Pásztor István egy délután 82 embert zárt ki a pártból. Ezt ő maga mondta így, szó szerint, egy külföldi lapnak nyilatkozva. Az időzítés persze teljességgel érthető. A délelőtt az általában inkább munkaidő, olyankor az ember nem ér rá mással foglalkozni, lefoglalja a munkája. A különböző szabadidős tevékenységekre, mint például emberek kizárása a pártból, inkább a délután való. Józan ésszel gondolkodva nyilván senki nem is várta volna el az elnöktől, hogy mondjuk délelőtt zárjon ki 82 embert a pártból.
Érdekes, hogy a nyilatkozatnak ebben a meglehetősen rövid és velős részében is van egy freudi elszólás. Pásztor István ugyanis senkit nem zárt ki a pártból. Ezt a döntést a VMSZ Tanácsa hozta meg, a fent említett 82 ember esetében is, összhangban a párt (honlapján jelenleg is megtalálható) Alapszabályával. Az elnök mégis egyes szám első személyben fogalmaz, az ő emlékezetében tehát ez a dolog úgy él, hogy a tényleges döntést egyszemélyben ő hozta meg. Ebből mindenki le is vonhatja a neki tetsző következtetést a VMSZ Tanácsának valós döntéshozatali kompetenciájával kapcsolatban.
De bárki is hozta meg a döntést, annak jogosságához és indokoltságához kétség nem férhet. Hogy milyen emberek voltak azok! Hogy milyenek? Erre már a nyilatkozat folytatása is utal: „ha ezt nem léped meg, akkor belülről rohad meg az egész”. Vagyis, ha ott maradnak, ahol vannak, akkor rohadást idéznek elő. Ebből elég nyilvánvalóan következik, hogy tulajdonképpen baktériumok voltak. Netán vírusok – habár ezzel a szóval mostanság óvatosan kell bánni, a felesleges pánikkeltést kerülendő. Esetleg penészgombák. A válasz a kérdésre, hogy tulajdonképpen ki volt ez a 82 ember – akik mellékesen „a megelőző húsz évben kimozdíthatatlan és megkerülhetetlen részei voltak a vajdasági magyar közéletnek” – mindenesetre biztos, hogy valahol itt keresendő, mert több korábbi nyilatkozat is erre utal. Merthogy, kimozdíthatatlanok voltak, meg megkerülhetetlenek, és aztán mi lett belőlük?
Tyúkólban lakó lett belőlük. Ketrecrázó lett belőlük. Kiégett, teljesítmény nélküli emberek lettek ők, akik ráadásul sunyik, alantasok és primitívek. Kóros önimádatban szenvedők lettek ők, akiket az frusztrált, hogy nem tudták valóságossá tenni az önképüket (bármit is jelentsen ez). És mit csináltak ezek az emberek? Hát bizony, egy erőtlen vihart okoztak a biliben. (Ennél a képzavarnál azért álljunk meg egy pillanatra. Tulajdonképpen mi is volt az a bili, amelyben az erőtlen vihart okozták?). De ez még nem minden. Ha úgy hozta a helyzet, ezek az emberek rászorultak, mint tót a „húgyos körtére” (bármit is jelentsen ez). Ide-oda csapódtak, mint a vasorrú bába a mágneses mezőben (bármit is jelentsen ez). És ez biztos mind így van, mert mindezt maga az elnök mondta róluk.
És mindezen túl van még egy nagy bűnük ezeknek az embereknek, amit az elnök többször is felrótt nekik. Valami, ami miatt nem lehet velük együttműködni, még szóba állni sem, egyáltalán, nem lehet velük csinálni semmit. Az, hogy olyan csúnyán beszélnek. Olyan gyűlöletkeltően, mocskolódva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése