Ha nem lenne teljesen idegen Orbán Viktor jellemétől, azt gondolnám, hogy mint egy igazán jó vezető, megtalálta, kijelölte utódát, és el is kezdte menedzselni. Igaz, Orbán habitusához alighanem a dinasztikus elképzelés állna inkább közel, ha nem volna fontos számára bizonyos demokratikus látszat fenntartása, és az egyébként letagadott európai pénzek begyűjtése. (Más kérdés, hogy a politikai vezetés családi megöröklésére volna-e alkalmas személy a famíliában. Gáspár fiától mintha távol állna a politika, Ráhel pedig, aki a leginkább rátermettnek tűnik, egyelőre az üzleti életben kamatoztatja az apai örökséget.)
Az, hogy a magyar miniszterelnök az utódláson törné a fejét, azért is kizárt, mivel saját megszólalásai alapján még minimum tíz évig kíván uralkodni, sőt egyes kiszólásai ennél hosszabb távra is engednek következtetni. Mégis: most azt látjuk, hogy van olyan politikus a mezőnyben, akit erőteljesen futtat, vagy hagyja, hogy – bizonyos értelemben – a fejére nőjön. Azt már megszokhattuk Orbántól, hogy időről-időre kiemel valakit, aztán visszatolja a hátsó sorokba. Emlékezzünk csak a Lázár-korszakra, vagy Rogán szárnyalására, esetleg Kósa vagy Németh Szilárd tündöklésére. Most éppen a nők vannak soron, Novák Katalin és Varga Judit: igyekeznek is mindenben megfelelni a Vezérnek.
És itt van Szijjártó Péter. Az ő kiemelése valahogy más, eltér a többiekétől. A fiatal politikus szép fokozatosan haladt előre a ranglétrán, lett képviselő, szóvivő, majd egy nagy ugrással miniszter. Tehetségét a nyilvánosság előtt legfeljebb a labdarúgás futsalos válfajában mutatta meg, no meg a gyors gazdagodásában, amit a család támogatásával magyarázott. De Orbán nyilván ennél sokkal többet látott benne, ha olyan kaliberű emberek, mint Martonyi János és Navracsics Tibor után rábízta a magyar diplomácia irányítását, sőt még a külgazdasági ügyeket is hozzá telepítette.
Ismerjük el: a minisztérium élén nagy hibát nem követett el, legfeljebb az tűnhetett fel egyeseknek, hogy egyáltalán nem törekedett az elődeiéhez hasonló, önálló arcél kialakítására. Számára tökéletesen megfelelt, ha híven követi az orbáni víziókat, megszólalásaiban kicsit rájuk is erősít.
Most azonban hirtelen minden megváltozott. No nem abban az értelemben, hogy szembement volna a miniszterelnökkel, egyáltalán nem, sőt. A koronavírus megjelenése mintha elhozta volna az ő idejét: folyamatosan kereskedik, utazgat, határokat nyit meg, ráadásul mindezeket az akciókat gondosan illusztrálja a stábja. Naponta teszik ki a közösségi oldalra, miként pattan be a helikopterébe – úgy használja, mintha a sajátja lenne –, és ugrik le, mondjuk, a szerb-magyar határra, hogy aztán időben visszaérjen a Honvéd-MTK meccsre. És eközben folyamatosan nyilatkozik, visszhangozza – olykor rá is erősítve – a kurzus által megkövetelt mondatokat. Berendel diplomatákat, konfliktusba keveredik egy szomszéd országgal, nekimegy az EU-nak, és persze üti az ellenzéket. Pontosan úgy, ahogy ezt egy miniszterelnök-utód tenné.
De a járvány múlóban van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése