EMLÉKÉBŐL ERŐT MERÍTÜNK

Páll Sándor  (1954–2010)

          Tíz éve, 2010. július 7-én, távozott az élők sorából Páll Sándor, aki a délvidéki magyarság legbátrabb és legellentmondásosabb politikusa volt.

          Hozott magával valamit a hetvenes évek ifjoncainak vagányságából, polgárpukkasztó magatartásából, hisz azok közé a fiatalok közé tartozott, akik lemezlovasként − vidékünkön is − új szakmát csináltak maguknak.
          Hírnevét makacsságával, szívós kitartásával a háborús évek elején alapozta meg a belgrádi parlamentben, ahol törvénymódosítási javaslataival, folyamatos viszontválaszaival, csípős megjegyzéseivel, a háborús kormányt ostorozó, a szerb honatyákat nyelvük helyes használatára okító magatartásával, a nemzetkisebbségi pártpolitizálás új, addig nem tapasztalt magatartásmintáit kialakítva, pártjának, az akkor még egyetlen és egységes magyar szervezetnek: a VMDK-nak legnépszerűbb politikusa lett.
         Később is, 1996-tól, a szervezet elnökeként, következetesen kiállt a VMDK, a délvidéki magyarság – 1992-ben egységesen elfogadott – területi autonómiájára vonatkozó, elképzelése mellett.
          Nem csak az egyetemen, a képviselőházban, a jó zsíros bácskai földeken is otthon érezte magát. Gyakran szántás közben, traktora fülkéjében fogalmazta meg legújabb elképzeléseit, az általa vezetett érdekvédelmi szervezet közleményeit.
          Honatyaként, önkormányzati tisztségviselőként, képviselőként is tisztában volt azzal: csak az vállalhat politikai szerepet, aki botrányképes. Nem riadva vissza a botrányoktól sem, mi több: a botrányok által ráirányuló figyelem fénykörében a közpénzek átlátható költése mellett kardoskodott, ádáz harcot folytatva a bürokrata beidegződések ellen, a magyarságot cinikusan elnyomó, kizsákmányolva kiszorító balkáni taktikázások, kisszerű árulásokkal tarkított huzavonák ellen.
          Emlékezetes marad a hadurakkal, a háború népirtó hiénáival a nyilvánosság előtt folytatott kíméletlen vitája. A délvidéki magyarság akkor zárta őt szívébe.
          Nevéhez fűződik Óbecse és a környező települések utcái új elnevezésének kialakítása, ahogyan a magyarság zászlajának óbecsei városházára való kifüggesztése  is.
          Helytörténészként, művelődéstörténészként, tanárként, a szerb–magyar irodalmi kapcsolatok teljesen kétnyelvű kutatójaként publikált írásaival, könyveivel a hely jó szellemét és a két szomszédos nép közötti igazi megbékélés ügyét szolgálta.
          Emlékéből erőt merít a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége.

http://www.vmdk.org.rs/