Pillanatnyilag annál többet ugyan nem tehetünk, mint hogy kifejezzük az aggodalmunkat mindazzal kapcsolatban, ami a Vajdasági Rádió és Televízióban (VRTV) zajlik és biztosítsuk a legteljesebb szolidaritásunkról a dolgozókat – de ennyit és ennyit mindenképpen és kutya kötelességünk megtenni.
A történtek közismertek.
Miután a VRTV július 3-án visszamenőlegesen felmondott 56 tiszteletdíjas munkatársának (lényegében így szűnt meg a VRTV magyar nyelvű honlapjának szerkesztősége is), most bejelentették: augusztus 30-ig újabb 200 dolgozótól válnak meg: fiataloktól és idősebbektől, kisgyermekes anyáktól, olyanoktól, akiket hosszú évekig hitegettek azzal, hogy állandó munkaviszonyban alkalmazzák őket, műszaki dolgozóktól, nem utolszor pedig ígéretes rádiós és televíziós újságíróktól.
Ami veletek történik, vérlázító.
De sajnos nem egyedülálló. A kiszolgáltatottság és a bizonytalanság fenntartásának, valamint az általános lezüllesztésnek a túlságosan is jól ismert példái hangzottak el az Újvidéki Rádió Hangadó szerda című műsorában.
Ebből kiderült, hogy a médiaház vezetősége nem értesítette az Újvidéki Rádió szerkesztőségét az elbocsátásokról, sokan csak az újságokból és a folyosói pletykákból szereztek róla tudomást. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a kirúgások azokat érintik, akiket a létszámstop miatt évekig vagy évtizedekig a közvetlen foglalkoztatás árától drágábban alkalmaztak – nem mellesleg úgy olvashatni: kétes hátterű – közvetítőcégeken keresztül. A műsorból megtudhattuk, hogy az Újvidéki Rádió magyar szerkesztősége – amely egykor 107 tagot számlált, de még 2005-ben is 65-öt – most 36 munkatárssal kénytelen ellátni a munkáját (ezt a számot faragják tovább), az Újvidéki Televízió 35 munkatársa közül pedig 15 pusztán meghatározatlan időre szóló munkaszerződéssel bír, 11-en pedig az említett munkaközvetítőkön keresztül kerültek a szerkesztőségbe. Hogy a szlovák nyelvű rádióadás szerkesztősége miként fog dolgozni szeptember elsejétől, miután az újságíróik egyharmadától kénytelen lesz megválni, még a médiaház vezérigazgató-helyettese sem tudta megmondani. Az Újvidéki Televízió Fókuszban című műsorában arról tett említést, hogy miután a médiaház az új székházába költözik, újabb leépítésre fog sor kerülni.
A hanyatlás minden képzeletet felülmúló, és aligha magyarázható „gazdasági szükségszerűségekkel”.
Ha nem vesszük tekintetbe, hogy a 2014-ben elfogadott munkatörvénykönyv munkásellenes intézkedések gyűjteménye, ha nem látjuk, hogy az évtizedek óta fonogatott, kiigazodhatatlanul szövevényes és ellentmondásos törvényi háttér egyedül azt szolgálja, hogy a munkás minden pillanatban elbocsátható legyen, ha elsiklunk afelett, hogy a költségvetési megszorító intézkedések egy kormány nélküli „rendkívüli” időszakban – amelynek csakis a bizonytalanság további növelése a célja –, fejtik ki pusztító hatásukat, akkor nem értjük meg mindazokat a folyamatokat, amelyek most ahhoz vezetnek, hogy valós egyeztetés nélkül, a munkahelyi demokrácia legalapvetőbb ismérveire is fittyet hányva 200 embernek „megköszönjék az együttműködést” és „műszaki feleslegként” a sanyarú szociális ellátmányra utalják őket.
A történtek politikai jellege szembeszökő.
Jól ismertek előttünk a megszorító intézkedések ódiumai: a kereslet pangása újabb munkahelyek elvesztéséhez vezet, a társadalmi lecsúszástól való félelem és a szociális kapcsolatok elvesztése (amelynek, sajna, a munkahely a meghatározó fenntartója) megágyaz a nyomor betegségeinek, az eddig is szélsőségesen egyenlőtlen szerbiai társadalom pedig még inkább egyenlőtlenné válik, meglehet véglegesen szétszakad.
Félő, hogy azokat a fiatalok, akiket most kirúgnak, soha többé nem látjuk viszont – különösen érzékenyen érinti ez a kisebbségeket, s végzetes hatással lehet arra a médiaházra, amely a nemzeti kisebbségek szerkesztőségeinek képével illegeti magát a nyugati látogatók előtt.
Csakugyan felmerül annak a gyanúja, amit az Újvidéki Rádió dolgozóinak tiltakozó levele megemlít: „az utóbbi 2-3 év káderpolitikája de facto a kisebbségi szerkesztőségek leépítését jelenti”. Ugyanígy fogalmaztak a szlovák, ruszin és a román nyelvű szerkesztőségek tagjai is.
De ehhez hozzávehetjük, hogy a teljes nyilvánosság módszeres leépítése zajlik. S félő, hogy hamarosan már annak a hiányát sem fogjuk tudni megfogalmazni, amit most éppen megvonnak tőlünk.
Azok az érzékenységek és fogékonyságok, amelyek egy-egy munkaközösségben megszületnek, mindenesetre bizonyosan és helyreállíthatatlanul odavesznek.
A modern történelem egyik legsúlyosabbnak tetsző gazdaságpolitikai és egészségügyi válságának közepén embereket tesznek az utcára. Nemcsak a közmédiumokban, hanem százával és ezrével és tízezrével mindenünnen.
Mindez fölfoghatatlan és megbocsáthatatlan.
Szolidaritás. Szolidaritás. Szolidaritás.
https://szabadmagyarszo.com/2020/08/21/szolidaritas-a-vajdasagi-radio-es-televizio-dolgozoival/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése