A csonoplyai Rajcsányi házaspárral beszélgettem nemrégiben arról, hogy majd harminc év elmúltával hogyan emlékeznek a 90-es években zajlott délszláv háborúk időszakára, hogyan élték túl azokat a hónapokat, amikor ott dörögtek az ágyúk, nem messze a falujuktól.
– Szörnyű időket éltünk akkoriban, jobb nem is gondolni rá, nem is szoktunk azt az időszakot emlegetni – mondta Rajcsányi Krizsán Jolán (a fotón).
– Sokan kaptak katonai behívót a csonoplyai férfiak közül?
– A barátaink közül mindegyik megjárta a háborút. Az unokaöcsémnek is el kellett mennie, de ő soha nem mesélt arról, hogy mit látott, miben vett részt. A szomszéd fiatalember bomlott elmével tért haza, és azóta sem heverte ki az ott átélt szörnyűségek hatását. A mi gyerekeink akkor még kicsik voltak, de az apjukat két alkalommal is elvitték tartalékosnak. Ráadásul úgy került a nyilvántartásba, hogy önként jelentkezett katonának – ami nem igaz. Először a zombori kaszárnyába vitték, később meg a Duna-partra kapott beosztást, szerencsére a folyó innenső oldalán, nem irányították át horvát területre.
– Mennem kellett volna nekem is a többiekkel,
de én nagyon határozottan megtagadtam a parancsot, azért nem vittek át. Ezen
múlott minden, ezért mondhatom most nyugodt lélekkel azt, hogy én nem vettem
részt a háborúban, vagyis a harcokban. Mert nagyon piszkos háború volt az, nem
arról szólt, hogy a hazánkat meg kell védeni, valami más volt mögötte – fűzi
hozzá Jolán férje, Ferenc ( a fotón).
– Milyen feladatuk volt a Duna mellett?
– Mikor a zombori katonai egységgel megérkeztünk Gombosra, kivezényeltek bennünket a Duna-partra, négy-öt kilométerre a folyótól őrhelyeket alakítottunk ki, elszórtan, végig a part mellett. Figyelnünk kellett a túloldalt, ha ott mozgást észleltünk, jelenteni kellett. Ha a horvátok megindultak volna a folyó irányába, akkor be kellett volna avatkoznunk.
– Mennyien lehettek egy-egy csoportban?
– Kilencvenen, százan talán, de voltak ott fegyverek is, tankok is. Tőlünk mindössze 2 kilométernyire lehetett a híd, követhettük az ottani történéseket. Minden nap láttuk, ahogy szállították át a sebesülteket a zombori kórházba.
– Egyik rokonunk éppen a kórházban dolgozott, az intenzív osztályon. Mesélte, milyen szörnyű látvány volt a sok kéz- meg lábnélküli katona – mondja Jolán. – Nagyon megviselte őt is az az időszak, láttuk rajta. Időnként itt, a faluban is hallottuk az ágyúzást, félelmetes volt.
– Közel vannak a horvát határhoz. Nem fordult meg a fejükben, hogy elmeneküljenek?
– Dehogynem, mihelyt kitört a háború, azonnal menni akartunk. Amerikába szerettünk volna eljutni, képesek lettünk volna két kisgyerekkel is nekivágni a nagy útnak, de nem tudtunk annyi pénzt összeszedni. Itthon maradtunk, és aztán még az 1999-es NATO-bombázást is át kellett vészelnünk. Görcsbe rándult a gyomrunk, ha megszólalt a légvédelmi sziréna, de azért csak kiálltunk az udvarra és vártuk, mi fog történni. Csonoplya és Kerény között van 9 siló, azokban békeidőben kerozint tároltak. Mindig attól rettegtünk, hogy valamelyiket találat éri. Szét is lőtték, de szerencsére csak azokat, amelyek éppen üresek voltak. A zombori repülőteret több alkalommal is bombázták, és egy üresen álló lakóház is találatot kapott.
A pusztítás nyomait nem csak itt láttuk. Két évvel ezelőtt eljutottunk a Plitvicei-tavakhoz, és döbbenten néztük a sok megrongált épületet, akad még bőven olyan, amit azóta sem újítottak fel.
Csonoplya vegyes lakosú falu. A háború kitörése előtt nem nagyon foglalkoztunk azzal, hogy ki milyen nemzetiségűnek vallja magát, nem volt fontos, ki a magyar, ki a szerb, de mióta átéltük a háborús éveket, ez is megváltozott. Amikor a régi időkről mesélek a gyerekeimnek, a fiam mindig azt mondja, hogy „Nektek legalább vannak szép emlékeitek, de nekünk nincsenek!” És ez annyira bánt, evvel mindig elszomorít.
– Ferenc mennyi ideig viselte a katonaruhát?
– Én valójában hosszabb ideig voltam tartalékos, mint fiatal koromban tényleges katona. Tizenöt hónapot szolgáltam a hadseregben, a háború alatt pedig 18 hónapig voltam távol a családomtól. Ezt be is írták a katonakönyvembe.
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése