A két év Covid-hisztéria már világosan mutatja a mesterségesen gerjesztett (halál)félelem, a magas szinten tartott bizonytalanság lelki hatásait. A tomboló embertelenség idején lekicsinylő cinizmussal csak járulékos veszteségnek szokták mondani a háborúk civil áldozatait. Vannak hasonló következményeik a járványügyi korlátozásoknak is, de mivel a lelki problémákat nemigen szokás a kirakatba közszemlére tenni, ezek a sérülések, zavarok, kóros elváltozások a legtöbbször hosszú időn át elfedve, a felszín alatt maradnak. Pedig lassan önmagában az emberek kimerültsége is egy tekintélyes méretű (világ)járvány méreteit ölti. És ki foglalkozik vele? Ha valóban kitart, elhúzódik egészen 2025-ig, amint az a legsötétebb, leginkább vészjóslóbb forgatókönyvekben szerepel, alighanem sok áldozattal jár majd, mert nem tartanak ki, nem bírják ki addig az emberek, képtelenek lesznek elviselni a rájuk nehezedő nyomást. Máris vannak statisztikai adatok arról, hogy Szerbiában jóval többen haltak meg tavaly, mint egy évvel korábban, emelkedett az öngyilkosok száma, és az átlagos életkor is megrövidült, mind a férfiak, mind a nők esetében.
Ez a mostani egészségügy valóban az emberiség érdekében dolgozik?
Elszemélytelenedett az orvos és a beteg közötti kapcsolat. Kényszeres távolságtartás, hűvös lekezelés jellemzi. Mindent megtesznek azért, hogy távol tartsák a beteget az intézménytől, a rendelőtől, magától az orvostól. De ha mégis bekerül, a saját bőrén tapasztalja majd, hogy valami mélységesen megváltozott. Pedig ennek a segítő és a segítségre szoruló közötti kapcsolatnak a feltétlen bizalmon kellene alapulnia. Úgy, mint régen. De ez most sok esetben már nincs meg, ez már a múlté. Persze mondtunk a boldogabb korszakokban is olyat, hogy úgy tekint az orvos a segítséget kérő betegre, ahogy az autószerelő a lerobbant járgányra, meg hogy nagyüzemi módon, futószalagon történik az emberreperálás. Matat rajta, megjavítja egy-egy darabkáját, kicserél valamely alkatrészt, és már löki is kifelé az ajtón, mert ott toporog a többi, aki lesi-várja, hogy mikor kerül sorra. És mindegyikkel foglalkozni kell. Visszatekintve, és a jelenlegi helyzet ismeretében kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy az a bánásmód mégis emberségesebb volt a mostaninál. Annál, ami felé éppen tartunk. Már nemigen tapasztalni olyat, ami még a falusi egészségházak rendelőiben is mindennapos látványnak számított, hogy még este hét-nyolc órakor is színültig volt a váróterem páciensekkel. Mostanra kiürültek. A betegeket leszoktatták az orvoshoz járásról.
Telemedicina, távgyógyítás
Azt hiszem, Osho írta valahol, hogy Sigmund Freud még csak arra sem volt hajlandó, hogy szemtől szembe üljön a beteggel, mert attól félt, hogy miközben meghallgatja az illető problémáit, megismeri a félelmeit, egy idő után talán elkezd valami szimpátiát érezni iránta. Esetleg könnybe lábad a szeme, sőt talán el is sírja magát, netán egy óvatlan pillanatban még meg is fogja a szerencsétlen páciens kezét! Annyira félt a terapeuta és a páciens között kialakuló bármilyen szeretetteljes kapcsolattól, hogy ennek elkerülésére külön módszert dolgozott ki: a páciensnek le kellett feküdnie egy kanapéra, a terapeuta pedig a kanapé mögött ült, hogy ne is lássák egymást.
Az újabbnál is újabb veszedelmesen fertőző vírusvariánsokra hivatkozva egy elválasztó falat húztak a betegek és a gyógyítást végzők közé. Ne találkozzanak, ne érintkezzenek! Nincs rá szükség! Eljött a távgyógyítás ideje. Most már online találkozik az orvos a beteggel.
Az életünk minden egyes területére erőszakosan betolakodó digitalizáció az oktatási rendszert már félig-meddig letarolta, és nagyon úgy fest, hogy a betegellátás sem ússza meg a kényszerű átalakítást. Mára már bevett napi gyakorlattá vált a telefonos betegkikérdezés, a távdiagnosztizálás, a holnap telefondoktora pedig majd egy fénykép vagy egy videó alapján dönti el, hogy egy-egy esetben szükség van-e személyes találkozásra, vagy a tanácsadás, segítségnyújtás virtuális módon is megoldható. Ha ez a jövő, akkor aligha férhet hozzá kétség, hogy hosszabb távon mind inkább közönyössé, léleknélkülivé válik a beteg és a gyógyítója közötti kapcsolat. Alaposan meg is patkolják ezt oly módon, hogy ezzel a módszerrel időt takaríthat meg mindkét fél. Az orvosnak így több ideje maradna a személyes találkozást igénylő betegekre, a valóságban azonban a megtakarított időt adminisztrálásra fordítja, és megesik, hogy több percet tölt a számítógépe előtt, mint amennyit a rendelőben megjelent páciensre fordít. Ennek az új gyakorlatnak, azt hiszem, a fehér köpenyesek jobban örülnek, mint a bajba jutott segítségre szorulók. Hivatkoznak arra is, hogy az újfajta orvoslás csökkenti a költségeket, ami kétségkívül jól hangzik, ám nem biztos, hogy megfelel a valóságnak. És az orvoslásnak a jövőben is maradnak olyan területei, amelyeken a távmedicina nem lesz alkalmazható. Mégis azt mondják, hogy a jövő orvoslását a betegek aktív szerepvállalására kell alapozni, a megfelelő technológiai fejlesztések mellett. Világszerte ugyanis több millió szakember hiányzik az egészségügyi ellátórendszerből, ezzel párhuzamosan az állampolgárok várható élettartama folyamatosan növekszik, és állandó emelkedést mutat a folyamatos orvosi ellenőrzésre szorulók száma is.
Amerikában az orvos-beteg találkozások mintegy 15 százaléka ma már virtuálisan történik.
Okoseszközök
Idézet a Válasz Online egyik írásából: „Megjelentek a piacon az innovatív távkonzultációs szolgáltatások is, amelyek nem egy-egy szolgáltatóhoz köthetők. Magyarországon ilyen a DokiApp nevű platform, ahol panasz esetén 20–30 perc várakozás után videócsetelhetünk a céggel szerződött szakorvosokkal, pszichológusokkal, vagyis éjjel-nappal várakozás és sorban állás nélkül fordulhatunk szakemberhez panaszainkkal.”
Kovácsy Zsombor egészségügyi jogász írta az ősz folyamán egyik szakcikkében:
„Már a járvány első hullámában, két lépcsőben megszületett a személyes orvos-beteg találkozás nélküli konzultációt, diagnózis-felállítást, gyógyszerrendelést, beutalást, sőt akár online terápiát is (nem a képernyőn keresztüli idétlenkedésre, hanem például pszichoterápiára vagy gyógytornász által irányított gyakorlatok végzésére kell gondolni) megengedő szabályozás – és ez azóta is él. Egy csapásra szabad lett az út az online egészségügy vívmányai számára: mobilapplikációk bújtak elő az illegalitásból.
Akik a telemedicinára akarták felépíteni működési modelljüket: például egy applikáción belül orvosválasztás, videóhívás formájában szakorvosi konzultáció, a beteg által küldött fénykép-felvételek, vizsgálati eredmények értékelése képezte volna a szolgáltatásuk lényegét. Vagy – és erre is volt számos példa – az illegális szférában más szolgáltatásnak álcázva vagy egyszerűen nem tudván a merev jogszabályokról, jóhiszeműen végeztek telemedicina-tevékenységeket.
Az elmúlt évtizedben egyre-másra jelentek meg a piacon az „okos” diagnosztikai eszközök, amelyekhez gyakran okostelefonos csatlakozási lehetőség és felhasználóbarát applikáció is társul. Van már bluetoothos pulzoximéter, vérnyomásmérő, vércukormérő, sőt EKG, fonendoszkóp és spirométer is. Vannak a koleszterinszintet vagy akár a húgysavszintet mérő otthoni tesztek is. A járvány azonban új lökést adott az otthoni diagnosztikának azzal, hogy a lakosság először kezdte tömegesen és rendszeresen tesztelni magát – először koronavírusra, majd újabban ellenanyagra.
A következő években várhatóan még jobban elterjednek azok az eszközök, amelyekből anélkül juthatnak az orvosok hasznos információhoz, hogy a betegnek el kellene hagynia az otthonát. Vagyis a személyes konzultáció mellett a laborvizsgálatok egy része is feleslegessé válhat.
Hogy kell-e mindennek örülni? Az idő majd megmutatja.
Szabó Angéla
Magyarországon a mai napig 10 hónap leforgása alatt, kevesebb mint 400 halottról állítja Dr.Müller Cecília egy a tömeges tesztelésre teljesen alkalmatlan PCR módszer alkalmazása után, hogy nagy eséllyel a COVID 19 betegség áldozata volt. Ez megfelel a magyar lakosság 0,004 %-ának.
Egy ilyen halálozási számmal rendelkező „járvány” esetén a „védőoltás” kényszerítése, oltási igazolvány bevezetése közegészségtani értelemben teljes nonszensz lenne.
Forrás: Orvosok, Tudósok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése