A Tartományi Ombudsman 2019. évi jelentése (2.)
A beszámoló „kutatással” foglalkozó része két fejezetből áll. Az első „a nemzeti kisebbségi jogok intézményes keretei” alcímet viseli, mivel a tartományi jogvédő „2019 második felében kutatásokat folytatott a meglévő intézményes keret és az ezen a területen a kialakult helyzet minél teljesebb áttekintése céljából”.
A második rész a „gyűlöletbeszéddel” foglalkozik.
„A begyűjtött és bemutatott adatok alapján” nyolc pontban összefoglalt „záradékok következtek”. Ezek legfontosabb megállapításai a következők:
1.) „A nemzeti tanácsok elégedettek a nemzeti közösségeik helyzetével, jogaival és szabadságaival és, az általános értékeléseik szerint, ennek a területnek a szintje irigylésre méltó.”
A szövegből azonban nem teljesen világos, hogy ezt az ombudsman állítja, vagy ez a kutatásban résztvevők véleménye?
2.) „Vajdaság Autonóm Tartományra, mint általában a Szerb Köztársaságra is, jellemző a lakosság számának állandó csökkenése, ami a születések alacsony százalékának és az ország elhagyásának a következménye, elsősorban gazdasági okokból, de részben a családegyesítés miatt is”.
A záradék szerint, „2002 és 2011 között a lakosság száma valamivel több, mint 100 ezerrel csökkent”, amiből „a többségi szerb lakosság száma 32 ezerrel, a nemzeti kisebbségek száma pedig 68 ezerrel”.
Ez arra utal, hogy „a nemzeti kisebbségi lakosságot jobban és nagyobb mértékben érintik a negatív demográfiai mozgások. Mindez a maga közvetlen vagy közvetett módján hatással van az alkotmánnyal és a törvényekkel garantált közösségi és egyéni jogok megvalósítására a művelődés, az oktatás, a tájékoztatás, valamint a hivatalos nyelv- és írás használat területén, amely területeken az egyes jogok érvényesítése a nemzeti kisebbsége számától, vagy a lakosságban való részarányától függ.”
Ebből arra a megállapításra lehet jutni, hogy az ombudsman nem ismeri nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságainak védelméről szóló törvény 8. szakaszát, miszerint a szavatolt nemzeti kisebbségi jogok „nem csökkenhetnek”![1]
3.) „Csaknem miden komolyabb elemzés megállapítja, hogy a nemzeti kisebbségi jogok és szabadságok védelmének jogi keretei irigylésre méltó szinten vannak, és az alkotmányos és törvényes garanciák megfelelnek a legmagasabb európai mércéknek […] A normák azonban egy sor más törvényben is vannak, és ezeknek a kodifikálása kihat a jogszabályok hatékony alkalmazására, különösen, ha az eltérő jogi aktusokban a rendelkezések eltérőek”.
Szerbiában a nemzeti kisebbségi jogok, tehát – a kutatás vagy az ombudsman szerint –, „irigylésre méltók”, csak éppen a törvények nincsenek összehangolva. Vagyis, amit az egyik törvény biztosít, a másik megvon. Érthető?
4.) Az oktatás területén „a nehézségek a nemzeti kisebbségi szakkáderek, a megfelelő tankönyvek hiánya (különösen a szakközépiskolákban), de a mind kevesebb számú diák és a nemzeti kisebbségi nyelven való tanulás utáni kisebb érdeklődés miatt jelentkeznek”.
A törvényes keret, tehát, „irigylésre méltó”, csak éppen a gyakorlatban nincsenek tankönyvek, tanárok se tanulók!
5.) „A több évtizedes hagyományú” nemzeti kisebbségi nyelvű tájékoztatás területén „említett problémák az esetleges a nem népszerű (talán műsori – B. A.) időszakra, a nem eléggé erős szignálra, illetve a nem teljes területi lefedettségre vonatkoznak”.
– A közönség rendelkezésére ma már a tájékozódás új lehetőségei is rendelkezésére állnak, az internet és a korszerű kommunikáció eszközei által – véli az ombudsman, miközben elfeledkezik az államnak az anyanyelven való tájékozódás feltételei biztosításának kötelezettségéről.
A tájékoztatásra vonatkozó záradékból is kiderül, hogy az ombudsman és a helyettese nem ismeri a nemzeti kisebbségi nyelvű tájékoztatás helyzetét sem. Folyamatban van ugyanis ezeknek a szerkesztőségeknek a tiltakozása a sokéves leépítés ellen, aminek most következhet be a csúcspontja.
6.) „A művelődés állandó pénzhiánnyal néz szembe, amit a tartományi művelődéssel és a nemzeti közösségi ügyekkel megbízott titkársága a költségvetésből a rendes tevékenységre fordítható eszközöknek a rendszeres odaítélésével próbálnak enyhíteni. Az eszközöket pályázatok útján, átlátható módon és a nemzeti tanácsok véleménye alapján ítélik oda”.
Az ombudsman azonban nem vesz tudomást arról, hogy például a magyar nemzeti közösség esetében ez a csaknem egypárti összetételű nemzeti tanács véleménye alapján történik…
7.) „Nagy figyelmet fordítanak a nyelvi identitás megőrzésére. A tartomány 45 önkormányzata közül, a szerb nyelv mellett csupán öt községben nincsen hivatalos használatban valamelyik nemzeti kisebbség nyelve. […] A jelentkező problémák bizonyos mértékben összefüggésben vannak a szakkáder hiánnyal, a jogok nem ismerésével a nemzeti kisebbségek részéről, vagy ezeknek a jogoknak a megvalósításától való könnyű elállással, és csak kivételes esetekben az adminisztráció akadályozásával” – áll a záradékban. Arról azonban hogy ez a gyakorlatban hogyan is néz ki, a jelentés nem tartalmaz adatokat. Sőt, a jelentésből – véletlenül vagy szándékosan – kimaradtak a tartományi szervekben dolgozók nemzeti összetételének alakulására vonatkozó adatok is, amelyeket a korábbi éves jelentések tartalmaztak. Így aztán nem tudjuk (azt sem), hogyan valósulnak meg, illetve hogyan nem valósulnak meg a „részarányos foglalkoztatásra” vonatkozó határozatok. Vagy talán éppen azért, hogy ne is tudjuk?
8.) „Az Európai Uniós csatlakozási tárgyalások 23. fejezetével összefüggő cselekvési terv elfogadásával Szerbia megerősítette stratégiai elkötelezettségét az alapvető emberi és nemzeti kisebbségi jogok intézményes és törvényhozási kereteinek fejlesztése iránt”.
Szerbia stratégiai elkötelezettségeivel általában nincs is gond, annál több van viszont azoknak a gyakorlatba való ültetésével. Erről viszont nem esik szó a jelentésben.
A jelentés gyűlöletbeszédre vonatkozó része – ugyancsak begyűjtött adatokra hivatkozva – négy pontból álló szövegben van megfogalmazva.
Az elsőben az ombudsman felhívja a figyelmet, hogy a grafittok útján terjesztett sértő üzenetek problémáját nem szabad elhanyagolni, se ezekhez, mint kizárólagos kommunális problémákhoz viszonyulni, hanem „gyűlöletkeltő cselekményként és nem ritkán az erőszakra való felhívásként kell rájuk tekintetni”.
A másodikban szorgalmazza a különböző illetékes szervek és intézmények együttműködését, amely „a gyűlölet és a gyűlöletbeszéd minden formáját elítélő előadásokban és egyéb manifesztációk szervezésében nyilvánulhat meg”.
A harmadikban felhívja a figyelmet „a gyűlöletkeltő grafittok minél rövidebb időn belüli kötelező eltávolítására a nyilvános felületekről és támogatja a helyi önkormányzatok álláspontját miszerint meg kell erősíteni az egyes létesítmények videó-ellenőrzést és rendezni az elhagyott létesítményeket”.
Az utolsó pontban „összehangolt akciót szorgalmaz a foglalkoztatottak képzésére az önkormányzatokban Vajdaság egész területén, hogy megismerkedjenek a gyűlöletbeszéd és a megkülönböztetés tilalmára vonatkozó mérvadó előírásokkal és intézkedésekkel, azok hatékony gyakorlati alkalmazása céljából”.
BOZÓKI Antal
Torda, 2020. augusztus 30.
[1] TÖRVÉNY A NEMZETI KISEBBSÉGEK JOGAINAK ÉS SZABADSÁGAINAK VÉDELMÉRŐL. A JSZK Hivatalos Lapja, 11/02. szám, Szerbia és Montenegró Államközösség Hivatalos Lapja, 1/03. szám – Alkotmányos Alapokmány és a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 72/09. szám – másik törvény, 97/13. szám – AB és 47/2018. szám. https://www.google.com/search?client=firefox-b-d&q=%C4%86uti+i+plivaj+dalje
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése