A magyar diákokkal is megünnepeltették a pravoszláv „Szent Száva” szlavát

 

2020-01-27 

„Az egész szerbség ünnepli szlaváját,
Saját atyját, Szent Szávát.
Énekeljetek neki szerbek éneket, háromszor énekeljetek.

Öt évszázadig  rabságban sínylődött a szerb
És Szent Szávának nevét dicsőítette.

Szent Száva a szerbeket szereti,
Őértük Istenhez fohászkodik,
Énekeljetek neki szerbek éneket, háromszor énekeljetek.“ (Szent Száva-himnusz – részlet)

Január 27-én Délvidék és Szerbia összes iskolájában a zenetanárok által vezényelt iskolakórusok kötelezően éneklik ezt a dalt, még azokban az iskolákban is, amelyekben az abszolút többséget a magyar, horvát, bosnyák és albán diákok képezik. Ezt követően a szerb pravoszláv egyház pópája a pravoszláv egyház szertartása szerint megszenteli a szerb pravoszláv egyházi hagyományokhoz kapcsolódó „szlávszki“ kalácsot, amit  megtörésekor olykor nem szerb gyerekekkel is forgattatnak. Ezután a magyar, horvát, bosnyák diákok is kötelezően „Szent Szávát“ dicsőítő verseket szavalnak, életrajzának és munkásságának hivatalos változatát olvassák fel, végezetül a pópa néhol megszenteli a tantermeket és az iskolapadokat, sőt még a diákokat is, vallásukra és nemzetiségükre való tekintet nélkül.

Ahogy az elmúlt években, az idén is így néztek ki a szekuláris (világi) Szerbia iskolái, abban az országban, ahol az egyház állítólag el van választva az államtól.

Ilyenkor felvetődik a jogos kérdés, vajon hogyan reagálnának a szerbek, ha netán Horvátországban Boldog Sztepinac Alajos (Alojzije Stepinac) február 10-ei egyházi emléknapját, a „Stepinčevót“  tennék a horvátországi iskolák védszent-ünnepeként, amely napon horvátországi szerb gyerekekkel is kötelezően megünnepeltetnék a néhai zágrábi katolikus érsek és horvát metropolita ünnepét; ha a szerb gyerekeknek is a Száva-himnuszhoz hasonló vallási nacionalista himnuszt kellene énekelniük Alojzije Stepinac tiszteletére, őt dicsőítő verseket szavalniuk, teljesen pozitív fényben megírt életrajzát olvasniuk, végezetül pedig a katolikus pap megszentelné az ünnepi kenyeret azokban az iskolákban, amelyekben a többséget a szerb  diákok képezik, majd ezután a szerb diákok tantermeit. Jaj lenne annak, aki ilyen ötlettel előállna, már maga az ötlet kimondása alaposan felborzolná a kedélyeket, amit durva usztasa asszimilációs kísérletnek minősítenének. Jogosan.

Ha Szerbia tényleg szekuláris állam, ha az egyház tényleg el van választva az államtól –  ami az alkotmányba és a törvényekbe is be van foglalva [1] -, akkor hogyan lehetséges az, hogy az iskoláknak „szlavájuk“ van? Ha Szerbiában tényleg létezik a polgárok között teljes egyenjogúság,  ha Szerbiában tiszteletben tartják az ezzel kapcsolatos  nemzetközi egyezményeket, amiket egyébként a szerb parlament is  ratifikált, akkor miért kell  a magyar, horvát, bosnyák és albán gyerekeknek szerb szlavát  ünnepeljenek és „szent“  Száva-himnuszt énekeljenek?

Mindazonáltal meglepő, hogy Délvidéken egyetlen magyar politikai párt, szervezet soha nem emelte fel szavát az effajta csendes beolvasztási  kísérlet ellen.

Ki volt „Szent Száva“?

A középkori első szerb állam uralkodója, Stefan Nemanja nagyzsupán – aki előbb római katolikus szertartás szerint lett megkeresztelve, majd később a bizánci (pravoszláv) szertartás szerint – 1196-ban fia javára lemondott a trónról, aki Stefan néven került a történelembe, mivel 1217-ben áttért a katolikus hitre és III. Honoriusz pápától királyi koronát kapott. Az 1169 körül született fivére, Rastko, aki pravoszláv szerzetesként felvette a Száva nevet, ekkor elkeseredésében visszament az Atosz-hegyi kolostorba, majd kihasználva az ohridi görög érsek szembefordulását a konstantinápolyi pátriárkával, 1219-ben a bolgár pátriárka és az Atosz-kolostor elöljáróinak hozzájárulásával megalapította az önálló szerb (pravoszláv) egyházat, amelynek (1235-ig) az érseke lett. Időközben ismét pravoszláv hitre térítette testvérét, majd újrakoronázta. Elűzte a szerb uralom alatt álló területekről a görög püspököket, könyörtelenül üldözte a katolikusokat és a bogumilokat, és erőszakos módon térítette a szerb népet a pravoszláv vallásra. A legendával ellentétben soha nem járt Délvidéken. Száva érsek 1235-ben halt meg és ő lett a szerb pravoszláv egyház első, mindmáig tisztelettel övezett szentje, a nagyszerb nacionalista körök a nagyszerb ideológia első úttörőjének tekintik [2]. A katolikus Egyház nem kanonizálta, így hát a katolikusok számára Száva nem szent.

Mihajlo Obrenović szerb fejedelem 1840-ben törvénnyel kötelezte az ószerbiai iskolákat, hogy a Száva napját ünnepeljék meg. Délvidéken először a két világháború közötti időszakban ünnepeltették a diákokkal, abban az időszakban, amikor névelemzéssel határozták meg a gyerekek nemzeti hovatartozását és eltiltották a nem magyar hangzású nevekkel rendelkezőket a magyar iskolába járást. 1945 után a Száva-nap nem illett az új rezsim elképzeléseibe. A szerb nacionalista eszméket magának valló Slobodan Milošević rezsimje 1989-től újra bevezette a Száva-napot.

A délvidéki katolikus és protestáns vallású magyarok, horvátok, muszlim vallású bosnyákok és albánok  nem vonhatják kétségbe azt a tényt, hogy ez a történelmi pravoszláv egyházi méltóság – akinek nevéhez kétségtelenül sok erény is fűződik – különös jelentőséggel bír a vallásukat gyakorló pravoszláv szerbek számára, akik külön meg is ünneplik napját, amit mindenképpen tiszteletben kell tartani. 

Azonban az már teljesen elfogadhatatlan és felháborító, hogy a szekuláris szerbiai tanintézetek a katolikus és protestáns vallású délvidéki magyarokkal és a többi nemzeti közösségek tagjaival is megünnepeltetik a Száva-napot.

U. Z.

https://delhir.info/2020/01/27/a-magyar-diakokkal-is-megunnepeltettek-a-pravoszlav-szent-szava-szlavat/

  ____________________________

[1] A szerb alkotmány 43. szakaszának 3. bekezdése kimondja: „Mindenki szabadon kinyilváníthatja vallását vagy vallási meggyőződését, vallási szertartással, vallási szolgálat vagy oktatás látogatásával, mind egyénileg, mind másokkal együttesen, továbbá magánkörben vagy nyilvánosan kifejtheti vallási meggyőződését.”

44. szakaszának 1. bekezdése: „Az egyházak és vallásközösségek egyenjogúak, az államtól különválva működnek.”
45. szakaszának 1. bekezdése: „Tilos a nemzeti kisebbségek tagjainak erőszakos beolvasztása.”

[2] Vö. Др Војислав Шешељ: Идеологија српског национализма. Belgrád, 2002. 6. old.