Mi történt a szerbiai parlamenti választást követő tüntetésekkel? Miért és hogyan álltak ezek le?
Szerintem több oka is van ennek. Egyrészt a kormány kifejezetten erőszakosan bánt a tüntetőkkel, rengeteg cikk született a rendőri túlkapásokról és letartóztatásokról. Másrészt pedig megjelentek a tüntetéseken olyan, nyilvánvalóan a kormány által támogatott szélsőjobboldali csoportok is, hogy eltérítsék azok agendáját, és olyan légkört teremtsenek, amelyben a békés tüntetők már nem érzik magukénak az ügyet.
Ám a legfőbb oka a tüntetések leállásának az a tény, hogy már a tüntetések második napján elérték az emberek a legsürgősebb céljukat, miszerint Vučić álljon el attól, hogy újabb kijárási tilalmat vezessen be. Az elnök ezen – a tüntetések hatására visszavont – intézkedése miatt mentek ennyien utcára, és amint visszavonta azt, a tüntetések elkezdtek veszíteni a vonzerejükből.
Tudni kell, hogy Szerbiában nem olyan kijárási korlátozások voltak, mint amiket a legtöbb európai ország vezetett be a koronavírus-járvány elleni védekezésként. Tehát nem csak arról volt szó, hogy zárják be a nem feltétlenül szükséges üzleteket, munkahelyeket, de az emberek továbbra is mozoghassanak szabadon. A szerbiai korlátozások minden tekintetben durvák voltak, és számos téren alkotmányellenesek: ilyen volt a rendszeres éjszakai kijárási tilalom, a 72 órás hétvégéi kijárási tilalom és a 65 éven felüliek kötelező karanténja: három hónapon át ki se mozdulhattak az otthonaikból.
Az emberek többnyire fegyelmezetten viselték ezeket a nevetségesen szigorú intézkedéseket, ám a három hónapnyi bezártság végére a tűrőképességük határára értek, és pláne nem akarták újrakezdeni az egészet. Főleg azután, hogy hirtelen fellazították a korlátozásokat a választás előtt, ami aztán a fertőzésszámok addig nem látott elszabadulását okozta.
Rengeteg rendőri túlkapást lehetett látni a tüntetések alatt Belgrád utcáin. Lettek azóta következményei ezeknek?
Amennyire tudom, pár ügyben nyomoznak, a nyomozás eredménye persze már most borítékolható. De ezen esetekben is csak azért tesznek valamit, mert valaki rögzítette őket videón, így nehéz lenne nyilvánosan ignorálni. Egy védekezésre képtelen újvidéki fiatal autista fiút kegyetlenül elverő rendőr ellen pedig már vádat is emeltek – itt az incidenst valaki testközelből vette fel, majd miután az elterjedt a közösségi médiában, óriási felhördülés lett belőle. Ám a rendőrségi brutalitás legtöbb esete a szőnyeg alá lett söpörve.
Milyen most a közhangulat Szerbiában, egy hónappal a tüntetések után?
Ezt elég nehéz megmondani, miután a közhangulat mérésére szolgáló eszközök mindegyike – a médián át a közvélemény-kutatókig – gyakorlatilag a kormány irányítása alatt áll, így megbízhatatlan. A személyes benyomásom az, hogy az emberek továbbra is mérgesek és frusztráltak, ám egyúttal fáradtak is. Belefáradtak a járványba, a veszélyhelyzetbe, a választásba, a tüntetésekbe: nyáron ezeket ki akarják pihenni. Az igazi vizsga ezért az ősz lesz, amikor megjelenik a járvány második hulláma, és vele együtt a gazdasági válság első komoly következményei, mint amilyen a munkások ezreinek küszöbön álló elbocsátása számos gyárból Szerbia-szerte.
Szerbiáról a belarusz történések teljesen elvitték a fókuszt. Látnak önöknél bármiféle párhuzamot az ottani és a szerbiai történések között?
Szerintem nyilvánvalóak a párhuzamok. A választások – ami a legitim és békés politikai változás folyamata kellene legyen – a kormány manipulációja miatt elvesztették a legitimitásukat, így az emberek az utcára mentek. Kifejezetten ironikus, hogy az EU-s tisztviselők nem látják a hasonlóságokat, és miközben joggal mondják azt a Lukasenka-rezsimre, hogy veszélyt jelent a demokratikus folyamatokra, addig Vučićot demokratikus felhatalmazással bíró legitim partnerként kezelik, noha nyilvánvalóan nem az. A szerbiai ellenzéki vezetők számos hasonlóságra mutattak rá a két autoriter rezsim között, ám eddig hiába.
Érdemes azt is hozzátenni, hogy miután a szerb kormány is támogatásáról biztosította a belarusz elnökválasztás hivatalos eredményét megkérdőjelező EU-nyilatkozatot, Ana Brnabić miniszterelnök azt mondta, hogy
Szerbiának ezt „az EU-csatlakozási előtárgyalások miatti összehangolási folyamat részeként kellett megtennie”, és reméli, Lukasenka „meg fogja ezt érteni”, és „nem fogja ellenünk fordítani”,
vagyis lényegében elnézést kért utólag azért, hogy aláírta a nyilatkozatot. Majd Lukasenkát külön megdicsérte, Szerbia igazi barátjának nevezve, akinek támogatását sosem fogjuk elfelejteni, és így tovább, megmutatva, kivel szimpatizál valójában a szerb rezsim.
Hetekkel a szerbiai választás és a tüntetések lecsengése után visszanézve: mennyire volt sikeres az ellenzék választási bojkottja?
Továbbra is azt gondolom, hogy rendkívül sikeres volt abban, amit elsősorban el akart érni: hogy lehámozza Vučić autoriter rendszeréről a demokrácia látszatát. Miután az ellenzék bojkottálta a választást, a kormánypárt a voksok több, mint 60 százalékával nyert, a többi voks pedig a partnereikhez és bábjaikhoz ment.
Ez az igazság most mindenki számára láthatóvá vált – és nagyon nehéz ezt elfedni vagy letagadni.
Mennyire valószínű, hogy előrehozott választásra kerül sor, ahogy azt ellenzék akarja?
Maga Vučić mondta nagyjából két héttel ezelőtt, hogy gondolkodik azon, hogy 2022-re előrehozott választást írjon ki, egy időben az elnökválasztással és a belgrádi önkormányzati választással. Ez szerintem annak a jele, hogy ő maga is aggódik a jelenlegi parlament legitimációja miatt, és próbálja menteni az arcát európai partnerei előtt. Persze sosem lehet tudni, hogy mikor aggódik valami miatt, hiszen számos kijelentése azt a célt szolgálja csak, hogy elvonja valamiről a közvélemény figyelmét.
De fontos tudni azt is, hogy
noha a választásokat már több, mint két hónapja megtartották, és a Szerb Haladó Párt azon a parlamenti mandátumok több, mint kétharmadát megszerezte, még mindig nem alakult meg az új kormány,
sőt, úgy tűnik, hogy a kormányalakítás ennek jogi határidejére, azaz 2020 novemberére, össze sem fog jönni. Ez világosan megmutatja az intézmények leépülésének szintjét, az állam foglyul ejtését, valamint Vučić nyílt és teljes megvetését a demokratikus intézményeket és a hatalmi ágak szétválasztását illetően.
De hogyhogy nincs még kormány kétharmados többséggel a hátuk mögött?
Ez a rezsim tipikus taktikázása, több okból is. Először is: ha nincs kormány, nincs világos intézményi felelősség. A gyerekeknek szeptember 1-jén kezdődik az iskola, ami a koronavírus miatt kifejezetten komplex művelet, főleg egy olyan országban, mint Szerbia. Akármelyik tanítási formát is választod – legyen az online, a hagyományos, kombinált, maszkos vagy maszknélküli –, a tanárok és a szülők egy nagy része biztosan elégedetlen lesz vele. Ez az ügy most egy olyan miniszter alá tartozik, aki már csak technikai értelemben van hivatalban, korlátozott felelősséggel rendelkező ügyvezető miniszterként, és közben a napokat számolja, hogy mikor távozhat végre. Amikor aztán a szükségszerűen érkező ménkű beüt, ő nem lesz már miniszter, de a szégyen rajta ragad, ahelyett, hogy az új kormány új minisztere vagy maga Vučić vinné el a balhét.
Másrészt nem most fordul elő először, hogy Vučić – hiába nem szükséges politikailag, és hiába van nagy többsége a pártjának – csak az utolsó lehetséges időpontban állítja fel az új kormányt. Aztán pár hónappal a kormányalakítást követően bejelent egy kormányátalakítást, ami aztán vagy megtörténik vagy nem. Ez a nyilvánosságban egy hamis feszültséget teremt, ami neki külön jó, így ugyanis nyilvánvalóvá teheti, hogy csak ő dönthet a kormány összetételéről. A távozó kormányfő, Ana Brnabić pár nappal ezelőtt, amikor az új kormányról kérdezték, szintén azt nyilatkozta, hogy az alkotmány értelmében csak az elnök dönthet a kormány összetételéről, ami egy otromba tévedés.
A céljuk ezzel az, hogy az összes intézményt állandó nyugtalanságban tartsák, hogy Vučić személyes hatalma ezáltal konszolizálódhasson és normalizálódhasson, hogy olyan légkört teremtsenek, amiben teljesen normális, hogy a parlament, a kormány, de még a bíróságok is csak játékszerek az elnök kezében. Illetve
Mit tud tenni most a szerb ellenzék, mi az új stratégiájuk?
Ezt jelen pillanatban nehéz megmondani, most ugyanis arra fókuszálnak, hogy különböző nagyobb kormányzati korrupciós ügyeket leplezzenek le. Szerintem az ellenzék azért fog küzdeni, hogy nemzetközi közvetítéssel elérjék, hogy fair körülmények között legyenek megrendezve a következő választások, közben pedig felkészülnek 2022-re.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése