvánvalóak. Várható volt, hogy mászkálni kezdenek a családfáján, felcsámcsognak közismert tényeket – de ők tettek rá magasról. Mentek tovább – nem felszisszenve minden lépésnél –, és minden nappal csorbították a represszió kaszáját. A színpadon győzték le a félelmet, hogy akit listáznak meg kiátkoznak, az páriává válik, és sorsa megpecsételődik. És elég sok kiátkozott gyűlt már fel az évek során, emberek, akik különböző okokból érzik, hogy őket nem szereti a Fidesz. Nekik kétségtelenül jó látni, hogy van, aki felett nincs hatalmuk.Élhet és boldogulhat itt az is, aki nekik nem tetszik. Van helye a nap alatt, daccal, méltósággal, és Semjén Zsolt ízlésének teljes figyelmen kívül hagyásával. Milliárdosként ez valószínűleg könnyebb – de láttunk behódolni elég mágnást.
Akiknek ez a dolguk, majd megmérik az átrendeződés okait és indokait. Mások rajzolnak olyan mérést, amilyet kérnek tülük. De a hangok azt súgják, hogy talán a többi ellenzéki pártnak kevésbé sikerült azt a benyomást keltenie, hogy nincs felettük hatalma a kormánypártnak.
Ugyanez a Momentum erőssége is – noha arra mutattak hajlandóságot, hogy a jobbos/nackó trombitálásnak engedjenek, a választók többsége nem feltételezi, hogy a kormány bábjai lennének, mert ahhoz túl kényelmetlenek.
Európába, de mindannyian
Az ellenzéki küldöttek között van maroknyi tisztességes, alkalmas, jó ember, akiknek fontos szerep juthat az Európai Parlamentben. A teljes listát ma még nem ismerjük, mert hátra van némi elég undorító kenyérharc, amiben a legnagyobb lúzerek eldöntik, hogy akarnak-e még valamit a világtól, vagy már csak kinyalogatnák a bödön aljáról, amit lehet. Pedig minden kijuttatott agysejtre szükség lesz, ugyanis a rekordszámban szavazó polgárok helyesen érzik: életbevágó, milyen döntések születnek a következő öt évben. Különös fintor, hogy az európai döntéshozatalba több beleszólása lesz Magyarország nem fideszes felének, mint a hazai történésekbe.Európa súlyos kihívások előtt áll. Azazhogy álldigál, egyik lábáról a másikra billegve és zavartan nevetgélve. Védelmi-katonai, gazdasági, szociális és technológiai, sőt futurológiai kérdésekre kell választ adni. Valamint arra az izgalmas dilemmára, hogy mi a teendő a határokon belül szárba szökkenő kánságokkal és/vagy maffiaállamokkal.
Hogyan billenthető vissza az erőből lejtőssé hajlított pálya? Hogyan léphet közbe az EU, ha a tagállami kormányok gazdasági, média- és politikai monopóliumot építenek ki? Vannak szabályok arra, ha ilyet cégek csinálnak – ezeket teszi épp próbára a Facebook és a Google, amelyeket uniós intézkedések sorozata igyekszik kordában tartani.
Magyarországon csak az ellenzék vezető erejét termelte ki a szembenállás mindazzal, amit Orbán Viktor képvisel. Európában viszont többséget szerzett az a vonal, amely liberálisként azonosítja magát. De legalábbis anti-illiberálisként. Bizony, pupák, beleértve az Európai Néppártot. Azzal nyertek, és csak azzal nyerhettek, hogy elhatárolódtak Orbán Viktortól. Ami a magyaroknak sláger, az odakint fülsértő ricsaj. Nem sikerült bevenni Európát. Magyarország nem győztes, hanem bokszzsák.
Idehaza magasan győzött a Fidesz. Tünet maga az eredmény is, és a módszer, amivel létrejött. Győzelme azonban drága volt. Amit megnyert, az nem más, mint nevezés egy gladiátorviadalra. Ahol nem az oroszlán szerepét fogja játszani.
És most joggal remélhetjük, hogy elviszi végre a cica. Vagy az oroszlán, aki szintén egy macska. Csak egy kicsit nagyobbacska.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése