Egy topolyai házaspár esete az áramszolgáltatóval
– Ötvenhárom évvel ezelőtt kerültünk össze a párommal, azóta rendszeresen fizetjük a számláinkat, így az elhasznált villanyáram árát is. Ezért döbbentünk meg a nyár folyamán, amikor abnormálisan magas összeget, 155 ezer dinárt követeltek tőlünk. Fél év alatt semmiképpen sem fogyaszthattunk el 13 ezer kilowattóra áramot. Általában 5 és 6 ezer dinár körüli összeget fizettünk havonta – panaszolja a topolyi Curnovity István.
Az idős házaspár villanyszámláján januárban még 600 kilowattóra elhasznált áramot tüntettek fel, a februári fogyasztás azonban drasztikusan megnövekedett – meghaladta a 2 ezer kilowattórát. És ez ismétlődött júniusig. Akkor 1600 kilowattórát számoltak fel nekik.
A történet azzal folytatódott, hogy július 22-én lecserélték náluk a villanyórát, egy hónappal később – egészen pontosan: augusztus 26-án – pedig már leszerelték és el is vitték. A villanytelep két dolgozója előzetes bejelentés, értesítés nélkül érkezett hozzájuk, és kikapcsolták az áramot.
A Curnovity házaspár
– Mind a ketten jelen voltak, amikor a villanyórát leszerelték és elvitték?
– Váratlanul érkeztek. Még arra sem volt időm, hogy a mélyhűtőt kiürítsem. Igen, én is itt voltam, meg a férjem is. Ők is ketten jöttek. Emlékszem, hogy nagyon meleg volt, hoztam ki nekik egy kis frissítőt, megkínáltam őket meggyszörppel. Függetlenül attól, hogy én is jelen voltam, és amikor egy hónappal korábban lecserélték az órát, akkor én írtam alá, a bírósági meghallgatásra nem kaptam idézést. Ott voltam a férjem mellett, együtt akartunk bemenni, de engem kiküldtek az ügyésznő irodájából. A múlt héten, pénteken volt az ügyben az első megbeszélés a szabadkai bíróságon – mondja a feleség, Erzsébet.
– Mit láttak, amikor a terepi dolgozók kivették az órát?
– A plomba sértetlen volt. Azt az órát nem bántotta senki, egy ujjal nem nyúlt hozzá senki. Poros volt egy kicsit, megtörölgették, és rögtön azt mondták, hogy mi lopjuk az áramot. Szóhoz se tudtunk jutni a meglepetéstől. Mi nem is értünk az ilyesmihez! A férjem 80 éves, én 71. A párom nagyon ideges lett, nemsokára el is ment, nem akart vitatkozni, veszekedni a terepi munkásokkal.
– A villanyóra vizsgálatakor is jelen voltak?
– Minket erről nem értesítettek. Fogalmunk sem volt arról, hogy az óra felnyitásakor nekünk is jelen kell lennünk, ezt csak mostanában tudtuk meg. Az áramszolgáltatónak kötelessége lett volna erről értesíteni bennünket, de ezt elmulasztották. Azóta azt is tudjuk, hogy bírósági szakértőt is hívhattunk volna.
– Kiderült-e az, hogy milyen rendellenességet találtak, mit állapítottak meg?
– Pénteken éppen erről volt szó a bíróságon. Azt mondták, hogy a villanyóránk megsérült, kopásnak, súrlódásnak a nyomait látták rajta, és egy szál drótot valaki elvágott benne. Ebből arra következtettek, hogy mágnest használtunk – veszi át újra a szót Curnovity István. – Mi nem voltunk akkor jelen, így most azt állíthatnak, amit akarnak. Én eléggé méltatlankodtam beszélgetés közben, a botommal indulatosan kopogtattam a padlót. Mondtam, hogy most aztán rendesen ránk húzzák a vizes lepedőt.
– Milyen nyelven zajlott a beszélgetés?
– Magyar nyelven, biztosítottak tolmácsot.
– Másról nem esett szó? Mi várható, mire számíthatnak?
– Más nem került szóba. Annyit tudunk, hogy talán majd januárban folytatódik az eljárás. Annyi történt még az ügyben, hogy kaptunk egy újabb számlát, és azon már a korábban követelt 155 ezer dináros tartozás helyett 147 ezer dinár volt feltüntetve. Furcsa módon 8 ezer dinárral kevesebb lett az adósság… De elég sok panaszt hallunk mostanában. Az egyik ismerősünk is pórul járt: 8 ezer dinárral tartozott az áramszolgáltatónak, de miután lecserélték a villanyóráját, ez az adósság 42 ezer dinárra duzzadt. Nehéz átlátni a helyzetet, főleg nekünk, időseknek. Bele sem merünk gondolni, mi lesz, ha ki kell fizetnünk ezt a hatalmas összeget!
– Az elmondottakból kitűnik, hogy már 3 hónapja nélkülözik a villanyáramot…
– Nem maradhattunk ebben az áram nélküli lakásban, a fiunkhoz költöztünk. Itt laknak a közelben, így naponta többször is hazajövünk, körülnézünk, megetetjük a kutyát és a macskát. De nem lehetünk a nyakukon a végtelenségig, és nekünk is nyugalomra van szükségünk. A férjem sokat betegeskedett, megbénult, két és fél évig tolószékben ült, nem tudott sem magáról, sem a világról, én ápoltam. Aztán agyi infarktust kapott. Valóságos csoda, hogy egyáltalán felépült, nem hiányzik már nekünk az idegeskedés – mondja Erzsébet.
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése