Nem újkeletű a probléma és sajnos állandósulni látszik. Valakiknek egyszerűen nem tetszik, hogy őshonosak vagyunk a Kárpát -hazában. Az erdélyi napló cikkét idézzünk.
A Délvidéken átutazó erdélyi magyar embernek déjà vu érzése támad, amikor számos település bejáratánál a többnyelvű helységnévtáblák magyar feliratait „szorgos kezek” bemázolják.
A Délvidék Szerbiához csatolt bánsági részében fordultam meg az elmúlt napokban, ahol a magyarság a települések zömében kisebbségben él – a térség mintegy 300 ezres lélekszámú lakosságának az öt százaléka magyar –, de van néhány magyar többségű falu is, mint Székelykeve, Ürményháza, Torontálvásárhely és Fejértelep, néhány helységben pedig 20-30 százaléknyi magyar él. A papíron jól hangzó Vajdaság Autonóm Tartományban a nemzeti közösségek akkor is megjelölhetik településük nevét anyanyelvükön, ha már elenyésző – akár egyszázalékos – a jelenlétük. Ezzel magyarázható, hogy a dél-bánsági körzet számos településén a cirill- és a latinbetűs szerb településnév alatt a magyar és a román név is megjelenik, ugyanis ez a két népcsoport a leggyakoribb nemzeti kisebbség a környéken.
A körzet központjában, Pancsován a mintegy 130 ezres lélekszámú városnak ma már a 76 százaléka szerb: a magyar és román kisebbség egyenlő arányban, 3,20 százalékos részesedést képvisel az összlakosság összetételében, miközben a 19. század elején a 40 százalékos többséget jelentő német közösség mára gyakorlatilag eltűnt. Talán Belgrád közelsége miatt Pancsova településjelző tábláját még nem mázolták össze az utóbbi egy-két évben újra felerősödött kisebbségellenes hangulatban, de a következő város, Versec már nincs ilyen szerencsés helyzetben. A 36 ezres, többségében szerb lakosságú kisváros mintegy 5–5 százaléka magyar és román nemzetiségű, és a város bejáratánál kihelyezett táblákon a magyar és a román feliratnak a kezdőbetűit mázolták össze.
A 15 km-re fekvő Homokszil településjelző tábláján a magyar felirat olvashatatlan, így csak a szerb nyelvű Uljma mutatja, merre jár az ember. De sorolhatnám a környező falvakban több helyen is megtapasztalt táblamázolási jelenséget, ahol rendszerint a magyar településnevet húzták át, és a román vagy a szlovák nevet érintetlenül hagyták, máshol viszont csak a szerb falunév olvasható, a kisebbségek településneveit meggyalázták. Maradt néhány érintetlen tábla is, például Temesvajkóv kijáratánál, de az a gyanúm, ezt nemrég cserélték le, mert a festék és a tábla újnak tűnt.
A Vajdasági Autonóm Tartományban a magyarságot képviselő Magyar Nemzeti Tanács képviselői már tavaly ősszel elkezdték a szélmalomharcot az ismeretlen táblamázolók ellen. A helyi magyar sajtó beszámolói szerint a magyar szervezet tucatnyi bűnvádi feljelentést iktatott a területileg illetékes bíróságokon. A jelek szerint azonban az elkövetők kézrekerítése eredménytelen, vagy csigalassúsággal halad. A településjelző táblák körül sehol nem láttam térfigyelő kamerát, ami egyértelműen az elkövetőknek kedvez, kilétük így ismeretlen marad. A tapasztalat szerint a helyi önkormányzat által lecserélt táblát rövid időn belül újra bemázolják. A néhány éve még a magyarverésekről „ismert” Szerbiában az utóbbi pár esztendőben valamennyire normalizálódott a helyzet, és rendbejöttek a magyar–szerb államközi kapcsolatok is. A magyar kormány támogatásáról biztosította a belgrádi vezetést az ország európai uniós csatlakozásának ügyében. Úgy tűnik, a magyarok által megelőlegezett bizalommal a szerb hatalom nem tud élni, és újra szemet huny a helyi magyarságot ért atrocitások felett.
A korábbi viszonyokra jellemző testi bántalmazás helyett most „csak” településtábla-mázolásról beszélhetünk, ám elég újra kiengedni a szellemet a palackból, és a délvidéki kirakatautonómia legnagyobb vesztesei ismét a magyarok lesznek. A többnyelvű településjelző táblák bemázolásának Erdélyben is megvannak a rendszerváltás utáni „hagyományai”. Nincs olyan erdélyi vidékünk, ahol a kétezres években ne fordultak volna elő egyedi vagy szervezett akciók, mára azonban alábbhagyott a szélsőséges gyakorlatnak ez a formája. Persze továbbra sem ideális állapot erdélyi magyarként élni Romániában a kormányon levő RMDSZ-szel sem, de legalább e nyílt provokációk lekerültek napirendről, vagy szórványossá váltak.
Ezzel szemben a példaértékű szerb–magyar együttélésnek tartott Délvidéken egyre több jel mutat arra, hogy a magyarság sorsa itt sem vált könnyebbé. A magyar határ közelében fekvő falvak a migránsáradattól szenvednek: az illegális bevándorlók miatt egyre többen kénytelenek elhagyni élhetetlenné váló településeiket. Miközben odébb a településtáblák mázolásával sértegetik az őshonos magyar közösséget. Az utóbbi száz évben a Kárpát-medence utódállamaiban megszokhattuk, hogy magyarként nyugalomban és biztonságban élni – akár rövid ideig is – kegyelmi állapotot jelent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése